Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
IO KÉPÚJSÁG 1977. december 11. „Sej, a mi lobogónkat...” Ráby Mátyás háza Ráby Mátyás, Jókai Rab Rábyjának háza Szentendrén D. Pintér József rajza IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: Szép betörőm settenkedik óvakodik ellibeg az ablakomig redőny közén matat motoz s lapulok míg álkulcsot hoz Sugár sugár sugár kulcsa tudatom kinyílik Furcsa minthogyha így sose látnám úgy lobogsz fel hét szivárvány Szép betörőm Fény te drága ragyogj be az éjszakámba szemem kupoláin törj be ahol a sík nem sík görbe s lila fényzuhatag illan percenként az ón-tavakban szemem színe kifakulhat ng feledek jövőt múltat s ha már szemem többé nem lát mondd helyettem tovább Elvtárs KAROLYI AMY: Ágyrajárók esővízzel telik a tányér pléhtűzhely téglazsámoly aki itt ült evett ivott madár iszik a poharából És az a másik kinek sisakja ott gurul egyik helyről a másik helyre kicsi kövér asszony kereste * Úristen, micsoda szeszes álmok gőzölögnek az alagsorból áthatnak téglát, vakolatot valaki horkol s ti többiek ti rücskösök és feketék dobjon rátok takarót az ég Munkahelyéről ha^a_ —------------------- felé i gyekeztében, amikor az Astoriánál át akart szállni, csoportosulást vett észre a metró lejárata körül. Azt hitte, belezuhant egy autóbusz. Meggyorsította lépteit, de szerencsére nem történt katasztrófa. Még oda sem ért, s már elébe sietett egy szakállas, napszemüveges fiatalember, mikrofon a kézben. — Engedelmet kérek a zaklatásért. Mi a filmhíradótól vagyunk itt, hogy riportot csináljunk néhány járókelővel. Felkérem, lépjen a kamera elé. Mecseri a kamera elé lépett. Egy villámgyors mozdulattal végigvizsgálta, hogy minden gombja be van-e gombolva, s az öt ujjával hátrafésülte a haját. Eközben köréje csoportosultak a né- zelődők, a filmesek pedig nagy fényterelő lemezekkel bevilágították az arcát, amitől hunyorognia kellett. — Miről van szó? — kér. dezte. — Mint ön is tudja, a Filmművészet Hetét ünnepeljük. Ezzel kapcsolatban két kérdést szeretnék föltenni. — Tessék — mondta Mécsén. — A nevem nem fontos? — Dehogynem. Szabad a becses nevét? — Mecseri vagyok — mondta Mecseri. — örvendek. Most pedig szíveskedjék a kamerába nézni. Az első kérdés így hagzik: jár-e moziba? — Néha — mondta Mecseri, egy kis gondolkodás után. — Köszönöm a kedves föl- világosítást. Most fölteszem a második kérdést: Milyen filmeket szokott megnézni? Mecseri gondolkozott. — Hát nézze — mondta aztán a filmhíradósnak. — A dolog úgy áll, hogy a jó filmeket megnézem, a rossz filmeket azonban nem. — Köszönöm az értékes nyilatkozatot — mondta a tilmhíradós. Mecseri pedig hazament. A hír, hogy szerepelni fog 1971-BEN az MTA Történettudományi Intézet munkabizottságának irányításával indult meg az a nagyszabású vállalkozás, amely célul tűzte ki a népi kollégiumokra vonatkozó fellelhető összes dokumentumok, emlékek összegyűjtését. A munkában közreműködtek a volt népi kollégisták százai, akik információk, iratok, emlékek, fényképek közreadásával segítették a vállalkozást. A hatalmas munka több részeredménye már napvilágot látott, így „A valóság pedagógiája” című kötet 1974-ben, amely a népi kollégiumok nevelési és oktatási eredményeit összegezte. 1977-ben jelent meg Tánczos Gábor „A népi kollégisták útja 1939—1971” című statisztikai-szociológiai tanulmánya, ahol napjainkig mutatja be a szerző az egykori kollégisták életútját. Az Akadémiai Kiadó most jelentette meg a „Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják...” című reprezentatív kötetet, Kardos László szerkesztésében, amely a népi kollégiumok kisenciklopédiája kíván lenni. Az 500 oldalas könyv bevezető tanulmányt, több mint 200 dokumentumot, kronológiai összeállítást, címjegyzéket, névjegyzéket és statisztikai feldolgozásokat tartalmaz. 1939-ben néhány, főleg szegényparaszti származású haladó gondolkodású egyetemi és főiskolai diák a háború árnyékában felismerve közös érdekeiket, megszervezte a Bolyai Kollégiumot, amely 1940. ianuáriában nyitotta meg kapuit. A baloldali népi írók és az illegális kommunista párt hatására a kollégium haladó politikai arculatú közösséggé vált. 1942- ben felvették Győrffy Ista jövő heti filmhíradóban, az egész családot izgatott várakozással töltötte el. Csak ő, épp ő, a leendő szereplő nem volt elégedett! Korán lefeküdt. Mint afféle megrögzötten rossz alvó, nehezen aludt el, sőt, nem sokkal később föl is ébredt. Villanyt gyújtott. Csodálkozott, hogy még csak féltizenegy. Eloltotta a villanyt. Frissnek, kipihentnek érezte magát, és belenézve a szoba sötétjébe, így szólt a napszemüveges filmhíradóshoz: — Szeretnék valamit hozzáfűzni a délutáni nyilatkozatomhoz. — Miért? — kédezte a filmhíradós. — ön nagyon tömören és szellemesen mondta el a véleményét. ■— Épp attól félek — mondta Mecseri —, hogy túl tömören beszéltem, sőt, mondhatnám, mellébeszéltem. Mert nem az itt a fontos, hogy a filmek, amiket megnézek, jók-e avagy sem. — Hanem mi? — kérdezte a filmhíradós. — Az, hogy ezek a filmek a mi életünkről szólnak;, ennek a világnak szinte tükörképei. Nekem tehát a filmek minősítése helyett inkább azt kellett volna kifejtenem, hogy ez a világ, amelyben élünk, jó-e vagy rossz. — Hát ez valóban érdekesnek hangzik — mondta a filmhíradós. — Szíveskedjék a kamerába nézni, és a föltett kérdést, lehetőleg röviden, megvilágítani. — Nevem Mecseri — mondta Mecseri, aki a sötétben már hunyorgás nélkül tudott a kamerába nézni. — Hölgyeim és uraim — kezdte, s gyorsan begombolta felső gombjait —, van-e égetőbb kérdés annál, mint hogy jól vagy rosszul van-e elrendezve az életünk, s boldogok vagyunk-e, vagy boldogtalanok? Én persze itt az utca forgatagában, és pláne kapásból egyértelműen, igennel vagy nemmel válaszolni nem tudok. Mert mi a helyzet? Jobban mondva, mi volna az ideális eset? Képzeljék el, hogy a földnek csak egyetlenegy lakosa ván néprajztudós nevét, és autonómiát harcoltak ki maguknak. Ez az első népi kollégiumi közösség határozott elkötelezettséggel kapcsolódott be a haladó erők küzdelmébe. A német megszállás után a fiatalok illegalitásba vonultak, és részt vettek az antifasiszta ellenállási mozgalomban. A fel- szabadulás után az elsők között harcoltak az új, demokratikus élet megteremtéséért. Nagy részt vállaltak a földosztás gyors végrehajtásában, a földművesszövetkezetek megszervezésében, a parasztság kulturális szintjének emelésében. Tolna megyében például a földosztáskor a miniszteri biztos dr. Kardos László, egykori Győrffy-kollégista volt. Ö hozta a megyébe a földreformról szóló rendeletet, és intézkedéseivel elősegítette a földosztás gyors lebonyolítását. Később ő lett az újjáalakított Győrffy Kollégium igazgatója, majd a NÉKOSZ főtitkára. 1948-ban Kossuth- díjjal tüntették ki a népi kollégiumi munkájáért. 1946-RA világossá vált, hogy a fiatal magyar népi demokráciának az iskola- rendszerben gyökeres változtatást kell hoznia, hogy az új, népi származású értélmi- séget megteremtse. 1946. július 10-én a Győrffy István Kollégium ifjúsága felhívással fordult a magyar társadalomhoz a Demokratikus Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom ügyében: „Egy országos mozgalom megindítására szántuk el magunkat, amely céljául tűzte ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, hoz létre és épít fel a középiskolák és főiskolák mellett, amelyekben a szegényparasztoknak és a van, akinek a haláltól sem kell félnie, mert ráadásul örök életnek örvendene, ak. kor ez a személy sokkal jobban érezné magát, mint mi. Szívesen ecsetelném ennek az állapotnak az előnyeit, de attól félek, hogy kifutnánk az időből. — Valóban — mondta a filmhíradós, — a gödöllői rózsakióllítás megnyitását most már a jövő hétre fogjuk halasztani. Menjünk tovább, de maradjunk a valóságos világban. — A valóság korántsem ilyen kellemes. De miért? Nem azért ám, mert halandók vagyunk! Nem tagadom, hogy ez a tény nekem éppúgy mint önöknek, a magyar mozik nézőinek, szívszorítóan fájdalmas felismerés, aminek azonban nemcsak árnyoldalai, hanem előnyei is vannak. Mi ugyanis, épp azért, mert napjaink meg Vannak számlálva, igyekszünk őket jól kihasználni, evéssel és ivás- sal, utazással és szerelmeskedéssel, tevéssel-vevéssel, kicsi, vagy éppenséggel nagyon nagy dolgok létrehozásával. A mi életünk a haláltól kapja az értékét, amiért nem lehetünk eléggé hálásak neki. Remélem, nem túl fárasztó, amit mondok? — Ellenkezőleg — mondta a filmhíradós. — Ezek olyan érdekes gondolatok, hogy szeretném, ha tovább fűzné őket. — Csak attól félek, hogy kifogyunk az időből. — Nem tesz semmit — nyugtatta meg a filmhíradós. — Legföljebb kissé kurtábbra fogjuk az ország- gyűlés ma délelőtti ülését... ön szerint tehát, ha jól értettem, a halállal még elég jól ki lehetne jönni. — Mindenesetre jobban, munkásoknak a fiai — tömegesen — anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődhetnek népünk értelmiségévé.” A mozgalom támogatására kérték a kormány, a miniszterek, a pártokvés az egész társadalom segítségét. A felhívás nyomán országos mozgalom indult. 1946 őszén már 45 népi kollégium nyitotta meg kapuit. A mozgalom csúcsán 170 népi kollégium működött 10 000 főt meghaladó diáksággal. A kollégiumok — Kardos László sorait idézve — „olyan — mozgalom formájában jelentkező — nevelő- intézetek voltak, amelyek a magyar parasztság és munkásság közvetlen anyagi, erkölcsi és politikai támogatásával jöttek létre, hogy megteremtsék a széles értelemben vett dolgozó nép saját organikus intelligenciáját, szakértelmiségét, kineveljék a népi demokratikus társadalmi rendszer megteremtése, megalapozása és továbbfejlesztése érdekében.” ön- kormányzaton belül, közösségi autonómián épült ez a rendszer, amely szoros összefüggésben volt a környező társadalmi valósággal, a napi politikai aktualitással. Éppen sajátos önállóságuk miatt érte őket a támadás a dogmatikus pártvezetés részéről, és vezetett a NÉKOSZ 1949-es feloszlatásához. A „SEJ, a mi lobogónkat fényes szelek fújják...” című kötet jól tükrözi a fényes szelek nemzedékének életét, harcát, szárnyalását. Az eredeti dokumentumok közel hozzák az olvasóhoz a kor hangulatát, azt a hihetetlen erőfeszítést, melyet hazánk jelesei tettek népünk műveltségi szintjének emeléséért. KISASSZONDY ÉVA mint embertársainkkal — folytatta Mecseri —, mert szerintem ők azok, akik amúgy is rövidre szabott ittlétünket elviselhetetlenné teszik. Nem elég, hogy sokan vagyunk, tehát nyomasztó helyszűkében szenvedünk, ráadásul még pokollá is tesszük az életünket, mert ahelyett, hogy segítenénk, csak zavarjuk, gáncsoljuk, bosszantjuk egymást. — ön ezt olvasta valahol? — kérdezte a híradós. — Dehogy. Csak úgy a magam esze után mentem. — Nehéz elhinni. Bár, ahogy így elhallgatom, az az érzésem, hogy minderre magamtól is rájöhettem volna. — Akárki rájöhetett volna, aki, mint jómagam, túlzsúfolt villamoson közlekedik, egyszoba-alkovos lakásban lakik, ahová a szomszé_ dóknak nemcsak a veszekedésük, hanem minden szusszanásuk áthallatszik.. A munkahelyemen jobban kifárasztanak a személyi intrikák, mint maga a munka, mert ott is, mint mindenütt, többen vagyunk a kelleténél... Hogy a magam példájánál maradjak, becslésem szerint három hete nem voltam egy percig sem egyedül. És tudja, mikor láttam utoljára mókust? Nyolc évvel ezelőtt, egy pénteki napon, délelőtt háromnegyed tízkor! És azt hiszem, a kedves mozinézők helyzete se jobb az enyémnél. — Milyen igaza van! — kiáltotta a híradós. — De hogy lehetne ezen változtatni? Hívjuk föl rá a kormány figyelmét? — Az nem ér semmit — mondta Mecseri — Tudniillik, a miniszterek is sokan vannak, és egymást akadályozzák az intézkedésben. — Forduljunk inkább egy nemzetközi szervhez? — Az még reménytelenebb — mondta Mecseri —, hiszen nemcsak az emberek, hanem a nemzetek is sokan vannak, és inkább háborúskodnak, hogysem békében élnének egymás mellett. Csak radikális beaavatkozás- sal lehet az életünkön segíteni. — Ismeri a megoldást, Mecseri úr? — Aligha. Legföljebb egy szerény javaslattal tudok szolgálni. — Kérem, közölje a megoldást a filmhíradó nézőivel. — Csak attól félek, máris többet beszéltem a kelleténél. — Ami fontos, az sohase sok. Majd lecsípek valamit a Davis Kupa-döntőből. Mondja el, hogy lehetne az embereket megváltoztatni! — Szerény elgondolásom szerint nem másokon, hanem magunkon kellene változtatni, jobban mondva a másokról alkotott nézeteinken. Miért kell abból a megítélésből kiindulni, hogy mindenki önző, hazudozó, nemtörődöm, közönyös? — De hát a huszadik századot az elidegenedés korának kiáltották ki az összes filozófusok. Tévedtek volna, Mecseri úr? — Én ezt nem tévedésnek, hanem alapvető baklövésnek tartom. Ez a század nem a közöny százada, hanem épp ellenkezőleg, a teljes bizalomé. — Merész állítás, Mecseri út. Be is tudná bizonyítani? — Be bizony. — Nem tart soká? — Semeddig se tart, mert a tények beszélnek helyettem, s e tényeket a kedves mozinézők is ismerik. Mint ahogy egykor az isteni gondviselésben, úgy hisznek ma egymásban az emberek. A beteg az orvosában, a levélíró a levél kézbesítőjében, aki virslit eszik, a bentesipar megbízhatóságában, aki pedig a metró mozgólépcsőjére lép, vakon bízik a lépcső építőiben. — Mecseri úr! Ez olyan szépen hangzik, hogy el se tudom hinni. — Miért nem? ön talán megszagolja a virslit, mielőtt megeszi ? — Nem szoktam megszagolni. — Na látja. Én sem! Mert mindenben, amit megeszünk, megiszunk, vásárolunk, fölhasználunk, százak, sőt néha ezrek jószándékát kapjuk kézhez. A világ minden országúján minden autó abban a biztos tudatban száguld az úttest jobb oldalán, hogy valamely szembejövő kocsi szintén a jobb oldalon halad. Hát mi más ez, ha nem a bizalom jele? — Meg vagyok rendülve, Mecseri úr... Én ezt most hallom először életemben! ön tehát tiszteli-becsüli az embereket, megbízik bennük, és jól érzi magát a társaságukban? — Azt nem mondanám. Sőt, inkább ki nem állhatom őket. Nézzen csak körül! Még csak egy pár perce beszélgetünk, de máris százan vesznek körül, bámészkodnak, mutogatnak, gúnyos megjegyzéseket tesznek, nem is beszélve a szomszédomról, akinek rádiója teljes hangerővel bömböl... ! — ügy látom, Mecseri úr, az ön nézetei nem egyértelműek. — Sajnos, nem. A világ bajain nem lehet varázsütéssel segíteni. — Hanem hogy? — Szerény véleményem szerint gyakrabban kellene Filmművészeti Heteket rendezni. — Igazán? És az segítene a világ gondján-baján? — Egész biztosan. Mert hogy én például szóhoz jutottam, és életemben először nyilatkozhattam, azt ennek az eseménynek köszönhetem. De hányán lehetnek még ilyen rossz alvók, akik ha fölriadnak, csak néznek a sötétbe, mert senki se kíváncsi a véleményükre? Körülnézett. Abámész--------------------------- népség m ár lélegzet-visszafojtva figyelt, a filmhíradós is némán, lenyűgözve várta a folytatást. De ő már elálmo- sodott. Ásított egyet, s odaintett, hogy nincs több mondanivalója, aztán füléig húzva a paplant, elaludt. Mecseri nyilatkozata
