Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
1977. december 4. “KÉPÚJSÁG 9 Gina Lollobrigida és Jurij Gagarin találkozója 1961-ben Háztáji és kisegítő gazdaságok a Szovjetunióban Teázó Buharában (MTI fotó — KS) Gorszki Vilmos magyar internacionalista unokájával om szki otthonában Kaukázustól Buliaráii Az MTI Vadas Ernő-termcben november 23-án kiállítás nyílt „Fotóriportereink a Szó vjetunióban” címmel Lengyelország Három nagy feladat Második országos értekezletére készült a Lengyel Egyesült Munkáspárt. Ezekben a napokban a lengyel párt tagjai munkahelyi vagy felsőbb szintű taggyűléseken mondják el véleményüket az ország politikai és gazdasági tennivalóiról, mindarról, ami a januárban tartandó országos pártértekezlet témája lesz. lA LIBMiP vezetői gyakori résztvevői ezeknek a taggyűléseknek, erősítendő a már huzamosabb ideje követett munkastílust, amelynek lényege a politikai és személyi kontaktusok bővítése a legfelső pártvezetés tagjai és a párt alsóbb szintű helyi szervezetei között. Legutóbb Edward Gierek első titkár a zamosci bútorgyár párttagjainak taggyűlésén vett részt. Felszólalásában elmondotta: a vita — mint más hasonló esetekben — sok értékes tapasztalattal szolgált, s a központi bizottság és a kormány mindent megtesz azért, hogy levonva a megfelelő következtetéseket, bátorítsa az alkotó szellemű bírálatot, egyben határozottan fellépjen a negatív jelenségek ellen. Az első titkár tömören és nyíltan fogalmazott: — A nehézségek ellenére következetesen haladunk előre, emeljük országunk életszínvonalát, ragaszkodunk választott utunkhoz, elutasítva a rövidlátó elképzeléseket. A gondokat még októberben a LEM'P Központi Bizottságának plénumán alaposan elemezve tárták az ország nyilvánossága elé. Lényegük: a legutóbbi hét év rendkívül dinamikus fejlődése a felszínre hozta a gazdaság bizonyos aránytalanságait, feszültségeket keltett. Ezzel párosult az utóbbi három év szüntelenül kedvezőtlen időjárása, amely megakadályozta a kitűzött mező- gazdasági feladatok teljesítését, s ez a belső fogyasztásra szánt élelmiszer termelésén kívül nagyon kedvezőtlenül hatott a külkereskedelmi mérlegre is. A belső tényezők mellett nagy szerepet játszott a gazdasági feszültségek keletkezésében a cserearányok romlása, a tőkés világpiac árváltozásai. A gazdaságpolitika bizonyos módosítása elkerülhetetlenné vált. A cél pedig nem lehetett más, mint elkerülve a túl hirtelen változást, fokozatosan alkalmazkodni az új helyzethez. Míg a korábbi időszakban a beruházások felfuttatása élvezett elsőbbséget, jellemző, hogy hét év alatt csaknem kétmillió új munkahelyet létesítettek, addig most szükségessé vált a beruházások bizonyos visszafogása, az erők átcsoportosítása a legfőbb társadalmi-gazdasági célok végrehajtására. A lengyel pártvezetés által kitűzött három nagy feladat: a fogyasztási cikkek piacának stabilizálása és bővítése, az élelmezési program megvalósítása, a lakásépítés további gyorsítása. A dolgozók szükségleteinek jobb kielégítése elválaszthatatlan a gazdálkodás hatékonyságának fokozásától, a termelékenység növelésétől. A kormányzat nagy energiával és anyagi erőfeszítésekkel igyekszik segíteni a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termelést, egyszerre tekintve ezt rendkívül fontos gazdasági és politikai teendőnek. Ami a gazdasági oldalt illeti, a termeléskiesés az egész ország gazdasági helyzetét kedvezőtlenül érinti, a belső piac ellátásának biztosítása kényszerűen csökkenti az export lehetőségeit. E problémakör társadalompolitikai jelentősége is nyilvánvaló: a lengyel mezőgazdaságban az egyéni paraszt- gazdaságok vannak többségben, számukat hárommillióra teszik. Ezért a cél, hogy e parasztgazdaságok termelési kedvét, árutermelő jellegét növeljék, illetve erősítsék együttműködésüket az állami szektorral. Ezt szolgálja az a közelmúltban elfogadott törvény is, amely a nyugdíj- jogosultságot kiterjeszti az egyéni gazdákra és a nyugdíj rendszeresítését, összegét az államnak eladott termékek mennyiségéhez köti. A törvény jelentőségét mutatja egy adat: csaknem egymillió parasztgazdaságban gazdálkodnak idős emberek. Edward Gierek főtitkár nem véletlenül minősítette tehát az ország fejlődése alapvető fontosságú kérdésének a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar átfogó és gyors ütemű fejlődését. Ez szorosan kapcsolódik a lakosság ellátásának javításához, például a hús- és zsírellátás biztosításához. Az ellátást kiemelt kérdésként kezelik és éppen az októberi plénumon fejtette ki a párt főtitkára: „Tudjuk, hogy az ellátási nehézségek negatív kísérő jelenségei — a hiánycikkekkel folytatott feketekereskedelem, a spekuláció és a vesztegetések — fájdalmasan érintik az embereket. Az ellátás megjavításával megszüntetjük e jelenségek táptalaját.” Az áruellátás gondjai részben összefüggnek azzal, hogy az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek ára lassan egy évtizede változatlan, s ezt csak nagy nehézségekkel lehet fenntartani. Mindamellett — és ez a pártvezetés elhatározott szándéka — az alapvető fogyasztási cikkek árának emelésére csak a legszükségesebb esetben kerülhet sor. A gazdaságpolitika módosítása ugyanakkor nem érinti azokat a beruházásokat, amelyek a lakásépítési program végrehajtását szolgálják exportcikkeket állítanak elő vagy az ország energiaforrásait bővítik. Az alkalmazkodás az új feltételekhez természetesen nem megy egyik napról a másikra, évek kellenek hozzá. Ám van alap, amelyre építeni lehet. A közvetlen feladatokat pedig — nyílt és komoly vita alapján — éppen a LEMP januárban összeülő II. országos értekezlete határozza majd meg. Z. I. A szovjet mezőgazdasági termelés zömét a kolhozok és a szovhozok adják. Az a legfontosabb feladatuk, hogy kielégítsék a lakosság növekvő élelmiszerigényét, és az ipar egyre jelentősebb nyersanyagszükségletét. A mező- gazdaság fejlesztésének stratégiai iránya a társadalmi termelés nagyarányú fejlesztése. A kolhozok, szovhozok és más vállalatok, társulások termelésének növekedése azonban még nem ért el olyan szintet, hogy teljesen ki tudná elégíteni a lakosság élelmiszerszükségletét, és a mezőgazdasági nyersanyagokból készült közszükségleti cikkek iránt megnyilvánuló igényt. Ezért tekintettük és tekintjük továbbra is fontos forrásnak a kolhoztagok, a dolgozók, az alkalmazottak háztáji és kisegítő gazdaságait. Sok millió kolhoztag, szov- hozmunkás és városi dolgozó családja jelentős meny- nyiségű terméket ad ezekről a kis parcellákról. 1975-ben például az egész mezőgazdasági termelés 27 százalékát. Egy-egy kolhoztag fél hektár háztáji földet kap, amelyen zöldséget, gyümölcsöt vagy más növényt termeszt, ugyancsak nevelhet szarvas- marhát, tarthat baromfit, mé- heket. Kit is segít tulajdonképpen a háztáji és kisegítő gazdaság? Nyilvánvalónak látszik a felelet — a földet a család műveli, őt illeti meg a társadalmi, vagyis a közös gazdaságban járó jövedelem mellett a kiegészítő jövedelem. Helytelen lenne azonban ilyen egyoldalúan értelmezni a háztáji és kisegítő gazdaságok jelentőségét. Hiszen tulajdonképpen nemcsak a közös gazdaságok dolgozóinak családjait segíti, hanem magát a közös gazdaságot is, mivel jórészt leveszi válláról a falusi lakosság élelmiszer- ellátásának gondját. Vagyis a közös termékeiből többet tudnak értékesíteni, és így növekszik a tagok jövedelme. Végül pedig az egész társadalom részesedik a háztáji és kisegítő gazdaságok termékeiből, mert annak egy részét az állami vagy a szövetkezeti felvásárló szervek veszik át. Ebből adódott 1975- ben például a burgonya 17, a szarvasmarha és baromfi 13, a gyapjú, a zöldség és a tej 5, a tojás 6 százaléka. Sok termék kerül a piacokra is. A városi kolhozpiacokon ugyanabban az évben 5 milliárd rubelt tett ki a háztáji és kisegítő gazdaságok termékeinek fogalma. Ezek a kis gazdaságok tehát nemcsak a falusi, hanem a városi lakosság ellátásában is jelentős szerepet vállalnak. Ha a háztáji és a kisegítő gazdaságoknak az élelmiszer- ellátásban játszott szerepét vizsgáljuk, nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a közös gazdaságok támogatása nélkül ezek aligha funkcionálhatnának jól. Nemcsak azért függenek a háztáji és kiskertek a közöstől, mert állami földet művelnek (a Szovjetunióban a föld állami tulajdonban van), hanem azért is, mert sok segítséget ad ehhez a kolhoz és a szov- hoz is. A háztájiban tartott állatok takarmányát nagyrészt a közös gazdaságok termelik, a szénát a közös rétekről, kaszálókról kapják, a szemes takarmányt munkaegységre járó természetbeni juttatásként, vagy kedvezményes áron szerezhetik be. A legtöbb helyen a növendék állatot is a közös gazdaságtól kapják. Sok millió malacot, a naposcsibe nagy többségét veszik' például évente a kolhozoktól, szovho- zoktól és más mezőgazdasági üzemektől. Az állam nagy összegeket költ a kolhozpiacok fejlesztésére. Ott értékesítik a kistermelők is a fölöslegüket. A felvásárlóhálózat szintén bővül. A Szovjet Statisztikai Hivatal évkönyvei a háztáji és kisegítő gazdaságokat a kolhozokkal és szovhozokkal együtt a szocialista mezőgazdaság részének tekintik. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, államfő sokszor felhívta a figyelmet arra, hogy segíteni kell a falusi dolgozók háztáji gazdaságait. A szovjet népgazdaság fejlesztésének 1976 —1980-ra szóló fő irányait megfogalmazó dokumentum kifejti, hogy a kolhozoknak és a szovhozoknak minden segítséget meg kell adniok a háztáji gazdaságoknak. Kaukázus hegyei küzütl (MTI fo tó, Horling Róbert felvétele)
