Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-22 / 300. szám
1977. december 22. ^PÚJSÁG 3 A házak már épülnek. És a pincék...? 2. Beomlik egy forgalmas úttest (Bocskai utca), itt-ott megpúposodmak, vagy éppen teknőszerűvé válnak a járdák, gyanús repedések mutatkoznak nagyobb eső után valamelyik rézsűn, esetleg mindenestől eltűnik egy koronás fa, vagy éppen taplószáraz időben kideríthetetlen irányból jött víz önti el egy ház pincéjét (Rektorház) — a városi tanácsnak épp elég oka volt rá, hogy szakvéleményt kérjen. A szakvélemény kelte: 1976. december 8. Készítői: Klausz István és Kmety István okleveles bányamérnökök. Az egészet nem idézhetjük, részleteket viszont érdemes. A szakemberek megvizsgálták a Herman Ottó utca és a Körösi utca által határolt területet, a Kadarka és Vak Bottyán utca közti pincerendszereket, a Bethlen Gábor utca 3. és 80. szám alatti pincéket. Röviden ezekről: Az első területegységben négy pincét sikerült többé- kevésbé felfedni. Lehet, hogy voltak köztük keresztvágatok is és valószínű, hogy a Körösi utcában a feltártnál jóval több pince létezésével kell számolni. A Vak Bottyán utcában udvarbeli omlás — szaknyelven „felszakadás” — látható. 8 méter mély, 30 köbméter térfogatú. A helyzetet bonyolítja, hogy ez valószínűleg egy jobbra-bal- ra folytatódó pince középső szakasza. A szakemberek itt figyelmeztették a tanácsot a szükséges intézkedések megtételére, ami megtörtént. Az ugyancsak kiürített Bethlen Gábor utcai házaknál kiderült, hogy a 3. számú és 80. számú házak pincéi valóságos rendszerben függnek össze. Ez a városnak az a része, ahol legjobban sikerült kimutatni a rendszertelenül vájt pinceüregek (elfelejtett pincék) egymásra hatását. Ha az egyik omlik, rövidesen omlik a másik. Itt már 8 méter széles, 4 méter mély, 200 köbméteres üreget tártak fel. Sor került az úttest veszélyeztetett szakaszának lezárására. „A Szekszárd város területén kialakított pince- és üregrendszer felszámolása, azok esetleges rekonstrukciója, igen jelentős mennyiségű munkát igényel... Az alábbi programot javasoljuk: 1. Az ismert pincerendszerek pontos felmérése. 2. Az ismert pince- és üregrendszerek állékonyságának vizsgálata. 3. Az eddig ismeretlen pince- és üregrendszerek felkutatása, geodéziai felmérése és állapotfelvétele. 4. Az összegyűjtött adatok alapján részletes pincekataszter készítése. Ezen program végrehajtása alatt természetesen nem szünetelhet a már ismert üregrendszerekben folytatott, közvetlen veszélyt elhárító tevékenység.” Eddig a két szakember véleménye, akik tavaly decemberben az 1977-ben elvégzendő munkák költségét kerek 31 millió forintra taksálták. A különböző szakmai eljárások részletezésére most nem térünk ki. Eger és Pécs — az utóbbi években sűrűn emlegetett — példája nyomán olvasóink többsége bizonyára hallott már a hahar- csos, betonos vagy a homok- tömedékeléses eljárásokról. Valamennyi speciális szakértelmet igényel, ezért is vonult fel Szekszárdra már e sorok megírása előtt a Pécsi Bányászati Aknamélyítő Vállalat. A városi tanács végrehajtó bizottsága, részben az előbb röviden körvonalazott szak- vélemény alapján, 1977. április 12-én foglalkozott a helyzettel. Az ügy előterjesztője Gallai Ferenc főmérnök volt. Ennek során tárgyalták a Bethlen Gábor utcai pincebeszakadásokból eredő további károk megelőzésének lehetőségét. Szó esett arról, hogy: „A Mérey lakótelepen a B jelű út meghosszabbításánál 2 pincét tárt fel a kivitelező, ezért az út nyomvana- lában és környékén a közművek biztonságos építése érdekében üregkutató fúrásokat rendeltünk meg a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolánál”. A városi tanács osztály- vezető főmérnöke 120 millió forintra becsülte a város alatti pincerendszerek felszámolásának költségét. Ez akkora összeg, amilyen a városnak nem áll rendelkezésére és amekkorát a megye se tud előteremteni. Az eddig ismert tények azt mutatják, hogy Tolna megye nagy múltú székhelye „pincegondok” terén közel van ahhoz, hogy Egerrel és a lényegesen nagyobb Péccsel egy súlycsoportba kerüljön. Az előbb használt kifejezés — vagyis, hogy „eddig ismert tények” — szeretnénk, ha pejorativen csengene. Ugyanis ezen tények alapján csak édeskeveset lehet kezdeni. Valamennyi tény megismeréséhez azonban óhatatlanul központi segítségre van szükség. Csak ezek birtokában lehetséges a megoldáshoz fogni, amire pedig sürget az idő. Végtére is erre vall a bányászati aknamélyítők beavatkozása, amelyet fényképpel is dokumentáltunk és aminek nem csekély szerepe volt abban, hogy a város alatti pincéknek két folytatást szenteltünk lapunkban. ORDAS IVÁN Fotó: KOMAROMI Közvetlen életveszély elhárítására vonultak fel a Pécsi Bányászati Aknamélyítő Vállalat szakemberei a Fürdőház utca 4/A-ba. Természetesen az életveszély megszüntetése Is életveszélyes munka Először a megyében Állami gazdasági és tsz-vezetők tanácskozása Újszerű kezdeményezésre került sor az elmúlt héten a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Tolna megyei Szövetségében: állami gazdasági igazgatók és tsz-elnökök ültek asztalhoz, vizsgálták a termelés és gazdálkodás fejlesztésének lehetőségeit, azt, hogyan lehetne gyümölcsözővé tenni az együttműködést. A tanácskozás célja az volt, hogy a meglévő adottságok birtokában a Központi Bizottság, a megyei pártbizottság, valamint az ötödik ötéves terv határozatainak időarányos feladatait teljesítsék. Az 1978-as gazdasági év a feladatok ismeretében nem lesz könnyű, még akkor sem, ha a megye mezőgazdasági üzemei jó alapokról indulnak. A népgazdaság jövő évi terve a mezőgazdasági termékek termelésének két- három százalékos növekedését irányozza elő. A tanácskozás rendezői összehasonlítást készítettek az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek gazdálkodási, termelési eredményeiről. Ebben az évben megyénkben hat állami gazdaság és 71 termelőszövetkezet működött, átlagos területük 8740, illetve 3300 hektár volt. A szántóföldi növénytermesztés vetésszerkezete mindkét szektorban az előző években már kialakult; legnagyobb volument a kalászosok képviselik (33, illetve 36 százalék), a kukorica egyformán 28 százalék körül mozog, nagyobb eltérés csupán az évelő pillangósok vetésszerkezeténél tapasztalható; ez az állami gazdaságoknál 16,5, a termelőszövetkezeteknél pedig 10 százalék. A hozamok valamennyi növényféleségnél emelkedtek. Vizsgálták többek között a gépesítés színvonalának alakulását. Megállapították, hogy a traktorok darabszámának csökkenése nagy arányú kapacitásnövekedést takar, hét év alatt megduplázódott a tehergépkocsipark és többszörösére növekedett a teljesített műszakok száma is. Nincs lényeges különbség a két szektor között az egy traktoregységre jutó szántó- területben és az egy traktorra jutó ledolgozott műszakok számában sem. Ami az állattenyésztést illeti, mindkét szektor teljesítheti előirányzott tervét. Az állami gazdaságokban a tehénlétszám-növekedés hat év alatt 13, míg a termelő- szövetkezeteknél 25 százalék volt. Az előző gazdasági évben igen lényeges az eltérés az egy hektárra jutó tejtermelésben: 51 liter az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben csupán — 23 liter. A sertéstenyésztésben még nagyobb különbségekre bukkanhatunk: 100 hektár mezőgazdasági területre az állami gazdaságokban 24, a szövetkezetekben pedig 7 koca jut. Az eredményeket és a számok mögött fellelhető problémákat vizsgálva a tanácskozás résztvevői úgy vélik, hogy az elkövetkező években a korábbiaknál sokkal hatékonyabb együttműködésre, rendszeres tapasztalatcserékre van szükség az üzemek között, s alaposan meg kell vizsgálni hogy az egyes gazdaságokban adottságokhoz és a lehetőségekhez igazodva, hogyan lehetne növelni — elsősorban az állattenyésztés hozamait. d— „Ételgyárak” a balatoni szállodákban Automata gép gyártja a rétest, szakácsok, szobaasszonyok, adminisztrátorok gyúrják a gombócot, mélyhűtött ételeket állítanak elő nagy tételben — valóságos „ételgyárak” működnek a Bala- ton-part nyári szállodáiban. A Hungarhotels balatonfüredi önálló egysége e hasznos vállalkozással megoldotta dolgozóinak téli foglalkoztatását. Az egység 160 dolgozóját — szakácsokat, felszolgálókat, szobalányokat és cukrászokat — az NDK vendéglátóipari üzemeiben foglalkoztatják a téli időszakban. Az itthon maradottak — miközben csoportokban letöltik a nyári szezon nyújtott műszakjai után járó szabadságukat — a szállók konyháin találnak maguknak folyamatos munkát. A balatonfüredi Marina- szállóban a mélyhűtött, gyors- fagyasztott ételekből eddig naponta 2500—3000 adag került fóliába, a jövő év elejétől kezdve 8000 adag lesz a napi teljesítmény. A sláger a balatoni halászlé, a töltött káposzta és a rablóhús, amelyeket a Pest—budai Vendéglátóipar vesz át. A gast- rofol ételekkel az üzemi konyhák választékát bővítik. A balatonalmádi Aurora- szállóban „gombócgyár” működik. A termékből külföldre is szállítanak. A balatoni szállók télen eddig ki nem használt konyháin és alkalmas helyiségeiben a terv szerint mintegy 10 millió forint értékű mélyhűtött, fóliába csomagolt ételt állítanak elő. Szerződnek a cukorrépára Kötik a szerződéseket a cukorrépára a gyárak és a mezőgazdasági termelők; a tapasztalatok szerint a termelőkedv megfelelő. A jövő évi termesztésre az ideihez hasonló nagyságrendű területet szemeltek ki a gazdaságok, s ez az elképzelés egyezik a cukoripari vállalatok terveivel is. Miután a termőterület növelését nem irányozták elő, arra van szükség, hogy a gazdaságok a terméshozamokat növeljék. A termelők 110 ezer hektárra — a csaknem teljes ré. paterületre — kiváló minőségű vetőmagot kapnak az ipartól, s ily módon megalapozhatják a jövő évi jó termést. A decemberi adatok szerint 800 üzemben foglalkoznak jövőre cukorrépa-termesztéssel, s az átlagos földterület egy-egy üzemben 150 hektárt tesz majd ki. A növénytermesztésnek ebben az ágazatában a koncentrálódás folyamata figyelhető meg. Jó jel, hogy a cukorgyárak körzetében az üzemek mind na. gyobb földterületet vetnek el répamaggal, de csak ott, ahol a föld minősége ezt lehetővé teszi. A gyáraktól nagyobb távolságokban is foglalkoznak cukorrépával, s ezeken a vidékeken szintén igyekeznek területi koncentrációt végrehajtani. Jövőre az ipar változatlan felvásárlási árakkal dolgozik. Továbbra is fenntartja a minőségi prémiumrendszert. Ez azt jelenti, hogy mázsánként átlagosan 2 forint felárat kapnak a termelők. Természetesen eléggé nagy a szóródás, van olyan tétel, amelyikért 5 forint felárat is fizetnek. A cukoripar 1979-ben bevezeti a minőségi átvételi rendszert, ennek jó „előisko- lája” a premizálás. (MTI) Költekezési divat A minap irodánkba új szőnyeget kaptunk. Kicsit rikítót, de újat. Az ünnepi pillanat sem zavarta meg kíváncsiságomat és megkérdeztem az új szerzeményre büszke munkatársunkat: miért most kaptuk meg a már régen áhított szobakelléket? Válaszát szó szerint közlöm, mert az egy közgazdasági esettanulmánnyal ér fel. „Tudja, kolléga, az év végére maradt volna 300 ezer forintom és ezt el kellett költenem, mert jövőre 20 százalékkal növelni szeretném a keretet. Sajnos a szőnyeg azért lett kicsit rikító, mert más vállalat és intézmény megelőzött; ők már hamarabb elköltötték maradék pénzüket. Hiába okosan kell gazdálkodni!” Égnek állt a hajam, hogy a gazdasági szabályozás jelenlegi rendjében is még találkozhatunk ilyen szemlélettel, amelynek tünetei és következményei ismertek: mindent elsöprő költekezési hullám, a hatékony felhasználás elhanyagolása, raktárra vásárlás stb. Mi az igazság az iménti állítással ? A vállalatok költséggazdálkodása ma nincs keretekhez kötve. A vállalat maga dönti el, ké- szít-e beszerzési tervet. A jól gazdálkodó vállalatok valóban készítenek ilyen előirányzatot, de az nem kötelező, s betartása a vállalat belső ügye. A tervben meg nem valósult beszerzéseket — indokolt esetben — a vállalati vezetők a következő évben engedélyezhetik — ez vállalati hatáskör. A vállalati belső mechanizmusok megmerevedése következtében azonban előfordul, hogy a saját hatáskörben kialakított keretek a végrehajtó dolgozók, sőt gyakran a vezetés számára is „szentírássá” válnak és az említett tüneteket idézik elő. Ez a megmerevedés azonban egyáltalán nincs összhangban a gazdaságirányítás céljaival, a jól értelmezett vállalati önállósággal. A tanácsi és egyéb költségvetési szerveknél is a keretek felhasználási szabadsága szinte teljes: a bér és jutalmazási alap kivételével az egyes rovatok között szabad az átutalás. Egyébként a tanácsi gazdálkodásban évente milliárdos maradványösszegek keletkeznek, amit átvihetnek (át is visznek) a következő költségvetési évbe. Más kérdés, hogy a maradványok keletkezésének milyen okai vannak? Ezeket feltétlenül szükséges vizsgálni, mert a fel nem használt vásárlóerővel is számolnia kell. Nem kétséges, hogy a takarékos, ésszerű gazdálkodás ellen két tényező hat: az árak változása és a beszerzési piac bizonytalansága. A vállalatok és a költségvetési szervek gyakran azért nem takarékos- kodnak, mert kereteik vásárlóértékét termékben akarják megőrizni. Az sem zavarja őket túlzottan, ha ez a raktározási, kezelési költségek növekedésével jár. Ebből következik, hogy még mindig időszerű feladat erőteljesen korlátozni az év végi költekezési divatot. 1-n
