Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-15 / 294. szám
1977. december 15. KÉPÚJSÁG 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága pályázatot hirdet az újságíráshoz tehetséget és kedvet érző, 18—30 év közötti — nem újságírói munkakörben dolgozó — fiatalok számára. Pályázni lehet nyomtatásban -még nem közölt, aktuális, társadalmi, ifjúságpolitikai, gazdasági és kulturális témájú, az újságműfajok sajátosságainak (riport, cikk, interjú, stb.) megfelelő írásokkal. Egy pályázó legfeljebb három — egyenként 4—5 gépelt oldalnál nem hosszabb — írással pályázhat. A pályamunkákat gépelve, 3 példányban — részletes önéletrajzzal együtt — kell beküldeni. Pályadíjak: 2 db I. díj 3000—3000 Ft. A KISZ Központi Bizottságának különdíja 3000 Ft. A MUOSZ elnökségének különdíja 3000 Ft. 4 db II. díj 2000—2000 Ft. 6 db III. díj 1000—1000 Ft. A pályadijakon kívül a kiemelkedő pályamunkákat a bíráló bizottság elismerő oklevéllel jutalmazza. A pályázat első helyezettjei előnyben részesülnek az újságíró- gyakornokok alkalmazásakor és mentesülnek az újságíróiskola írásbeli és szóbeli felvételi vizsgái alól. Ezenkívül a díjnyertes és oklevéllel jutalmazott pályázók felvételt nyernek az 1978. szeptemberében induló újságíróstúdióra. A pályamunkák beküldési határideje: 1978. január 15. Eredményhirdetés: 1978. március 21. Cím: 1368 Budapest, Nép- köztársaság útja 101. (MUOSZ Oktatási Igazgatóság). Házi riport a Szekszárdi Nyomdában — (Hogyan is írod a nevedet? — így: Leipold Anna. — Foglalkozásod ? — Nyomdász, bár ez nagyon tág, mondhatnám úgy is, hogy gyűjtőfogalom. A tanult szakmám kéziszedő, de most ezen a fényszedőgépen dolgozom. — Mióta? — Néhány hónapja. Nemrég vásárolták ugyanis, magyar pénzre átszámítva körülbelül egymillió forintért. — Most éppen mit készítesz rajta? — A Népújság falinaptárát. — Mindig nyomdász szerettél volna lenni? — Nem volt különösebb elképzelésünk. — Elképzelésetek? Kivel? — Az ikertestvéremmel, Erzsivel. Együtt jártunk gimnáziumba, ide a Garayba, és érettségi után jöttünk a nyomdába. Nem bántuk meg. — Biztatott erre valaki benneteket? — Édesapánk, ö a lapműszakban állandó éjszakás. — Hány éve? — Húsz. Várjál, dehogyis, előbb, mert már mi is huszonegy évesek vagyunk. — Hol jártatok szakközép- iskolába? — Szekszárdon, az 505-ösbe. Csak szakmai tárgyakat tanultunk, és félévente vizsgáztunk Pesten. — A munkaidőd? — Hattól kettőig, vagy kettőtől tízig. — A testvéred délutános? — Igen, mert ezen az egy gépen dolgozunk mind a ketten, és váltjuk egymást. — Hasonlítotok? — Nem nagyon. — A szabad időt mivel töl- titek? — Táncolunk. — Hol? — A szekszárdi néptáncegyüttesben, már nyolcadik éve. Nagyon-nagyon jó a társaság, mintha csak egy családban lennénk. Sokat turnézunk külföldön: Francia- országban, Olaszországban, Görögországban, a Szovjetunióban, NSZK-ban, Csehszlovákiában. — Legutóbbi fellépésetek? — Tegnap érkeztünk haza Párizsból. Tudod, a testvér- kapcsolat Bezons-nal. — Nem okoz problémát a munka és a próbák összeegyeztetése? — (Hát, háromszor három órát vesz igénybe hetente a próbálás. — Melyik áll közelebb a szívedhez: a szakmád vagy a népi tánc? — Imádunk táncolni, de abból egyszer majd kiöregszünk. A szakmának viszont jövője van. o — Szia Erzsi! Ugye, te már az Erzsi vagy? Még hogy ti nem hasonlítotok egymásra?! — Pedig a frufrunk is más. — És a gondolkodásmódotok? — Az megegyezik. El se tudtuk volna képzelni, hogy iker létünkre ne ugyanazt a szakmát válasszuk. A nyomdászat egyébként alapos képzettséget kíván, egy ember több területen is ténykedhet; például a kéziszedő fényszedő is, montírozhat is... — Hány fős osztály végzett annak idején veletek? — összesen öten voltunk. Q — Mondták, hogy kerestél. Tényleg rólam akarsz írni? — Tényleg. Ugye y-ra végződik a neved? , — Igen, Orcskay Erzsébet. De miért éppen engem választottál? — Több okból. Először is, mert kedves ismerős vagy, meg aztán javasoltak is, mint az egyik legjobb gépszedőt, s mint a „Könnyűipar Kiváló Dolgozó”-ját. — Kösz. Szóval a nyomdászokkal foglalkozol? — Aha. (Házi riport. Nekünk újságíróknak közvetlen munkatársaink vagytok, és nélkületek az olvasók nem emelhetnék ki naponta az újságot a levélszekrényből. Te hogyan kerültél erre a pályára? — Úgy, hogy bolti eladónak készültem, de oda rengetegen jelentkeztek. Persze azóta örülök a cserének. — Hány éves a munka- viszonyod? — Tizenkettő. Az általános iskola után 1965-ben kezdtem a szakmunkásképzőt. Három év elteltével kéziszedő lettem, aztán átképzéssel gépszedő. Holnap egyébként utazom Pestre, mert levelezőn végzem a Bolyai János Könnyűipari Szakközépiskolát. Másfél év múlva kapok szak- érettségit. — Nyolc éve dolgozol mindennap a délutános műszakban, hogyan alakul a szabad időd? — Ingázom Alsónána és Szekszárd között. Édesapám meghalt, a két húgom férjhez ment, ketten maradtunk édesanyámmal. Általában este tizenegy körül érek haza, és akkor még nekifogok olvasni, — úgy látszik, nem olvasok itt eleget. Reggel nem kell korán kelnem, tévét szabad szombaton, vasárnap nézek, vagy a délelőtti ismétléseket. A hobbim a minikönyvek gyűjtése. — Szeretnélek megkérni valamire. Ennél az írásnál engem a szakképzett és női nyomdai dolgozók érdekelnek. Ismersz ilyeneket az idősebb korosztályból? — Tartok tőle, hogy nem találsz. Valaha ugyanis a nyomdászok szinte kizárólagosan férfiak voltak, aztán úgy következett be az áttörés, hogy a nőket először segédmunkára vették fel, a folyamat folytatásaként a nők képesítést szereztek — de ez csak körülbelül a most húszharmincévesekre vonatkozik —, s pillanatnyilag a szakma elnőiesedésénél tartunk. o — Cz-vel. Czéh iLászlóné. Igen, én voltam a legelső nő itt a kéziszedőben, s mivel ez szakmunka, egyúttal az első női szakmunkás is. — Megenged egy indiszkrét kérdést: hány éves? — Harmincegy. — Kislány korában a nyomdászatról álmodozott? — Nem. A szobafestés és -mázolás vonzott. Ma is szívesen piktorkodom, bár én varrom a család ruháit is. — Ki vezette be először a nyomdába? — Édesapám hozott el egyszer nyári szünidőben, ő abban az időben írogatott néha a Népújságba. — Egy év óta korrektor. Mit jelent ez? — A fizetésem nem változott, csak a munkaköröm, összesen öten vagyunk korrektorok. Ebből hárman a Népújságnál. Mi ketten a naptárakat, plakátokat, meghívókat, vállalati kiadványokat ellenőrizzük, elsősorban azt, hogy nincs-e bennük sajtóhiba, de a formára, az esztétikumra is ügyelünk. — A korrektorok között is egyedül képviseli a női nemet? — Igen. — Hány órát olvas naponta? — Körülbelül hatot. Többet nemigen lehet, mert beleszédül az ember feje. — Minden kiadványban előfordulhat sajtóhiba, amely elkerülte a korrektor figyelmét... — Emberek vagyunk. — Munkaideje? — Nyolctól negyed ötig. A lányom már tízéves, de a fiam még csak hét. — Jut ideje foglalkozni velük? — Igen, mert a háztartásban a férjem és a gyerekek is besegítenek, így marad időm rejtvényfejtésre, kirándulásra is. Van kocsink, külföldön Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Bulgáriában jártunk. Én is tudok vezetni, s általában minden érdekel. A férjhez menés előtt sokat KISZ-ez- tem, titkárként, kulturos- ként, gazdasági felelősként. — Jelenleg egyetlen szakmunkástanuló sincs itt a kéziszedőben, a könyvkötészetben viszont egész osztályokat indítanak... — Nálunk nincs is szükség túl sok emberre. Az arányok érthetők: amit mi elkészítünk egyetlen példányban, az a sokszorosítás után a kötészetben több ezres szériát jelent. — A kéziszedést férfi vagy inkább női szakmának tartja? — A tördelésnél emelgetni kell, de maga a szedés nagy türelmet igénylő, aprólékos munka. Sok esetben direkt jól jön a finom női kéz; nézze például ezt a zsebnaptárt. Olyan picinyek a betűk, hogy elég elolvasni őket, s nem nyúlunk hozzájuk csipesszel, csak puszta kézzel, mert a csipesz esetleg sérülést okozhat. — Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó kéziszedő lehessen? — Kézügyesség, műszaki érzék, abszolút biztos helyesírási készség és gyors számolni tudás. Mi ugyanis más mértékegységet használunk, s mindent át kell számolnunk ciceróba. — További jó munkát kívánunk. — Köszönjük szépen. KOVÁCS MARIA Fotó: kz Ifjú Gárda Zászlóalj alakul Szekszárdon A város ifjúgárdistái tartottak ülést múlt hét végén Szekszárdon. Dudás László, városi Ifjú Gárda parancsnokhelyettes (köszöntötte a megjelenteket. Ezután Vass Zoltán, az Ifjú Gárda városi parancsnoka értékelte a városban dolgozó szakaszok elmúlt évi munkáját. Mint elmondotta, az utóbbi időben jelentősen javult az ifiiúgár- disták munkafeltételei és megnőtt tagságuk létszáma is. Míg 1972-ben a városban négy szakasz tevékenykedett, addig napjainkra 14-et tartanak számon. Az Ifjú Gárda tavalyi képzésének végrehajtásában elsősorban az okozott nehézséget, hogy a kiképzéseket a gárdisták nem kellő létszámmal látogatták. A tizennégy Ifjú Gárda szakaszból hét középiskolai, hét pedig termelési területen, gyárakban, üzemeknél tevékenykedik. A lányok közül 138-an, a fiúk közül 166-an vettek rendszeresen részt a kiképzésben. Kiemelkedően jól szerepelt a szekszárdi Garay Gimnázium szakasza, amely a megyei parancsnokság kíséretében megyénket képviselték Veszprémben az országos Ifjú Gárda-szemlén. Beszámolója második részében Vass Zoltán az idei képzési év beindításának- tapasztalatairól tájékoztatta a jelenlévőket. Tájékoztatója után Pisch Márta, a városi KlSZ-bizottság ifjúmunkás felelőse üdvözölte az ifjúgár- distákat, és a városi KISZ- bizottság nevében röviden értékelte tavaly végzett munkájukat. Végezetül felolvasták a városi Ifjú Gárda parancsnokság parancsát, amely az Ifjú Gárda századok meg- - alakítására hozott határozatot. Eszerint a városban két század alakult, azok tagjaiból és a századokban nem szereplő Ifjú Gárda szakaszokból március 21-én alakítják majd meg a városi Ifjú Gárda zászlóaljat. Intorjü Fortunával Pokoli nehéz felkapott nőket megközelíteni. Már pedig eltökélt szándékomban állt eszmét cserélni egy ugyancsak futtatott leányzóval. Az említett hölgy külföldi származású, de valuta- és vízumkényszer nélkül szívesen látott vendég a világ valamennyi civilizált vidékén. A keresztségben a Fortuna nevet kapta, meg egy bőségszaru néven közismert búgócsigát. A szerkezet használata alapján van aki a bőségből, van aki a szaruból, van aki másból kap többet... Egyszóval a szerencse istenasszonyáról van szó. Hosz- szas utánjárással sikerült kideríteni jelenlegi tartózkodási helyét és haladéktalanul odautaztam, hogy a hölgy kegyeibe férkőzve az interjút elkészíthessem. A szerkesztőséget nem riasztotta a komoly anyagi áldozat sem és még az indulás napján felvehettem előre a fél napidíjat (á: 15,50), valamint a retúr vonatjegy árát. Ezek után már nem volt kunszt az alábbi kis ister- jút közzé tenni... * A hölgy — ezt persze csak egy hozzá hasonló isten- asszony engedhette meg magának — meglehetős negli- zsében fogadott. Az öltözete megtévesztésig hasonlított a nudisták gálaruhájához. Ettől — mi tagadás — rettentően elérzékenyültem, már-már a szerencse valamilyen rokonának éreztem magam... Azonban Fortuna rettentő nyűgös volt... — Az, ünnepi lepedőmet beadtam a tisztítóba, de nem lett kész határidőre. Ilyen az én szerencsém — mondta cvíderen. Mivel a célom a dolgozó emberek életközeli ábrázolása (kivéve a rendőrségi híreket) — a munkájáról kezdtem faggatni. — Ah! Valamikor komolyan megbecsültek, imádtak, sóhajtoztak utánam, de ezek a maiak... isten neki, hogy az istent nem tisztelik bennem, de már a nőt sem. Udvariatlanok, hűtlenek. (Sértődötten biggyeszti száját, közben a szaruját cirógatja...) — Gátlástalan szerencselovagok... A múltkor is kihallgattam egy régi kegyeltemet, hát ahogy a hátam mögött beszélt, az egyenesen sértő volt. Én csináltam belőle valakit, beültettem a forgó fotelbe — most meg másokat okít, hogy minden ember a maga szerencséjének a lakatosa. Nem ismeri el a szerencséjét, amit nekem köszönhet, saját érdemeivel dicsekszik fűnek, bokornak. Pedig aki ismeri, az láthatja rajta, hogy mire ment volna nélkülem. És még rám mondják az emberek, hogy szeszélyes vagyok. Szó sincs róla. Peches vagyok, mert soha nem tudok jól választani. Utólag mindenki megtagad. Vagy maga hallott már olyat, hogy valaki úgy summázta volna a sikereit, hogy a „szerencsémnek köszönhetem...?” Nem, nem. Én olyankor már nem számítok. Mindenféle könnyűvérű kis perszónát emlegetnek olyankor, holmi kis senki nimfákat, mint a Kitartásom, a Szorgalmam, a Tudásom, az Állhatatosságom, a Becsületem... Jófélék lehetnek ezek a lánykák, amikor annyi mi- denki emlegeti őket sajátjaként... Aztán én vagyok mégis a ledér istenasszony... Látja, ez a zsörtölődésem, a korommal jár. Azt hiszem, hamarosan leköszönök. Itt hagyom az egészet, mint ez a néhai kos a szaruját — mutat a bőségkosárra — csinálja, aki akarja. Társadalmi munkában... (GYŐRI VARGA) Leipold Anna Leipold Erzsébet Orcskay Erzsébet Czéh Lászlóné
