Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
1978. január 22. ifÉPÚJSÁG 13 Atlétika Kosárlabda NB / Mérlegen az elmúlt év teljesítménye Férfi dobószámok Pogány László Bareith Attila Kovács József 5. Egyik legeredményesebb versenyágunk volt 1977-ben. Tóth István többször is me. gyei csúcsot javított, Pék, Grósz, Pécsi, Kovács, Steib, Bareith sikeresen szerepelt az országos egyéni bajnokságon és a Dózsa dobócsapatai értékes helyezéseket értek el az országos ifjúsági ügyességi csb-n. Pék Gáspár kivételével 1978-ban is megyénkben versenyeznek és reméljük, hogy még szép eredményekkel örvendeztetnek meg bennünket. A tanulmányait befejező Steib László visszatérése anyaegyesületébe örvendetes, mert ilyen ritkán szokott előfordulni. Már évtizedek óta hozzászoktunk ahhoz, hogy beért atlétáink más megyébe távoznak. Jó volna már egyszer eljutni pda, hogy a tanulmányaikat befejező élversenyzők közül többen jöjjenek vissza segíteni, erősíteni ezt az eredményes múltra visszatekintő sportágat és azokat a szakosztályokat, amelyek eddig csak adtak versenyzőt, de elvétve, vagy csak nagyon keveset kaptak. Súlylökés (7,25 kg): Tóth István (Szekszárd) 15,14, Grósz László (Szekszárd) 12,30, Török János (Szekszárd) 12,04, Fazekas Gáspár (Dalmand) 11,91, Pogány László (Szekszárd) 11,89, Steib Zoltán (Szekszárd) 11,75, Juhász Dénes (Tamási) 11,10, Szakács István (Szedres) 10,59. Súlylökés (6 kg): Pék Gáspár (Bonyhád) 15,14, Török 'János 14,05, Steib Zoltán 13,98, Pogány László 13,60, Grósz László 12,91, Deli János 12,06, Kovács József 11,52 (valamennyi Szekszárd), Juhász Dénes (Tamási), 11,40, Szabó Andor (Szekszárd) 11,04, Zemán Ferenc (Szekszárd) 10,36. Súlylökés (5 kg): Bareith Attila (Bonyhád) 13,42, Cserép Imre (Dombóvár) 12,57, Wallacher Gábor 12,55, Sümegi Zoltán 11,65, Tarlós Zoltán 11,53 (valamennyi Szekszárd), Pécsi Gábor (Bonyhád) 11,44, Bakó Ferenc (Szekszárd) 11,29, Zsigmond Árpád (Bonyhád) 11,16, Kovács Miklós (Szekszárd) 10,84, Balázs Tibor (Szekszárd) 10,56. Diszkoszvetés (2 kg): Grósz László 40,86, Steib Zoltán 37,72, Török János 35,46, Deli János 32,98, Szabó Andor 32,46, Pogány László 31,60 (valamennyi Szekszárd). Diszkoszvetés (1,5 kg): Grósz László (Szekszárd) 48,70, Pék Gáspár (Bonyhád) 47,80, Steib Zoltán 45,76, Kovács József 45.00, Pogány László 41,68, Török János 41,14 (valameny- nyi Szekszárd), Juhász Dénes (Tamási) 40,52, Deli János (Szekszárd) 37,32, Szabó Andor (Szekszárd) 37,00, Pécsi Gábor (Bonyhád) 37,00. Gerelyhaj ítás: Steib László (Szekszárd) 59,60, Bareith Attila (Bonyhád), 54,76, Pécsi Gábor (Bonyhád) 53,42, Fűzi István (Bonyhád) 49,24, Pál- völgyi Ferenc (Paks) 48,78, Krisztián László (Dunaföld. vár) 48,04, Lacza András (Tamási) 47,66, Szabó Ferenc (Szekszárd) 47,28, Venturini János (Dombóvár) 44,20, Adorján György (Paks) 43,64. Kalapácsvetés (7,25 kg): Pogány László 38,96, Grósz László 38,16, Török János 29,80 (mindhárom Szekszárd). Kalapácsvetés (6 kg): Kovács József 49,80, Pogány László 47,86, Grósz László 47.00, Török János 36,52, Steib Zoltán 30,58 (valamennyi Szekszárd), Pék Gáspár (Bonyhád) 27,00. Kalapácsvetés (5 kg): Sümegi Zoltán (Szekszárd) 32,56, Bareith Attila (Bonyhád) 31,16. — Vége — Vasas Izzó-Sz. Dózsa 80:46 (48:25) Tegnap este 600 néző előtt játszotta második hazai mérkőzését a Szekszárdi iDózsa NB I-es csapata. Vasas Izzó: Kiss L. (40), Rajki (10), Szuchy (10), Ver- tetics (4), Pataki (6). Csere: Rátkainé (4), Bayer (4), Susanits (2). Edző: Tursics Sándor. Szekszárdi Dózsa: Har- sányi (22), Skoda (7), Varga (9), Szilágyiné (6), Tarczy (—). Csere: Farkas (—), Palotás (—), Lesó (2), Várko- nyi (—). Edző: Tapodi László. Nagy lendülettel kezdett a vendégcsapat, és a 3. percben már 10:0-ra vezetett. A 4. percben Szilágyiné büntetőjével, majd Skoda kosarával 10:4-re alakult az eredmény. Továbbra is a vendégek irányították a játékot, harcos, kemény és fegyelmezett védekezéssel rendre meghiúsították a szekszárdiak próbálkozásait. A 8. percben 19:6-os eredményt olvashattunk le az eredményjelző tábláról. A következő két percben kissé magára talált a Dózsa gárdája és ebben az időszakban hat pontot sikerült szerezniük Harsányi révén. Újra erősített az Izzó és a 11. percben 17 pontra nőtt az előnye. Változatos küzdelemben ismét szépítettek a hazaiak, a 13. percben 29:18-ra alakult a találkozó állása. A 14. perctől ellenállhatatlanul rohamozott a fővárosi együttes, Kiss Lenke révén egyre jobban növelték előnyüket. A Dózsa csapata a félidőig már csak büntetőből szerzett pontot. A második játékrészt is az Izzó rohamai vezették be, és kezdés után az első kosarat is ők dobták. A második percben Harsányi két kosarával 50:29-re módosult az állás. Ideges hangulat, pontatlan átadások jellemezték a következő perceket. Az 5. percben még mindig csak 21 pontos volt a vendégek előnye. A 7. perctől — amikor a mérkőzés állása 56:33 volt — egyre jobban elhúztak a fővárosiak és a 13. percben 66:36 volt a mérkőzés állása. Továbbra sem talált magára a hazai együttes, rendkívül megilletődötten játszottak a játékosok. A 18. percben 74:42-re vezetett a több válogatott játékost is felvonultató Vasas Izzó. A hátralévő két percben felváltva estek a kosarak, előbb 76:42-re, majd 76:44-re alakult a mérkőzés állása. Jól hajráztak a vendégek és a csereként beállt Susanits, valamint Kiss Lenke büntetőivel, illetve a szekszárdi csapatból Harsányi büntetőből szerzett pontjaival alakult ki a találkozó végeredménye. A mérkőzés lefújása után mindkét edzőtől nyilatkozatot kértünk. Tursics Sándor: — őszintén megvallom, egy kissé tartottunk a találkozótól, a szekszárdiak Csepel elleni győzelme alapján. Magassági fölényünket jól használtuk ki, fegyelmezetten, jól védekeztünk. Biztosra veszem, hogy a szekszárdi csapat bent marad az NB I-ben. Tapodi László: — Túlságosan megilletődötten játszottak lányaink, rendkívül tisztelték a nagy neveket. A Szovjetunió Olimpiai Bizottsága felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy óvja meg a Mokszvában 1980-ban sorra kerülő olimpiát a béke és a népek közötti barátság és az olimpiai mozgalom elveivel ellentétes célokat követő sajtó-, rádió- és televíziós társaságok képviselőitől. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sajtóbizottsága ugyan még az 1976-os montreali olimpia előtt kidolgozta az akkreditálásról szóló 49-es szabály módosítását, amely megakadályozza, hogy ezek az emberek bejussanak a játékokra, ennek elfogadása hosszú ideje húzódik — állapítja meg szombati számában a Szovjetszkij Szport. A Szovjetunió Olimpiai Bizottsága amellett foglalt állást, hogy folytatni kell a harcot az ellen, hogy a kereskedelem és a profitszerzés szelleme behatoljon az olimpiai mozgalomba. A Szovjetunió Olimpiai Bizottsága megállapítja, hogy a nemzetközi sportszövetségek szervezete még mindig nem felel meg azoknak a feladatoknak, amelyeknek megoldására létrehozták. Egyes reakciós vezetők hátráltatják a Várnában megtartott olimpiai kongresszus fontos határozatainak megvalósítását. Kímélettel viseltetnek a fajüldözők iránt, eddig még nem zárták ki őket több nemzetközi szövetségből. ,mmX ŐSZI IClCSfifF ieg|0»D|C8l MOI1CSK Tudósítóink a megyebaj. nokság őszi idényében vasárnaponként közölték sportrovatunkkal a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok nevét. Közülük állítottuk össze az egyes bajnoki fordulók hét 11-e első és tartalékcsapatát. Az őszi 153 mérkőzésen népes mezőnyűvé vált a hét 11-e első csapata, miután 106 játékos nevével találkoztunk. Ezúttal összeállítottuk a hét 11-e őszi idényének válogatottját. Az értékelésnél kitűnt, hogy tíz kapus, harmincnyolc hátvéd, tizenhat középpályás és negyvenkét csatár szerepelt a legjobbak között. A mezőnyjátékosok Tartalékcsapat: Szulics (Aparhant — 3) — Barabás (Bonyhád — 3), Eger (Nagy. dorog — 3), Béres (Bátaszék — 3), Gecző I. (Bonyhád — magas száma azt bizonyította, hogy az egyéni teljesítmények meglehetősén gyakran változtak a tizenhét forduló során. A kapusok közül Szulics és Stölckler egyaránt háromszor szerepelt a hét 11- ében. Köztük végül is az döntött, hogy melyik kapta őszszel a legkevesebb gólt. A hátvédek között a nagymá- nyoki Lemle, középpályán a bátaszéki Fiath és Mezei helye, egy pillanatig sem volt kétséges az őszi idény válogatottjában. A támadó sorban két bonyhádi mellett egy-egy paksi és dombóvári játékos biztosította helyét. 3) — Kalmár (Paks — 3), Wáger (Aparhant — 3) — Nagy (Kisdorog — 3), Miklós (Nagydorog — 3), Holacsek (Bátaszék — 2), Csordás (Bonyhád — 3). Megjegyzés: A zárójelben lévő számok mutatják, hány. szór volt tagja a játékos „A hét 11-e” első csapatának. KI HÁNYSZOR VOLT A MEZŐNY LEGJOBBJA? Érdekes összehasonlítani az őszi idény mérlegkészítésekor a játékosok teljesítményét úgy is, hogy közülük ki hányszor bizonyult csapata mérkőzésén a mezőny legjobbjának. A bajnoki mezőny második felében tanyázó Nagydorog és a Zomba csapatának egy-egy játékosa az őszi lis. tavezető. íme az őszi idény rangsora: Négyszer volt a mezőny legjobbja: Éger (Nagydorog) és Turbuk II. (Zomba). Három, szór: Stölkler (Kisdorog), Györgye (Bogyiszló), Balogh (Nagydorog), Varga (Bonyhád), Juhász (Aparhant), Lemle és Németh (Nagymá- nyok). Kétszer: Sárközi (Nagy- mányok), Molnár (Simontor- nya), Fiath és Mezei (Bátaszék), Végh és Bükkösi (Pincehely), Kovács és Meszlényi (Paks) Weisenburger (B. Pannónia), Dobos és Vida (DMSC), Bálint és Nyúl (Ten- gelic), Heidecker II., Minker és Szulics (Aparhant). Horváth (Fadd), Csordás, Gecző I., Heidecker (Bonyhád), Szabó II. (Tevel), Cserneczky és Harsányi (TAÉV SK), Bíró és Kerekes (Zomba), Miklós (Nagydorog) Bárdos, Kocsis, Kubatov (Bogyiszló), Kiss II. (Kisdorog). A 18 csapat közül egyedül a Tolnai VL az, amelynek játékosai közül, senkinek sem sikerült egynél többször kiérdemelni a mezőny legjobbja címet. ötös Átlaggal első: KÖŐ LASZLŐ A megyei labdarúgó-bajnokság 153 őszi mérkőzésén 57 játékvezető bíráskodott: 36 Tolna megyei, 13 Baranya megyei és 8 Somogy megyei. Mint ismeretes, sportrovatunk a játékvezető bizottság kezdeményezésére bevezette a játékvezetők osztályozását. A két csapat edzőjének osztályzata alapján a tudósításokban közöltük a vezetőbírók átlag- osztályzatát. Ezúttal összesítve értékeljük a megyei játékvezetők osztályzatainak őszi átlagát. A legtöbb mérkőzést — nyolcat — Szinger Ferenc vezette, átlagosztályzata 4,0. Hét találkozón működött Rákosi Gusztáv (4,0). Itt jegyezzük meg, hogy a Bátaszék—Tevel 6:0-ás mérkőzésen Rákosi játékvezető 0-ás osztályzatot kapott, amely lényegesen befolyásolta őszi átlagát. Hat mérkőzést vezetett: Kormos László (3,75), Ritzel Márton (4,33). Ötször fújta a sípot: Weidinger József (4,30). Kiss Ferenc (4,40), Tóth István (4,70), Varga Ferenc (3,20), Varga Endre (4,50). Négy találkozót vezettek: Köő László (5.0) , Kiss István (3,75), Schneider József (3,60), May László (4,37), Beck Ferenc (4.50) , Kerekes Antal (4,50). Három mérkőzésen működtek : Osztermajer Ferenc (4.50) , Pál Piusz (3,83), Kaszi- ba István (3,66), Krómer Ferenc (3,83), Kiszler Jakab (3.50) , Zámbó István (4,50), Győrfi József (3,33). Kétszer volt vezetőbíró: Gerencsér József (4,75), Stumpf József (3,75), Berkes Ferenc (4,50), Keller István (4.50) , Farkas Antal (4,25), Szabó István (2,75), Lendvai István (4,25), Lugasi György (3.0) , Paplauer Ferenc (4,75). Egy mérkőzésen bíráskodott: Kuti Istváp (5,0), Tarr József (2,05), Hegedűs János (3,0), Kovács Sándor (4,0), Bihari György (5,0). A játékvezetők osztályozása — sajnos — nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Azt reméltük — a játékvezetőbizottsággal közösen —, hogy az edzők értékelése, osztályzata segíti a küldőbizottságot abban, hogy tudomást szerezzen a játékvezetők formájáról. Külön említést érdemel a már említett Rákosi Gusztáv esete. A Bátaszék—Tevel mérkőzésen 0-ás osztályzatot kapott, önkéntelenül felmerül a kérdés: ennyire rosszul működött volna? Még a bátaszéki csapat edzője is — pedig 6:0-ra nyerték a találkozót — elmarasztalta a játékvezetőt. Valószínű tudjuk okát, hogy miért. A Tevel 6:0-ás vereséggel vonult le, ugyanakkor a Bátaszék csapatából két kulcsember a kiállítás sorsára került. Ez az osztályzat annyira lerontotta Rákosi Gusztáv átlagát, hogy összességében irreális az osztályzata. Pedig éppen Rákosi Gusztáv az, aki a fiatalok közül talán a legjobb képességgel rendelkezik és előtte az út, a lehetőség, magasabb osztályú mérkőzések vezetésére. Egyszóval éppen az edzők meg nem értésén bukott el a játékvezető-bizottság helyes kezdeményezése. Sajnáljuk, hogy így történt. AZ ŐSZI IDÉNY HÉT 11-E Stölkler (Kisdorog — 3) Bíró Vida Boda Lemle (Zomba — 4) (DMSC — 3) (Kisdorog — 4) Nagym. — 7) Fiath Mezei (Bátaszék — 6) (Bátaszék — 4) Vábró Varga Nagy Bulla (Paks — 3) (Bonyhád — 3) (DMSC — 4) (Bonyhád — 3) Stölkler Bíró Vida Boda Lemle Fiath Mezei Vábró Varga Nagy Bulla