Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

Karácsony napja A Nap kél 7.30 —, nyugszik 15.58 órakor A Hold kél 16.24 —, nyugszik 6.56 órakor. Negyvenöt évvel ezelőtt, 1932. december 25-én szüle­tett Dómján Edit színésznő, Jászai-díjas művész, aki néhány évvel ezelőtt önkezével vetett véget fiatal éle­tének. 25 vasaknak 'Xf A LÁNG GÉPGYÁR dombóvári gyáregységében befejezték az 1977. évi ex­porttervben szereplő, szovjet megrendelésre készült napi 30 vagon kapacitású paradi­csomfeldolgozó vonal utolsó berendezéseit, és útnak indí­tották a Szovjetunióba. A 19 darab különböző egységből álló, többségében rozsdamen­tes acélból készült konzerv­ipari gyártmány értéke 2,4 millió forint. + A GYULAJI Üj Baráz­da Tsz 22-én délelőtt nyugdí­jastalálkozót rendezett, me­lyen a tsz nyugdíjasai közül mintegy 100—120 fő vett részt. A találkozón a tsz el­nöke köszöntötte a nyugdíja­sokat és röviden ismertette a tsz fejlődését, majd meg­vendégelték a megjelenteket. Délután a szövetkezet nőbi­zottsága a kultúrházban a szövetkezet gyermekeit látta vendégül, és karácsonyi ajándékot adott rövid, az óvoda által rendezett műsor keretében. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai december 24-én Trabant Hycomat 6 343 Trabant Lim (Bp.) 12 229 Trabant Lim. (Győr) 4 220 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 17 160 Trabant Lim. Spec. (Győr) 8 073 Trabant Combi (Győr) 639 Trabant Combi (Bp.) 2 397 Wartburg de Luxe 8 159 Wartburg Lim. 7 173 Wartburg de Luxe tolótetős 2 209 Wartburg Lim. tolótetös 1 976 Wartburg Tourist 2 268 Skoda 87 629 Zsiguli (Bp.) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 886 Zsiguli 21011-es (Bp.) 8 000 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 4 000 Zsiguli 2103-as 9 186 Zsiguli Combi 10 707 Polski Fiat 126-os 8 880 Polski Fiat 1500-as 12 598 Dacia 9 855 Zaporozsec 26108 Moszkvics 1725 O ÉLÉNK ÉRDEKLŐDÉS közepette zajlott le Tolna nagyközségi Közös Tanácsá­nak ez évi utolsó ülése. Sok kérdés merült fel már az el­ső napirend tárgyalásánál is, mely a közrend és közbizton­ság kérdésével foglalkozott. Ezt követően a kulturális központ munkájáról szóló be­számolót s e szervezet 1978. évi munkatervét fogadták el, majd az 1978. évi költség- vetés vitájára került sor. Schäffler Ádám tudósító A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat közli a Vincellér u., Kilátó u., valamint a Baktai lakóte­lep érintett lakosaival, hogy az 1977. december 23-án a délutáni órákban bekövetkezett nyomócső­meghibásodás miatt de­cember 24-én 14 óráig a vízszolgáltatás szünetelt, melyért szíves elnézésüket kérjük. (x) * FENYŐÜNNEPSÉGET rendeztek a patronáló szocia­lista brigádok a bátaszéki öregek napközi otthonában, és ez alkalommal az otthon gondozottal részére kisebb ajándékokkal kedveskedtek. — LEJÁR A TÜRELMI IDŐ. Az 1950—1955. között kibocsátott több mint 7 milliárd forint név­értékű békekölcsön-kötvényt — mintegy 3,5 milliárd forint nye­reménnyel tetézve — 1974 végéig kisorsolták Ezzel megnyílt a le­hetőség az összes békekölcsön­kötvény visszaváltására. A ren­delkezés szerint december 31-én lejár a hároméves türelmi idő, ami azt jelenti, hogy a fenti idő­pont után az esetleges be nem váltott békekölcsön-kötvényeken alapuló követelések elévülnek. — lottötajEkoztatö. a Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 62 fogadó ért el, nyereményük egyenként 112 579 forint. Három találatot 6735 fo­gadó ért el, nyereményük 518 fo­rint. Két találatot 199 295 fogadó ért el, nyereményük 20 forint. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. Már két éve patronálja a felsőnánai öregek napközi ott­honát a szekszárdi bőrdíszmű Horváth II. szocialista brigádja. Az ünnepek előtt ajándékkal kedveskedtek az otthon lakóinak. Képünkön a segítőkész brigád tagjai. / On os eső Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás idő, elszórtan: nyugaton ónos esővel, később esővel, keleten havas esővel, ónos esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a Dunántúlon helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: nyugaton plusz 1, plusz 5, keleten 0 fok körül. Hagyomány, hogy kará­csony előtt úttörők és kisdo­bosok veszik birtokba a me­gyei művelődési központot. A megyei fenyőünnep részt­vevőjének lenni nagy öröm. A hatalmas, ragyogó úttörő­karácsonyfa körül most is vi­dám gyereksereg nézte dalo­ló, verset mondó társait, akik­kel együtt köszöntötték a fe­nyőfát — no és a vakáció várható gyönyöreit. Műsort adtak a szekszárdi járás úttö­rői. Fotó: kz OL VAST AM A postásokról Az olvasó valószínűleg nem tartja számon, én — ke­belbeli lévén — egy kicsikét jobban: — az utóbbi idő­ben a postások meglehetősen sűrűn szerepelnek lapunk hasábjain. Elkísértünk éjszakai postavonatot, még ko­rábban lapunk útját is igyekeztünk nyomon követni a nyomdától az olvasóig. Aztán a múlt héten újra foglal- koztunk a postásokkal és tegnap ismét. Bevallom, nem szeretem az „agyonírt" témákat, hiszen nemcsak újság­író vagyok, hanem újságolvasó is, mivel ez a kettő el­választhatatlanul összefügg. Ezt a témát azonban nem érzem agyonírtnak. Vannak olyan szolgáltatások — a levéltovábbítás is ilyen —, amely annyira életünk ré­szévé váltak, hogy csak akkor foglalkozunk velük, ami­kor akadoznak. Amikor az ide tartazók az átlagosnál lényegesen több munkát végeznek, akkor kevésbé. La­punk tegnapi számában két fényképpel rövid riportot közöltünk a postai csúcsforgalomról. Nekem a felső ré­szen elhelyezett kép tetszett jobban, bár, ha ez techni­kailag megoldható lenne, mozgóképként még többet mu­tatott volna. Rekeszek előtt áll egy nő és egy férfi és le­veleket, levelezőlapokat szortíroz. Láttam már ezt a műveletet, tudom, hogy villámgyorsan. Azt hiszem, hogy az üdvözlő lapok milliói közül egyet a postások is megérdemelnének, akiknek ugyan „Kellemes ünne­peket” kajánság lenne kívánni, de kellemes ünnep utáni napokat talán lehet. Amikor kipihenhetik magukat. O. I. Váltságdíj a csomagban iNem mindennapi karácso­nyi ajándék volt az a kis cso­mag, amelyet egy Milánóban dolgozó szardíniái munkás küldött haza családjának. Amikor ugyanis egy vasúti átrakásnál a hordárok leej­tették a dobozt, 180 millió lí­ra (234 000 dollárnak meg­felelő összeg) hullott ki belő­le. A rendőrség római számít tóközpontjában rövid idő alatt kiderítették, hogy a bankjegyek három emberrab­lás után fizetett váltságdíjból származnak. A rendőrség házkutatást tartott a szardíniái Domenico Előre lakásán, s ott további pénzösszeget találtak: felte­hetően ugyanazoknak a vált­ságdíjaknak a hiányzó részé­re bukkantak. Az olasz rend­őrség most azt reméli, hogy az ügy kapcsán fel tudják göngyölíteni azokat a bandá­kat, amelyek Olaszországban az idén hetvenöt embert ra­boltak el magas váltságdíj re­ményében. Tanácskozott a tsz-szövetség A termelőszövetkezetek me­gyei szövetségének elnöksége Szekszárdon tanácskozott. El­ső napirendi pontként meg­tárgyalták a közművelődési törvény végrehajtásának ta­pasztalatait a megye terme­lőszövetkezeteiben. A téma fontos, mert egyre' több ter­melőszövetkezetben kell és szükséges a megfelelő szak­ember, a szakmunkásgárda kinevelése. Termelőszövetke­zeteinkben is nagyon sokan vannak, akik még nem vé­gezték el a 8 általánost, nem rendelkeznek a szükséges ál­talános műveltség alapjaival. A szövetség értékelte és ele­mezte a közművelődési tör­vény végrehajtását, egyben a további feladatokról is tár­gyaltak. A második napirendben a szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésére készített megyei program végrehajtásának ter­melőszövetkezeti tapasztala­tait tárgyalták. Építkezés fentről lefelé Az Építéstudományi Intézet és a Könnyűipari Szerelő- és Építő Vállalat szakemberei érdekes építési módszert dol­goztak ki. A zsaluemeléses eljárással először az épületek legfelső szintjét készítik el, ezután az egyes emeleteket felülről lefelé haladva alakítják ki. Az ötletes találmány ott is használható, ahol kicsi a felvonulási terület; ipari re­konstrukcióknál, „foghíj”-beépítéseken. Képünkön bemu­tatjuk az űj technológiával készülő épületet. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 Fenyőünnep úttörőknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom