Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-19 / 16. szám
e 1ÍÉPÚJSÁG 1978. január 19. Dunántúl minden részéből érkeznek Várakozásra felüli érdeklődés A 25 éve készült felvétel: balról Puskás, majd Czibor, Bu_ dai és Lóránt Asztalitenisz Újabb tolnaiak a válogatott keretben A Magyar Asztalitenisz Szövetség 'kijelölte az idei évi ifjúsági és serdülő Európa- bajndkságra a ikereteket. Örömmel fogadtuk a hírt, hagy eredményeik alapján újabb tolnai versenyzők kaptáik helyet a keretekben. így a tolnaiak közül az alábbiak húzhatják magukra a címeres mezt. Felnőtt keret: Balogh Ilona. Ifjúsági keret: Bolvári Ildikó, Bolvári Katalin, Bízó Mária, Dudás Ibolya. Közülük kerül ki az a csapat, mely az idén Barcelonában képviseli a magyar színeket az ifjúsági Európa-bajnokságon. Közeledik a találkozó nap. ja, melyet oly sokan várnak. A napokban megszaporodtak a levelek, sűrűsödtek a telefonhívások, egyre többen jelezték: jönnek a szombati találkozóra. A szervező bizottság részéről is minden előkészület megtörtént, hogy mindenki ott legyen, aki valaha játszott a Szekszárd színeiben. Hogy milyen nagy az érdeklődés, arra jellemző, hogy például Till János Siófokról, Baka József Kaposvárról, Müller József Zalaegerszegről, Kázmér Zsigmond Buda. pestről jön, hogy találkozhasson volt játékostársaival, azokkal, akik a mérkőzéseiket vezették és akik szurkoltak csapatának. Sokan lesznek olyanok is, akik feleségüket is elhozzák, sőt gyermekeiket is. Ez egyúttal válasz azoknak, akik levélben kérdezték: van-e lehetőség arra, hogy házastársukkal jöjjenek. Szekszárdról is kaptunk levelet, melyben két volt játékos nevét közölték: 1922-től a Törekvésben játszott: Szőke János (Tormai Béla u. 11.) és Horváth György (Mátyás király u. 60.). őket is oly szeretettel várjuk, mint Füzesi Jánost, vagy Gyüszü Ottmárt és a vele egyidős szurkolót, Reinauer Mihályt. Közel negyven olyan játékvezetőt hívtunk meg, akik 15—20 éve vezettek, de van köztük olyan is, aki jelenleg is fújja a sípot. Minden bizonnyal nagy többségük el. jön, hogy ismét találkozzon azokkal, akikkel oly sok vasárnap délutánt töltöttek együtt a zöld gyepen. A tolnai Ligeti József közel 15 éve abbahagyta az aktív játékvezetést, de ma is élénk figyelemmel kíséri a megye labdarúgását és a Szekszárdi Dózsa mérkőzéseinek is rendszeres látogatója. A Budapesti Honvéd—Szekszárd mérkőzésen 1953-ban működött, mint partjelző, tőle kaptuk a fényképet, melyen a Honvéd négy neves játékosa jól kivehető. A szervező bizottságra még sok munka hárul annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát. Mint a Garay vendéglátó egység igazgatója, Papp József elmondta: részükről is minden intézkedés megtörtént ennek érdekében. Kérjük mindazokat, akik a találkozón részt vesznek, hogy szombaton — január 21- én — lehetőleg 14 órakor foglalják el helyüket. Mindössze negyedórás program szerepel a találkozó megnyitásaként, melyet kötetlen baráti beszélgetés követ. Egészen biztos, mindenkinek lesz miről beszélnie, lesz mit felelevenítsen. Tolnán még nem volt edzés Mit ítélné? 10. Büntetőrúgás végrehajtása alkalmával egy néző a kapu mögül befut és a kapufáról oldal irányba pattanó labdát a hálóba rúgja. Mit kell ítélnie a játékvezetőnek? A néző eltávolítása után a büntetőrúgás megismétlése 1 Labdaejtés, ahol a néző hozzáért a labdához X Labdaejtés, közvetlen a kapufa mellett 2 Beküldési határidő: 1978. január 23. A feladó neve: Lakcíme: (A helyes megfejtők között könyveket sorsolunk ki!) Serdülő labdarúgók Megyerikben az idén elő- mában a serdülő korú labda- szőr kerül sor szervezett for- rúgok megyebajnolkságára. Duna lökiváron elég mélyponton van a labdarúgás és most abban reménykednek, hogy ebből a serdülőcsapatból kapnak néhány tehetséges fiút. Edzőjük Widek Károly. Mátraházán A labdarúgó-megyebajnok. ság tavaszi rajtjáig még harminchét nap áll a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek. Ezúttal harmadik alkalommal adunk számot az egyesületek téli alapozásáról. Telefonon a Kis- dorog, a Bogyiszló. a Tolna és a Zomba szakvezetőitől kértünk tájékoztatást. ZOMBA Január 6-án kibővített elnökségi ülést tartottak, amelyen részt vett Antal György KISZ-titkár és Mátis Ferenc, a községi tanács vb-titkára. Az ülésen megtárgyalták a soron következő feladatokat, többek között a labdarúgó- szakoszály munkáját is. Ezt követően január 10-én szakosztályi értekezletre került sor, ahol megállapították, hogy a bentmaradás kiharcolása minden játékos részéről komoly felkészülést igényel. Az első edzést január 13-án tartották, a felnőttcsapat szakmai munkáját Barabás János,, míg az ifjúságiak edzéseit Bíró István játékosedző irányítja. A korábban visszavonult Szilágyi és Domokos visszatért, mindketten az alapozó keret tagjai. Velük a zombaiak vé. delme és középpályás sora erősödik. A nősülés miatt eltávozott két játékosuk közül Faragóra a tavaszi idény, ben is számíthatnak. A csapat programjában heti négy edzés szerepel. Egyelőre szabadtéren dolgoznak, az esetleges rossz idő beálltával pedig a művelődési házban lesz lehetőségük termi edzésekre. Az ősszel sikeresen szerepelt ifjúsági együttesük tagjai közül há. rom-négy játékos a felnőttcsapattal készül. A februári edzőmérkőzések időpontját a közeli napokban véglegesítik. KISDOROG Losonczi István edző elmondta, hogy a csapat 16-os játékoskerettel január 9-én kezdte meg felkészülését a tavaszi szezonra. Hetenként öt edzést tartanak, valamennyit szabadtéren. Az őszi idényben szerepelt együttes játékosállománya nem változott, a szakvezetés örömére szolgál, hogy a számításba vett játékosok között nincs sérült. A Kis- dorogi MEDOSZ labdarúgói is részt vesznek a január 29-én öcsényben megrendezésre kerülő mezei futóversenyen. Véglegessé vált, hogy februárban hét edzőmérkőzést játszanak. Ezek időpontjai: február 1-én Szekszárdon a TÁÉV ellen szerepelnek, majd négy nappal később hazai pályán fogadják a szekszárdi csapatot. Február 8-án Nagymá- nyok ellen otthon, míg 12-én Tevelen lépnek pályára. A Nagymányok elleni visszavágóra 15-én kerül sor, a tevelieket pedig 19-én fogadják. Az utolsó előkészületi mérkőzést február 27-én Mázaszászváron játsszák. BOGYISZLÖ Bogyiszlói sporttudósítónk, Kosztolányi Lajos tájékoztatta lapunkat a csapat felkészüléséről. A megyebajnokság őszi idényében 8. helyen végzett csapat játékosai január 15-én kezdték meg alapozó edzéseiket Török Bálint irányításával. Hetenként hat edzést tartanak, tornaterem hiányában valamennyit szabadtéren. Bogyiszlón sem történt változás a játékosállományban. Bizakodó hangulatban készülnek, szeretnék megőrizni az őszi előkelő helyezésüket. Az őcsényi mezei futóversenyre harminc játékossal utaznak majd. Az edzőmérkőzések ügyében tárgyalásokat folytatnak, az már biztos, hogy februárban a Fadd ellen oda-vissza alapon játszanak. TOLNA A megyebajnokságban szereplő csapatok közül egyedül Tolnán nem kezdődött meg a felkészülés. Ennek több súlyos oka van, de ezek közül csak egyet említünk : az öltöző életveszélyes. Beázások miatt rövidzárlat keletkezett, illetve a vízvezetékrendszerben áram van. Az egyesület vezetői a játékosokat úgy tájékoztatták, hogy vasárnap már munkához láthatnak, megkezdhetik az edzést. Ez ma. gával hozza, hogy a január 29-i mezei futóversenyen a tolnaiak nem lesznek ott. A Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus válogatott kerékpárversenyzői Mátraházára utaztak, ahol január 17- től 29-ig edzőtáborozáson vesznek részt. Schneider Konrád vezetőedző mellett Halász László, Pálinkás Csaba és Liska Pál utazott el. A válogatott keretébe meghívott Halász Zoltán lábáról a napokban vették le a járógipszet, így ő a mátraházi edzőtáborozás helyett Budapestre, a sportkórházba ment felülvizsgálatra. Atlétika Mérlegen az elmúlt év teljesítménye Férfi ugrószámok 4. Kovács Miklós megközelítette a két métert, három bonyhádi magasugró ugrott 188 cm-t, mégis elégedetlenek vagyunk magasugrásban a fejlődés ütemével. Távolugrásban sem állunk jobban, bár Fűzi nagyon tehetséges. Még ikiorántsem érte el teljesítőképességének határát, de az igazán nagy eredménnyel távolban és hármasban egyaránt adós maradt eddig, számúkra ismeretlen bkok miatt. Hármaisu'grásbain nagyon gyenge eredményekkel is a listára lehetett kerülni és rúdugrónk változatlanul nincs. Egész éven át tartó rendszeres edzésmunkával a dombóvári távolugrók és szekszárdi hármasugrók esetleg Czeller Gábor (Dombóvár) 1978-ban enyhíthetnék elmaradásukat. Magasugrsában a lista első négy helyezettje elérheti a két métert. Az országos 'bajnokságon férfi ugróink közül Kovács Miklós és György Ferenc szerzett pontot. Magasugrás: Kovács Miklós (Szekszárdi) 198, Szeifert Dezső (Boinyhád) 188, Hevesi János (Bonyhád) 188, Fűzi István (Bonyhád) 188, Wallache,r Gábor (Szekszárd) 175, Genezler János (Bonyhád) 175, Enczel Isítváin (Donabó- váír) 170, Deák István (Szekszárd) 170, Kosz tyű János (Tamási) 170, Klein Mihály (Bonyhád) 170, Széli Zoltán (Szekszárd) 170. Távoliugrás: György Ferenc (Bonyhád) 679, Fűzi István (Bonyhád) 671, Hága Gábor (Szekszárd) 638, Czeller Gábor (Dombóvár) 635, Koller László (Dombóvár) 621, Takács György (Bonyhád) 616, Zsembari Ferenc (Tolna) 615, Wallacher Gábor (Szekszárd) 608, Sümegi Tamás (Bonyhádi 606, Enczél István (Dombóvár) 605. Hármasugrás: Fűzi István (Bcnyhád) 13,48, Kosztyú János (Tamási) 13,38 Zemán Ferenc (Szekszárd) 12,43, Waiilacher Gábor (Szekszárd) 12,16, Czeller Gábor (Dombó. vár) 12,07, Sümegi Tamás (Bonyhád) 12,03, Krajczár Antal (Dombóvár) 11,76, Csepregi József (Tamási) 11,66, Zsemberi Ferenc (Tolna) 11,66, Fekete Zoltán (Szekszárd) 11,08. Közgyűlés a Tamási MEDOSZ-nál Előtérben a tömegsport A Tamási Állami Gazdaság étkezdéjében gyűltek össze a Tamási MEDOSZ Sportkör tagjai és mindazok a sportbarátok, akik érdeklődéssel figyelik a sportolást. Az egyesület közgyűlésén megjelent Szarvas Antalné, a tamási járási sportfelügyelőség vezetője is. A beszámolót, mely felölelte az elmúlt év munkáját — Molnár László, a sportkör elnökhelyettese tartotta. 'Bevezetőként megállapította: a feladat az volt, hogy az egyesületi vezetés színvonalát emeljék, a szervezeti életet megszilárdítsák, a szakosztá. lyi munkát megerősítsék. Fon- , tos feladatként határozták meg a tömegsportmunka előtérbe helyezését. A kitűzött célokat elérték, melyhez nagy segítséget kaptak az állami gazdaság vezetőjétől, - valamint a gazdaság párt- és szakszervezeti bizottságától. Az elnökhelyettes megköszönte az eddigi támogatást és kérte: a jövőben is támogassák az egyesületet. A továbbiakban részletesen értékelte azt a komoly fejlődést, amelyet tömegsport terén elértek. Az állami gazdaság önálló sport, napot rendezett, mely várakozáson felüli sikert hozott. A gazdaság dolgozói azonban a MEDOSZ megyei verseny- sorozatán is kitűnően helytálltak és megyei összesítésben az előkelő második helyen végeztek. Elsősorban női súlylökésben, férfi magasugrásban, női labdarúgásban, valamint férfi kézilabdában képviselték eredményesen a Tamási MEDOSZ színeit. A gazdaság dolgozói azonban egyéb tö_ megjellegű versenyeken is részt vettek. Például az április 4-i, a május 1-i villámversenyeken, valamint a szakmaközi bizottság egész éven át tartó versenysorozatán. Az egyesület elnökhelyettese részletesen foglalkozott a gazdaságban legnagyobb népszerűségnek örvendő sportággal, a labdarúgással. Megállapította: a csapat előtt hosz- szú idő óta nem nyílott ilyen lehetőség, a bajnokság megnyerésére a magasabb osztályra, mint most. Ha a csapat tagjai komolyan veszik a felkészülést, a tavaszi szezon mérkőzéseit, akkor a siker nem maradhat el. Beszélt arról, hogy milyen nagy gond az ifjúsági csapat szerepeltetése, hisz a kis létszámú településen 12—13 ifjúsági korú labdarúgó kiállítása vasárnapról vasárnapra szinte megoldhatatlan feladat a szakosztályvezetésnek. Molnár László végül egyértelműen kijelentette, a cél: a megyebajnokságba jutás. A beszámolót a számvizsgáló bizottság jelentése követte, majd felszólalásokra került sor. Többek között Tolnai István, a Tamási Állami Gazdaság igazgatója, a sportkör elnöke is elmondta észrevételét, néhány hasznos tanácsot adott a további eredményes munka érdekében. Bejelentette: a jövőben minden évben megrendezik a tavaly oly jól sikerült tömegsportnapot. Szarvas Antalné megállapította: Fornádon a körülményeket figyelembe véve jó a sportélet és ami külön örvendetes, a tömeg- sportverseny rendezésében is példát mutatnak. Örömének adott kifejezést, hogy a gazdaság dolgozói munkában és sportolásban egyaránt kitűnően helytállnak. A további hozzászólások főleg a labdarúgó-szakosztály munkájával foglalkoztak, majd a KISZ- fiatalok felajánlották, hogy a járási bajnokságban szereplő asztaliteniszezők részére segítséget adnak egy terem építéséhez.