Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-11 / 265. szám
1977. november 11. “Képújság 5 Könyvek a téren Aikilk a szökszárdli város- köz ponton áthaladva járunk dolgozni, inaponta -el-megyünik a sétány két oldalán meghúzódó cseppnyi kön-yvsátrak előtt. Alttól) függően, mennyire sietős óz ‘Utunk, rövid pillianfást vetve a 'könyvekre, megyünk tovább, vagy ráérősen ibetelapozunlk egy- egy könyvbe, elácsorgunk a sátrak előtt. Ez utóbbiból általában — régi tapasztalat — vásárlási lesz. Mint az önkiszolgáló boltban: megvesz- szük azt, amire nemi tűs gondoltunk, amikor beléptünk, csak megláttuk és úgy érezzük erre szükség van. Néhány napja aiz egyik sátor bezárt. Lehúzott vásznait már csak az őszi stzél lengeti. Nincs a könyvek színes fca- valikádja, a könyvárus néni kínáló mosolya, csak az árván maradt, tépett, barna sátor. A másik néni még kitart. A hidegebb napokon a kék köpeny alatt pokrócot csavar az oldalára, néha fázósan topog, de kínálja a mindig más arcú, ezernyi újat adó könyveket. * — Augusztus 3-án állítottuk munkáiba az iskolai kötelező és javasolt irodalom könyvsátrát — kezdi Zörényi Zoltánná, a Babits könyvesbolt vezetője. — Az elmúlt három hónapban a könyvsátor 106 095 forint forgalmat bonyolított te. A műszaki könyvnapok idején-, október 7-től 31-ig üzemeltettük a másik iköny.vsátrat, itt ez idő alatt húszezer forint értékben adtunk el könyvet. — Most miiért áll üresen a sátor? — Azt eredetileg csak a könyvihónap ideje alatt akartuk nyitva tartani. Most tervezzük, hogy a téli könyvvásárra újra árulunk ott is könyveket, de az a néni, aki eddig csinálta, nem vállalja a további munkát. A sátrak nem fűthétők, villany sincs odavezetve, a néni pedig fül- fájós, könnyen megfázik, azt mondta, semmi pénzért sem jönne tovább dolgozni. * — Tudja, én egy nagyon vézna, törékeny kislány voltam. A pusztán^ ahol felnőttem, minden- vad és nyers volt körülöttünk. Vigaszt, szelíd melegséget, menekülést a kin'ti vad világtól csak -a könyvekben teltem. Talán azért is nőttek úgy a szívemhez. Rengeteg könyvet elolvastam. A Oinka Pannától a Bűn és bűnhődésig fel se tudnám sorolni. Aztán később Is, «miikor férjhez mentem. Kint laktunk Ifigénia- pusztán-. Nem volt tv, rádió, Vásárlók és járókelők a könyvsátor előtt (Archív felvétel) dé ott voltaik a könyvek. Harmincöt családot láttunk él olvasnivalóval. A fácán- ikerti iskola könyvtárából hordtuk haza férjemmel a könyveket. Bőröndökben, degeszre tömött szatyrokban cipeltük télen, nyáron. Az egész puszta hozzánk járt kölcsönözni. Nem pénzért csináltuk, igaz a könyvtártól néhia kaptunk jutalmakat, de a legnagyöbb köszönet az volt, amikor a pusztaiak visszahoztak egy-egy könyvet és az írójától másikat kérték. És a felejthetetlen hosszú esték az olvasással. Amikor a gyerekék nagyobbak lettek, felolvastam nékik. lAz Egri csili lagök-at háromszor olvastam el hangosan... Szíj járt ó Istvánné, 'a megmaradt sátor könyvárusa az emléktől meghatottan simogatja végig az asztalon fekvő könyveiket. Eljárt az idő. Az olvasásán csüngő, szép szóra éhes gyerekekből felnőtték lettek. Nem kell sok idő és unokáinak olvashat fel újra. * Órák ■ óta álldogálok a könyvsáitor előtt. Sokan jönnek, nézelődnek, kevesebb az, aki vásárol is. Az egyik fiú iindiámképéket iker. Felháborodva ‘távozik, amikor megtudja, hogy itt azt nem árulnak. — Ez -még semmi — nevet Szijjártó Istvánné. — A múltkor valaki hajcsatot akart nálam venni. A járókelők — vásárlók — egyre jönnek. Van aki célzattal, mások nézelődve. A sláger az Ab lak-zsirá f gyerméklexikon és a görög drámák. Mindegyik elfogyott — de sokan kérik, — Hiába rendielünlk, nem tudnak szállítani. Egyébként így vagyok nagyon sok más kötelező olvasmánnyal is. Az em-berék vennék, de nem tudom adni — hiánycikk. Némelyik szülő szinte sírva kéri a könyvét, mert -bejárta a környező 'városokat és sehol se kapott. A kisgyerek -pedig otthon naponta követeli a tanító .néni által ajánlott gyerekkönyvet. -I-gy vannak a középiskolások is. Egy tucat könyvet -kötelező lenne elolvasniuk, ha meg tudnák venni, De mert nincs és ezeket a könyvtárakból, -is mind ki vitték, a legjobb szándék mél-létt sem tudják elolvasni. Szerintem a szülőknek kellene összefogni és írni az oktatási miniszternek, vagy akárkinek, hogy ih-a már kötelezővé -teszik, 'akikor árulják is ezeket a 'könyvekét. *-A kön-yvsátralk ott állnak a téren-. -A szerkesztőségi ablakból sokszor elnézem széltépte, esőáztaitta, vagy napfény fürösztötte barna foltjukat. Már hozzátartoznak a térhez. Lehetne vitatkozni azon, hogy -a legforgalmasabb helyen állnak-e, tehetne azon lis, memnytiben rontják a tér 'képét, de felesleges. Szükség van iráijuk. Azzal, hogy nemegyszer ikönyvvásártásra bírják azt -is, akinek esze ágában sem volt könyvet venni, nagyobb közművelő funkciót látnak élt mipb némelyik kisebb művelődési -ház vagy ifjúsági klub. TAMÁSI JANOS Gyakran hangzik el ez a kérdés a Sióagárd határában lévő, s a fenti szép nevet viselő, jellegzetes alakú szőlőhegyről. A hegy oldalába épült, műemléki értékű borospincék száma sajnos napjainkban egyre inkább fogyatkozik, átadva helyüket a modern, ám nemegyszer jellegtelen „présházcsodáknak”. Ez' a sokszor elhamarkodott pusztítása a réginek lassanként tönkreteszi azt a kivételesen szép látványt is, amit a Leányvár sáncrendszerébe épített, egymás fölött gyűrűszerűén húzódó, fehérre meszelt tanyák sora nyújtott. Vár volt-e valójában a Leányvár? 1864-ben így írt erről Schneiderbauer Jakab szekszárdi bíró: „... váralakja most is szemlélhető, a Sió folyó mellett meredezvén északi részről annak természetes bástyái, mely alkalmasint a középkorban épült. A hagyomány róla azt tartja, hogy Bath nevű főúrnak leánya lakta volna e várat, mely a kokasdi -határbani Bati. és a Janyai határban Nyanyai várak között mintegy középpontot képez, s mindegyiktől fél órai távolságban fekszik; és hogy az apa a Bati várban, az anya pedig Janyai vagy Nyanyaj várban lakván, s ezeket külön védelmezvén, midőn egyik vagy másik meg- támadtatott, tűz által adott jelt a többinek; minek lehetőségét mindhárom rendbeli volt várnak fekvése minden kétségen túl helyezi, minthogy egyik helység a másiktól szabad szemmel is látható”. dek oldalfala szinte kínálta a lehetőséget a pincék beásá- sára, addig a földvár felső platóján előkerülő többezer éves lakóházak tűzhelyfoltjai mindenki előtt igazolni látszottak a jelzőtüzekről elterjedt régi magyarázatot. Tudományos alapossággal először a múlt század második felében Römer Flóris foglalkozott a földvárral, majd Wosinsky Mór gyűjtött a területről az újkőkor idejéből származó kőbaltákat. Ugyancsak Wosinsky ismertette az itt feltárt kelta temető anyagát is. Sajnos a későbbi, háborús időszakban e leletek nagy része elpusztult, elkallódott vagy erősen megrongálódott. Ezért jelentett különös örömet a múzeum szakembereinek az a közelmúltban előkerült bronzkori agyagedény, amelyet szinte a csodával határos módon épen vetett a felszínre az ekevas, Sárosi István szőlejében. A sötét alapszínű, tálszerű edény gondosan megmunkált, korong nélkül, kézzel formázott. (A korong használatát csak később, a kelták honosították meg vidékünkön.) Oldalfalán apró, bütyökszerű díszítés található, s a szájperem fölé magasodó bemélyített szalagfül elhelyezése és aránya is készítője jó formaérzékéről tesz tanúságot. A ritka szép leletet Horváth István, a sióagárdi kul- túrház vezetője ajándékozta a múzeumnak. GAÄL ATTILA régész Ez a hangulatos leírás kitűnően szemlélteti a nép képzelőerejét, s azt a sokszor megcsodálható képességet, aminek segítségével a meg- foghatatlant, az emlékezettel már el nem érhetőt a valóságtól eltérő, ám az önmaga számára feltétlen elfogadhatónak tartott magyarázattal teszi érthetővé. A leírás reális elemeit a középkorban valóban létezett, s feltehetőleg a hódoltság idején eljusztult Bat (Báty) község és az ugyancsak Sióagárd közelében volt. — romjaiban még ma is meglévő. — Janyai vár adták. Utóbbi a korábbi időszakban a megye egyik legjelentősebb mocsárvára, — majd a hódoltság idején egy darabig egy kisebb közigazgatási egység, a Ja- nyavári nahie központja volt. E két, bizonyíthatóan középkori objektum közé sorolta a képzetet az azoknál sokkal régebbi —, valójában az őskor idejéből származó erődítményt. Míg a sáncok mereMilyen vár volta Leányvár? A leányvári tanyasor részlete Az épen előkerült bronzkori agyagedény — SÍPPAL menjünk, doktornő kérem? — Menjen síppal, dobbal, hamarabb érünk — válaszolta a szemüveges doktornő. Ebben a pillanatban felvillan a fehér mentőautó kék fénye, felvonít a szirénája és a forgalomban részt vevők igyekeznek teret és időt biztosítani. A nap folyamán a második mentővel utazik a gyerek. Vasárnap van. Az ősz csodálatosan keveri színeit a napsütésben, de ez most egy világát veszített gyermek látványával torzzá válik. A gyermek, aki mentős, vagy tűzoltós szeretne lenni, élvezhetné a száguldást, a vijjogva villogást, de őmost nem is tudja, hogy mindez ő miatta, érte van. Lilás, nyálcsorogta ajakkal, felrándított vállal, megbénultan fekszik. A mentő kísérője leveszi a gyerek arcáról az oxigénes maszkot, csökkenti a nyomást. Táskájából nyomtatványt vesz elő, kéri az adatokat- A kisfiú neve... Kiss-.. András... született?... kérdőn néz a gyerekre... született?... Igen-.., de miért hangsúlyozza azt a két „TT” betűt, ami a múlt időt jelzi... riad fel az apa... 19 71... június... szipogja az anya- Az apa elborzad... ez csak hat év... — Menjél gyorsabban — szól előre a gépkocsivezetőnek a kísérő. A mentőautó rázkódva hagyja maga mögött a kitérő kocsikat és lassan kapaszkodik a me- cseknádasdi szerpentinen felfelé. A pécsi lámpákhoz zöld jelzéskor ér a kocsi, így csendben gurul az idegsebészet bejáratához. Ott már egy nyúlánk, kontyos doktornő várja a Szekszárd- ról érkező kocsit. Telefonon tájékoztatták. Gyorsan intézkedik. Szervezi a vizsgálatot. Sorra hívja be kollégáit, értesíti feletteseit, akik a város különböző pontjairól taxin érkeznek. A kórtermekből lábadozó betegek csoszognak kíváncsian. Bárgyúnak ható vicceikkel igyekeznek elterelni az anya és apa gondolatait. Mindketten eljöhettek. Ez nekik természetes is volt. Mégis összenéztek, amikor a szekszárdi gyermekosztály ügyeletes főorvosa közölte: — Sürgősen a pécsi ideg- sebészetre kell vinni- Mindketten elkísérik? Bólintottak. Az apa még a terhesség ideje alatt mindig elkísérte feleségét az orvosi tanácsadásokra. Mindig együtt vártak, egymás mellett a fehér padokon. Most is várnak, egymás mellett, a fehér padokon. Akkor is a fiú (bíztak, hogy az lesz) mozgását figyelték. Most is arra várnak, hogy ismét megmozduljon, hogy rúgjon erőseket, mint akkor. Nyílik az intenzív osztály felaratú ajtó. Tizenéves, gyorsmozgású köpenyes lány jön, valamit visz a kezében. Hamarosan jön vissza, valamit hoz a kezében. Orvosok érkeznek, tudásukat hozzák és viszik a következő vizsgálatot végző kollégájuknak. Az ajtóban most megjelenik „kerekes ágyon” a gyerek. Jobb karjából az infúziós vezeték emelkedik magasra. — Lumbálás után van — mondják a tájékozottabb betegek a folyosón. — Át kell vinni az ideg- klinikára, ott elvégzik az EEG-vizsgálatot. Már várják magukat — adja át a mentőknek a gyereket az ismeretlenül is szimpatikus adjunktus. A szülők új arcokkal ismerkednek a klinikán, a hullámzó grafikonok közöttUj arcok... Mind idegen... Nem, nem, idegen? Nem! Hiszen ők most a gyerekért... ök azért vannak... azért tanultak... a hivatás-., a gyógyítás... Csak olvastak, meg hallottak az orvosetikáról... Hallották azt is, hogy előnyösebb, ha zárt borítékokban... De ők nem ismernek itt senkit., és a gyereket mégis mindenki olyan szeretettel, aggódva karolja fel.-. Andris már sír... végtagjai ismét mozognak... már tudja mondani is..., hogy a doktor bácsi fehér köpenyben van, apa pedig kék melegítőben és a malteros cipőjében, mert nem volt idő átöltözni. — ...grafikon szerint a jobb agyfélteken valami.-, a műtéthez az agyfestés eredménye kell, ami természetesen ki is zárhatja..., de most... maradjanak, hiszen a beleegyezésük szükséges... — Síppal menjünk, doktornő kérem? — Menjen síppal, dobbal hamarabb érünk... A röntgenteremből sírás hallatszik. Csak az anyja tudja, akkor sír így a fia, ha nagyon fáj valani. A szimpatikus adjunktus kíséretével és a jajgató fiúval megáll a szülők előtt, valamit mond, de ők csak annyit értenek: — Nyugodjanak meg-.. Én megnyugodtam... Jó éjszakát kívánok! Holnap érdeklődjenek... A jó éjszaka és a holnap reményében — mert a kórházakban csak a holnapról beszélnek a betegek — hagyják ott gyermeküket, bízva a helyben és a gyógyító értelemben. Hosszú nappalok és hosz- szabb éjszakák következnek. A távozáskor a portás érdeklődik, hogy van a gyerek. Ezzel indul az ismerősök kérdésözöne is. Hol, milyen osztályon van a gyerek? Milyen kezekben? A professzorral beszéltetek-e? Adtatok-e neki valamit? Nem. Ott mindenkinek kellene. Ott mindenki minden napon csak dolgozik. Teszi, amit tennie kell — mondják, ha az anya megköszöni, hogy a gyereke ismét.-. A két szülő az ismerősöknek ismételgeti, hogy a fiú előző héten a gyomrát fáj- dította, vasárnap elveszítette látását, aztán mentő, sziréna... ANDRIS már otthon van, olvassa kedvenc könyveit és csak arra emlékszik, hogy Rózsi néni, a főnővér egyszer... Meg képzeld apa, van ott egy nővér néni, akit úgy hívnak, mint a testvéremet Dórit, meg a Bobeszt doktor bácsit is, és a Kiss Mária doktor néni... meg tudod, Mami, az a néni, aki az ebédet hozta. Meg olyan vacsorát kaptam Anya, hogy olyat még te sem főztél. Igen, arra emlékszem, hogy nem láttam a Szeghő doktor bácsi kezét, de a Málnai doktor bácsinál nem voltunk... és Andris mesél, mesél- Közben nagyot harap a friss zsemléből. Andris eszik és mindig éhes. DECSI KISS JÁNOS Síppal, dobbal