Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-25 / 21. szám
1978. január 25. liíÉPÚJSÁG 5 A bőség zavara A megye éléskamrájában hagymából 2000, sárgarépából A vásárló elégedett legyen W Úgy élünk, mint egy család,> Ha mi fogyasztók olyan ütemben vásárolunk továbbra ás zöldség- és gyümölcsféléket, mint ahogy' azt az ünnepeikkel: zsúfolt decemberiben tettük, a megyei ZÖLDÉRT vállalatnál tárolt készlet ez év szeptemberéig eltartana. íme a bőséges 77- es esztendő következménye. KÉT VAGON NAPONTA A Tolna megyei ZÖLDÉRT Vállalat az elmúlt évben ösz- szesen 521 vágóin burgonyát, zöldségfélét, gyümölcsöt tartalékolt, s ebből decemberben 52 va'gonnyi, napi átlagban 2 vagon fogyott el az egész megyében. Céklát, vöröskáposztát szinte egyáltalán nem vettünk, feketeretekből is kevés került az asztalunkra. Viszonylag kelendő az alma: 22 vagonnal adtak el belőle, de szeretjük a káposztát és a kelkáposztát is. Valószínű, csak azért vásároltunk mindössze 10 vagon burgonyát decemberben, mert sokan telkünkön. kiskertünkben megtermeltük az egész évre valót. A ZÖLDÉRT számításai szerint még akkor is, ha naponta 5 vagon áru elkelne, május közepére 100—150 vagon árufélesleg maradna. Ez azonban nemcsak Tolna megyére jellemző, országosan is hasonló a helyzet. Jelenleg Magyarországon 14 ezer vagon a tárolt árufelesleg, ennek az értéke 500 millió forint. A külkereskedelem most próbálja megoldani az árufeleslegeik elhelyezését, arról, hogy milyen eredménynyél, egyelőre ném tudunk beszámolni. A megyei vállalat a jövő hónapban 70 vágóin burgonyát tud exportra szállítani. A múlt évben tárolt készlet 13 ezer vagonnal, 51 százalékkal több, mint az 1976. évi. Éppen ezért ajánlott fel a ZÖLDKiER a HUN- GAROFRUKT-inak 1000 va- 'gon fejes káposztát, 400 vagon petrezselyemgyökeret, 4 —500 vagon sárgarépát, 30— 30 vagon zellert és céklát és — 3500 vagon burgonyát. Burgonyából egyébként 7000 vagon a felesleg, ebből 3500 vagon exportképes. FELMÉRIK A KERESLETET A megyei tanács minden évben megbízást ad a ZÖLDÉRT-nek a tárolásra, s ennek alapján a megvei költségvetésből térítést kap a vállalat a felmerülő költségék részbeni fedezetére. Az elmúlt évben 483 vagon áru tárolására kaptak megbízást, — ezzel szemben 521 vagon zöldséget, burgonyát, és gyümölcsöt tároltak. A tanácsi megbízáshoz képest országosan 6000 vagonnal több burgonyát tárolták; a felmérések szeriint az összesen tárolt 19 ezer vagon helyett 13 is elég lett volna. 1976-ban 8000 vagon burgonyát importáltunk, a következő évben majdnem ennyi lett a bélföldi többlet. Nem más a helyzet még néhány zöldségfélénél; vörös630, petrezselyemgyökérből 570, 'káposztából 1700, almából pedig 4600 vagonnal több árut tároltak a ZÖLDÉRT vállalatok, mint amennyire megbízást kaptak. Az ok: az elmúlt évben nagy termést takarítottak 'be, és érezhető a zöldségprogram hatása is. MINDENT AT KELL VENNI A tervszerűséget felborította az a rendelkezés, miszerint a nem szerződött árut is át kell venni — Tolna megyében a tárolt készletekből 50 vagon az úgynevezett szabad, nem szerződött áru. Ez jórészt a termelőszövetkezetékből, kisebbrészt az ÁFÉSZ-éktől származik. Csak a fcapospulai tsz-től 35 vagon előre nem szerződött burgonyát vásárolt a vállalat. Az irányított termesztés nem dominált, nem mindenből azt termelték, amire a külkereskedelemnek és a fogyasztónak szüksége lett volna. Szerkezetében finomítani, csiszolni kell a termelési struktúrát, meg kell változtatni a szerződött áruk arányát. El kell érni többek között azt is, hogy a várható előnyök reményében ne a szabadáru-termelés legyen meghatározó a gazdálkodásban. A ZÖLDÉRT termékértékesítési szerződést köt a gazdaságokkal, ehben meghatározzák azt, hogy mit termeljenek, a fajtákat, a mennyiséget és a minőséget. Ha a termelő a ZÖLDÉRT- nér szabad áruként értékesíti terményeit, 25 százalékkal kevesebbet kap érte, mint a szerződött ár. Nemritkán előfordul, hogy a szervezetien piac csatornám keresztül értékesítik az árut — esetenként a szerződésesnél magasabb áron. Akkor, amikor a zöldségfélékből országosan is magas a termésátlag, ,a szabad piac pang. Nem jön be a számítás, s így a szervezett kereskedelemnek adják át, ahol viszont kötelesek felvá- sárőlni. Ez történt az elmúlt évben. Ha ez a jelenség az idén is megismétlődik, az irányított termelés kevésbé érvényesül. Ebben az évben már az is előfordult, hogy nem kötöttek termékértékesítési szerződést azzal a gazdasággal, amelyik olyan árut kíván termelni, amire nincs szükség. GARANTALT ARAK, PIACKUTATÁS A ZÖLDÉRT vállalatok célja, hogy a szerződéses termesztési forma meghatározóvá váljék az árutermelésben. Éppen ezért, mintegy 28 cikkre garantálják a minimális átvételi árat. A termelés tehát nem lehet veszteséges. Növelik a szerződött és a szabad árak közötti eltérést. A korábbi években ez 10—15 százalék volt, ez évtől pedig 20—25 százalék. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a termelő nem szerződéses kötelezettséggel termel, ugyanazért az áruért kevesebbet is kap. Ez arra készteti a gazdaságokat, hogy a várható termésmennyiséget teljes egészében leszerződjék. A termelést a fogyasztás határozza meg — ezt a gazdaságpolitikai alaptételt a zöldségfélék termesztésénél érvényesíteni nem könnyű. A küL kereskedelem a piaci igényekről felmérést készít, és közli: milyen zöldségfélékből, fajtákból, mikor, menynyit, milyen minőségben vesz át. A megyei igényéket a vállalat kiskereskedelmi bolthálózatának jelzéseiből, a több éves fogyasztási struktúra ismeretéből tudják. A ZÖLDÉRT éves szerződést köt a nagy fogyasztókkal, a viszonteladókkal, az ÁFÉSZ- ékkel, a téeszbol tokkal, a Népbolttal, és a magán, kiskereskedőkkel. FELDOLGOZÁS A feldolgozóipar — többek között a Paksi Konzervgyár, a bajai, a székesfehérvári hűtőház, Nagyatádi Konzervgyár — minden évben közli, hogy mire van szüksége. A ZÖLDKER a szerződéskötések időszakában irányszámokat szab meg, a megyei ZÖLDÉRT egyezteti a szükségleteit, s ehhez eladót, a feleslegeihez pedig vevőt keres. A korai burgonyát Pest és Csongrád megyéből, a korai szabadföldi uborkát Békés megyéből, a korai görögdinnyét pedig Heves megyéből hozzák Tolnába. Az áru elosztását országosan a ZÖLDKER koordinálja. Ha a tavalyi évhez hasonlóan az elkövetkező években is nagy termést takarítanak be a gazdaságok, mindenképpen szükséges feldolgozóüzemet létesíteni. A tervek szerint Dombóváron építenek egy áruforgalmi telepet, melyhez 100 vagonosihűtőház csatlakozik. Dombóvár környékén igen sok zöldséget termesztenék, s erre az iparosodó városban szükség is van: jelenleg a megyei lakossági forgalom 30 százalékát Dombóváron adják el. Ugyanitt épül egy 2—300 va- gonos feldolgozóüzem, ahol zöldségféléket savanyítanak, hisz országosan a zöldségfélék feldolgozása egy foőter- mő évben nem megoldott. A Vállalat, azért, hogy a készletek mielőbb elfogyjanak, árengedményeket ad a viszonteladóknak, és a nagyfogyasztóknak: a fogyasztói árnál 12 százalékkal kapják olcsóbban a zöldségféléket. A vendéglátóipari vállalatok ■— amennyiben igénylik —, tisztított, koptatott burgonyát vásárolhatnak. Az apró burgonyát kilogrammonként egy forintért adják, az első osztályú burgonya ára öt forint. Különböző kedvezményékkel igyekszenek elérni, hogy az üzemi konyhák az eddiginél több zöldségfélét használjanak, 'hisz ezék a biológiailag értékes anyagok táplálkozásunkban nélkülözhetetlenek. -a -a A város legnagyobb és leghosszabb épülete alatt végig sorakoznak az üzletek. A ruházati bolt kirakata tele áruval, itt csillog legjobban a téli napsütésben az üveg. Az ajtó előtt gyors mozdulatokkal takarít a bolt tisztaságának őre, özv. Sza- bics Lászlóné. Bent az eladók várakozásteljesen figyelik a vendéget. Hagyják, hogy először nézelődjenek, válasszák ki, amit akarnak. Az első pillanatra meglátják, hogy tanácstalan az illető, hiszen a törzsvendégeket ismerik és azok határozottan mennek az eladókhoz. Középen a „cipőosztályon” sorba kirakva a minták, az asztalon lehetőség van a turkálásra is. Ez mostanában divatos, a vevők igénylik. Jobbra a kötöttáru, itt hagyományos a kiszolgálás. Balra a konfekció, az már önkiszolgáló rendszerű. Szekszárdon az ÁFÉSZ 40. számú ruházati boltjában járunk. Itt dolgozik a Radnóti Miklós szocialista brigád. Tavaly ez a kollektíva javasolta a szövetkezet többi brigádjának, hogy csatlakozzanak a 60. évforduló tiszteletére meghirdetett munkaversenyhez. Ismerkedjünk meg velük. * Azt mondják, hogy a brigádnapló hű tükre egy kollektíva munkájának. Nézzük a naplót. Az első beírás a névsor: László Istvánná vezető, Rogács Józsefné napló, vezető, Götz Fülöpné, Auth Gáspárné, László Árpádné, Benizs Sándorné, Rohm Józsefné, Laczó Sándorné, Istenes Zsuzsa, Geiger György- né, Horváth Ferencné, Duzsi Istvánná. A következő az 1977. január 26-i brigádgyűlés jegyzőkönyve: Felhívással fordulunk a szövetkezet valamennyi szocialista brigádjához, csatlakozzanak az évforduló tiszteletére meghirdetett mozgalomhoz. A januári hónapnál olvashatjuk: A csecsemőotthon két kis lakójának patroná- lását vállalták és a nyugdíjas brigádtag, Pajor Sándorné, Klárika néni sorsának további alakulását figyelemmel kísérik. Február: „A leltárelszámolásunk megtörtént, kálómegtakarítással zártuk az elmúlt évet. A téli szezon végi vásárt nagy forgalommal zártuk.” A Tolna megyei Népújság 1978. január 4-i és 5-i számában megjelent Ágyneműbérlet vagy zsákbamacska; illetőleg Ne zsákbamacskázzunk című cikkekre vonatkozóan az alábbi választ adom: Vállalatunk a bérágynemű, szolgáltatást négy évvel ez. előtt kezdte meg .1400 garnitúra ágyneművel. Ezt tettük azzal a szándékkal, hogy a dolgozó nők „második műszakjának” egyik igen nehéz fizikai munkát jelentő tevékenységét átvállaljuk, hiszen tudjuk jól, hogy ma már nem a mosás jelenti a nehéz munkát otthon, hanem az ezt követő szárítás, vasalás az időt rabló munka. Bérágynemű-szolgáltatásun. kát igyekeztünk az igényeknek megfelelően jó minőségben nyújtani, hogy minél több dolgozó nő számára biztosítsunk szabad időt gyermekének nevelésére, akár pihenésre, tanulásra. A jó minőség alatt azt értjük, hogy az ágynemű-garnitúrák szépek, esztétikailag mutatósak legyenek, de értjük alatta a tisztítás minőségét is. a mosást, a kalanderezést, a higiénikus csomagolást. Az elmúlt évek során a bérágynemű iránt egyre nőttek az igények. Ezek kielégítésére a vállalat, anyagi lehetősége szerint többször szerzett be Március: Szocialista szerződést kötöttek a RÖVIKÖT Garay brigádjával. Ebben a Garay kollektívája a többek között vállalja, hogy a megvásárolt és megrendelt árut rövid határidővel szállítják a boltba. A Radnóti pedig ezt azzal honorálja, hogy egyes cikkekből közvéleménykutatást rendez, azaz piackutatást, a jobb ellátás és a tervezés érdekében. Április: Divatbemutató a kirakatban. Ez volt az első ilyen rendezvény Szekszárdon. Közösen részt vettek a Fonográf együttes műsorán. Május: „Nagy öröm ért bennünket, ismét kiváló bolt lettünk. A brigád bronzkoszorús jelvényt kapót.” Június: „A munkavédelmi hetek keretében megrendezett vetélkedőn elért eredmény, valamint a biztonsá. gos és balesetmentes munkavégzés érdekében kifejtett tevékenységért a brigádot elnökhelyettesi dicséretben részesítettem.” Aláírás: Jóna József sk. Július, augusztus, szeptember kevés beírás és annál több képeslap a nyaraló brigádtagoktól. Október: Második helyet érték el a szocialista brigádok Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedőjén. November: A szövetkezet nőbizottságának kézimunkapályázatán Geiger Györgyné első helyet ért el. December: „Egész évi munkánk eredménye, hogy december 15-én jelentettük a szövetkezet vezetőinek: telgarnitúrákat, így jelenleg közel 17 000 garnitúrával rendelkezünk. A bérágynemű- szolgáltatásnak is, mint minden más használatba vett terméknek természetes következménye a szakadás és elhasználódás. Ezért az évek során a jobban elhasználódott garnitúrákat rendszeresen kiselejteztük, a kisebb hibákat rendszeresen megjavíttattuk, erre a célra beállított varrónőkkel. Sajnos, el kell ismernünk, hogy különösen decemberben az ünnepek előtti munkatorlódás és belső fegyelmezetlenség miatt is, a cikk írója által felvetett hibák gyakorisága igen megnőtt. Már az újságcikk megjelenése előtt tettünk néhány minőségjavító szervezési intézkedést, és éppen ezekben a napokban hozunk forgalomba az elhasználódott, sérült ágyneműk pótlására háromezer új garnitúrát. Reméljük, intézkedéseink következményeként, szolgáltatásunk minősége ismét kielégíti a lakosság igényeit. Végül néhány intézkedés szükségességét szeretném megindokolni: Vállalatunk a bérágynemű igénybevételekor nem kér 300 forint garnitúrabetétet, amit több megyében alkalmaznak, hanem csak a mosási díjat jesítettük 15 millió 200 ezer forintos tervünket.” * A parányi irodában azonban hamar meggyőződhetek arról, hogy a brigádnapló bármennyire is díszes és részletes: nem tükrözi a kollektíva munkáját. László Istvánná brigádvezető tájékoztat: Sikeres évet zártunk 1977-ben, hétszázezer forinttal túlteljesítettük tervünket. Ezt a munkát nem lehet rögzíteni a naplóban. Ehhez úgy kell élni, mint egy családnak. Közös a gond, közös az öröm is. Mitől jó ez a brigád? Kereskedők, szeretik a szakmájukat. Közösen végzik az árubeszerzést, figyelik az igényeket, hamar reagálnak minden vásárlói rezdülésre. Megszervezték a kirakati árubemutatókat. Ennek a lényege, hogy egy-egy élő bemutató, a használatban megismertetett ruha másnap már keresett lett. Nagyobb választékot tartanak, kisebb szériákban. Az itt vásárolt öltöny vagy más ruházati cikk nem köszön vissza minduntalan az utcán. Családanyák. A reggeli beszélgetések sok problémát megoldanak, segítenek elfelejteni az otthoni gondokat. Mire a vásárló jön, már vidámak, a munkára tudnak koncentrálni. * Egy brigád a sok közül. A munka szeretete, egymás becsülése hozta össze őket. számítja fel. A beszabályozott 21 napos fordulónapok azt a használati időt takarják, ameddig egy ágynemű rendeltetésszerű használata mellett nem lesz túlszennyezett. A túlszennyezett ágynemű külön kezelést igényel és ezért gyorsabb az elhasználódása. Ragaszkodnunk kell a csereidő betartásához azért is, hogy a bérágynemű forgási idejét figyelembevéve, a cseréket rendszeresen és időben tudjuk lebonyolítani. Mindezekből kifolyólag a meglévő készletünknek 60 százalékát tudjuk csak szerződésben lekötni. Az elmúlt néhány év alatt néhány nagyon kirívó esettől eltekintve, amelynek révén vállalatunkat érte károsodás, úgy tudom, meg voltak egymással elégedve a Patyolat és a szolgáltatást igénybe vevők, ezúton arra kérem a bér_ ágynemű-használókat, hogy rendeltetésszerű használattal segítsék elő, hogy az újabb ágynemű-garnitúra beszerzésével azoknak az igényeit is ki tudjuk elégíteni, akik részére ezt eddig nem tudtuk megtenni. Szekszárdi Textiltisztító és Ruházati Vállalat Göndöcs Ferencné igazgató hj—gk. Visszhang A Radnóti Miklós bronzjelvényes szocialista brigád