Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
19T7. október 23. ifepÜJSÁG 9 Képünkön: nagyszabású munka a leendő rizsföldek helyén Az öt délkelet-ázsiai országot átszelő és megtermékenyítő Mekong folyó Vietnam déli részén torkollik a tengerbe. A hatalmas folyam tengerbe ve- szése előtt, szétszórva édes vize minden kincsét, a világ egyik legdúsabban termő földjévé tette a nagy kiterjedésű deltavidéket. Ezért nevezték el a Me- kong-deltát az ország „ri- zseskosarának”. Az elnevezés arra utal, hogy e vidéken terem a lakosság fő táplálékát jelentő rizs többsége, de arra is utal, hogy itt él az elsősorban csak rizst termelő parasztság nagy része. Vietnam rizstermelésének a fontosságát bizonyítja, hogy már az 1930-as években egyedül Vietnam több mint 10 százalékát adta a világ évi rizstermelésének. Ennek ellenére — igaz, ebben a II. világháború is közrejátszott — 1944—45ben krónikus éhínség pusztított, amikor is 2 millió ember halt éhen. A későbbi háborúk során súlyosbította a helyzetet, hogy a Mekong-delta Dél-Vietnam területére esett. Északon csak a Vörös-folyó deltájában folyt jelentősebb rizs- termelés. Ez korábban kevés volt az itt élő lakosság szükségleteinek a kielégítésére, mégis a 60-as évektől már jobb termés esetén exportra is jutott. A rizstermő terület kétfelé szakadása a magyarázata annak a vietnami mondásnak, hogy Vietnam két része tulajdonképpen két ri- zseskosár: együtt himbálóznak egy árus bambuszrúd- jának a két végén. Mindkét folyódeltát folyócskák és csatornák egész hálózata köti össze: mindez a gazdag rizstermést szolgálja. A háború befejeztével a Vietnami Szocialista Köztársaság a károk helyre- állításával párhuzamosan mindent elkövet a termelés fokozása érdekében. Bulldózerek segítségével tisztítják meg a folyócskák medrét az iszaptól és a lerakodott hordaléktól. A munka befejeztével jelentősen megjavul a környék rizsföldjeinek a vízellátása. Vietnami „rizseskosarak” Nagyüzemi baromfitenyésztés Kubában a baromfitenyésztésnek már hagyományai vannak, de a kisüzemi, háztáji baromfitenyésztésből csak az ötvenes évek derekától kezdve tértek át fokozatosan a nagyüzemire. Ehhez a szükséges állatfajtákat és takarmányt annak idején az Egyesült Államokból szerezték be, de oda is kellett exportálniuk a szárnyas jószágokat és a tojásokat. A forradalom után ez is gyökeresen megváltozott. Sok akadályt, nehézséget kellett leküzdenie a fiatal államnak, de végül is sikerült saját erőből megteremteni a nagyüzemi baromfitenyésztés és tojástermelés alapjait. 1964-ben létesítették az első baromfitenyésztési kombinátot (CAN), amelyet azután a többiek követték. 1965-ben már több mint négymillió tojótyúk volt a tenyészetekben, amelyek átlagosan évente 210 tojást tojtak. Tíz év alatt — 1974-re — a tojótyúkok száma 7 millióra nőtt és a tojás mennyisége is megsokszorozódott. Jelentősen emelkedett a hústermelés: évi átlagban 44 és fél ezer tonna baromfihúst termeltek a nagyüzemek. A szigetországban 1980-ig további beruházásokkal újabb termelésnövekedést terveznek: a tojástermelést évi kétmilliárd, a baromfihús termelését pedig évi 120 ezer tonnára akarják növelni. Az SZKF XV. kongresszusa határozatot hozott, hogy a leningrádi atomerőmű kapacitását 4 millió kilowattra, azaz a jelenlegi teljesítmény kétszeresére kell növelni. Az építők elhatározták: meggyorsítják a munkát és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év fordulójára átadják a terepet a szerelőknek. (Fotó: TASZSZ—MTI—KS) Crvena Zastava Kétszázezer gépkocsi Kevesen tudják, hogy a ma már nemzetközi hírnevű Crvena Zastava üzemek Kragujevácon tulajdonképpen 1853-tól számíthatják alapításukat. Ekkor kezdte meg működését a helységben az az ágyúöntő műhely, amely később hadiipari vállalattá nőtte magát. A közel 125 éves történelem során azonban az 1953-as esztendő jelentett igazi fordulópontot, amikor Kragujevác ipara áttért a gépkocsigyártásra. Olyan új iparág meghonosodását jelentette ez, amely gyors fejlődésével csakhamar fontos helyet vívott ki az egész jugoszláviai gazdaságban. Míg 1953-ban 162 gépkocsit szereltek itt ösz- sze, tavaly százezer személy- gépkocsi hagyta el a szerelőszalagot, valamint 7500 egyéb rendeltetésű gépkocsi: az idei adatok pedig ismét fejlődést jeleznek: 187 000 lesz a személygépkocsik száma, 10 400 az egyéb legyártott gépkocsiké. Mai kapacitását több fejlesztési szakaszban érte el Kragujevác gépkocsigyára, 1962-ben adták át az évi 32 000 gépkocsi előállítására alkalmas szerelővonalat, az ezután következő szakaszban épültek fel azok a gyáregységek, amelyek a távlati programban évi 200 000 gépkocsi gyártására adnak lehetőséget. Az üzem termelési programjában a személygépkocsik mellett, áruszállító és egyéb rendeltetésű, úgynevezett uti- litáris gépkocsik, valamint speciális gépkocsik gyártása is szerepel, ami azt jelenti, hogy az alapprogram mellett — amely a Zastava 750, a Zastava 1300 és Zastava 101-es gyártását foglalja magában — kiegészítő programot is teljesítenek, ipari kooperáció eredményeként, s ennek keretében gyártják majd a 125P, 126P, és 132 GLS típusú gépkocsikat. A saját kapacitás növelése mellett, az üzem fejlesztette az ország más gyáraival, üzemeivel való együttműködést is. Jelenleg a Crvena Zastava egyes alkatrészek gyártásában 110 jugoszláv termelővállalattal működik együtt, amelyek a maguk során ismét más munkaegységeket vontak be a kooperálásba, s így valójában tartományközi termelési integrálódásról lehet beszélni, amelynek végterméke a gépkocsi.i A jelenlegi erőfeszítések, a termelőkapacitás további növelése mellett a gyártás- technológia korszerűsítésére, az iparágban megjelenő újdonságok gyors asszimi- lálására irányulnak és gyümölcsözőek is. A dél-csehországi Milevsko az elmúlt harminc év alatt nagy változáson ment keresztül. Az akkor 300 lakosú mezőgazdasági község ma korszerű ipari város. A város fejlesztését a Városi Nemzeti Bizottság végzi, amelynek a feladata az, hogy megfelelő életfeltételeket biztosítson Milevsko lakosainak. A lakosok érdekeit szolgáló muri kában első helyen a lakásépítés áll. Milevskóban az ötödik ötéves tervben (1971-től 1975-ig) az újonnan felépített lakások száma elérte a hétszázat. A lakásépítéssel szoros kapcsolatban van az iskolák, óvodák, bölcsődék felénítése, az üzlethálózat és a szolgáltatások megteremtése is. A helyi iskolákat, óvodákat, bölcsődéket 2500 gyermek látogatja. 23 millió korona költséggel új kilencosztályos általános iskolát építették, átépítették a középiskolát, új óvodákat, bölcsődéket létesítettek tehát ezeket a problémákat sikerült maradéktalanul megoldani. Idén az új lakótelepen egy üzletkomplexum létesül, tervezik egy szolgáltatási központ felépítését is. Ezekhez az akciókhoz a lakosság is segítséget ad. Milevskóban ma a Nemzeti Front' húsz társadalmi szervezete működik. Munkájuk sikerrel jár, hiszen csupán 1976-ban a milevskói lakosok társadalmi munkában 62 ezer órát dolgoztak és 8 millió korona értéket termeltek. A lakosok aktivizálása nemcsak a társadalmi munkára vonatkozik, hanem az embereknek a társadalmi- kulturális és sportéletté való bekapcsolására is. Jó példa erre a testnevelés: a milevskói sportegyesületeknek 2000 (!) tagja van, magas színvonalú a jégkorong, a labdarúgás, a kézilabda, a tenisz és a kerékpározás. Jiri Rulf (PRAGOPRESS—KS) Veszélyesek-e a melléktermékek? Bolygónk bőséges energia- tartalékokkal rendelkezik. De a problémák vizsgálata során meg kell különböztetni a közeljövőben kimerülő és az emberiségnek még sokáig hasznára lévő energiaforrásokat. A szén, a gáz és a kőolaj az elégetéssel örökre elenyészik, míg a nukleáris fűtőanyag évszázadokon keresztül szolgálhatja az embert. Az atomerőművekben i® keletkeznek emberre veszélyes hulladékok, de meg kell állapítani, hogy az atomerőművek hulladékának meny- nyisége összehasonlíthatatlanul kevesebb, mint a hőerőműveké. . A Szovjetunióban a radioaktív hulladék kezelése két alapvető tételre épül: minél kisebb térfogatra kell koncentrálni a radioaktív anyagot, és megbízhatóan el kell szigetelni a biológiai környezettől. Ezért még hígítás után sem engedik radioaktív folyadék kiöntését, mert a hígítástól nem változik meg az összaktivitás. A működő atomerőművekben általában alacsony radioaktivitású folyadékok képződnek. Ezeket a folyékony melléktermékeket összegyűjtik és bepárolják. Az így „desztillált” víz termelési célokra felhasználható. A bepárlókészülékekben maradt koncentrált oldatok tartalmazzák a kivont teljes radioaktivitást. Ezeket a tömény folyadékokat dupla fenekű, rozsdamentes acélhordókba helyezik és eltemetik. A tárolás e módjának megbízhatóságát több mint húsz éven keresztül ellenőrizték. Kidolgozták a bepárlás után kapott maradék és 'az ioncserélő gyanták megbízható eltemetésére bitumenezésen alapuló szilárd burkolás módszerét is. Ez gyakorlatilag örökre biztonságossá teszi a radioaktív melléktermékek tárolását. A víz ugyanis oly lassan mossa ki a radioizo- tópokat a bitumenblokkból, hogy az izotópkoncentráció még szigorú vízszigetelés nélkül sem növekedhet veszélyes mértékűre. A szovjet szakemberek dolgoznak az alsó és felső rétegtől megbízhatóan elszigetelt, nagy mélységben található hulladéktároló földrétegek felkutatásán is. Ezekben a gyűjtő- rétegekben a víz igen lassan mozog — évente mindössze 1—5 métert halad előre. Ha tehát valahol ez a réteg valamilyen vízmedencébe torkollik, a folyadék csak 10— 100 év múlva ér oda, amikor a melléktermékek radioaktivitása gyakorlatilag megszűnik. Az atomerőmű üzemeltetése során a levegőbe a reaktor bizonyos részeiből radioaktív gáz — jód—131 és kis mennyiségű radioaktív aerosol — is kerül. Ezeket durva és finom szűrőkkel vonják ki a gázokból. Az erőművekből a távozó levegőt 100—120 méter magas kéményen vezetik ki, s így bizonyos hígítással az izotópok mennyisége a megengedett határérték alatt marad. A novovoronyezsi és belo- járszki atomerőművek mellett — mint a többi szovjet atomerőműnél is — 40 kilométeres sugarú körben állandó radioaktivitás-mérő szolgálat működik. Eddigi adataik azt mutatják, hogy a Donban — melynek partján a novovoronyezsi erőmű található — a víz radioaktivitásának szintje szinte megegyezik a mérés háttérsugárzásával. A belojárszki atomerőműnél a vízellátó ciklushoz tartozó tóban a fajlagos radioaktivitás ezerszer kevesebb volt a megengedettnél. 4 Az erőművek körüli légtér, a csapadék és a környezet szigorú vizsgálata azt mutatja, hogy a radioaktív melléktermékek kezelésével kapcsolatos intézkedések beváltak, és megvédenék a káros hatástól. Az intézkedések annyira tisztává és biztonságossá teszik az erőművek működését, hogy szükségtelen ezeket a lakott területektől nagy távolságra telepíteni. (BUDAPRESS—APN) Közös munkával—- közös jövőért