Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-17 / 14. szám
A tJÉPÜJSÁG 1978. január 17. liloaeiboii A csillagszemű Nagy melléfogás lett volna a Tolna megyei Moziüzemi Vállalattól, ha tartja magát a plakátokon meghirdetett eredeti elképzeléséhez és csak egy délutánon át mutatja be a megyeszékhely közönségének „A csillagszemű” című új magyar filmet. A Markos Miklós írta és rendezte film ugyanis biztos közönségsiker. Finomkodó sznobnak kell lennie annak, aki ebben az esetben egyetlen zokszóval is kárhoztatni tudja a közönség hajlandóságát. A népi hősök motívuma ugyanis örök (a népi igazságkeresés is az), éppen ezért vannak aty afiság- ban Fazekas Mihály Lúdas Matyi ja, a Kolozsvári Grand- pierre Emil regényéből származó Csillagszemű vagy, hogy egészen más példát idézzünk: az „Egy óra múlva itt leszek” Láng Vincéje. Ez magában persze még édeskevés ok lenne a sikerre. Kell hozzá pergő cselekmény, igazságtétel után kiáltó szituáció: — Kolozsvári Grand- pierre már eleve mindkettőről gondoskodott. Markos Miklós pedig arra ügyelt, hogy a hazai kosztümös, színes, történelmi, vagy kalandfilmek fölött szinte már törvényszerűen terjengő unalom egy pillanatig se veszélyeztesse a nézőt. Nem épített kulisszákat, színhelyéül tökéletesen megfelelt Siklós vára és az örvényesi vízimalom. Nem szerződtetett Volt — vagy még máig több-keKönyv Csrkóink A magyarországi cigány népköltészet színvonalas válogatását kapja e címmel kézbe az olvasó. I Régi hiányt pótol ez a gyűjtemény, amely a versek egy részét nemcsak magyarul, hanem cigány nyelven is közli. A közel kétszáz népdalvers és ballada, egy része éppen megyénkből (Bá- taszékről) került a kötetbe Szegő László — akinek a válogatást is köszönhetjük — gyűjtése nyomán. Eltekintve néhány múltszázadi kezdeményezéstől és „egy tudományosan értéktelen” 1955- ös válogatástól, hazánkban ez „az első magyar nyelven megjelenő cigány népdalgyűjtemény” — amint olvasvésbé világsztárokat, de még mellékszereplőnek is olyanokat, mint Nagy Attila. A főszerep egyetlen külföldije (Juraj Durdiak) minden hozzá fűzött reményt beváltott, úgyszintén a két női szereplő is: Bordán Irán (Dorica), Szirtes Ági (Anyicska). Igazság szerint nem kellett túlságosan megerőltetni magukat. A legnagyobb „erőbedobást” Madaras József produkálta, aki olyan kedve szerint való vérbő oligarchává formálta Amzbrus püspök cseppet se vonzó alakját, hogy bármelyik középkori elődje megirigyelhette volna. A cselekmény könnyen elmondható. Jankó, a rokonkényesek suk az utószónak kissé terjedelmes tanulmányban, amely azonban szakértelmével hozzájárul a kötet színvonalának emeléséhez. Különös világ tárul elénk e lapokon, olyan világ, amellyel — bár századokig együtt éltünk — jószerével nem is törődtünk: észre sem vettük, vagy lenéztük: „A rendszeres munkához nem szokott, egyik napról a másikra élő, oly sokáig lenézett és üldözött cigányság még néhol föllelhető jellegzetesebb magatartásmintáiról mindenki tudja, talán a cigányok maguk a legjobban, hogy a tartósan hátrányos társadalmi helyzet nyomán alakultak ki” — írja Szegő szenves jobbágylegény, fellázad az igazságtalanságok ellen. Előbb néhányszor rajta verik el a port, majd maga is elhiszi (a nőknek), hogy hasonlít a mesebeli igazságtevő csillagszemű juhászra és nekilát igazságot tenni. Ezt végül is a püspök bíborosi kalapja bánja, aki nem tud elegendő aranyat összezsarolni jobbágyaitól, hogy megszerezhesse. Értéknövelő tényezőként szerepel még az egyetlen hazai ridegmarha-csorda és rackanyáj, továbbá a jó fényképezés, Szokolay Sándor zenéje, a statisztákig bezárólag szinte minden résztvevő, és az eléggé nem hang- súlyozhatóan pergő, rég látott jó rendezés. Többet egy ilyen jellegű filmtől nem lehet igényelni, mint amennyit A csillagszemű valóban nyújt, amely tehát minden igényt kielégít. László, s tegyük hozzá, hogy ezek megszűntével maga az okozat is megszűnik lassan. Megérteni — átalakítani — beilleszteni ezt a világot a fejlett szocializmus társadalmi rendszerébe — ez már a mi nemzedékünk feladata lesz. Élni a kultúrával és fejleszteni azt nem kis feladat, főleg ha ez a kultúra máig sem írásos, hanem a szóbeliséghez kötődik. A kötetben szereplő művek színvonalas, mindamellett hű fordításban kerülnek kezünkbe, s ezeknek * sza- badszájúsága sem zavarhat bennünket, mert e nélkül a műveknek nemcsak hitele, hanem értéke is kevesbedne. A könyv szépségét nem kis mértékben emelik Bartha László festményei, melyekkel a cigányság vizuális kultúrájához is közelebb kerülünk. itg Rádió Prózairodalom - több hullámhosszon Ismétlődő rádiókritikáink egyik olvasója múltkoriban úgy vélekedett, hogy az eső után köpönyeg. Hiszen ismétlésre ritkán kerül sor, aki pedig nem hallgatott egy műsort, annak utólag édeskevéssé érdekes a véleményünk. Megfogadva a tanácsot, most nem a mögöttünk lévő hétről, hanem az előttünk állóról beszélünk. Némi meglepetéssel, mert magunk se hittük volna, hogy a Kossuth, a Petőfi és a 3. műsor hullámhosz- szain milyen sok történik a prózairodalom népszerűsítése érdekében, melynek most figyelmet szenteltünk. (Hangjátékokról nincsen szó, de eredendően nem rádiós célra írt művek változatairól igen.) Regényírók: ma és csütörtökön lesz hallható Mikszáth Különös házasságának két folytatása, pénteken és vasárnap Móricz: A nap árnyéka című kötetének rádióváltozata. Ma még Felix Salten felejthetetlen Bambija is műsorra kerül, egy Gárdonyi-novella és Tamásitól a Hazai tükör. Szerdán Kleist Kolhaas Mihálya szólal meg a Petőfin, csütörtökön Lamb Shakespeare meséi közül a Vihar,, szombaton egy novellapályázat eredménye (Bihari Klára: A táska) és Edward Tachera lengyel ríó elbeszélése. Ezzel még a „Gondolat”-ról és a „Kilá- tó”-ról — a rádió két hangos folyóiratáról — szó sem esett. Utóbbi kettőnek belátható időn belül figyelmet szentelünk majd lapunkban, hiszen külön is megérdemlik. A felsorolt választék gazdag és kedvgerjesztő. Ahogy a filmek esetében már objektív felmérések igazolták, hogy egy-egy nagy mű ilyen változata az eredeti iránti olvasási igényt is felébresztette, nagyon valószínű, hogy a rádió műsorának hasonló a hatása. Erről talán a Tömegkommunikációs Kutató Központ többet tudna mondani. A tény azonban mindenhogyan jó, hiszen bármilyen sikerültek legyenek is a rádiósított változatok, az „igazi” mű mindig az eredeti. a fenti esetekben például Mikszáthé és Móriczé. O. I. ORDAS IVAN Jövő héten a Váltságdíj című színes angol filmről írunk TV-NAPLÓ Molnár Ferenc dicsérete Születése századik fordulóján minden lap megemlékezett róla, s körülbelül mindenütt azt lehetett olvasni, hogy jó író volt, a színpad kitűnő ismerője, de... Ez a „de” végigkíséri Molnár egész pályáját, s nem is véletlenül, hisz vele indult el az a magyar drámaexport, amely csupa irodalomtörténet alatti művet hozott létre, a világsikertől függetlenül. Molnár is világsiker volt, de lényegesen jobb, mint azok a társai, akik nélkül egy időben nem lehetett elképzelni Hollywoodot. Az idő valamennyit elmosta, Molnárból azonban lényegesen több maradt, mint egy századik évforduló kötelező megemlékezése. Tulajdonképpen nem is az Egy, kettő, három a legjobb darabja, amivel a tv emlékezett rá, bár mindig visszafogott társadalomkritikája talán itt kap élesebb hangot. Legtöbb darabjában van valami viszolyogtató álmisztika (Liliom, Csoda a hegyek között), s ördöge is olyan szelíd és jól nevelt, ahogy jól nevelt közönsége elképzelte. Ez a Molnár legfeljebb elkápráztat ügyességével, de semmi más nem történik. A Testőr, az Olympia, a Játék a kastélyban magasabb fokon mutatja színpadismeretét, s a hatást pontosan kiszámító zsenialitását, de az irodalomtörténet ezzel a Molnárral sem tud sokat kezdeni. Van azonban egy másik Molnár is, a kitűnő zsurnaliszta, akinek mindig eszébe jut valami, s aki minden bizonnyal maradandóbb, mint a drámaíró. S ne feledjük, hogy ő írta az egyik legjobb (vagy legjobb?) ifjúsági regényünket, s azt se feledjük, hogy költő volt, aki a magyar emigrációs irodalom igazi remekművét alkotta meg: az lUtitárs a száműzetésben, amiről az évforduló kapcsán szó sem esett, a szülőföldhöz tartozás felejthetetlen költeménye. Ezt a Molnárt kellett volna idézni a mindenki utóéletében csak egyszer előforduló századik évfordulón, mert ez a Molnár valóban halhatatlan. Az Egy, kettő, három, mint annyi más társa, egyetlen ötletre épül, s kitűnő példa arra, hogy a mester keze alatt a fikarcnyi ötlet is egy órás gondtalan szórakozássá változik. A Madách Kamaraszínház előadása egyébként erősen közepes. Feltűnt Köpeczi Bócz István tökéletesen alkalmazkodó szecessziós díszlete, s örömmel láttuk Márkus László és Bencze Ilona jó játékát. Színházi esték Haumann Péter Platon-estje Aligha képzelhető merészebb színészi vállalkozás, mint Plafont tűzni műsorra, egy est keretében elmondani a Szókratész védőbeszédét, megtoldva a Kriton részleteivel. ' Haumann már alkatánál fogva is kitűnő Szókratész, hisz kísértetiesen hasonlít a filozófusra, akinek arcvonásait egy római márványmásolatból ismerjük. De ami'ennél fontosabb: szuggesztív szövegmondása, a legnemesebb értelemben vett színészi eszközök teljes birtoklása olyan színházi élménnyé változtatja Szókratész védőbeszédét, amire kevés példa van. Az i. e. 399-ben lezajlott bírósági tárgyalás, melyen istentagadással és az ifjúság megrontásával vádolták, Haumann előadásában szinte megelevenedik, újra meg újra érezzük Szókratész szavainak súlyát és igazát. Tegyük hozzá, a nehéz Platon-szöveg megtanulása önmagában is roppant feladat. De éppen azért, mert az előadásról csak felsőfokban lehet beszélni, szóvá kell tenni egy-két dramaturgiai megoldatlanságot. A védőbeszédben Szókratész csak idézi Melétoszt, kérdez és felel is helyette, a színpadi közbeszóló teljesen felesleges, csak kizökkenti a szöveg menetét. Ugyanez áll a Kritonra is, ami ugyan kifejezetten dialógus, de Haumann művészete tökéletesen át tudná hidalni Kriton kérdéseit, annyival is inkább, mert nem hangzik el a teljes szöveg. Csaknem telt ház figyelte lélegzet-visszafojtva Platon soha nem avuló szavait. Platon műveiben örökös tavasz van, írta fordítója, Devecseri Gábor. Ezt az örök tavaszt, a „filozófia tavaszának ünnepét” idézte Haumann Péter művészete. CSÁNYI LÁSZLÓ 12. Érettségire száz pengőt küldött anyától. „Mondd meg neki, hogy ezt a keresztapja küldi a ballagásra. Ennyit nekem is megér, hogy úr lett az öcskösből. Tekintetes úr! Mert egy érettségizett embernek ez a cím kijár...” Mostanában sokat vitatkoztak. De az utóbbi hetekben alig, mert keresztapa már nem jár a hídhoz! Hamar sötétedett, egyre hosszabbak az esték, dolgozni már kevesebbet lehetett, az emberek behúzódtak a házakba beszélgetni. Angyal Sándoréknál minden este volt valaki estéző. De ezek az estézések nem olyanok voltak, mint hajdan. Akkor csak Fekete Károlyt hallgatták: mi történt az első világháborúban a Piavénái, Montenegróban. Most minden este a híd, a föld, a világ ... az járja. Az asszony odarakott este a blóderbe egy csomó édes sütőtököt, aztán jól betüzeltek, megvárták, amíg kisül a tök. Arról beszélgettek, ki kivel fogja össze tavasztól a tehenet, nyáron vajon ki kapál harmadába a gazdáknak, meg hogy lesz-e jövőre is olyan termés, mint amilyen az idén volt. Az idő egyre romlott, Ha enyhült, mindjárt megindult az eső. Ha kitisztult, hirtelen hideg jött. Az emberek fáztak! A jó ruhás gazdák otthon ültek, a melegen. Akik kitartottak, azokon alig volt valamirevaló ruha. A két Járó testvérnek azt mondták a gazdák: — Nincs nektek a hídnál semmi helyetek! Rendes, tisztességes iparosemberek vagytok ti! De Bálint miatt egyikük se maradhatott el. Nekik éppen úgy ki kell tartani, mint a szegény embereknek, akiket a túlsó parttól elválaszt a víz, pedig az ottani földekre áhítoznak. Bálint aznap roszul érezte magát. Nátha kerülgette, délután megfájdult a feje. A brigádokat egyszer se járta végig, bent üldögélt a bódéban. Munka végeztével Angyal Sándor nyitott be. — Beszélni akarnék veled, öcsém ... — Lehet! — De jönnek a többiek is! Ügy gondoltuk, be kellene menni Ivan kapitányhoz ... Bálint türelmetlen volt: — Menjen Ivánhoz, aki akar! Nekem hagyjanak békét. Mit szervezkednek mindig? Ahelyett, hogy dolgoznának! Az emberek lerakták a szerszámaikat, és szótlanul hazamentek. • Bálint másnap rossz hangulatban ment ki a hídhoz. Már voltak ott néhányan, de legtöbben még, csak azután szállingóztak. Amióta megjött a hideg, egyre többen maradtak el a munkából. Pedig most kellene mindent beleadni! Ellenőrizte a létszámot, száztizenhatan dolgoztak aznap. Amikor a hídépítést kezdték, négyszázan voltak. Legalább kétszázötvenen lennének! Két hete az oroszok se jártak itt, velük talán még lehetne elérni valamit. De hát nekik is más a gondjuk, úgy látszik. A kaSchubert Péter rajza. pitány segíthetne, kiparancsolhatná a hídhoz a szamosházi gazdákat. De mit mondanának Bálintnak? Ráhozta a falura az oroszokat... A szegény emberek egy része sem jár azóta a munkára, mióta az oroszok nem küldenek se szeszt, se krumplit, se csizmatalpat. Meggyújtották a tüzeket. Kormolva, füstölve fogtak lángot a tűzrakások; kellett a meleg. A hideg, nyirkos vízparti levegő hamar átjárja az embert, csak úgy vacog tőle már dél felé. A tüzek megrakására ő adott parancsot. Eleinte a forgácsot hazavitték az emberek. Vitték is a hátukon, a nagyobb darabokat bicikli-csomagtartóra kötözve. Amikor a gerendákat rakták fel, kevés volt a forgács, de vinni akart mindenki — összevesztek rajta. Az egyik szombaton még verekedtek is. Angyal Sándor fültövön vágta a Bódy gyereket, amiért az hozzá mert nyúlni az ő f orgácscsomój ához. Akkor Bálint megparancsolta, hogy senki nem vihet forgácsot a hídépítéstől; azt mondta, kell a tűzre. Más ok is volt: az ácsok egy idő óta többet faragtak le a gerendáknak, oszlopoknak kijelölt rönkökből, csak azért, hogy minél nagyobb, kiadósabb forgácsokat vihessenek haza. Ide jutottak. Reggel Sándor bátyját elküldte az oroszokhoz benzinért. Ha nem kapnak üzemanyagot, két nap múlva leáll a fűrész. (Folytatjuk)
