Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

/^TOLNÁN NÉPÚJSÁG szeptember II VASÁRNAP Névnap: Teodóra. A Nap kél 5.16 — nyugszik 18.05 órakor A Hold kél 3.00 — nyugszik 16.53 órakor Száz évvel ezelőtt, 1877. szeptember 11-én szüle­tett és 1926-ban halt meg Feliksz Dzerzsinszkij, a bol­sevik párt és a szovjet állam kiváló személyisége. KOMMUNISTA MŰSZAK A SZEKSZÁRDI NYOMDÁBAN 1977. szeptember 10-én a Szekszárdi Nyomda gazdasá­gi vezetése és társadalmi szervei a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére nagy­szabású kommunista műsza­kot szervezett. A műszakon a vállalat összlétszámúnak mintegy kétharmada vett részt. Az erre a műszakra számfejtett összes munkabért Szekszárd szociális létesítmé­nyeinek fejlesztésére aján­lották fel a Szekszárdi Nyom­da dolgozói. * ÚJ, NÉGYSZÁZ férőhe­lyes hízómarha-istálló építé­sét kezdte meg Mőcsényben a Völgység Népe Mgtsz. A létesítmény 3,3 millió forint­ba fog kerülni, ebből 1,4 mil­lió forint az állami támoga­tás. O AZ OTP-BERUHÁZÁ­SÜ társasházakból tavaly a megyében az év első felébe 60-at értékesítettek. Az idén hat hónap alatt 160-at, ami számottevően hozzájárult a lakáshelyzet javításához. A KERTBARÁTOK ré­szére mintakert-bemutató lesz Nagymányokon, a Haza­fias Népfront bonyhádi szer­vezete, a bonyhádi ÁFÉSZ, a Tolna megyei Növényvédel­mi és Agrokémiai Állomás szervezésében. A nagymá- nyoki brikettüzemben szep­tember 14-én 14.30-i találko­záson elsősorban azoknak a megjelenésére számítanak a rendezők, akik szívesen fog­lalkoznak kertészkedéssel és igénylik a hasznos tapaszta­latokat. — LOTTÖTÁJÉKOZTA­TÖ. A Sportfogadási és Lot­tóigazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta­lálata 95 fogadónak volt, nyereményük egyenként 68 780 forint. Három talála­tot 8879 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 368 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 258 297 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. + A MEGYEI KISZ-BI- ZOTTSÄGÖN tartották meg tegnap a megye járási és vá­rosi KISZ-bizottságai politi­kai képzési felelőseinek fel­készítését. Az egynapos tájé­koztató célja az új politikai képzési év beindítása előtti felkészülés, a soron követke­ző feladatok ismertetése volt. $ NÉPSZERŰ a Családi lap. Bonyhád város vöröske­resztes aktivistái és a város­lakók között nagy népszerű­ségnek örvend a Családi .lap. Ennek bizonyítéka, hogy a városban 1230 Családi lapot fizetnek elő rendszeresen. — A LANG GÉPGYÁR dombóvári gyáregysége, a kollektíva korábbi vállalásá­nak megfelelően szeptember 10-én tartotta ez évben a második kommunista műsza­kot. A szabad szombaton megtartott kommunista mű­szakát egy napot a vállalatért jelszó jegyében szervezték, mely során példát mutattak a gyáregység szocialista bri­gádjai. A kommunista mű­szakon végzett munka bérét a gunarasi üdülőtelep fejlesz­tésére és a tömegsport tá­mogatására ajánlottak fel a dolgozók. (O. J. tudósító). A MERKUR kocsiátvételi sorszámai szeptember 10-én: Dacia 9 772 Moszkvics 613 Poíski Fiat 1500-as 12 507 Polski Fiat 126-os 5 653 Skoda 100-as 82 953 Skoda 100 L (Bp.) 8 933 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Bp.) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Trabant Lám. Spec. (Bp.) 15 807 Trabant Lim. Spec. (Győr) 7 729 Trabant Lim. (Bp.) 10 422 Trabant Lim. (Győr) 4 153 Trabant Combi (Bp.) 1 971 Trabant Combi (Győr) 543 Trabant Hycomat 6 006 Wártburg Lim. 5 973 Wartburg de Luxe 8 051 Wartburg Tourist 2 228 Wartburg de Luxe tolótetős 2 191 Wartburg Lim. tolótetős 1 795 Zaporozsec 25 418 Zsiguli (Bp.) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 072 Zsiguli 2103-as 8 691 Zsiguli 21011-es (Bp.) 7 982 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 3 762 Zsiguli Combi 10 620 Vonatszerencsétlenség Egyiptomban. Kisiklott egy sebes­vonat szeptember 8-án Assiut egyiptomi város közelében. A szerencsétlenségnek 41 halálos és 150 sebesült áldozata van. (Képtávírónkon érkezett). A szél mérséklődik Vánható időjárás ma estig: időn­ként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen futó esővel, záporral. Lassan mérséklődő északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: 18—23 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete szombaton 11 órakor Siófoknál 20 fok volt. Közművelődési hónap az ipari szövetkezetekben Péntek délelőtt Szekszár- don, a KISZÖV tanácster­mében Gyerő András, a Tolna megyei Kisipari Szö­vetkezetek Szövetségének elnöke nyitotta meg a „Köz- művelődési hónap az ipari szövetkezetekben” rendez­vénysorozatot. Az elnöki megnyitó után Szakács Erzsébet, a KI­SZÖV Országos Tanácsának művelődési osztályvezető­helyettese tartott előadást „Munkásművelődés az ipari szövetkezetekben” címmel. Az előadást konzultáció kö­vette. A kisipari szövetkezetek dolgozói részére felmenő rendszerű szövetkezetpoliti­kai szellemi vetélkedősoro­zatot hirdettek. A vetélkedő járási döntőit a közművelő­dési hónap ideje alatt ren­dezik meg. A versenyzők számot adnak szövetkezet- politikai ismereteikről, a kérdések egy más csportjá- ban a Szovjetunióval, a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kapcsolatos ismereteikről, végezetül munkavédelmi, ifjúság- és nőpolitikái kérdésekre vála­szolnak. A vetélkedősorozat első eseménye péntek dél­után a szekszárdi járás te­rületén dolgozók vetélkedője volt. A második járási dön­tő szeptember 16-án szintén a szekszárdi járási dolgozók részére lesz. A paksi já­rásiak szeptember 17-én, a bonyhádiak 23-án, a tamási járásiak pedig szeptember 30-án vetélkednek. A szekszárdi szocialista brigádvezetők klubját a Kö- vendi Sándor Cipőipari Szö­vetkezet klubjában szeptem­ber 12-én nyitják meg. Az ünnepi műsorban fellép a szekszárdi kísérleti színpad is. A klubban ugyanakkor fotókiállítást rendeznek. Az ipari szövetkezetek fenntartásában működő szo­cialista brigádklubok talál­kozóját szeptember 14-én Tamásiban rendezik meg. A találkozó programjában töb­bek között ajándék hang­versenyt ad a tamási „Pro Cultura Humana” szövetke­zeti vegyeskar. Munkásábrázolás a mai magyar irodalomban — cím­mel vitaestet rendeznek szeptember 22-én a dombó­vári Unió Ipari Szövetkezet ifjúsági klubjában. A vitát Tarján Tamás, a Látóhatár szerkesztője vezeti. Másnap szintén Tarján Tamás ve­zetésével a bonyhádi Vas­ipari Szövetkezet klubjában tartanak vitaestet a mun­kásábrázolásról. A klubban ez alkalomból kiállítást ren­deznek, ahol a szocialista brigádok napló’it mutatják be. A dombóvári Unió Szö­vetkezet ebédlőjében rende­zik meg október 1-én a Dombóvár városban és kör­nyékén dolgozók szellemi vetélkedőjét, amely a köz- művelődési hónap utolsó megyei eseménye lesz. Itt kerül sor a hónap ünnepé­lyes zárására is. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Befejezéséhez közeledik a Magyaróvári Kötöttárugyár új, dombóvári üzemében a kéményépítés. A 20 méter ma­gas kéményt a Tolna megyei Építőipari Vállalat szak­emberei építik, akik december 31-ig befejezik munká­jukat. Azután már a gépek szerelése következik. Magyarszéki Endre Piramisépítők A Kairó melletti Gizehben japán tudósok az eredeti szomszédságában felépítik a Kheopsz-piramis pontos ki­csinyített mását, hogy ily módon megfejthessék az óegyiiptomiak építkezésének titkát. A tokiói Vaszeda egyetem régés2Íeti és építés- tudományi tanszékének mun­katársai hétéves - helyszíni előtanulmányok után az idén decemberben kezdik meg a nagy nemzetközi érdeklődés­től kísért vállalkozásukat az egyiptomi kormány közre­működésével. A huszonegy méter magas törpepiramis természetesen csak szerény utánzata lesz a Kheopsz fá­raó időszámításunk kezdete előtt 2600 körül emelt, 146 méter magasságú síremléké­nek. iElképzeléseik szerint még a modern munkagépek, így emelődarus tehergépkocsik alkalmazásával végzendő kí­sérletükből is megközelítően helyes következtetéseket von­hatnak le, s választ kaphat­nak számos, eddig talányos kérdésre. Többek között ar­ra, hogy a régi egyiptomiak évezredekkel ezelőtt mikép­pen emelték helyükre a kő­tömböket, milyen módszerrel számították ki az építőanya­gok teherbírását, s hogyan tervezték meg az épület- szerkezetet. O L VAST AM Kampányterv Kukorica, cukorrépa, napraforgó, szőlő... Tolnában tekintélyes területen termelik mindegyiket. Hála az időjárásnak és a mezőgazdaságban dolgozók szorgal­mának, jó termést várunk. Következésképpen sok ezer tonnányi termést kell betakarítani a szántóföldekről, a szőlőültetvényekről. Egy idő óta sok mezőgazdasági szakember vallja: az aratás csak olyan előcsatározás, bemelegítés. Az őszi betakarítás az igazi, az alapos szervezettséget kö­vetelő. Mozgatni kell minden gépet — kombájnt, von­tatót, tehergépkocsit, szántótraktort, vetőgépet — és minden mozgatható kézi erőt. Behordani a termést, elvetni a gabonát, végül befejezni mindezt az őszi mélyszántással — mindehhez tényleg menetrend- szerű szervezettség kell. Amiből nem lehet kihagyni az időjárást sem, hi­szen az elmúlt évekből tudjuk, a kedvezőtlen idő meny­nyire meg tudja nehezíteni az őszi munkákat. A mező­gazdászok ilyenkor meteorológusok is: a munkák me­netrendjébe beleszámítják az esős napokat is. Ha ennyi az esős nap, akkor így kell átcsopor­tosítani a gépeket, az embereket, ha több, ha kevesebb, aszerint kell számolni a befejezés határ­idejével. Minden gazdaságban hasonlóan tervez­nek az őszre, mint Decsen, ahol — mint a részközgyű­lésen elhangzott — ötven munkanap alatt végezhetnek a betakarítással, ha naponta huszonkét vagon terményt szállítanak be a magtárakba. A huszonkét vagon termény — és a sok, sok ezer vagon termény — csak akkor lesz biztos helyen na­ponta, ha minden gép teljes üzemben dolgozik, ha nem lesz gépkiesés. Úgy gondolom, Decsen minden lehetsé­ges tényezővel számoltak az őszi kampányterv készí­tése folyamán. B. I. Vetélkedő (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az Októberi Forradalom, valamint a vasas-szakszerve­zet 100. évfordulója tisztele­tére a szocialista- brigádok közötti háromfordulós vetél­kedőre került sor a Lampart ZIM bonyhádi gyárában. A legeredményesébb csapat ok­tóberben a vállalati vetélke­dőn vesz részt. Az első vetélkedőn 11 csa­pat mérte össze tudását, ügyességét. A kérdések ösz- szeállitásakor a rendezők a Szovjetunióval, a vasas­szakszervezet történetével, a magyar munkásmozgalom­mal, annak ismereteivel kí­vánták a brigádok tudását gyarapítani. Alaposan fel­készültek a brigádok: az első helyezést és a legkevesebb pontot elért brigádok között is csak minimális volt a kü­lönbség. 35 brigád nevezett, felismerve az önművelés hasznosságát és a játék örö­mét. Hetesi János Szekszárdi színházi előzetes A Szekszárdi műsor cimű füzetke szeptemberi számá­ban napvilágot látott a szín- házbérletj felhívás az új évadra. A néhány soros köz­leményből mindössze annyi derült ki, hogy a szokásos sorozatok továbbra is foly­tatódnak, és a bérleteket október elején lehet meg­váltani. Felkerestük a megyei mű­velődési központ szervezési csoportját, hogy megérdek­lődjük, vajon milyen elő­adásokat nézhetnek meg idén a szekszárdiak? A színházakkal való tár­gyalások még folynak, az előadások időpontját még tisztázni kell. Azt viszont már tudják a művelődési központban, hogy a négy­négy előadásos bérletek kö­zönsége melyik színháztól, mit lát majd. A kaposvári Csiky Ger­gely Színház Csehov: Iva­nov című darabját, Szirmai Mágnás Miskáját és a Dickens-műből készült Oli­vér című musicalt mutatja be. A szegedi Nemzeti Szín­ház Shakespeare Julius Caesar-ját, Donizetti Szerel­mi bájital című operáját játssza. A veszprémi Petőfi Színház társulata Shakes­peare Tévedések vígjátéka című művét viszi színre. A kecskeméti Katona József Színház négy darabot mu­tat be Szekszárdon is: Sar- kadi Imre Oszlopos Simeon­ját, Joe Masteroff—John Kander Kabaré című musi­caljét, Alexander der Stein Verzió című darabját, és nálunk eddig ismeretlen fla- mand szerző, Bréal, Tíz kiló arany című darabját. A pécsi Nemzeti Színház ismét a legtöbbet szereplő társulat Szekszárdon. Be­mutatóik közül itt is lát­hatjuk majd Aiszkhülosz Perzsák, Euripidész Trójai nők cimű művét, a Cigány­szerelem című Lehár-ope- rettet, Novotny Gergely Va­csora című darabját, Móricz Zsigmond Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül, Roscsin Sze­relvény a hátországba, és Ajtmatov: A versenyló ha­lála című művét. Idén is lesz Pécsett Illyés-bemuta­tó, á Lélekmentés című drá­máé. A tavalyi darabok kö­zül a Traviatát és egy ba­lettot is láthatunk majd. Hogy melyik darabot me­lyik bérlet közönsége lát­hatja, arról a bérletek meg­váltásakor tájékoztatják az érdekelteket. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei’ Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SCALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbár-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46 Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 ipíi) <a kémény

Next

/
Oldalképek
Tartalom