Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-12 / 10. szám
1978. január 12. ÍÍÉPÜJSÁG 5 Szakképzés iskolában, munkahelyen FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK A Munkaügyi Minisztérium egyik felmérése szerint, a megkérdezett munkáltatók úgy nyilatkoztak, hogy a fiatal szakmunkások nyolcvan százaléka megfelelő szakmai fel- készültséggel került ki az iskolából, sőt, harminc százalékuk képzettsége átlagon felülinek ítélhető. Nem rossz arány; mi több: ez az eredmény — figyelembe véve a szakmunkásképzést ért jó néhány megrázkódtatást — kedvezőnek mondható. KANYARGÓS ÜT Az utóbbi megjegyzés maJ gyarázatául némi — kronologikus sorrendben és távirati stílusban fogalmazott — történeti visszapillantás kívánkozik : 1950—1954: három év helyett kettő, illetve egy évre csökkentik a szakmunkás- képzési időt. Az akkor érvényes gazdasági tervekhez igazodva elsősorban a vas-, a bánya-, az építő- és a faiparban. 1954: az iskolákból kikerült fiatalok, enyhén fogalmazva, nem felelnek meg a követelményeknek. Keményebben fogalmazva: szakmájukról, a rájuk váró munkáról vajmi keveset tudták. 1955: a képzési idő újra három év. A „vas és acél országa leszünk” jelszó módosítása a szakmunkásképzésben úgynevezett strukturális átszervezést jelentett. A vasipari tanulókat, sokszor tanév közben „átirányították” például a könnyűipari szakmákra. 1956: mélypont. Alig 9000 fiatal szakmunkás végzett az intézetekben, az 1953. évi 30 ezerrel szemben. 1957—'I960: némi javulás, majd 1962-ben hihetetlen gyorsasággal megjelennek az első szakközépiskolák. Alig egy évvel azután, hogy az országgyűlés elfogadta az emlékezetes 1961. évi III. törvényt, amelynek alapgondolata a középiskolai képzés általánossá tétele. Az MSZMP Központi Bizottságának határozata 1965 júniusában: „A népgazdaság teherbíró képességét, a munkaerő-gazdálkodás érdekeit alapul véve, a középfokú képzés reális útja nem az, hogy minden tanuló valamilyen középiskolában tanuljon, hanem inkább az, hogy a fiatalok többsége szakmunkástanuló legyen.” Ennek értelmében megkezdődik a sietve létrehozott szakközépiskolák visszafejlesztése és ezzel párhuzamosan a hagyományos szakmai képzés korszerűsítése. 1969: újabb reform, a szakmunkásképzésről szóló VI. törvény, amely átrendezi a tanítható szakmák nomenklatúráját, és az oktatás tartalmi részének újabb céljait, módszereit jelöli meg. KORSZERŰ SZERKEZET — SZÉLESEDŐ PROFILOK A VI. törvény végre kiegyenesítette a szakképzés kanyargásait, s a bevezetőben idézett — a megkérdezett munkáltatók véleményéből leszűrhető — eredmények, lényegében az elmúlt nyolc esztendő viszonylagos nyugalmának köszönhetők. Ám ez a nyugalom nem azonosítható az oktatás módszertanát illető" változatlansággal, a gazdasági és a műszaki fejlődés egymást követő stációinak figyelmen kívül hagyásával. Vagyis: időről időre szükségeltetik a szakmai képzés szerkezetének korszerűsítése — s a hangsúly a szerkezetre, a struktúrára, nem pedig a képzési, oktatási rendszerre helyezendő. Tervezik az egyes- szakmák profiljának szélesítését, ösz- szevonás, integrálás, illetve az alapszákmák kialakítása által, továbbá az ismeretek átrendezésével. S hogy az egyszerű szakmák oktatása ne terhelje a szakmunkásképző intézeteket, a jövőben mód nyílik ezek munkahelyi oktatására, a vállalatoknál szervezett tanfolyamok keretében (általában olyan szakmák esetében, ahol a képzési idő 6—12 hónapot igényel). Az efféle oktatás megszervezése és bevezetése is elősegíthetné, hogy a szakmunkásképző intézetek, a jelenlegi körülbelül 190 szakma helyett csak 128 szakma oktatásával foglalkozzanak. (Megjegyzendő: az iskola elvégzését igazoló szakmunkás-bizonyítvány a jövőben is igazolja az adott szakmai képesítést és jelzi a szűkebb szakosodást.) S ami talán a leglényegesebb: a jelzett változtatások, finomítások bevezetésére fokozatosan kerül sor; olyan ütemben, ahogy a megfelelő oktatási anyagok, segédletek elkészülnek, és oly módon, hogy e változások ne okozzanak különösebb fennakadást az oktatás jelenlegi rendjében. E módosítások ugyanis — az elképzelések szerint — nem az oly sok reformot megért szakmunkásképzés újabb átformálását jelentik, hanem a meglévő oktatási rend és módszer napjaink, s még inkább a közeljövő műszaki-gazdasági követelményeihez való hozzáigazítását ígérik. Annak a kézenfekvő ténynek a feltételezésével, hogy a szakképzés folyamata nem zárul le a szakiskola elvégzésével. VÉRTES CSABA Követendő Csakugyan követésre méltó az, amit a szekszárdi egészségügyi szakközépiskola lányai a különféle társadalmi munkákból vállaltak, ősszel az iskola környékének parkosításában és a sportudvar előkészítésében vettek részt, s — a szülőkkel együtt — 2400 órát dolgoztak. Évek óta hagyomány már, hogy a harmadik és negyedik osztályosok szombaton és vasárnap a megyei kórházban segédápolónőként tevékenykednek — természetesen ingyen. Segítenek idős emberek gondozásában is, és patronálják a gyönki szociális otthont. A társadalmi munka mint forma, így telik meg tartalommal. Lcmezhallgatás közben Képeink a szekszárdi 505- ös számú Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet ifjúsági könyvtárában készültek. Az utóbbi öt évben jelentősen gyarapodott a könyvállomány, jelenleg több mint tizenötezer kötet található itt. A beiratkozott könyvári tagok száma 1035, közülük csaknem mindenki tényleges olvasó is. Érdeklődési körükben elsősorban az ifjúságnak szánt kalandos és ismeretterjesztő könyvek tartoznak. Körülbelül százötven lemez áll a fiatalok rendelkezésére, akiknek zene- és vershallgatásra egyaránt módjuk nyílik. Hiányzik viszont a különféle napilapok és folyóiratok elhelyezésére alkalmas polc, s a sajtótermékekből pillanatnyilag csupán háromféle a választék. Szükség lenne még egy katalógusszekrényre is, valamint az elhasználódott székek cseréjére. Remélik, hogy az 1978-as is — ezek a problémák meg- évben — az iskola tanműhe- oldódnak, lyének közreműködése révén Fotó: kz Böngészők Ezt olvasd el! — Nagyon hideg van most Szibériában. Az utcán a hőmérő higanyszála leszáll mínusz negyven, negyvenöt fokra. Ha kimegyünk, a sapkánk, a kabátunk a lecsapódó párától rögtön zúzmarás lesz. A leheletünk sokszor fagyott zúzmara formájában az arcunkra. Így most a szakállam fogja fel a déri. Igaz, fél óra utcán tartózkodás után hóemberképe van az embernek ... Ülünk a nagydorogi ház egyik kis szobájában. Reis- pach András, az Uszty- Ilimszkben dolgozó Kun Béla építőbrigád egyik tagja, mióta nem találkoztunk, hatalmas körszakállt növesztett. — Másodszor vagy szabadságon ... — Igen, először nyáron jöttem haza. Akkor vittem el magammal az egyik haveromat. Az itthonmaradók helyett lehetett új embereket kivinni. Rábeszéltem, hogy jöjjön, most ő nem utazhatott haza. Csak nyolcvanan jöttünk. A Tolna megyeiek közül egyedül én utaztam szabadságra. — Hosszú út volt... — Hosszú bizony. Braftszkig több mint kétszázötven kilométert autóbusszal mentünk, mert a mi repülőterünk kicsi. A nagyobb gépek ott nem tudnak leszállni. Bratszktól Moszkváig hét óra a repülőút. Moszkvától Budapestig kettő. Budapesttől Nagydoro- gig a vonat több mint három órát megy. Így értem haza. Igaz, közben megálltunk Moszkvában egy napig vásárolni. — Te mit vettél? — Néhány apróságot. Nagyobb dolgot nem vettem, mert gyűjtöm a pénzt. Eddig kétezer rubelem van takarékban. Háromezer-négyszázat kell befizetni, hogy itthon kaphassunk egy Zsigulit. Ügy néz ki, mire hazajövök, meglesz. Persze emellett itthon vár a kétévi fizetésem. Havi háromezer-hatszáz. — Szóval, nem bántad meg, hogy jelentkeztél? — Nem, nem bántam meg. Sőt most ott kint beszélik, hogy lehet jelentkezni Kubába két év munkára. Ha sikerül, oda is elmegyek. Nagyon szeretnék a sok hideg után egy igazi déli országban dolgozni. — Uszty-Ilimszkben hogy éltek? — Mi most egy szovjet brigád tagjainként dolgozunk. A negyvenöt fős brigádban öten vagyunk magyarok. Az egyik új városrészt építjük. A brigádvezetőn és rajtunk, magyarokon kívül a brigád minden tagja nő. Nagyon jó velük együtt dolgozni. Becsülnek bennünket. A keresetünk is nagyon szép. Volt már olyan hónap, hogy négyszáz rubelt kerestem, de az átlag háromszázötven körül van. — Hogy értitek meg magatokat? — Mióta együtt dolgozunk a szovjet munkásokkal, nagyon sokat tanultam. Az ismerősökkel szinte folyékonyan beszélek, mert ők is tudják, hogy mit értünk meg. Ismerik a szókincsünket, de azért az idegenekkel is szót értünk. Amíg együtt voltunk magyarok, nem szorultunk rá a nyelvtanulásra. Most tanulni is könnyebb. A szovjet emberek nagyon vendégszeretők, barátságosak. Sok munkatársam meghívott már a lakására, a családja körébe. — Munka után, a szabad időben milyen lehetőségeitek vannak? — Bent a munkásszállón van klubunk, de a városba is bemehetünk moziba, színházba, kocsmába. Mostanában nálunk is a VIT jegyében tartunk minden KISZ- rendezvényt. A háromszáz magyarnak nyolc alapszervezete van. Minden alapszervezet vállalta, hogy egy hónapon keresztül, valamelyik VIT jegyében szervezi a programjait. Mi a prágai VIT-et vállaltuk. — Kirándultatok már a környékre? — Ott ez nagyon tág fogalom. Az egyik szomszéd város, Irkutszk nyolcszáz kilométerre van. De néha repülővel elvisznek oda is. Ilyenkor télen síelünk, szánkózunk. A tajga télen a legszebb. A nyári élményeim közül a legcsodálatosabbak az Angarán tett csónakkirándulások. Szombat-vasárnap sátorral, csónakkal hatalmas túrákat tettünk. Gyönyörű, tiszta kék az Angara. Olyan nagy, mint a mi Dunánk, de sokkal tisztább. Ott még nem szennyezi semmi a vizet. Szép volt a tavalyi szilveszter is. Éjfélkor pezsgőztünk, aztán reggel hétkor megszólalt a rádióban a magyar himnusz és be- mondták, hogy otthon most van éjfél. Felejthetetlen volt, ahogy másodszor is felkö- szöntöttük egymást. — Hallottam, hogy több mint háromszázan jöttök haza... — Igen. Sokan megnősültek és eddig már hat gyerek született. A legnagyobb féléves. Mindenki a brigád gyerekeinek tartja őket, ők a kedvenceink. Ügy néz ki, mire hazajövünk, a háromszáz magyarból háromszázötven, háromszázhatvan ember lesz. — Meddig maradsz itthon? — Január 21-én utazom vissza. Még nyolc hónap és hazajövök, de az ottani embereket, azt a két évet, azt hiszem soha nem felejtem el. Búcsúzáskor a kapuig kísér. — Lehet, hogy legközelebb Kubáról mesélsz — köszönök el. — Legyen igazad! TAMÁSI JÁNOS
