Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-01 / 282. szám

* Névnap: Elza A Nap kél 7.12 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 21.35 — nyugszik 11.47 órakor Száznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1792. december 1-én született Nyikolaj Ivanov ics Lobacsevszkij orosz ma­tematikus, aki Bolyai Jánossal egy időben, de tőle függetlenül kidolgozta az abszolút geometria rend­szerét. Nagy az érdeklődés A népfrontbizottságok ismeretterjesztő munkája O DOMBÓVÁR felsza­badulásának 33. évfordulója tiszteletére ifjúsági nagy­gyűlést rendez az Apáczai Csere János Szakközépisko­lában a városi KlSZ-bizott- ság ma délután 6 órakor. A megemlékezést követően a KISZ Központi Művész- együttes Folk pódiumának műsorát láthatják az ünnep­ség résztvevői. # A TAMÁSI Nagyközsé­gi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága november 30-án tartott ülést. A testületnek Rudas György igazgató szá­molt be az általános iskola oktatási helyzetéről, gazdál­kodási tevékenységéről, va­lamint az iskolai testneve­lésről és sportról. A AZ ÜZEMI demokrá­cia fórumrendszerére hozott minisztertanácsi—SZOT kö­zös határozatban és a SZOT- irányelvekben foglaltak vállalati végrehajtásáról, a szervezés feladatairól tár­gyalt ülésén a TOTÉV szak- szervezeti bizottsága. Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem Fűvészkert- jében bontogatják virágaikat a déli féltekéről származó virágok. Képünkön: az orchidea, amely ezekben a napokban virágzik. (Képtávírónkon érkezett.) O HIDEG ZUHANNYAL és nyitott ablak előtt vég­zett reggeli tornával ünne­pelte századik születésnap­ját kedden dr. Heinrich Claus, II. Vilmos német csá­szár egykori háziorvosa. A hosszú élet titkát Claus dok­tor így összegezte: mozog­junk sokat, együnk keveset és amikor csak tehetjük, játsszunk a gyerekekkel. A hajdani háziorvos elmondot­ta: 1920 óta naponta torná­zik és reggelente mindig hét órakor kel. O PROPAGANDISTÁK a nyomdában. A Szekszárdi Nyomda KISZ-tagjai tegnap délután vendégül látták a város KlSZ-alapszervézetei- ben dolgozó propagandis­ták egy csoportját. A 18 ta-” gú csoport üzemlátogatást tett a nyomdában, majd a nyomda KISZ-fiataljaival aktuális témákról beszélget­tek. — VÍZHIÁNY várható. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat ér­tesíti tisztelt fogyasztóit, hogy december 1-én a DÉDÁSZ karbantartási munkái miatt 8-tól 15 óráig vízhiány várható Szekszárdon az alábbi ut­cákban: Kilátó, Vincellér, Ibolya, Alisca. Kálvária utca. A vízhiány érinti a turistaházat is. (x) + KÉTSZÁZ méterrel bő­vítették az idén Pincehely villanyhálózatát. Csatlakoz­va a tavalyi bővítéshez, az idén három új utcában épí­tették ki a Nehézipari Mi­nisztérium támogatásával a villanyhálózatot. Ezzel egy időben a helyi tanács költ­ségvetéséből a három új ut­cában a közvilágítást is megoldották. # A TOLNAI Gép- és Műszeripari Szövetkezet, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére in­dított munkaversenyben, a lakosság részére vállalt leg­fontosabb javítási szolgálta­tási tervét november 30-án teljesítette. Vállalták, hogy az év hátralévő részében to­vábbi 400 000 értékű javítási munkát végeznek terven fe­lül a lakosság részére (S. Á.) + A PAKSI öregek nap­közi otthonát teljesen fel­újítják, mert az épület egyik sarka megsüllyedt. A mun­ka nagyobb részét már el­végezték. Átmenetileg más helyen rendezte be a tanács szakigazgatási csoportja az idős, magányos emberek napközijét. A PARKOSÍTÁSI tervet készít Pakson a tanács a jövő évi feladatok elvégzé­sére. A 6-os út környékét és az erőmű lakótelepét szé­pítik elsősorban az összesen 1 millió forint értékű mun­kával. + AZ MHSZ-KLUBOK a hazafias nevelés jó iskolái. A szekszárdi járásban 25 ilyen klub működik, a tag­létszám megközelítőleg ezer. Működésük nemcsak a ta­gokat fogja össze. Az össze­tett honvédelmi versenyen több mint hét és fél ezren, a honvédelmi kupa lövész­versenyen több mint ötez­ren szerepeltek a szekszár­di járás területén. Az eddigi tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy a népfrontszervek al­kalmasak a tudatformáló te­vékenységre. Ilyen irányú működésük nélkül a nevelő tevékenység szürkébb, szegé­nyebb lenne. A szervezeti ke­retek adottak, kialakultak az ismeretterjesztés sajátos, népfrontos formái. 'A központi irányelvek alapján, részben az ajánlott témákból,, részben a helyi igényeknek megfelelően úgy­szólván minden népfront­bizottság előadássorozatot állított össze a téli hónapok­ra. iAz egyik téma, amely ál­talánosan feldolgozásra ke­rült, illetve kerül: A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom hat évtizede. Alig van község, ahol a népfront­bizottság saját tömegei szá­mára ne szervezett volna ilyen jellegű előadást, vagy előadásokat,-A népgazdasági terv telje­sítésével, feladataival kap­csolatban mindenütt együtt tárgyalták a lakóhelyfejlesz­tési terveket, a hozzájuk kapcsolódó társadalmi mun­kát, az igényeket a fejlesz­téssel kapcsolatban és a le­hetőségeket, az igények ki­elégítésére. E két előbbi témáról már nagyon sok községben, lakó­területen hangzott el elő­adás, vagy szerveztek a té­mákból fórumot. A továb­biakban a következő témák­ra* kerül sor: A közösségi magatartásról; Forradalmi- ság és hazafiság napjaink­ban; A tanulás értelméről, az értelmes tanulásról; A szövetségi politika; A szo­cialista demokrácia kérdé­sei; A szocialista életmód. A munka a pártszerveze­tek irányításával, a tanács, a KISZ, a TIT, a művelődé­si otthonok támogatásával és közreműködésével folyik. Már az indulásnál megálla­pítható, hogy az előadások, fórumok, vitaestek iránt az érdeklődés nagy. Havazás Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, helyenként ködös idő. Elsősor,bah délen, délkeleten hava­zással. Mérsékelt, napközben meg­élénkülő délkeleti, keleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2 fok között. mínusz 3— OL VAST AM Ki, kinek ad? Ünnepi hangulat, avatják az óvodát, amiben sok a társadalmi munka és aminek elkészültéhez a legjelen­tékenyebb anyagi hozzájárulást a település sok nőt foglalkoztató ipari üzeme adta. Itt vannak hát az üze­miek is, főként nők. A birtokba vétel hivatalos része lezajlott, a tulajdonosok boldog zsibongása tölti meg a folyosókat. Ekkor sodródik oda az ipari üzem igazga­tója a munkásnők csoportjához: _— Na asszonyok, nem szólhatnak semmit! Láthat­ják, mit építettünk maguknak! Pillanatnyi hökkent csönd a szemek összevillaná- sa után, majd megszólal a legpirosabb arc gazdája. — Köszönjük igazgató elvtárs, de az óvodát ma­gának is építette, hacsak nem zárta ki magát a társa­dalomból! Az epizód annak olvastán jutott eszembe, hogy évente 25 ezer forint támogatást ad Tengelicen a ter­melőszövetkezet a művelődési háznak. Ez a szinte na­ponta előforduló megfogalmazás már nem pontos. Tud­niillik az a gazdálkodó szerv, amely bármi közös célra pénzt ad, nem kegyet gyakorol, hanem dolgozóival szembeni kötelességet teljesít. Mert kérdezem én, ki­nek kevesebb a munkaerőgondja attól, ha az üzem, szövetkezet, vállalat anyagi áldozatvállalással bölcső­dei és óvodai helyeket tud biztosítani kisgyermekes munkavállalóinak? Kell-e tartania annak a termelő- szövetkezetnek a fiatalok elvándorlásától, amelyik részt vállal többek között a közművelődés költségeiből is, hogy biztosítottak legyenek a szabad idő hasznos el­töltésének feltételei? Nem kell tartania. Szóval, érdemes meggondolni már, hogy ki, milyen célra, mit ad, mert itt régóta arról van már szó, hogy a társadalom a társadalomnak ad, még akkor is, ha nem áll rá a szánk. — li — Kardiológiai Intézet Tegnap adták át rendeltetésének az Országos Kardiológiai Intézet épületét, amely az V. ötéves terv egyik legjelentő­sebb egészségügyi beruházása. A létesítményben 9 emele­ten 280 ágyat helyeztek el. (Képtávírónkon érkezett) Havas edény-kalapok. A zománcgyár udvarán tárolják a megmunkálásra váró edényeket, képünkön a hókalapos nyersvájlingok sorakoznak. Fekete-fehér kutyahideg GYORSLISTA Az OTP a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek 66. sor­solását november 28-án és 29-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 ezer és 5 ezer forintos betét­könyvek vettek részt, ame­lyeket 1977. július 31-ig vál­tottak, és 1977. október 31-én még érvényben voltak. Alább a 16-os sorozatú nyertes be­tétkönyvek számait közöljük. 10 000 forintos betétkönyvek: 16 00902 Skoda 105 S. 16 016303 Trabant Lim. 16 023067 Moszkvics 2140 5000 forintos betétkönyvek: 16 540889 Skoda 105 S. 16 547861 Moszkvics 2140. 16 557190 Moszkvics 2140. 16 559966 Skoda 105 S. 16 561119 Polski Fiat 126/650. 16 561507 Trabant Lim. 601. 16 563203 Skoda 105 S. 16 564567 Polski Fiat 126/650. 16 564786 Trabant Lim. 601. 16 573991 Moszkvics 2140. A gyorslistában esetleg elő­forduló hibákért felelősséget nem vállalunk. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 A szekszárdi Csötönyi-völgy az első hóesés után Nem palinta a hinta

Next

/
Oldalképek
Tartalom