Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-30 / 306. szám
1977. december 30. KÉPÚJSÁG 3 Kisregény, vízregény A Népújság december 2-i számában megjelent Fagyos informátorok című cikkhez Schmidt János, a DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóság igazgatója az alábbiakban reagált: „A korán beköszöntött kemény hideg a DÉDÁSZ dolgozóit is komoly feladat elé állította. A körkérdés időpontjában is több üzemzavar elhárításán dolgoztunk a folyamatos energiaellátás biztosítása érdekében. Sajnos a riporternek a megye területére vonatkozó kérdéseire üzemigazgatóságunkon nem áll rendelkezésre összesített adat, mert például Dombóvár, Tamási, Dunaföldvár nem tartozik a szekszárdi üzemigazgatósághoz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az olvasók tájékoztatása érdekében kért adatok csak Pécsen lennének beszerezhetők, mert már több példa is bizonyította ennek ellenkezőjét éppen a Népújság hasábjain.” A december 20-i számban közölt — kidőlni akaró kandellábert ábrázoló — fotóval kapcsolatban a következőkben reagál az üzem- igazgatóság igazgatója: „A kidőlni akaró kandellábert 21-én leszereltük, mivel a többszöri rongálás után megjavítani nem lehetett. Sajnálatos, hogy a 160 lakásban lakó érdekeltektől, sem a közvetlen szomszédban dolgozóktól sem kaptunk bejelentést, és csak a Népújságban megjelent fénykép után tudtuk megszüntetni ezt a valóban nagy veszélyforrást, pedig minden hasonló bejelentést üzemzavar jelleggel — azonnal megszüntetünk. Mivel az energiaellátásban bekövetkező hibák közül csak azok jutnak tudomásunkra, amelyeket védelmi berendezéseink jeleznek — ezek pedig csak a fő-, ellátóvezetékeinken vannak —, örömmel vesszük mindenki bejelentését, amellyel munkánkat segítik, s a gyorsabb hibaelhárításhoz adnak információt. Ha a bejelentés elmarad, akkor sajnos csak a következő karbantartás alkalmával tudjuk a hibát elhárítani.” TIZENKÉT évvel ezelőtt adták át Izményben az iskolát, mely azóta körzetivé rukkolt elő és ilyenként most kb 200 györei és izményi gyerek második otthona. Mégis 12 éve vár üzembiztos, a közegészségügyi követelményeknek is megfelelő végleges megoldást ennek az intézménynek (mellette a napközinek és óvodának) a vízellátása. Tudjuk, hogy a jó ivóvíz körül napjainkban szenvedélyek tombolnak. A KELL nagy úr, de a MIT LEHET is van akkora. Drága a vízműépítés és nem sok a valószínűsége annak, hogy az elkövetkező években olcsóbbá válik. Számot vetettünk már eddig igen sokszor ezzel és országszerte megtették ugyanezt azok a megyék is, amelyek hozzánk hasonlóan sok kistelepülés gazdái. Hogy jó ivóviz nélkül, hovatovább elképzelhetetlen utolérnie az életkörülmények alakulásának azt a szintet, amit az anyagi javak gyarapodtával az egyén meg tud teremteni? Igaz. De varázserő kellene ahhoz, hogy mindenüvé vízmüvet palántáljunk, ahol még nincs vízmű, egyedül az ásott kutak jelentik a víznyerési lehetőséget. Legtöbbször rossz minőségű vízzel. De térjünk vissza Izmény- hez, ahova mostanában sok hivatalos ember jár ki. A látogatások sűrűsödésének oka pedig nem más, mint az, hogy az iskola három nevelője, vízügyben, csaknem kisregény terjedelmű panaszlevéllel kereste föl a megyei tanács elnökét és országgyűlési képviselőcsoportunk elnökét, azaz a bonyhádi járási Szilveszterre és újévre már kevesebb, de még mindig a szokásosnál jóval több utasra számít a MÁV. Ezért 92 többletvonat közlekedését tervezik. Pénteken 10, szombaton 22 mentesítő vonatot indítanak a fővárosi pályaudvarokról. Ezenkívül szombaton például a Déli-pályaudvarról induló Zselic-expressz „ketté osztva”, önálló vonatként megy külön Kaposvárra és külön Pécsre. Zsúfoltság várpártbizottság első titkárát. Jutott a vízregény egy példányából szerkesztőségünknek is. Bár a mi izményi látogatásunknak megközelítően sem az volt az „üzemanyaga”, ami az illetékességieké. Bennünket az érdekelt, mi történt a levél megírása óta? A szak- igazgatási szervek képviselőinek nyilván az a feladatuk most, hogy kidolgozzák, miként lehetne Izményben „tiszta vizet önteni a pohárba”. Illetve, miként lehet megoldani 12 év után az izményi gyermekintézmények vízellátását megbízható módon. A dolguk nem könnyű. EZ AZ EGÉSZ ügy egyébként nem is annyira horderejű, mint inkább vészes elhanyagoltsága miatt ü.thet szöget mindazok fejében, akik nemcsak a saját dolgaikkal szeretnek törődni. Mellette pedig határozott elképzeléseik vannak arról, hogy mit lehet és mit nem szabad megoldottnak tekinteni szükség diktálta — teljét eleve átmenetinek szánt — intézkedésekkel. Izménynek egyetlen mély fúratú kútja van, annak gazdája a termelőszövetkezet, amely annak idején megengedte, hogy az izményiek vízhálózatát erre a kútra kössék. Csakhogy később — lé" vén 1000 sertése és 200 szarvasmarhája a közös gazdaságnak —, kevernie kellett a majori ásott kút vizét a mély fúratú kút vizével, mert a továbbítórendszer csődöt mondott: nem nyomta fel a vizet a glóbuszba. Az egészséges víz így a hálózatban keveredett az ásott kút fertőzött vizével. Nehéz lenne összeszámolni ható január elsején, amikor viszont 45 mentesítő szerelvény közlekedik. Akárcsak az előző hétvégén oda, ezúttal vissza már most elkelt a Szabolcs-expresszre minden helyjegy, ezért nem nagy időkülönbséggel mentesítő gyorsvonatot indítanak Nyíregyházáról Budapestre. Gondoltak arra is, hogy a karácsonyi szünet után, január 3-án kezdődik a tanítás, ezért elsősorban az iskolások zapontosan, hogy hány megbeszélés, egyezkedés, vizsgálat tárgya volt már eddig az izményi iskola, napközi és óvoda vízellátása. Napszámossal hordatni a vizet, elég abszurd gondolat. Mégis sort kellett, kell rá keríteni. A gyerekek teát hoznak magukkal, a nevelői szoba szódás- ballonjaival olyan, mint egy tanárinak álcázott csapszék. Mondják, szegény ember vízzel főz. De, hogyan tisztálkodik, takarít, ha takarékosság tárgya kell, hogy legyén a víz? Tüzet, ha tűz támad, mivel olt? Szigorúan véve a rendtartást, mely szabályozza az oktatási és gyermekintézmények — egyáltalán a köz- intézmények — működését, be lehetne zárni mind a körzeti iskolát, mind a napközit, mind pedig az óvodát. Pedig az iskola igazgatója — úgymond „saját szakállára” — ásatott már egy kutat is. El is látták ezt egy máshonnan kiszuperált, felújított szivaty- tyúval, de a kút vize csak alapos fertőtlenítéssel használható és hozama is a szükségletek mögött marad. A felújított szivattyú is bedöglött. A tsz vételre ajánlotta fel mély fúratú kútját. De sokat kér érte. ELKERÜLENDŐ a szószaporítást, keveregnek a szenvedélyek a víz körül, de bízunk abban, hogy a helyi illetékesek közös nevezőre kényszerülnek és lezárhatóvá válik ez a kínosan hosszúra nyújtott ügy. Akiknek pedig joguk, egyben kötelességük is a kérdezés, választ kapnak arra a kérdésre, hogy mi volt a forrása a több, mint egy évtizedes tehetetlenkedésnek?! LÁSZLÓ IBOLYA vartalan visszaszállítására még hétfőn is indítanak 15 kisegítő vonatot. Az igényeknek megfelelően szilveszterre és újévre is megerősítik hatvan kocsival a nemzetközi expresszvonato- kat. Gondoskodtak az NDK- ban dolgozó, s az ünnepekre hazalátogató több ezer fiatal szakmunkás zavartalan visz- szautazásáról is. Mentesítő szerelvények az ünnepekre Hegyuennegy eu egy munkahelyen A posta ez a munkahely EGY ELVTARSRÓL, aki még barát is, és akivel ezer szál fűzi össze a hason-, vagy majdnem hasonkorú szekszárdiakat, nem szabad szenvedélytelenül írni. Az objektív adatszerűség az idegennek jár, a barát a szubjektív érzések jogos birtokosa. Bencze Mihály sokunk barátja, ismerőse. Van akinek Miska, van akinek Misi bácsi — a mai fiatal postásoknak inkább ez —, van aki úgy szólítja, hogy Bencze elvtárs. De mindenki megszólítja, aki találkozik vele, mert része a városnak, úgyszólván egy vele, s legfőképp egy a postával, amelyet tiszteletre méltó hűséggel szolgál immáron negyvennégy esztendeje. December 23-án betöltötte hatvanötödik életévét. A hatvanöt év tisztes kor, ebből negyvennégyet egy munkahelyen eltölteni, minden tiszteletet megérdemel. — 1933. december elsején kerültem a postához. Pestre. Előtte dolgoztam apám „téglagyárában”, már 12—13 éves fejjel. Munka az mindig akadt, de még inkább adósság, így aztán valami kereső foglalkozás után kellett néznem. Harmincegyben, vagy harminckettőben a szekszárdi strandon úszómester lettem. Azt a pénzt kaptam, amit az ügyfelek adtak a tanfolyam után. Sokan vannak még Szek- szárdon, akiket én tanítottam meg úszni. — Beszéljünk inkább a postáról. — Persze, hiszen az az igazi. Amint mondtam, 1933. december első napján kezdődött postáséletem. Pesten táviratkézbesítő lettem. Nem sokáig bírtam, vidéki ember vagyok én. Amikor a Makray, az akkori főnök lehetővé tette, vissza is jöttem Szekszárdra. Február elsején történt ez, 1934-ben. Talán az anyagiak is vonzottak, Pesten 71 pengő 50 fillér volt a fizetésem, ebből 50 pengő elment ágyra, meg ebédre. Ez is hozzájárult, hogy hazajöttem. — Egy hónapig ismerkedtem a hivatal munkájával. Az irányítás mellett megtanultam a mozgópostái tudnivalókat is. Nem volt köny- nyű dolog, meg kellett ismerni az egész országot. Felesége közbeveti, hogy nemegyszer három napig se került haza a szolgálatból, de Bencze Mihály elégedetten enyhíti a rossz emlékeket: — A mozgóposta miatt mentettek fel a katonaság alól. A háborúban pedig ez nagy dolog volt. — November 29-én — ekkor . szabadult fel Szek- szárd — szintén szolgálatban voltam. El is mentünk a vonattal Tolna-Mözsig. Jött velünk egy csomó menekülő, nyilas, meg nem nyilas. Ott ketten fogtuk magunkat, leadtuk a mözsi küldeményt, bezártuk a postavagont és békésen hazaballagtunk Szekszárdra. Egypár napig nem működött a posta, Lisztes-völgyben laktunk a családdal, aztán amikor rendeződtek a viszonyok, bejöttünk megint a városba, én meg munkába álltam. — Még negyvennégyben, szinte az alapítókkal egy időben beléptem a pártba. Azt a megbízást kaptam, hogy szervezzem a szakszervezetet. 1945. január elsején nálunk már működött a szakszervezet. — Megint felesége veti közbe, hogy vezető volt. — Jó, én voltam az első titkár. — És a postai pályafutás? — Tanulni kellett. Elvégeztem a középfokú tanfolyamot. Aztán 1955-ben érettségiztem a közgazdasági technikumban. (Kitűnő bizonyítvánnyal.) Elvégeztem a postai felsőfokú tanfolyamot. így lettem főfelügyelő. (Azt már én hadd tegyem hozzá: együtt végeztük a marxizmus—leniniz- mus esti egyetemet.) Bencze Mihálynak az átlagpostásnál több köze van a mi újságunkhoz is, hiszen 1954-től 1961-ig aME- HlV-nél, a megyei hírlaphivatalnál dolgozott. — Akkor még csak kétezer példányban jelentetek meg. De fejlődik a világ. — És a nyugdíj? — Az is bekövetkezett. 1975. augusztus 1-én mentem nyugdíjba, mint rova- toló. Nincs olyan munkahely a postán, amit be ne töltöttem volna. De ez így is van rendjén. így látja az ember az összefüggéseket. Főnököt tizenhármat szolgáltam ki az időm alatt. — Kezdi számbavenni őket, aztán megakad: „A fene emlékszik már némelyiknek a nevére.” A nyugdíj után egy hónapig nehéz volt. Elmondja, hogy sétálgatott az unokájával, de akarva-akaratla- nul, mindig a posta előtt vitt el az útjuk. Egy hónap után heti öt napig, négyórásként megint munkába állt. Mindenki Misi bácsija most is ott található a ro- vatolóban délután háromtól — pardon: postásnyelven 15 órától — este hétig. — Kell a mozgás, meg kell hogy sok ember között legyek. Még jövőre is dolgozni akarok. NYUGDIJA háromezer fölött, feleségéé 1600, lányuk vezető főorvos, s most a téli szünidőt náluk tölti „nagypapa szemefénye”, a II. osztályos Zsuzsika. Boldog ember. LETENYEI GYÖRGY Három termelőszövetkezetet — a nagykónyit, érté- nyit és koppányszántóit — egyesít a Koppánymenti Egyesült Termelőszövetkezet. A gazdaság igen komoly mennyiségű géppel és berendezéssel rendelkezik, melynek téli nagyjavítását november vége óta folyamatosan végzik. A szövetkezet gépjavító műhelyeiben negyven szakmunkás és két segédmunkás fontos munkát végez ezekben a téli hónapokban. Kombájnok — szovjet, nyugatnémet, NDK gyártmányúak — erőgépek, gépkocsik, pótkocsik várják kijavításukat. Van, melyeket vizsgára kell előkészíteni, vannak viszont közép- és nagyjavításra várók. Az itt dolgozó szakemberek munkáját örökítettük meg képeinken. Csordás Jenő, Bene László és Petrán István egy Dutra középjavítását végzi A FRAK-B rakodó mellett Mészáros Ferenc, Orbán Mátyás és Talin László Hat és fél tonnás pótkocsit készít elő vizsgára Mészáros István és Tóth Gyula Fotó: Bakó Jenő Téli gépjavítás Visszanő
