Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

1977. november 6. wÉPÚJSÁG 15 Szovjet filmek fesztiválja A szovjet filmek fesztivál­ján kerül bemutatásra a Sza­badság 'katonái című színes, szélesvásznú szovjet film­eposz. A film nemzetközi össze­fogás eredménye. Alkotói nyolc iközép- és kelet-európai országban ikerestek eredeti helyszíneket, alhol játékfilm keretében ai hiteles dokumen­tumok megelevenedhetnék. A filmben szereplő történelmi személyeket nagyrészt az érintett ország színészei kel­tik élétre. A monumentális munka összehangolója és -ren­dezője a szovjet Jurij Ozerov, Lenin-díjas. A háború alatt a Vörös Hadsereg katonája volt. A moszkvai filmművészeti főis­kolán -1951-ben végzett Szav- csenko növendékeként. 1952­ben került a Moszfitm Stú­dióhoz. -Kezdetben főként rö­vid dokumentumfilmeket -ké­szített-. Kiemelkedő alkotása a Felszabadítás című ötrészes, monumentális filmeposz (1970—71., J. ßondarevvel és O. Kurganovval írója is), melyben a fasizmus ellen- ví­vott nemzetiközi harc vezetői­nek és közkatonáinak -kíván emléket állítani. A X. moszkvai filmfeszti­válon bemutatott filmje A szabadság katonái az európai -történelem egyik legbonyolul­tabb periódusát rajzolja meg. Alkotását mindvégig átfűti az élmény személyessége, a hangvétel szenvedélyessége; gyűlölet a fasizmus- ellen, fájdalom a -pusztulás láttán, a haza s az elnyomott -népek mélységes -tisztelete és szere- tete. I—II. RÉSZ: BULGARIA, JUGOSZLÁVIA, LENGYELORSZÁG FELSZABADÍTASA III—IV. RÉSZ: CSEHSZLOVÁKIA, MAGYARORSZÄG, ROMANIA FELSZABADITÄSA Részletek az első részből Sztálingrád, 1943. január 31. A nagy sztálingrádi csatában a német hadsereg döntő ve­reséget szenvedett. Wilhelm Pieck, a német kommunisták vezetője -bebizonyítja a szov­jet fogságba esett P-aulus tá­bornoknak, hogy a VI. had­osztály katonái rongyosak, éhesék és nem akarnak meg­halni -Hitlerért. Űj, más Né­metországot. szeretnének. Moszkva, 1943. március 22. Az emigráns kommunisták egységes -antifasiszta- -tábor létrehozását sürgetik. Geor- gij IDnm'iltrov, a Komintern főtitkára szerint az antifa­siszta -harc új bázisa -az a csaknem egymillió ember, aki Sztálingrád alatt esett fogság­ba. 'Maurice Tlhorez, a Fran­cia Kommunista -Párt, és Tog­liatti, az Olasz -Kommunista Párt főtitkára is úgy -látja, -hogy a sztálingrádi győzelem után nagyobb lehetőség van a harc megújítására Klemen! Got-twald bejelenti, hogy a Szlovák Kommunista Párt Központi 'Bizottságának tag­jait letartóztatták. Ügy dönte­nek, -hogy gyakorlott vezetőt -küldenek Szlovákiába -a párt újraszervezésére, mert Cseh­ország és Szlovákia összefo­gására v-an szükség. Sztálin­grád után más helyzet ala­kult ki, nemcsak a -nemzeti frontok megerősítése kell, de nelmzetközi összefogás -is, merít a nacionalizmus nagy veszélyt jelenthet. Sztálin szerint: -most lehető­ség nyílt a győzelemre. A -kommunista pártok -felada­ta: a nemzeti egység és az an­tifasiszta ellenállás szervezé­se.-Moszkva, 1943. június 15. Karel Smidke, szlovák .kom­munista1 Moszkvából -Pozsony­ba utazik, hogy átadja az üze­netet Gustav Husaknak: nem­zeti felkelést kell szervezni a hadsereg bevonásával. Részletek a negyedik részből Szófia, 1944. szeptember el­ső napjai. A Vörös Hadsereg -Bulgária határához közeledik. Az antifasiszta harc össznépi fegy veres felkeléssé szervező­dik. A parancsnokok között: Todor Zsiv-kov. A feladat: a hadügyminisztérium és más fontos központok elfoglalása.-Moszkva, 1944. szeptember 9. A Szovjetunió hadat üzen Bulgária hivatalos kormányá­nak. Ezzel egyidöben a legen­dás szeptemberi felkelés kö­vetkezményéként a hadsereg a népi milíciával együtt meg­kezdd a -bulgáriai fasiszták le­fegyverzését, A III. Ukrán Front katonái -bevonulnák Bulgáriába-. A két ország 36 órán át volt -hadiállapotban, de egyetlén -lövés sem dördült el. A bolgár -nép őszinte örömmel fogadja felszabadí­tóját. A hatalmat átveszi a Hazafias- -Front. Szlovákia. Nagy erővel fo­lyik a német offenzíva. A Vö­rös Hadsereg is támadást kezd a Kárpátokban. Szep­tember 20-án az I. Hadsereg Grecsko vezérezredes pa­rancsnoksága alatt a cseh­szlovák határra ért. 1944. október 6. A 38. szov­jet -hadtest Szvobod-a -tábor­nok csa-pátaival egyesülve el­foglalta a Kárpátokban a Du-kiai hágót, október 26-án pedig felszabadult Munkács és Ungvár.-1944. október 13. A Belgrad felé vonuló szovjet csapatok találkoznak a jugoszláv fel­szabadító hadsereggel Októ­ber 20-án felszabadul Belg­rad. Budapest, 1944. Somogyi -Erzsi színművésznő lakásán Rajk László, -Apró Antal, Kál­lai Gyula vezetésével -megala­kul egy népfront tömörülés. Budapest, 1944. szeptember 21. A munkásság -népfront- kormányt követéi. Budapest, 1944. szeptember 28. Horthy kormányzó fia, Miklós titkos tárgyalásokat folytat az angolokkal egy esetleges angol megszállásról. Horthy kormányzót a nép­front együttműködésre szólít­ja fel. Az angolok -a Szovjet­unió megkerülésével nem -tár­gyalnak, a követet Sztálinihoz utasítják. A Vörös Hadsereg Budapesthez közeledik. Kül­döttség utazik Sztálinhoz a különbéke ügyében. Kádár János-, a -kommunis­ta párt titkára Lupták álné­ven, mint katonaszökevény börtönben van. Elvtársai min­dent megtesznek kiszabadítá­sáért. A kommunisták -nevé­ben -Rajk László -tárgyaláso­kat kezd Lázár -tábornokkal. Fegyvereket -kér a -munkások számára az ország védelmé­hez. A tábornok viszont bi­zalmatlan, s először a szerve­zet pontos felépítését, a ta­gok nevét, létszámát szeretné tudni. Rajk -nem szolgáltatja Iki a mozgalom adatait. Hiába óriási a veszély, nem -tudnak megegyezni Az uralkodó osztály -a kommunizmustól jobba-n fél, mint a fasizmus­tól, Berlin, 1944. október 6. Hitler parancsba adja, -hogy Magyarországot -m-inden áron tartani kell, mert iha elesik, szabad az út a szovjet csapa­tok számára -Németország fe­lé. Budapest, 1944. október 10. A németek leleplezik az ifjú Horthy angolbarát politiká­ját, tőrbecsalják, és elfogják. Horthy kormányzót megzsa­rolják; ha -nem mond le, fia meghal. Október 15-én Horthy rádióközleményben mondja el, -hogy a németek elrabolták a fiát, s így .kény­szerítették lemondásra, az or­szágot -pedig a háború folyta­tására. Budapest, 1944. október Ifi. A németek -betörnek a Várba. A magyar városparancsnokot -letairtóztaltják. Horthy aláírja a lemondást-. A hatalmat Szá­las! veszi át, Utat nyitva a totális fasizmusnak Magyar- országon. A -börtönből evakuálják a foglyokat. Kádár Jánosnak sikerült megszöknie. Buda- - pestre indul A határon lefegyverzett magyar alakulatok közül egy átáll a szovjet csapatokhoz, s együtt indulnak Budapest fel­szabadítására. 'December 26- án megkezdődik Budapest ostroma. — x — APRÓHIRDETÉSEK Szekszárd, Ba­bits M u. 9. sz. ház eladó. Telek­nagyság 191 n-öl. Érdeklődni lehet: Németh Istvánná, Babits M. u. 11. sz. alatt. _____________(68) E ladó Zomba, Kossuth u. 98/a alatti, beépítésre alkalmas 602 n-öl telek Érdeklődni: Bonyhádvarasd, Pe­tőfi u. 98. Miklós Vilmosnál. Ugyan­itt IB írsz. Zaporo- zsec, 1979 decembe­rig műszaki vizsgá­zott ______________(54) K ét db választási bikaborjú eladó. Felsönána, Béke u 1#. ________________(82) M otorcsónak, 350 köbcentiméteres mo­torral és egy ver­seny papucs, Steyer Puch motor és seb­váltó eladó Paks, Lenin 29. Tel.: 286. _________________(105) Á ron alul, sürgő­sen eladó Bonyhá- don, Liget u. 7 sz. alatti lakható, két­szintes, kertes csa­ládi ház, beépíthe­tő padlástérrel, OTP-átvállalással. Két családnak Is megfelelő. Érdek­lődni : Bonyhád, Rákóczi u. 47. sz. ____________(8h E ladó egy 12 éves heréit ló és egy 2 t. teherbírású gu­mis lovaskocsi, együtt, vagy külön. Szinger János, 7030 Paks, Pál u. 41. _______________ (79) F addi-völgyben 2 kh. szóló tanyával, kúttal, részekben is, olcsón eladó. Cím: dr. Szilágyi, Szek­szárd, Babits M. u _________________(91) V ennék 1000-es MB Skodát. Szek­szárd, Szluha Gy. u<* 7 (93) Alsóvárosi temető mellett 1072 négyzet- méter szóló eladó. Érdeklődni: Szek­szárd, Béri B. u. 95/c. Szabónál _________________(124) K ét család részére alkalmas kertes csa­ládi ház eladó, irányár 250 000 Ft. Érdeklődni lehet: Szekszárd, Bartina köz 4. Személygép­kocsit beszámítok, vagy bérházira cse­rélhető-_________(126) S zekrénysorokat, lakószobákat, ülő- garnitúrákat. heve- róket, konyhabúto­rokat vásárolunk, illetve bizományba átveszünk. Hívásra házhoz megyünk, előre bejelentés alapján Címbe­jelentés: Bizományi Áruház bútor- és lakberendezési bolt­ja, Szekszárd, Köl­csey ltp. 22. (Vo­lán-iroda mellett.) _________________(127) T olna központjá­ban ház, esetleg 2 teleknek Is megfe­lelő, eladó. Érdek­lődni lehet Tolna, Batthiány u. 16 sz. alatt. (130) Autó-motor 1500-as P. Fiat, jó állapotban, igé­nyesnek eladó. Megtekinthető: szombat, vasárnap és naponta 17 óra után. Németkér, Lenin út. Lacza. ____________ (19) I G-s fehér Polski Fiat, 1980-ig vizs­gáztatva eladó. Dr. Szőke Zoltán, Bonyhád, Bacsó 4, 601-es Trabant- karosszérla eladó. Szekszárd, Klapka u. 12. Megtekinthe- tó 17 óra után (x) Eladó UP 100 L-es fehér Skoda, 1980-ig érvényes műszaki vizsgával. Érdeklő­dés: Szekszárd, Kecskés F. 28. (123) Wartburg de Luxe tolótetős, ZN írsz., ugyanott pianínó eladó. Sass, Zomba- Paradicsom Tel.: Zomba 33. (67) Vegyes A Tamási Kop-ka ÁFÉSZ szakképzett cukrászokat keres felvételre. Jelent­kezés : Kop-Ka ÁFÉSZ Tamási. Vö­rös Hadsereg u. 2. __________________(87) B alatonfüreden. a Velencei-tónál (Agárdon), Har­kányban épülő tár­sasüdülőben. lakré­szek előjegyezhetők a budapesti 49. sz Ügyvédi Munkakö­zösségnél, XII., Al­kotás 11., 369-338. 351-165. Kérjen tá­jékoztatót. (41) A sárpilisi szo­ciális otthon keres szakképzett ápoló­nőt, azonnali belé­péssel Jelentkezés az intézet igazgató­jánál____________(101) E lcserélném szek­szárdi tanácsi két és fél szobás la­kásomat hasonló pesti. vagy Pest környékire. „Meg­egyezünk 131682” jeligére a szekszár- di hirdetőbe. (106) A Tolna megyei Tanácsi Tervező vállalat Szekszárd, Ybl M. u. 3. fel­vételre keres: épí­tésztechnikust (sta­tikus szerkesztőnek) villamosmérnököt, villamostechnikust, műszaki razolót (le­het kezdő is) 4 órai elfoglaltságra takarítónőt ______(129) A Szekszárdi Dó­zsa sporttelepre 6 órai elfoglalatságra takarítónőt felve­szünk. Jelentkezés: Dózsa-irodán, Mé­száros L. 19—21. (128) MOZI NOVEMBER 6. BONYHÁD: Apám néhány bol­dog éve. DOMBÓVÁR: Riasztólövés. PAKS: Az inkák kincse. SZEKSZÁRD, PANORAMA: Pie- dóne Hong-Kongban. SZEKSZÁRD, NAGYVILÁG: A tuniszi fiú. TAMÁSI: Du. első előadás: Alad­din és a csodalámpa. Holttest a Temzéböl. NOVEMBER 7. BONYHÁD: Botrány a nyaraló­ban. DOMBÓVÁR: Tisztes honpolgá­rok. (16). PAKS: A pofon. SZEKSZÁRD, PANORAMA: Meg­álló három órára. SZEKSZÁRD, NAGYVILÁG: A tuniszi fiú. TAMÁSI: Du. első előadás: Alad­din és a esodálmpa. Bűnügyi nyomozó. I NOVEMBER 8. BONYHÁD: Helló Dolly. I., II. DOMBÓVÁR: Tisztes honpolgá­rok. (16). PAKS: A pofon. SZEKSZÁRD, PANORÁMA: Pie- dóne Hong-Kongban. SZEKSZÁRD, NAGYVILÁG: A tuniszi fiú. TAMÁSI: Holttest a temzéböl. Gyász­közlemények Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KOVÁCS GYÖRGY temetésén részt vettek és virágaikkal részvétüket fe­jezték ki. Gyászoló család. (125) Fájdalomtól megtört szív­vel közöljük, hogy drága férjem, édesapánk, nagy­apánk, Dr. TÓTH GYULA főállatorvos 1977. november 3-án csendesen eltávozott közülünk. Temetése novem­ber 9-én 2 órakor lesz a tengelici temetőben. Gyászoló család. (150) A TRAUBISODA A TERMÉSZET AJÁNDÉKA! (30) Felvételre keresünk: 1 RAKTÁROST és 1 SEGÉD­MUNKÁST. Jelentkezni lehet: Szek­szárdi Textiltisztító és Ruházati V. Szekszárd, Tartsay V. u. 6. (63) Soros hirdetések TÖLTSE A SZILVESZ­TERT KÜLFÖLDÖN! Tár­sasutazást szervezünk 1977. december 28—1978 január 2. között Varsóba. Részvételi díj 1700,— Ft, utazás vonat­tal. Szilveszter az NDK-ban 1977. december 29—1978 ja­nuár 4. között Potsdamban, a programban Berlin neveze­tességeinek a megtekintése is szerepel. Utazás vonattal. Részvételi díj 2250,— Ft. Belföldi ajánlataink: Szil­veszter Szentesen 1977. de­cember 31—1978 január 1. Utazás autóbusszal, részvé­teli díj 550,— Ft. Szilveszter Balassagyarmaton 1977. de­cember 31—1978 január 1. Szilveszterest az Ipoly Szál­lodában, részvételi díi 550,— Ft. Jelentkezés és bővebb fel­világosítás: Express Utazási Iroda, Szekszárd, Kölcsey ltp. 1. Tel: 12-354, Telex: 14-237. (109) FELHÍVÁS! A pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépis­kola 7621 Pécs, Kossuth La­jos u. 44. gépjárműtechnikai techniikusminősítő és külön­bözeti vizsgára előkészítő tan­folyamot indít. A technikus- minősítő vizsgára a jelentkezés feltételei: új típusú gépjár­műtechnikai szakközépiskolai oklevél — egyéves szakmai gyakorlattal. A különbözeti vizsgát előkészítő tanfolyam­ra a jelentkezés feltételei: Uszódi Egyetértés Me­zőgazdasági Termelő­szövetkezet paksi pén tele­1977. november 8-án MEGKEZDI A FOLYAMKAVICS ÉRTÉKESÍTÉSÉT. Ügyintéző: Kiszl Ká­roly. Telefon: Paks 69. (151) érettségizett autószerelő, autóvillamossági szerelő és karosszérialakatos szakmun­kás-bizonyítvány, munkahe­lyi javaslat. Részletes tájé­koztatás az iskola igazgatói (I. em. 26.) irodájában kap­ható Halmai Edéné ügyinté­zőnél. Határidő: 1977. decem­ber 1. (70) Technikusminősítő vizsga a mohácsi dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközép­iskolai és Továbbképző a 3/1972. (III. 7.) MÉM, vala­mint az ezt módosító 1/1976. (I. 8.) MÉM számú rendelet alapján technikusminősítő vizsgát szervez növényter­mesztő és mezőgazdasági gépüzemeltető szakon. A je­lentkezés feltételei: 1. A szakiránynak megfe­lelő szakközépiskolai, vagy más középiskolai érettségi és a szaknak megfelelő szakmunkásvégzettség. Ez utóbbiak kiegészítő tanul­mányok végésére és külön­bözeti vizsga letételére kö­telezettek, s minősítő vizs­gát csak 1979 évben tehet­nek. 2. A szakiránynak megfe­lelő munkakörben eltöltött legalább 2 éves üzemi gya­korlat. 3. A munkahely felvételi javaslata. A jelentkezés jelentkezési lapon történik, amit az is­kolától lehet kérni. Jelent­kezési határidő: 1978. ja­nuár hó 31. A technikusminősítő vizs­gák 1978. december hónap­ban lesznek. Bővebb felvi­lágosítást az iskola igazga­tósága ad. Címünk: dr. Ma­rek József Mezőgazdasági Szakközépiskola és Tovább­képző 7701 Mohács, Dózsa György út 18. sz. Pf.: 50. Telefon: 525. Molnár Attila igazgató (84)

Next

/
Oldalképek
Tartalom