Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-31 / 26. szám
A TSÉPÚJSÁG 19*8. január 31. Mfloaeibor» Egy aktuális film „Olas/.ország-szerte nagy felháborodást keltett annak a 132 fasisztának a felmentése, akiket azért fogtak perbe, mert... összeesküdtek a demokratikus rend ellen, politikai gyilkosságokat szerveztek és követtek el... Az egyik fővádlott a per során büszkén vállalta: ő tette el láb alól Occorsio bírót, aki pert indított társai ellen .. Félreértés ne essék, a fenti bekezdés nem a film tartalmának ismertetése, hanem a Magyar Távirati Iroda Rómából keltezett múlt heti jelentése. Többek között ez is jelzi, hogy a Francesco Rosi rendezte „Kiváló holttestek” című olasz film — a maga mégoly valószínűtlennek tűnő fordulataival is —, a mai itáliai valóság talaján áll. A film történetének elemeit bárki megtalálhatja az újságok külpolitikai rovatában is: a hatalmát — egyébként nem ok nélkül — féltő olasz arisztokrácia szélsőséges csoportok terrorakcióinak segítségével próbál a jobboldali hatalomátvételre lehetőSzéchenyi és ,,A’ történetíró érdekesnek fogja találni e’ korszakot, az átalakulás kínos korszakát, és az ítéletben, mit a’ kérlelhetetlen bíró hozand, fel fognak méretni emberek és dolgok és az egykorúaknak e’ dolgokróli nézetei, menyeknek nyomán — bizony, bizony félek — igazolva lesz, hogy korunk nagy volt; ámde nagyságát nem egyeseknek köszönheti” — írja Kossuth a Kelet Népére adott Feleletében, s állításában ma is igazat kell adnunk neki. Azonban ez az igazság kettős, mert egy izgalmas és máig is középpontban álló, a magyarság számára döntő jelentőségű időszakhoz mégis legköny- nyebben a főszereplők által kerülhetünk közelebb. Ezért érdekel bennünket ez a fordulatokban és nagyszerű emberi megnyilvánulásokban bővelkedő vita, amellyel sajnos már ötven éve szövegszerűen nem foglalkozott senki. Elcsépelt és százszor hallott közhelyek helyett íme a tények, amelyek nem örök séget és ürügyet szolgáltató kaotikus állapotokat teremteni. A Kiváló holttestek egyébként jól beleillik az utóbbi évek olasz politikai krimijeinek sorába. Olyannyira, hogy a néző úgy érzi, korábban már találkozott a filmvásznon a munkáját komolyan vevő, becsületes rendőrfelügyelővel, akinek bukása szükségszerű, mivel nincs tekintettel a hatalom birtokosainak érdekeire. Ami személyes sorsát illeti, legfeljebb az lehet kétséges, hogy jó munkája „jutalmául” csak áthelyezik — mondjuk a kis tolvajokkal, prostituáltakkal foglalkozó csoporthoz — vagy a film végén életével kell fizetnie „túlzott” hivatástudatáért. A „Kiváló holttestek” című filmben ez utóbbi történik. Rogas felügyelőt — Lino Ventura alakítja, kiválóan — a kommunista párt titkárával együtt lövik le, amikor beszámol neki az ösz- szeesküvésről. A „Kiváló holttestek” természetesen nemcsak hasonlít, Kossuth vitája igazságokhoz, hanem árnyaltabb korképhez segítenek bennünket. A kellő terjedelemben és avatott kézzel használt dokumentumokat Lackó Mihály, a szerző, megfelelő keretbe helyezte akkor, amikor nem elégedett meg szigorúan a közléssel, hanem alapjában helyes koncepcióval, képzeletbeli párbeszéd és fiktív napló kereteibe helyezte azokat. S hogy ez ne történjék minden előzmény nélkül, találó képet kapunk a reformkorról, a „nemzet és haladás” kérdésének koráról. Az olvasók minden rétegének hasznos olvasmánya lehet ez a könyv, mert a tudományosság mellett nagy gondot fordított az olvasmányosságra is. A Gondolat Kiadó Magyar História sorozatának újabb, értékes darabjában úgy véljük valóban teljesült az írónak az a kívánsága, hogy „hiteles képet kíván nyújtani Széchenyi és Kossuth vitájáról”, s ezt bizonyára csak segítik a mű illusztrációi is, amelyekből azonban több is elkelt volna ... itg de különbözik is az említett filmektől. Például abban, hogy a rendező, de az operatőr — íPasqualino De Santis — is nem annyira a néző idegszálaira, mint inkább értelmére akar hatni. Ennek szolgálatában állnak a szinte dokumentumszerű képsorok, de ez lehet az oka annak is, hogy sokszor úgy tűnik, a kelleténél lassabban pereg a cseA film nem ad egyértelmű feleletet a benne fölvetett valamennyi kérdésre; azokra sem, amelyek — az olasz belpolitikai válságot figyelembe véve állíthatjuk — valószínűleg eldőlnek a közeljövőben. A „Kiváló holttestek” ezekben a hetekben, hónapokban aktuálisabb, mint volt elkészítése idején, egykét évvel ezelőtt. lekmény. gyuncza Jövő héten az Ök ketten című magyar filmről írunk Rádió Pécsről Az országban legnagyobb olvasótábora a megyei lapoknak van. Természetesen valamennyinek együtt. Azzal kapcsolatban nincsen adatunk, hogy a vidéki rádióadók műsorát milyen széles közönség hallgatja, de aligha lehet csekély, hiszen Miskolcon, Szolnokon, Nyíregyházán, Győrött és Pécsett egyaránt működnek ilyen adók, melyek egy-egy tájegység érdeklődési körét hivatottak kielégíteni. A bennünket közelebbről is érintő pécsi stúdió műsora nemcsak a szomszédság miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert naponta van német, illetve szerb-horvát nyelvű adása. Épp nemrégiben derült ki egy tudományos felmérés során, hogy — például Baranyában — a német ajkúak, vagy a délszláv anyanyelvűek lényegesen többen vannak, mint ahányan a népszámláláskor magukat ilyeneknek vallották. Az elmúlt hét pécsi műsora változatos volt. A rendszeres anyagok mellett (hírek, Déldunántúli híradó), a rövid műsoridő ellenére is megfelelő arányban szerepelt benne a zene. Az „Aktuális zenei ma- gázin”, „Zenei mozaik” mellett zenetörténeti érdekességek is, mint a „Zenélő pécsi évszázadok”, mely utóbbi során olyan elfeledett művészekkel ismerkedhetett meg a hallgató, mint Franz Anton Paumon és Strobach Miklós. A Tolna megyeieket csütörtökön a Saturnus együttes képviselte Tamásiból. Közérdeklődést kelthetett és bizonyára keltett is a Baranya megyei bíróság elnökhelyettesével a kártérítésről készített interjú, a sportkedvelőket pedig a „Baranya legjobb sportolói”, című adás elégíthette ki. (ordas) TV-NAPLÓ Nézőpont Régi hiányt pótol a Tv kulturális folyóirata, a Nézőpont, még akkor is, ha az első számot inkább kísérletnek éreztük, s többször is hiányérzetünk támadt. Mert egyik-másik riport bármilyen műsorban elment volna, vagyis hiányzott az a vitathatatlan többlet, amit a televízió jelent, s amivel az írott szó nem tud és nem is akarhat versenyezni. Viszont megcsillantak azok a lehetőségek, amelyekből az következik, hogy továbbra is nagy várakozással nézünk az új műsor elé. Mintha hiányoznék néha az egységes szerkesztői elv, máskor a kivitelezés hagy kívánnivalót maga után. A Népszínházról például már valami újat és lényegesebbet kellene mondani, túl sok volt az előzetes nyilatkozat. Többre megyünk, há valamit végre látunk az előkészületekből is, mert Gyurkó László ugyanezt már jó néhányszor elmondta. A közgazdaságtani fejtegetések elevenek voltak, bár a benne rejlő lehetőségeket frappánsabban is ki lehetett volna bontani, ám sokkal problematikusabb az új Nobel-díjassal, a spanyol Vicente Alexandreval készített interjú. Szerencsés1 ötlet, hogy a Nézőpont kerüljön be a világirodalom áramába, viszont akkor világirodalmi szempontok is kellenek. Vicente Alexandre drámai erővel idézte fel Lorca utolsó napjait, arra azonban az interjú meg sem próbált választ adni, hogy miért nagy költő Vicente Alexandre, jelentősége túlterjed-e a spanyol nyelvterületen, milyen műveket írt, s ezek hogyan illeszkednek a világirodalom egészébe. Legalább egy-két versét is be kellett volna mutatni, s érzékeltetni kellett volna helyét a mai spanyol és világ- irodalomban. Erre kísérlet sem történt. Néhány megjegyzéssel viszont vitába szállnánk. A történelmi esszét nem Nemeskürti István találta fel, Szerb Antal is művelte, mégpedig kitűnően, de előbbre is mehetünk Kemény Zsigmondig. A Nemeskürti- kérdés egyébként is más. Vannak olvasói, de vannak kritikusai is, ami szegényes kritikai életünkben feltűnő jelenség. Nemeskürti minden könyvét felszisszenve fogadja a szakma, s legutóbbi könyve is, erényei mellett, élénk ellenkezést váltott ki, midőn nem egy állítását megcáfolták. Valójában erről kellett volna beszélni. Még egy vitatható pont: Miért lenne Spitteler elavult? Az Pmago feltétlenül a század maradandó regényei között van. Érdi Sándor felelős szerkesztő-műsorvezető egy kicsit bátortalanul forgatta a Nézőpont lapjait, pedig nincs mitől tartania. Mert egy sokat ígérő vállalkozást indított meg, amelyben nagy lehetőségek rejlenek. További érdeklődésünk ezeknek a lehetőségeknek szól. CSÁNYI L. A Széchényi Könyvtár új szerzeményei Százharmincezer könyvvel, kézirattal, folyóirattal, zeneművel, plakáttal és mikrofilmmel gyarapodott az Országos Széchényi Könyvtár állománya tavaly. Ritkaság a „Szabadság zengő hárfája” című ponyvakiadvány első füzete, amely Arany János: Haj, ne hátra, haj, előre című, és más harcra buzdító versét tartalmazza. Másik ritkaság az „Urbán, proklamá- cióji” című gúnyirat, amely Kolozsvárott jelent meg 1849- ben. Ebben Urbán Károly, az erdélyi főparancsnokává kinevezett osztrák hadseregtábornagy öntelt proklamációit gúnyolja ki. A XVIII. század híres bűnügyeiről számol be Friedrich Schiller: Az európai híres zsi- ványok, útonálló tolvajok ... tüköré. Kétkötetes mű Czö- vek István fordításában, 1897- ben jelent meg Pesten. Számos értékes mű első kiadású példánya is a könyvtár birtokába került. Marx „Kapital”-ja első kötetének első kiadása, az egyik antikvárium segítségével jutott a könyvtárba. A szocialista magyar társadalom születése Súlyos ör^<s% 4 hogyan tov^ib ? Magyarország társadalmi struktúráját a felszabadulás előtt elsősorban a tőkés fejlődés elmaradottsága határozta meg. Az 1930. évi nép- számlálás adatai szerint a keresőkinek csak 23 százaléka dolgozott az iparban és 51 százalékát a mezőgazdaság foglalkoztatta. ,A népesség közel egyharmada kisáruter- mélő volt és a bérmunkából élőknek a fele az agrárprole- tartiátushoz tartozott. A társadalmi struktúra kettőssége Az uralkodó osztályban egyaránt jelen volt a feudális eredetű nemesi ^nemzeti elem és főként a kiegyezés (1867) után kialakuló polgári társadalom részét jelentő tőkés osztály. A társadalomszerkezet másik pólusán pedig a már differenciálódás jeleit mutató parasztság, valamint a polgári társadalom szervesebb részeként a kezdetekor jelentős részben külföldről bevándoroltakból verbuválódott és a háborús előkészületek hatására jórészt a parasztságból feltöltődött —, de arányát tekintve még mindig viszonylag kicsiny — ipari munkásság helyezkedett el. A rendkívül nagy számú agrárproletariátus Magyarországon nem csupán a tőkés fejlődés terméke volt, hanem történeti előzményei már a feudális időszakban kialakultak. Jóllehet a magyar agrárszerkezet kapitalizáló- dásánák következtében osz- tálythelyzetét tekintve lényegében bérmunkás volt, eredete és egy részének orientációja azonban magán viselte a paraszti jelleget, és igya társadalom szerkezetében sajátos, sémákban nehezen megragadható helyzetet foglalt el. Végül áz elmaradott struktúra sajátosságát jelentették a középrétegek; egyik oldalon a városi kisáruter- melők, a másik oldalon pedig jórészt az úri társadalomvezetés hagyományaihoz kötődő értelmiségiek és hivatalnökck. Mindez együtt azt jelentette, hogy a felszabadulás előtti magyar társadalom struktúrájában keveredték a tőkés és feudális elérnek, s így a tőke és a bérmunka alapvető ellentétét szinte, keresztbe szelte — Erdei Ferenc terminológiáját használva — a nemesi-nemzeti társadalom és a polgári társadalom kettőssége. Hazánkban a történeti örökségként átvett, viszonylag alacsony gazdasági fejlettségi szinten belül az egyes gazdasági ágazatok és ágak szélsőséges különbségei léteztek. Ez a helyzet rendkívül nagy differenciálódást idézett elő az eltérő fejlettségű termelőeszközökhöz kapcsolódó retegek, csoportok között. Különösen a termelési szervezet és termelési kultúra, a fogyasztás struktúrája, a kultúrszínvonal, a politikai tudatosság és az életmód tekintetében. Még a kapitalizmusra jellemző alapvető osztályokon belül is sajátos, szélsőséges rétegződést találhattunk. A hazai tőkés fejlődésen belül megtalálható volt az imperializmusra jellemző szűk monopolista csoport éppúgy, mint az elmaradott paraszti viszonyok között élő, a tőkés és a feudális kizsákmányoló módszereket összekapcsoló birtokos paraszti réteg. A magyar munkásosztályban fellelhetők voltak részben a modern technikát, műszaki rajzot ismerő, kulturált, szervezett nagyvárosi gyáripari munkások csoportjai, a nagy rutinnal és általános műveltséggel rendelkező kisipari munkásrétegek, s részben az esetleg még analfabétizmusra kárhoztatott agrárproletárok, napszámosok, alkalmi munkások nagyszámú rétegei is. Hozzá kell azonban mindehhez tennünk, hogy Magyarorzág a középkelet-európai országok között fejlettség tekintetében egyáltalán nem állt az utolsó helyen. Ez a magyar munkásság egy részének szervezettségében, összetételében, szakmai és szakképzettségi szintjében, kulturális színvonalában is megmutatkozott. Sajátos volt Kelet-Európábán Magyar- ország helyzete abban is, hogy nálunk a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak csak felét tették ki a kis- árutermelők: igen nagy volt az agrárproletárok aránya. Ez az agrárproletariátus pedig egyaránt magába foglalt proletár tradíciójú, munkás orientációjú rétegeket és tanulatlan, paraszti elzártságban élő gazdasági cselédeket. (Legnagyobb számban a két véglet között elhelyezkedő, részint már nem paraszt, részint még nem munkás napszámosokat.) Az előbbiek jó része a háborús készülődés miatt fejlődő iparba került át és így még közelebb került az ipari munkássághoz. Mindez azonban alapvetően nem változtat azon, hogy a felszabadulás után meginduló társadalmi fejlődésnek egyszerre kellett megoldania a kelet-európai fejlődésből adódó elmaradottság felszámolását és a szocialista társadalmi átalakulást. Az első átalakító lépések A társadalmi struktúra átalakításában a felszabadulás után az első nagy jelentőségű lépést a földosztás jelentette. Az ideiglenes kormány 1945. március 18-i rendelete alapján megszűnt a feudális eredetű nagybirtokrendszer és több mint 600 000 család földet kapott. A földhöz jutottak 90 százaléka a korábbi agrárproletariátusból került ki. Az agrárproletariátus földigénye is alátámasztja azt a korábban említett tényt, hogy a lényegi bérmunkás osztályhelyzet mellett az agrárproletariátus egy része paraszti orientációjú volt. A földhöz jutottak másik része azonban egy, a munkásosztályhoz már korábban erősen kötődő rétegből került ki, és így ők — a gazdaságpolitika átalakulásának és rossz gazdasági helyzetüknek megfelelően — viszonylag gyorsan váltak meg később földjüktől, lettek ismét munkássá, vagy léptek be az elsőként megalakuló szövetkezetekbe. A földosztás eredményeként 1949-ig a mezőgazdasági munkások aránya 23 százalékról 8 százalékra csökkent és a paraszti kisáruter- melők aránya 25 százalékról 39 százalékra nőtt. A magyar társadalom legszámosabb csoportjává ismét a parasztság vált. 1945—48 között a másik nagy jelentőségű átalakulást az állami beavatkozás egyre erősebben kibontakozó folyamata jelentette. Berend T. Iván a korszakot elemezve mutat rá, hogy a stabilizációs politika során a népi demokratikus forradalom első szakaszában az MKP gazdaságpolitikai koncepciója a tőkés szektor fokozatos államosítása volt, amelyet az állami beavatkozás kiépült rendszere tett lehetővé. E folyamat lezárása volt 1948 márciusában a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítása, és így az ipari munkáslétszám 83 százaléka az állami szektorban dolgozott. (Ez az arány 1946-ban még csak 22 százalék volt.) Magyarországon igen nagy volt a kisipar súlya. Az ipari munkásságnak közel felét 1947 végén még a kisipar foglalkoztatta, a nagyipar munkássága 1947/48. fordulóján a foglalkoztatottaknak még csak mintegy 13—15 százalékát alkotta és 1947 végén még közel 100 000 fő volt az ipari munkanélküliek száma, így az 1948-as fordulat tehát nemcsak az államosítások betetőzését, hanem az ipari munkásság szerkezeti átalakulásának a kezdetét is jelentette. KOLOSI TAMÁS (Következik: 2. A szocializmus útján.)
