Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-16 / 295. szám
.977. december 16. ^PÚJSÁG 5 Szekszárdi Á.G. Szórvány-közmüvelés Ilyesmi, hogy „szórvány- közmüvelés” természetesen nincs. Azért találtuk ki a fogalmát, hogy valamelyest érzékeltessük azt a munkát, mely a kereken nyolc és fél ezer hektáros Szekszárdi Állami Gazdaságban folyik, és amelynek jelentőségéről bajos lenne vitatkozni. Némi fluktuációt is számításba véve, ebben a 70 kilométer hosszan elterülő mezőgazda- sági nagyüzemben 1300—1350 ember dolgozik. Nem újság, itt felesleges lenne ismét részletezni, hogy a mindinkább iparszerűvé váló mezőgazdasági termelés — Széchényi szavaival élve — „kiművelt emberfőket” kíván. Olyan hozzáértőket, akik a korszerű technológiával meg tudnak birkózni. Ezenkívül jegy nagyüzem vezetőinek kötelessége, hogy az ott élők egyéb művelődési igényeivel is törődjön, az ilyeneket serkentse, istápolja. Erről beszélgettünk Farkas Józseffel, a nagy tapasztalatú mezőgazdasági szakemberrel, akinek szakszervezeti funkcionáriusként a közművelődési igények és lehetőségek összehangolása a feladata. Eszmecserénket igyekeztünk a tárgyszerűen dokumentálható tények birodalmában tartani. — Milyen a gazdaság dolgozóinak iskolai végzettsége? — Sajnos rosszabb, mint szeretnénk. Korábbi próbálkozásaink, melyekkel munkatársainkat a szükséges alapiskolázottság megszerzésére csak rábeszélni akartuk, sajnos nem vezettek kellő eredményre. így az igazgató- tanács úgy döntött, hogy az idei ősztől 31 személynek előírja az általános iskolai végzettség megszerzését. Fizetett munkaidőben, kötelezően. A várdombi és szedre- äi általános iskolákkal szerencsére kitűnő a kapcsolatunk, a fentiek felkészítését a szedresiek vállalták. — Mit jelent egy termelő üzem és két általános iskola kapcsolatának jellemzésekor a „jó” jelző? — Azt, hogy a pedagógusok segítségünkre vannak abban, hogy már tanítványaikban kedvet ébreszthessünk a mezőgazdasági szakmák iránt. Kirándulást szerveztünk a tanulóknak (Lengyelbe, de a saját gazdaságunkba is, a különböző munkafolyamatok helyszíni megismerésére. Ugyanakkor a pedagógusok a szülőkre is igyekeznek hatni... _ — Az említett 31 személyre is? — Igen! Ök azok, akik már most jól dolgoznak és akiktől elvárható, hogy megfelelő iskolai végzettség birtokában megszerzik majd a szakmunkásoklevelet, vagy elérik a betanított munkás szintet. — Milyen szakmunkástanfolyamok indultak az idén a Szekszárdi Á. G.-nál? — Növénytermesztő gépész, sertéstenyésztő, szarvasmarha-tenyésztő és szerelő. Egyenként 12—15 fővel. A szakmai irányító és vizsgáztató a lengyeli szakiskola, az előadók a gazdaságból kerülnek ki. — Az emberek többsége nemcsak tanulni akar, hanem művelődni, szórakozni is... — Valóban! Tulajdonképpen közművelődési munkánk „szórványos” jellege itt érvényesül. A gazdaság — elvi — területén kitűnő művelődési házak működnek. A megyei művelődési központ, vagy olyan kiválóan vezetett intézmény, mint a faddi. De „hozzánk” tartozik, vagyis szekszárdi, kajmádi és újbe- reki kerületeink hatósugarában van Tolna, Szedres, Öcsény, Decs, és Bátaszék is. Semmi értelme ezekkel rivalizálni, hiszen ezek munkából hazatérő dolgozóinkat úgyis vonzzák. Csak a programjaikra hívjuk fel a figyelmet, ami hála a jó kapcsolatoknak, nem nehéz. — Mi van a gazdaságban? — Klubélet. Klubjaink eleinte ifjúságiaknak indultak, de mivel ma már 50 brigádban 870 szocialista brigádtagunk dolgozik, helyesebb brigádkluboknak tekinteni valamennyit. Itt nem törekszünk nagy igényű, drága rendezvényekre,' de a kulturált, szórakozás feltételeinek biztosítására annál inkább. Mindenhol van tévé, rádió, játékok, szép környezet. Erre a gazdaság nem kevés pénzt fordít. 117 szíhház- és 27 hangversenybérletünk van. Bevált az 5 „vándor”-bérlet is, melyet igény szerint, esetenként másnak és másnak adunk. A három szakszervezeti könyvtár látogatott, anyaguk cserélődik. Az idei évben a gazdaság központjában 11 képzőművészeti, fotó-, folklór- és egyéb kiállítást rendeztünk. — Országjárás? — öt autóbuszunk van. Már régóta hagyomány a hétvégi „fürdőbusz”, ami korábban elképzelhetetlen volt, a legnagyobb hagyományos dologidőben is. De míg eleinte az ilyen utak fénypontja legfeljebb egy birkapörkölt volt, most igyekszünk időt szakítani az útba eső látnivalók — műemlékek, természeti szépségek — megtekintésére is. „Fürdőbusz” az idén 30—35 alkalommal indult, öt esetben szerveztünk nagyobb kirándulásokat. 2—2 napot a Duna-kanyarba, a Mátrába, és Bükkbe, egy alkalommal Nyugat-Magyarországra a fiataloknak. A szegedi szabadtéri játékokon két ízben voltunk. Ez szintén hagyomány... — Elégedett a Szekszárdi Á. G.-nál folyó közművelődési, ha úgy tetszik „szórvány-közművelődési” munkával? — Hogyan lehetnék? Még sok finomítani való van, sok ötlet, elképzelés vár megvalósításra. Nem látványos dolog, ami nálunk történik, de szükséges és azt hiszem nélkülözhetetlen. O. í. A lotto, o színház meg o pro és kontrák Panaszkodik a vidéki népművelő: a helyi vezetők legtöbbje — tisztelet a kivételnek — ritka vendég a kultúra hajlékában. Vannak, akiket csak az állami ünnepségek díszelnökségében vagy a zárszámadó közgyűlésen lehet megtalálni a művelődési házban. S mindezt egy kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, a vezetők pedig valósággal reflektorfényben élnek. Márpedig, mondja, roppant kínos dolog, amikor a reflektor — jelképesen és valóságosan — üres székeken pásztázik végig a notabi- litások számára fenntartott első sorban. BEZZEG AZ ELNÖK A tizenötezres lélekszámú járási székhely művelődési központjának igazgatójában szemlátomást régi sebek fakadnak fel: a tanácsi vezetők csak akkor keresik fel a művelődési házat, ha valami kérnivalójuk van. Hiába kötötték le évente több alkalomra az Állami Déryné Színházat, s a szomszéd megyeszékhely színházának tájelőadásait, a vezetőket — úgy látszik — a drámairodalom nem érdekli. A helyi termelőszövetkezet évek óta négy bérletet vásárol a bemutatókra. És kik járnak vele színházba? A szocialista brigádok tagjai, mert kulturális vállalásaik között színházlátogatás is szerepel. Bezzeg az elnök vagy a főmezőgazdász még egyszer sem áldozott Thália oltárán, őket legfeljebb csak akkor érdekelné a Hong-kongi paróka, ha lottósorsolással kötnék össze a bemutatót, mondja dühösen az igazgató, s ezzel bennem fakaszt fel régi sebeket. Amikor — sok évvel ezelőtt — először hallottam a rádióban a lottósorsolás helyszíni közvetítését, s a sorsolási bizottsági tagok névsorában a helyi pártbizottság, s az államhatalmi szerv képviselőinek nevét, nem akartam hinni a fülemnek. Azóta — sajnos — rájöttem, hogy nem én vagyok érzéki csalódás áldozata, hanem a szóban forgó vezetők. Azok, akik a szerencsejátékot valamiféle társadalmi akcióval, a számsorsolást pedig fontos közéleti eseménnyel tévesztették össze. VANNAK MÁS PÉLDÁK IS Nálunk — újságolja a fiatal szocialista város művelődési házának művészeti vezetője — el sem kezdődhet addig az író-olvasó találkozó, hangverseny, vagy irodalmi est, amíg a városi pártbizottság első titkárát fel nem fedezzük a nézőtéren. Szőke haja szinte világít, ő a kabala: a versmondók neki szavalnak, a zenészek neki játszanak. Aztán: a két nagyüzem gazdasági és politikai vezetői meg is sértődnének, ha egyszer nem küldenénk nekik jegyet valamilyen kulturális rendezvényre. El nem maradnának a világért sem, pedig nem is helyben laknak, hanem a megyeszékhelyen. Panaszkodik a kisvárosi népművelő: nemrég kiállítást rendezték a -megyében működő képzőművészeti csoport tagjainak alkotásaiból; a több mint kétezer látogató között nagy számban voltak ipari munkások és katonák, iskolai tanulók és munkásőrök, 'termelőszövetkezeti dolgozók és hétvégi kirándulók, ám a városi tanácstól egyedül az egészségügyi osztály vezetőiét érdekelte a kortárs képzőművészet. Sőt: népszerű művészeti együttesük tagjainak legtöbbje akkor látta először a művelődési osztály helyettes vezetőjét, amikor tavaly nyáron elkísérte őket tíznapos nyugat-európai vendégszereplésükre ! T. mindössze néhány ezres lelkes község egyik tájegységünk szélében. Általános iskolai igazgatója irodalmi forrásokból megtudta, hogy a helyi templom orgonáját a legszebb hangzásúnak, a legjobbak között tartják számon az országban. Nosza, felkereste az akkor még kevéssé ismert, fiatal orgonaművészt és meghívta: tartson náluk orgonahangversenyt. Az első koncerten mindössze néhány ráérő öregasszony meg a tantestület tagjai vettek részt. A másodikon harmadáig megteltek a faragott padok. A harmadik uán az egész község lakói sürgették a folytatást, élükön a pártbizottság és a tanács vezetőivel. Ma pedig már — ha sikerül megnyerni az időközben világjáróvá vált művészt újabb fellépésnek — be sem fér a hallgatóság az öreg falak közé. Sorolhatnám tovább a pro és kontrákat, ám ennyi is elég talán a tanulságok levonásához. A NÉPMŰVELŐK FELADATA Az egyik: átmeneti korban élünk, politikai és gazdasági vezetőink legtöbbje munka mellett gyarapította hivatásához szükséges ismereteit, s nem született műértőnek. A kultúra áldásai, a tartalmasigényes szórakozás iránti érdeklődést, vágyat felkelteni bennük is a népművelők feladata — és a felelőssége. A másik: nem elég megvenni a színházbérletet — fel is kell használni. A megnövekedett szabad idő célszerű, kulturált eltöltésére nem elég másokat ösztönözni, példát is kell mutatni. A harmadik: azok a vezetők, akik olyan szívesen kötöttek ismeretséget Fortunával, a szerencse istennőjével, tegyék ugyanezt az Olümposz többi lakóival is. Ha nem is minddel, de Paliasz Athénével — a művészet, s a tudomány istennőjével — feltétlenül ! NYÍRI ÉVA zabó András az én 1«® dédapám volt anyai 3 ágról. Úgy hívtam, ópapa. Régi, decsi família volt az övéké. így kezdi mondókáját a dédunoka, Kiss András, aki maga is 67 éves. Majd folytatja: — Ezen a fényképen olyan B0 körüli lehet az ópapa. 1912-ben vagy 13-ban készült a felvétel, ö még 1834- ben született. Én úgy gondolom, hogy az a szék volt íz ő Luca-széke, amelyiken a fényképen ül. Azt mondta azoknak a pestieknek, akik lefényképezték, hogy a sedvenc furulyájával, a kedvenc székin akar lefényké- peszkedni. Hát neki a Luca- szék volt a kedvence. Mi- tor már nagyobb gyerek voltam, akkor elmesélte nekem az élettörténetét. Akkor mondta el ezeket a dolgokat. A Luca-székkel való esetét is. Pontosan nem tudom már, hogy mikor volt, de még a másik században lehetett. Akkor még fiatalabb volt, úgy mesélte. Talán 50 lehetett. Igen nagy természete volt neki. Nem félt senkitől meg semmitől sem. Egyszer még az apjára is rágyújtotta a hegyen a tanyát. Na aztán, abban az időben sokat hallott a boszorkányokról, meg a mindenféle rémekről, amik „megrontják” az embereket. Elhatározta, hogy a végére jár a dolognak. Nekilátott Luca-széket csinálni. Annak rendje-módja szerint Lucanapon megkezdte, aztán karácsony estig csinálta úgy, hogy minden nap tódított rajta valamit. Tizenháromféle fából kellett összeróni. Neki nem volt az nagy dolog, mert olyan fúró-faragó ember volt. Ezermesterféle. Szépre, erősre megcsinálta, úgy hogy még azután is sokáig használta. Na aztán, elérkezett a karácsony este. Éjfélkor kellett neki kiülni a templom elé és egy óráig kellett ott maradni. Ö már fél 12-kor kiballagott. Nem volt félős ember, de azért a szakállas baltáját magával vitte. Ott a templom előtt aztán kerített egy kört, úgy mondta, hogy kerített magának várat és beült a közepébe. Abban az időben még nem voltak az utcán villanyok. A teljes éjszakai sötétségben ült és várt. Egyszer csak egy nagy vonatszerelvényt látott. Nagy, félelmetes gőzössel közeledett. Ez így is volt, mert ő úgy látta. A gőzös csak egyre közeledett. Már úgy volt, hogy kimegy a várból, kiszalad onnan, hogy megmeneküljön, de aztán olyan nagy erőt tudott magán venni, hogy ott maradt. Hát ahogy odaér a gőzös a várához, egyszerre eltűnik, semmivé válik. Akkor meg jött egy vad bika. Úszott a nyála, nagy szarvaival döfködve ment neki. De nem ijedt meg attól se. Nem ment ki a várából. Akkor meg jöttek olyan magakellető, tekerődzős menyecskék. Hívták, hogy menjen velük. De ő nem szólt semmit, meg nem is beszélt egyikhez sem. Azok meg egészen oda mentek a várához, úgy hívták: — Gyere! Gyere! Gyere velünk! — Nem ment. Aztán meg még miket is látott? Söprűn ültek valamik, de nem lehetett kivenni, hogy mik. Az egyiknek nyaka nem volt, a másiknak feje nem volt, meg emberforma volt, de állatfejjel. Csupa olyan lények mentek oda hozzá, amilyeneket ő még nem is látott. Félelmetes, ijesztő alakzatok. Mind olyan eszközökkel hadonásztak feléje, hogy mindnyájától félhetett volna, de nem vett erőt rajta semmi. Ha gyávaságból, félsz- ből kiszalad, akkor elveszik a tudományát, erőt vesznek rajta. Megrontják és akár meg is halhat. De ő nem félt semmitől se. Kiállt minden kísértést. Mikor aztán letellett az óra, minden elmúlott. Akkor fogta a széket, szépen hazaballagott. Azt mondta, hogy olyan jót aludt, hogy soha tán se azelőtt, se azután, nem aludt úgy, mint azon az éjszakán. Mikor aztán kérdezték a dolgok felől, azt mondta: „Csak nagyon erős akaratú, kemény szívű ember próbálja meg, aki olyan, mint én”. CZAKÓ SÁNDOR Szabó András a „hosszi furuglával” a szőlőhegyi tanya előtt
