Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
1977. október 2. riiÉPÜJSÁG 7 Egyszer nem sok? A kalandor szerelme datnyit is felöltőnek belőlük, valamennyi színpadképes állapotban van. A művészek? Tisztelet, becsület, lelkesen, „mindent bele” komédíi áznak. A darab? Pontosan olyan „szellemes”, éppen olyan „mai”, azaz éppen olyan tömény giccs, mint néhány nagy sikerű operett az igazi színháziak műsorán. Utánanéztünk a szereplőknek is: mindössze egy eltérés volt a plakátra nyomott szereposztástól. A romantikus asszonyt öcsényben nem Joó Piroska játszotta, hanem Bán- hidi Ágnes. De utóbbi sem házmester, hanem, működési engedéllyel rendelkező, fiatal operaénekes... Ami egyébként a Humor Színpad társulatát illeti, mindén iratuk rendben volt. Szabályosan, legálisan mutatták be „A kalandor szerelmét”. A társulat készséges vezetője mindössze egy kérdésre nem tudott Választ adni: ki engedélyezte a Humor Színpad név viselését, amit sok helyen azonosítanak a Vidám Színpaddal. Ennél is izgalmasabb, hogy ki engedélyezte a darabot? A papírok szerint az Országos Filharmónia. Hogyan, és miért éppen ők — rejtély. A listán különben nemcsak A kalandor szerelme szerepel, több abszolút ismeretlen honi szerző is ott díszeleg sokat sejtető című alkotásával. Mondjuk: Anyós ellen nincs orvosság — írta Vörös Tibor. — A pokolból jöttem (Téboly) szerzője Tóth Miklós, avagy Bíró József műve, az Angyal magyar módra... öcsényben egyszer egy évben van színielőadás. Az idős színész, a „művészeti vezető” mély meghajlással köszönti a nagyérdemű publikumot, bejelenti, hogy kis társulatának egyetlen célja van, a neveltetés, a szórakoztatás. Kihirdeti a nézőtéri tapsversenyt. (Az eredmény-, hirdetés aztán elmarad.) .Előadás közbeni óvatosan hátra-hátranézek. Az áhítatot nem szabad, az önfeledt örömöt nem lehet zavarni. Nyugodtan pásztázhatom a fejkendős, nagy- kabátos nézők arcát: a ráncokat kisimítja a nevetés, csillognak a szemek. Hasonló lelkesedést csak gyereknézők arcán láttam, meseelőadáson. Igaz, a kalandor és a mil- liamoslány története is mese. Pacsuliszagú, méztől ragadós, poshadó — filléres mese. VIRÁG F. ÉVA Hétfő, nincs adás a televízióban. Ez a színiházak, mozik nagy napja. Ha valamikor, ezen a .napon számíthatnak a nagyérdemű közönség fokozott érdeklődésére. öcsényben vagyiyak, amint a művelődési ház ajtajára kiszegezett plakát hirdeti, a „Humor Színpad — Budapesti Művészegyüttes — a Művelődési Házban bemutatja: A kalandor szerelme (Romantikus asszony) 3 felvo- násos, zenés bűnügyi vígjátékot. írták: Szántó Armand és Szecsén Mihály, zene: Carló de Fries.” A szemerkélő esőtől nyirkos a levegő még az előtérben is, az ősszel érkezett tél vacog- tatja a leendő nézőközönség fogát. Füstfúlj ás, csendes beszélgetés, várakozás. A művelődési ház igazgató- já előtt a nézőtér vázlata. Beikszelte az előre eladott székeket: az első sorban tíz, a másodikban négy, a negyedikben kettő, az ötödikben valaki egymaga ül. Tízen a hetedik sorba váltottak jegyet, a karzaton húszán ülnek majd. Két éve kaptam a felháborodott hangú levelet egy művelődési ház ifjú igazgatójától, akit azóta már több megyehatáron túlra fújt a szél. Panaszkodott, hogy becsapják a falusiakat. Elegáns, fejléces levélpapíron ajánlkozik a jónevű pesti színház, hogy kivételesen, méltányosságból hajlandóak egy bizonyos nap estéjén a községben fellépni. Elküldik a plakátokat' is. Aztán jön az előadás. Nevetséges, kopott díszletek, gyűrött jelmezek, a plakáton jelzett művészek helyett a viceházmester és rokonsága énekel: a háborgó népművelőnek pedig csipiszt mutatnak, nézte volna meg jobban a társulat nevét... A pórulijárt népművelő esete óta készülök rá, hogy találkozzak egy „maszek” színtársulattal. A díszletek sókatmondóak. A művelődési házban található asztalka és néhány iskolai, csőlábú szék kapott illő burkolatot: azaz az asztal búzakék brokátterítőt, a székek rózsaszín szaténhuzatot. A néhány bútordarab, egykét márkás ital üvege, műanyag rózsaosokor és az akkurátusán kifestett háttér- vászon adija a zenés bűnügyi vígjáték miliőjét. Mit mondjak: az őcsényi művelődési ház aprócska színpadán, az elegánsnak igazán nem nevezhető környezetben sem hiteles e Monte Carlo-i atmoszféra... A jelmezekre viszont nem panaszkodhatunk. Vagy tuHír: Az Országos Közművelődési Tanács megvizsgálta a szórakoztatás helyzetét, többek között az alkalmi műsoros előadások ét, és a „haknikét”. Megállapította, hogy a haknizók tevékenységének ellenőrzésére csak a jogi feltételek vannak meg. Az OKT határozatot hozott annak a részletes intézkedési tervnek az elkészítésére, amely szabályozza ezeknek a csoportoknak a létét, műsorait, működését. Bölcskén a napközi otthont idén szeptember 5-én adták át. A modern konyhában 196 iskolás és 164 óvó dás gyereknek főznek. Fotó: Bakó Aparhant Elkészült, működhet a vízmű Átadták Aparhainton a 14 millió 936 ezer forintos költséggel létrehozott vízmüvet, ami mély ifuratű kiútból, két darab, egyéniként 75 köbméteres víztároló medencéből áll. A vízműépítéssel — példamutató módon — megvalósították a községben a közvetlen, házi bekötést is: az udvarokban kerti csapok szolgálják a lakosság vízellátását, nagyobb kényelmét. A beruházás fedezetének összege — amelyből további munkálatokat is terveznek — részben saját forrásból; a lakosság és a termelőszövetkezet hozzájárulásából, valamint az országos vízügyi alap, a községi és a megyei tanács támogatásából származott. A kivitelező a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat, a beruházás lebonyolítója pedig a Tolna megyei Beruházási Vállalat volt. Az elkövetkező napokban a sikeres műszaki átadást követően megkezdődhet a vízmű próbaüzemelése, majd — ha ez is jól sikerül — folyamatos vízszolgáltatása. Első felvonás, első kép — a színhely a játékbarlang ... Útépítés Gyünkön Évek óta gond Gyönkön, hogy esőzésék után a lezúduló esővíz a Jókai utcán végigfolyva a község központi részére hordja a szemetet a domboldalakról lemosott földet, s egy-egy nagyobb eső után, bokáig érő iszap borítja a központban az úttestet. Néhány napja a nagyközségi közös tanács megkapta az engedélyt az utca felújítására. Mintegy 680 ezer forintos költséggel a Jókai utca ötszáz méter hosszú szakaszát szilárd burkolattal látják el. A négy méter széles betonút elkészítésével a Kapos—Koppány völgyi Vízi Társulatot bízták meg. A társulat készítette korábban a szilárd útburkolatot a Bajcsy-Z&ilinsz- ky utcában is. A munkát még az idén elkészítik. A tervek szerint az úton folyik majd a csapadékvíz is, amit a központ előtt bukkanón keresztül a közeli nagyároklba vezetnek. Az új út elkészülte után nemcsak a község központjának képe lesz rendezettebb, hanem az eddigi baleseti veszélyt is csökkentik. A központban esők után nagyon sok megcsúszásos baleset következett be a sáros úttesten. Az álmok álma íróasztal V Ha egy mód van rá, szívesen látogatok el Dombóváron járva a városi kórházba, ahol a munkám sok ismerőst, jóbarátot szerzett. Akkor is érdemes felkeresnem őket, ha semmi dolgom velük, mert rendszerint kapok tőlük olyasmit, aminek más talán nem, az újságíró azonban mindig örül. Ha nagyon lóg valamiért' az orrom, egyik járási vezető védőnőnket keresem meg. Emmi a félholtakat is meg tudja nevettetni és nincs olyan szituációja az életnek, amiről nem jutna eszébe 'legalább egy olyan vicc, amitől elszelel a rosszkedv. Marosi Rózsa, a dombóvári kórház személyzetise — szigorú külleme nagyon is érzőszívű asszonyembert takar — rendszerint olyan társadalmi gondokról mondja el a gondolatait, melyek kórházi előfordulása kizárt. Node őt is, a többieket is pont azért becsülöm olyan nagyra, mert világuk nem ér véget se a családi otthon négy falánál, sem a munkahelyük kerítésénél. A többhöz, az egészhez van közük. Minek szaporítsam a szót? iNemrég Rózsa lepett meg azzal a történettel, aminek egyik főszereplője a város környéki községek valamelyikéből érkezett nagymama volt. Piacra jött be a kisöreg és dolga végeztével — mit sem adva a formaságokra — beállított az ÁFÉSZ központjába és azzal, hogy „a legfőbb vezetővel” lenne megbeszélnivalója. A legfőbb vezető fogadta-e végül, vagy kijelölt helyettesei közül az éppen kéznél lévő, nem tudtom’, mért nem firtattam. A néni mindenesetre tisztelettudóan megmondta, hogy honnan jött, mi a neve és máris előhúzta a farbá-t, hogy van neki egy idén érettségizett leány unokája, tulajdonképpen annak az ügyében jött. Hogy vennék már fel ide akárminek. — Akárminek? — álmél- kodott meglett férfi létére vurstliba tévedt kisfiúként a „legfőbb” képviselete. — Mondom, akárminek. Csak íróasztalt adjanak neki, hogy mellé ülhessen, mert az ugyan nem lesz paraszt! — Na és a fizetés? — vetette közbe a „legfőbb” derűs hangon, mert a kérés szokat- lanságából arra következtetett, hogy a nagyika a bolondját járatja vele. — Az nem számít. Nézze, nekünk megvan mindenünk, a lányoméknak is. Ha az a kislány alig kap valami fizetést, az sem számít. — Csak íróasztala legyen... — Az. Nem baj, ha nem olyan nagy, mint a magáé. Rózsa arcán nyoma sincs a derüitbetnéknek. Én viszont nem állom nevetés nélkül, mert könnyű elképzelni, hogy körlbebámulták — csodálták és mosolyogták a helyszerző nagymamát. — Mit szól hozzá? — kérdezi Rózsa és fölteszem, hogy elégedetlen velem, mert semmit se szólok. Egy másik Rózsa arca ködük fel az emlékezetemben, aki a Magyar Nők Országos Tanácsának legifjabb Tolna megyei tagjaként fejtette ki a véleményét alig fél évvel ezelőtt azokról az érettségizett, a szakmatanulást megvető kortársairól, akik azt hiszik, hogy adminisztrátori fizetésükkel „megfogták az isten lábát”, és lenézik a kesztyűszabászt, aki pedig több mint kétszeresét keresi meg annak, minit amit amazok kaphatnak. Virág Rózsa borítékjában csörög havonta négy, vagy annál is több ezer forint. Rossz álmában se látott íróasztalt, de nem is kíván még álomnak se ilyet. o Folyik a tanácskozás már második órája és kivételesen senki sem rajzol, szunyókál vagy ábrándozik, ahogy azt az unalmas értekezletek résztvevői szokták. Nők beszélnek nőkkel a nőpolitikái határozatok végrehajtásáról és telik, telik az eredmények serpenyője, húzza a másik oldalon a sok gond a serpenyőt. Miután ismét számba vétetik, miért nehezebb a nők szakmai képzettségének fokozása, őszinte aggódás hangján folyik arról a szó, hogy a mezőgazdaság iparszerű fejlődésének perspektívái hiába olyan szépek, ha mind gyérebben csurran- cseppen az utánpótlás. A mö- zsi Herczig Józsefné a meg- bántottság legkisebb jele nélkül idézi fel, mit szólt a környezete akkor, amikor tíz évvel ezelőtt friss érettségi bizonyítvány birtokosaként ment ki dolgozni a termelő- szövetkezet kertészetébe. Itt senki sem mondja ki, de idős emberektől elégszer hallottam, hogy „büdös lett a paraszti munka”. Büdös? Az ördögöt! Egy tanulmányon dolgozó közgazdász ismerősömtől hallottam nemrég, hogy az ország 1 millió hatszázezer háztáji és kisegítő gazdasága közül 800 ezer gazdái városlakók, értelmiségi és egyéb foglalkozásúak. — A mezőgazdáságban dolgozók össztársadalmi megítélése rossz — hangzik az ítélet. Fellebbezés nincs. Van viszont egyetértés, hogy sok családban és más közösségben is baj van a fejekkel. Ugye, nem kérdés, hogy miféle baj? Gondoljanak csak a buzgó nagyikára, aki nem bánja, hogy az unokája kevés pénzt kap, csak adjanak neki egy icike-picike kis íróasztalt. A nagyika valószínű nem hallott még teszem azt íróasztalok mellől menekülőkről. Tán Henczig- nének sem hinné el, hogy egyáltalán nem tette boldoggá, amikor behelyezték a tsz kertészetének központjába adminisztrálni. Nem szerette meg a körmölést, nem békült meg új munkájának monotóniájával és azt forgatja a fejében, hogy vissza megy a kertészetbe, ahol majd kétezer forinttal kereshet többet. Az érettségi ellenére menne! Bizonyítani a többet ésszel, mint erővel igazát, amit 5—10 év múlva már nem kell bizonyítani LÁSZLÓ IBOLYA 4$ I A bölcskei napköziben 1
