Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-11 / 214. szám

1971. szeptember 11, ^PÚJSÁG 3 így láttam a Szovjetuniót OOMBORI M SZCKSZÁRÖ A forrásnál kel itthon együtt dolgoztunk a nyelvtáborokban. Én mu­tattam meg nekik Budapestet és a Dunántúlt. Barátok vár­tak, és az ott-töltött öt nap minden pillanatában érez­tem, hogy minél többet sze­retnének adni magúkból és megmutatni hazájukból. Az emberek nemcsak meg­értik, de érzik is a másik em- mert. Akikkel én találkoz­tam, tanárok és egyetemis­ták. mind nagyon udvariasak és emberségesek voltak. Gaz­dag és mély az érzelemvilá­guk. Építők a motoros vontató neve, stílszerűen, hiszen a sódernak jócskán van köze az építkezésekhez ebben a betonéhes világban. Kétszáz- negyven lóerő pörgeti a haj­tócsavart. A' kormánynál Csere István éppen a limá- nyozás műveletével van el­foglalva. A kotróhajó Gerjen ma­gasságában dolgozik. Két hó­napja, hogy a Dombori név­re keresztelték. Akkor ké­szült el, részben a vállalat saját kivitelezésében. Négy­szer olcsóbban, mintha a füredi hajógyár gyártotta volna és ráadásul 80-ra ígér­ték. Az eddig} legnagyobb teljesítményű kotróhajója a vállalatnak. — Két hónapja megy a próbaüzem, és ezalatt igye­keztünk kijavítani az új konstrukció gyerekbetegsé­geit, az viszont már kide­rült, hogy nagyon jól lehet manőverezni vele, könnyű mozgatni — mondja Budai László kotrómester. Hihe­tünk neki, húsz éve bá­Százliteres kanalak hozzák felszínre a sódert Kikötés előtt nyássza a sódert a Dunán. Némelyik részét jobban is­meri a folyónak, mint az ut­cáját, -otthon, Bogyiszlón. Dolgozott olyan hajóval is — még a FÓKÁ-nál —, amelyik Szuezben is kotorta a medret. Hogy mi mindent hoz felszínre a kotró la­pátja a Duna fenekéről? Mikor Visegrád magasságá­ban dolgozott, az a lenegda járta, hogy- ott süllyedt el az aranyhajó. Meg is talál­ták a roncsot, persze a me­sés kincsből néhány arany tálka, csészealj lett. Csepel- sziget mellett pedig a török időkből jöttek felszínre hasz­nálati eszközök és hadi­szerszámok. Találtak egy akkora szablyát, ami a kot­rómesternek az áliáig ért — pedig a vége le volt törve. Most nem a legjobb he­lyen folyik a munka, szo­katlanul magas a vízállás. Kora ősszel kettőhetven kö­rül szokott lenni, most pe­dig négyötven. Ez azt jelen­ti, hogy ott kell hagyni a medret, vele együtt a jobb minőségű sódert és a part felé kell közeledni. Most ép­pen egy zátony fölött van a kotróhajó a magas víz­állás miatt. Ennek az anyagnak a minősége gyen­gébb, sok benne a homok. Minden tervnek van egy bűvösnek is nevezhető szá­ma. Németh Imrétől, a szekszárdi Építőanyagipari Vállalat igazgatójától — aki végigkalauzolt bennünket az úton — többször hallottam a félmillió köbmétert. Eny- nyire kívánják növelni az éves sódertermelést. Ehhez bővíteni kellene az uszály­parkot és egy sólyatér ki­alakítását is tervezik, hogy könnyebben, gyorsabban menjen a javítás. Éppen kirakodás folyik, mikor visszaérünk a dom­bori telepre. Az automatikus kirakóhajó dolgozik. Hét szállítószalag adja egymás­nak a sódert. Kinn, a par­ton fehér sóderhegyek. A legszélsőre szürke sóder fo­lyik a szalagról. A teteje néha megcsúszik és a sóder­hegy egyre magasabb, széle­sebb lesz. — st — Fotó: Gottvald Munkában a kirakóhajó Csere János Bach Ádám kotrómester Megtelt az uszály Vajnai János megyei szak- felügyelő, a paksi gimnázi­um orosztanára, tízgyerekes családból származik. Édes­apja kertész volt, ő agronó- mus szeretett volna lenni, öt testvéréből az is lett, neki nem sikerült. A szegedi egyetemre ke­rült orosz szakra. — Fél év alatt tudtam annyira a nyelvet, hogy meg is szerettem. Minden nyelv tiszta forrás, tanítani csak úgy lehet, ha állandó kap­csolatban vagyunk ezzel a forrással. Eddig kilencszer jártam a Szovjetunióban. Először 1961-ben egy peda­gógusdelegációval, három­szor vettem részt hathetes egyetemi nyelvkurzuson, há­romszor turistaként ismer­kedtem az országgal és a néppel, egyszer voltam egy­hónapos tanfolyamon és egy négyhetes nyelvtáborban is voltam. — Melyik volt a legemlé­kezetesebb út? — Az első. Akkor jártam először külföldön. Azóta sem voltam máshol, csak a Szov­jetunióban. Este értünk Moszkvába. A kicsomagolás után kiléptem a Berlin- szállóból és megpillantottam azt, amiről itthon annyit ál­modoztam. Szerettem az ó-orosz építészetet mindig, és akkor rögtön megnézhettem a Kitájgorodot, ezt a régi ku- pecnegyedet, vörös téglafa­lakkal körülvéve. A turisták általában nem veszik észre a legszebb kis épületeket a nagyok mellett. A legszbeb út az odesszai kirándulás volt. Begördült a vonat a pályaudvarra, ahol száz egyetemista várt, akik­A szovjet emberek olya­nok, mint a régi építészetük: harmóniában van a termé­szettel. Tisztelik és szeretik a hagyományokat. Odesszá­ban meg kellett nézni a Pus- kin-házat és azokat a fákat, amiket már ő is látott és a városalapító szobrát. Fölkeli sétálni a Patyomkin lépcsőn és leszaladni rajta. A tenger­hez el kell menni és megha­jolni előtte. Leningrádról semmit nem tud az, aki nem sétált a Néva-parton, a nyá­rikertben és nem látta az Izsák székesegyházat. A Tretyakov-képtár mel­lett láttam az Andronyikov- képtárat is. Ott van a legtöbb Rjubljov-kép. Novgorodban ötven templom van és az ot­tani kreml szebb, mint a moszkvai. A vlagyimiri szé­kesegyház a tatárjárás idején már több mint százéves volt, és még most is áll. Szuszdál- ban hat kolostor van és még ötven templom a kolostorfa­lakon kívül. Hallottam a rosztovi harangokat. Úgy vannak elhelyezve, hogy a természet adja az akusztikát. Jártam Zagorszkban, a pra­voszláv „Vatikánban”. Mesél­hetnék, mi mindent érdemes még megnézni a Szovjetunió­ban annak, aki nyitott szem­mel és nyílt szívvel érkezik. — Mit szeretne még látni a Szovjetunióból? — Mindent! — Szibéria valószínűleg csak álom ma­rad, de az orosz nyelv for­rásaihoz, szovjet barátaim­hoz még sokszor szeretnék visszatérni. Erre egyébként hivatásom, a nyelvtanítás is kötelez. IHÁROSI IBOLYA fl Vöröskereszt megyei küldöttértekezlete (Folytatás az 1. oldalról) A véradómozgalom fontos­ságáról nem kell külön szól­ni. Stabil, rendszeres véradó­gárda alakult ki a megyé­ben, ugyanakkor az új vér­adók aránya évről évre csök­ken. A megyei vezetőség a küldötteken keresztül köszö­netét mondott valamennyi véradónak és szervezőnek. A véradók fele ipari munkás, negyedrésze a mezőgazdaság­ban dolgozik, de igen ala­csony az értelmiségiek ará­nya. A polgári védelem mun­kájából is kivette a részét a Vöröskereszt. A megyei ve­zetőség beszámolójában szólt még a szervezeti mozgalmi életről. A vitában tizennyolcán szólaltak fel, akik a beszá­molót a helyi tapasztalatok­kal egészítették ki. A szer­vezet igen szerteágazó tevé­kenységének minden terüle­téről szó esett fa hozzászólá­sokban. tDr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára, a me­gyei pártbizottság és a ta­nács nevében üdvözölte a küldötteket, majd utalt a szóbeli kiegészítésben el­hangzottakra, miszerint a megye gazdasági élete sokat fejlődött. De a szocializmust nemcsak a gazdasági élet­ben építjük, fel kell építeni mód kialakulásának segíté­sében nagy feladatok várnak a szervezetre. Fontos politi­kai döntések előkészítésére, és azoknak végrehajtására mozgósítják az embereket. Nagyon sok vöröskeresztes aktíva éppen ezen a módon kapcsolódik be a közéletbe és von be másokat is. A Tolna megyei szerveze­teknek a jövőben elsősorban a tartalmj munkát kell javítani, de a szervezet szám­szerű erősítése is feladat ma­rad. Szólt még a megyei pártbizottság titkára a kör­nyezetvédelemről és a cigány lakosság körében elért fel- világosító munka eredmé­nyeiről. Végezetül hangsú­lyozta az együttműködést a párt-, az álami és a társa­dalmi szervekkel. A küldöttgyűlés a beszá­molót és a határozati javas­latot elfogadta, majd meg­választották a megyei veze­tőséget. Elnök ismét dr. Hor­váth Jenő lett, titkár pedig Savanya Gézáné. Az V. kong­resszuson tizenketten képvi­selik megyénket. Az értekezlet utolsó napi­rendi pontja kitüntetések át­adása volt. A Vöröskereszt legmagasabb nemzetközi ki­tüntetését, a Florence Nigh­tingale emlékérmet kapta meg Majoros Lászlóné nyug­díjas ápolónő. A Vöröske­resztes Munkáért kitüntetés arany fokozatában részesült Nagyréti Miklósné védőnő és az emberi fejekben és a szí- dr. Dobrovidh Mária járási vekben is. A szocialista élet- főorvos. Sóderhegyek a parton Kavicsbányászok

Next

/
Oldalképek
Tartalom