Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-17 / 270. szám

NÉPÚJSÁG NOVEMBER 17 CSÜTÖRTÖK Névnap: Hortenzia A Nap kél 6.52 — nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 12.10 — nyugszik 23.00 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. november 17-én született Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus. A magyar származású amerikai tudós a budapesti evangélikus gimnázium diákja volt, majd érettségi után a berlini technikai főiskolán folytatta tanulmányait, s 1925-ben doktorált kémiából. Mözs Gyümölcs, zöldség száz vagon számra A JÁRDÁT ÉPÍTENEK Dunaföldváron az előszállási utcában. A hatos útig veze­tő gyalogjárda, illetve a folytatásában kialakítandó gyalogátkelőhely a biztonsá­gosabb közlekedést segíti majd elő. + A VlZFERTÖTLENl- TÉSRÖL, a közétkeztetés higiéniájáról és a porárta­lomról tanácskoztak kedden délután a Tolna megyei KÖJÁL vezetői, közegészség- ügyi és járványügyi előadói Bonyhádon, a városi tanács nagytermében megrendezett értekezleten. # A KAPOSVÁRI Mező- gazdasági Főiskola megyénk-' beli diákklubjának tagjai a hét végén Tamásiban, Si- montornyán, Pakson és Szekszárdon tesznek két­napos tanulmányutat. Ezt november 24-én a főiskolán tartandó klubnap követi, melyen a Szekszárdi Á. G. mutatkozik be kiállítással és felavatják az új klubhelyi­g0g0^_ * LADÁNYI MIHÁLY, kétszeres József Attila-díjas költő találkozik olvasóival november 23-án, délután 4 órakor a dunaföldvári mű­velődési házban. O ÜJ Óvoda épül Dom­bóváron. A Bezerédj utca és a Népköztársaság útja által határolt területen hamaro­san munkához látnak az épí­tők. — TÜZEK PÁRIZSBAN. Két épületben tűz ütött ki szerda reggel Párizsban. A belváros egyik házában öten vesztették életüket, ketten pedig súlyosan megsebesül­tek a szerencsétlenség kö­vetkeztében. A másik tűz­esetben egy személy halt meg. A KÖNYVTERJESZTÉS a bonyhádi ÁFÉSZ-nél. A bonyhádi könyvesbolt 35 bi­zományoson keresztül végzi a környező községekben a könyvterjesztést. Az ÁFÉSZ szoros kapcsolatban van a községi könyvtárakkal is, így például a mórágyi, a mőcsényi és az' aparhanti könyvtárak részére 7000— 7000 forint támogatást adott. + JÖL ÜZEMEL Pince­helyen a Tamási Építőipari Ktsz kivitelezésében készült korszerű konyha. Szinte va­lamennyi konyhai műveletet gép segít és könnyíti az ott dolgozók munkáját. A 400 adagos konyha jelenleg az óvodások, iskolások, vala­mint az öregek napközi ott­honát látja el. # PÄLYAVALASZTASI hetek kezdődtek november elején Tolnán. A helyi TIT szervezésében a nagyközség négy iskolájában előadást tartottak a 8. osztályos ta­nulók szüleinek. 125 szülő kapott tájékoztatást a kü­lönböző iskolatípusokról. Ezt követően üzemlátogatások, iskolai filmvetítések adtak segítséget a község 160 nyol­cadikos tanulójának a dön­téshez. O ROBBANÁS. Egy di­namitot szállító, angol lég­párnás siklóhajó kedden Abu Dhabi kikötője közelében felrobbant. A szerencsétlen­ségnek legkevesebb egy ha­lálos áldozata van, kilencen eltűntek, négy személyt si­került kimenteni. Az eltűn­tek kutatása folyik. ^ VÉRADÁS volt Tamá­siban november 15-én a já­rási Vöröskeresztnél. Az ön­zetlen véradók összesen százhúsz liter vért adták. Egy kis túlzással a megye élésikam,rájának is nevezhet­nénk a ZÖLDÉRT Vállalat mözsi hűtőtárolóját. A „betá­rolás” már befejezéshez kö­zeledik. 280 vagon burgonya (jóváír több mint a megye szükséglete újig), 41 vagon vörösWagyma. 35 vagon fejes káposzta, 22 vagon sárgarépa. 14 vagon petrezselyemgyökér, 130 vagon alma várja, hogy a téli-tavaszi hónapokban ap­ránként kikerüljön a boltok­ba. Aliig pár évvel ezelőtt még prizmákba rakva — szalmá­val és földdel borítva — tet­Egy évvel ezelőtt nyitott üzletet Gyönkön az Elegan- eiOi I.pari Szövetkezet. Gerth Henniikné boltvezető tájékoz­tatása szerint kétszeresen is hasznos a gyönki és környék­beli lakóknak az üzlet léte­zése. Egyrészt azért, mivel ők mindent árusítanak, amit ez a szövetkezet készít és még szekszárdi emberek is járnak hozzájuk, másrészt pedig a helyi ÁFÉSZ ruhás­ték el a zöldséget, burgonyát télire. Ez egyrészt nagyon munkaigényes volt — ma már lehetetlen volna ehhez munkaerőt biztosítani — másrészt, nagy veszteséggel járt. A szalma átázott, több­ször is cserélni kellett, amíg a fagyok beálltával földdel is beborították a prizmákat. Most az almát a hűtőtároló­ban raktározzák, a burgonya és a vöröshagyma az új, hermetikusan zárt raktárban, csírázást gátló gázzal lefojt­va „pihen”, a többi zöldség- félte a szabadban, „máglyák­ban". boltjában is jobb a válasz­ték azóta. Tehát úgynevezett egészséges konkurrenci'a ala­kult ki Gyönkön. Az ÁFÉSZ- nek nem kell félnie az üzlet- rontástól, hiszen a vevők minden jó és szép árut meg­vesznek. Nagyon helyesen, példamutatóan tevékenykedik az ÁFÉSZ, amióta „rákap­csolt”. hogy lépést tudjon tar­tani az Eleganciával. G. J.—G. K. iA káposztával, petrezse­lyemgyökérrel, sárgarépával telt ládákat máglyába rakják — a ládasorok közt kialakí­tott folyosóik teszik lehetővé a levegőmozgást, az időnkinti ellenőrzést — a máglyákat fóliával borítják (a csapadék­tól védendő) és oldalt is, fe­lül is két-toét sor szalma- bálával óvják a fagytól. Amikor kiszállításra kerül sor, csak egyik oldalán kell megbontani a máglyát és már rák hatják is a ládákat a te­herautóra. Képünkön az egyik petre­zselyemgyökér-máglyára húz­zák fel a fóliatakarót. A Ludas Matyiban volt valamikor egy szórakoztató sorozat, ilyen címmel, hogy „Ketten beszélnek”. Legutóbb hárman beszéltek, pontosab­ban beszélgettek. Egy erdő­mérnök, egy néprajzos és egy újságíró. Beszélgetésük sum­mája, melyet alább adok vissza, sajnos nem a Ludas Matyi hasábjaira kívánko­zik, hanem jó lenne tudni, hogy hová. A Sötétvölgyről volt szó, ahol; — Sok áldozattal, munká­val és bevallom, hogy öröm­mel igyekeztünk megvalósí­tani egy régi, híres erdész mondását. Eszerint arra kell törekedni, hogy az erdő ne csak gazdasági célt szolgál­jon, hanem a városi ember­nek is felüdülést nyújtson. (Az erdőmémök.) — Amiről többször írtunk már lapunkban, a tervezés­től a megvalósulásig vezető lépcső különböző fokain, és ugyancsak bevallhatom, hogy mindig örömmel. (Az újság­író.) — Ahol múltkor a gyere­keimmel mélyen benn, a Ha­ramia-forrás előtti tisztáson se tudtunk labdázni az unos- untalan felbukkanó gépkocsik­tól és a kismotorjaikon Szek­szárd-Wosinsky lakótelepi tempóban száguldozó, eget, dobhártyát hasogató és va­dat riasztóan hangos gumihu­szároktól... (A néprajzos.) — Ahonnan a gépjármű­vek tudtommal ki vannak tiltva! (Az újságíró.) — Ahol a gépjárműbehaj­tást tiltó sorompóhoz úgy­A Boeing 747-es fedélzeté­ről útjára bocsátott űrrepülő­gép kedden sikeresen meg­tette négy tartós repülésből álló programjának első útját. Az amerikai űrkutatási hi­vatal (NASA) szóvivője sze­Újabb avar temető Szekszárdon Szekszárd határában avar temetőt bolygattak meg a földmarkoló gépek a Sió-me­der bővítése, töltésépítése közben, a 6-os főút hídjának közelében. Dr. Rosner Gyula régész, a szekszárdi Balogh Ádám mú­zeum főmunkatársa elmon­dotta, hogy ez már a tizen- kdencedik napvilágra került, aránylag nagyméretű avar temető, Szekszárd körülbe­lül tíz kilométernyi körze­tében. (B. L.) Növényvédelmi előrejelzés Novemberben a gyümölcs- termő növények már nyuga­lomban vannak, ilyenkor szokták a termőfák legna­gyobb részének ritkító met­szését elvégezni. A metszés során terjednek legjobban (főleg kajsziba­rackfáknál) a gutaütés kór­okozói. Ezért a metszés során metszőollót minden fa után fertőtlenítsük rézgálicos ol­datban, de még inkább elő­nyös a metszés idejét, a kaj­szibaracknál a virágzás utá­ni zöldlombos időszakra át­tenni. Ebben az időszakban a legkisebb a gutaütéses fertő­zési veszély. Nagyobb ugyan a nedvveszteség, de jóval na­gyobb a gyökér adta „kíná­lat” is. A kis téli araszoló és a nagy téli araszoló rajzása még nem kezdődött meg. így aki még elkésett a hernyó­enyves övék felhelyezésével a fák törzsére, az elvégezheti. Ezzel nagymértékben meg­akadályozhatja a tavaszi kár­tételt. Tolna megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás látszik a kelleténél jóval több kulcs van pedig, én sen­ki illetéktelennek nem ad­tam! (Az erdőmémök.) — És ahol a legutóbb, kilo­méternyire a sorompótól, az egyik esőbeálló házban par­kírozott egy gépkocsi, mely­nek gazdái csak épp a ciga­rettacsikkeket eltaposni száll­tak ki és aztán a fűvön to- vábbrepesztettek, valószínű­leg ezzel „a kirándulás” ösz- szes örömeit letudva..! (A néprajzos.) — Amely gépkocsinak persze a rendszámát nem Ír­tátok fel! (Az újságíró.) — Nem mert túl sokan voltak! Éppúgy, mint a sze- metelők... (A néprajzos.) — És ahol nem tudom mi­lyen meggondolásból, való­színűleg csak a rombolás öröméért dúló vandálok leg­utóbb a legkényesebb városi igényeket is kielégítő illem­helyben okoztak súlyos káro­kat... (Az erdőmérnök.) — Miközben mások az on­nan öt-tíz méterre lévő, kő­vel körülrakott szalonnasütő helynek rendeltetését tévesz­tették össze az előbbiével! (A néprajzos.) — És amely Sötétvölgynek az őrzése, felügyelete úgy lát­szik épp azokkal szemben nincs kellően megoldva, akiknek érdekében létrehoz­ták és akik aligha mások, mint a társadalom tagjai! (Vélte az újságíró, vagyis: rint ez az első repülés három és fél órát tartott, a másik háromra szerdán és csütörtö­kön kerül sor. A tervek sze­rint az űrrepülőgépet 1979 tavaszán bocsátják először Föld körüli pályára. (AFP) Megyénk népművészet* mesterei és népi iparművészei­nek szebbnél szebb termékei láthatók Szekszárdon a Ba­bits Mihály Megyei Művelődési Központ kiállítótermé­ben. A bemutatott faragásoknak, hímzéseknek, fazekas­munkáknak nagy sikere van. A bemutató november 28-ig tekinthető meg. Fotó: Bakó Jenő Újobb eső Várható időjárás ma estig: meg­növekvő felhőzet és újabb eső, vagy röVid idteig hó. A déli óráktól nyugat felől újabb erős ftelhősödés. A hőmér­séklet kora délután, 3 és 8 főik lesz. OL VAST AM Csillagnózós A szekszárdi „csillagda" sorsáról írtunk tegnapi számunkban. Az olvasó észrevehette, hogy gyászjelen­tést, noha az írás nem jelent meg fekete keretben. Eszembe se jut felelősöket keresni, az ilyesmi úgy is többnyire eső után köpönyeg, alighanem most se len­ne más. Mégis az az érzés ébredt bennem, hogy. az ismeretterjesztési munka olykor lemarad az igények mögött, vagy nehézkesen ébreszti a (más települések tanúbizonysága szerint) nem is mindig szunnyadó igé­nyeket. Az ember történelme hajnala óta csak rácsodálko­zott a csillagokra. „Jósolt” belőlük, saját mitológiai alakjainak nevével ruházta fel egyiket-másikat. Később összefüggéseket vett észre és nagyon korán bonyolult matematikai számításokat végzett az égitestekkel kap­csolatban. De csak napjainkban jutott el oda, hogy műszerekkel felszerelt rakétákat indítson útba a boly­gók titkainak kihüvelyezésére. Aligha kétséges, hogy a csillagászat sosem várt reneszánszát éli. Az érdeklő­dés nagy, csak éppen nem Szekszárdon, ahol a netáni kíváncsiság kielégítésének lehetőségei is csekélyek. O. 1. A gyönki „Elegancia” sikere Sötétvölgyi barbárok ORDAS IVÁN Próbaúton az űrrepülőgép TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Oldalképek
Tartalom