Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-02 / 206. szám
Névnap: István A Nap kél 5.03 — nyugszik 18.23 órakor A Hold kél 20.32 — nyugszik 9.58 órakor Harmincöt évvel ezelőtt, 1942. szeptember 2-án tűnt el, vesztette életét a Don-kanyarban, sok társával együtt Braun Soma, az ismert szociáldemokrata mozgalmi harcos. SZEPTEMBER 2 PÉNTEK A A BM BŰNÜGYI Technikai Intézete és a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 1977. szeptember 11-én (vasárnap), 9.30 órakor Debrecenben országos rendőr- nyomozókutya-versenyt és bemutatót rendez. # MÖZSÖN, a Szent- István utcában a héten megkezdték az út szélesítését. A KPM felügyeletével, irányításával folyó munkálatok során mintegy 700 méter hosszú szakaszon portalanig ák, aszfaltozzák az utat. * PARTY ISTVÁNRÓL, a gemenci vadrezervátum január elején elhunyt, erdőmérnök fővadászáról elnevezett új vontatóhajót avattak szerdán Gemencben. A korszerű, fellobogózott vontatóhajót özvegy Party Istvánná avatta fel, pezsgősüveggel. (B. L.) O A VENDÉGLÁTÓIPARI VÄLLALAT KlSZ-alapszer- vezete — a szakszervezettel közösen — a vállalat dolgozói részére egész napos szórakoztató programmal, tapasztalatcserével, sport-, kulturális rendezvényekkel egybekötött szüreti napot szervez 1977. szeptember 4- ére, a Sötétvölgyben. + LAKÁS, nagycsaládosoknak. Tolnán, a községi tanács augusztusban két sokgyerekes családnak biztosított új lakást, a Fém utcában. A hó végén megtörtént a beköltözés. — MÉHGYANTA vagy másnéven a propolisz termelésével egyes méhészek Tamásiban és Páriban is foglalkoznak. Ezt a gyantaszerű ragasztóanyagot a méhek tavasztól őszig, napfényes, meleg napokon gyűjtik. Különben fokozott a gyűjtése ősszel, mert a méhek otthonuk réseit, repedéseit ezzel az anyaggal tapasztják be. A kereskedelem is érdeklődik utána és minőség szerint vásárolja fel. (Dr. K. J. tudósító). A TOLNA MEGYEI autósok is részt vesznek a Magyar Camping és Caravanning Club Tolna megyei szervezetének szervezésében azon az országos kemping- ■ találkozón, amelyet szep- • tember 2—4. között rendeznek Szolnokon, a tisza- ligeti kempingben. . # AZ EGYETEMI Nyomda alapításának 400. és Budára telepítésének 200. évfordulója alkalmából tudományos ülésszakot rendez szeptember 5—7. között az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével. Az ülésszakon áttekintik azt a szerepet, amelyet a budai Egyetemi Nyomda 1777 és 1848 között töltött be a keleteurópai népek társadalmi, kulturális és politikai fejlődésében. * GYERMEKGONDOZÁSI szabadságon lévő nődolgozóit látta vendégül a TOTÉV szakszervezeti bizottsága a vállalat központjában, Szekszárdon. O A BONYHÁDI Vasipari Szövetkezet saját kivitelezésében megkezdte a szociális épület és az étkezde építését. Az építkezés mielőbbi befejezése érdekében a szövetkezet szocialista brigádjai több ezer társadalmi munkaórát ajánlottak fel. (P. F-né.) + LR SZÁRAZELEM. A VBKM akkumulátorgyárában befejeződtek az előkészületek az LR-típusú, lú- gos-mangánoxidos szárazelem sorozatgyártására. A szovjet licenc alapján készülő új termék élettartama háromszorosa a Magyarországon eddig gyártott szárazelemekének. Az idén félmillió, jövőfe pedig már 5 millió darab újfajta szárazelem készül hazánkban. Csatornaépítés Rekonstrukció az ötvenéves hálózatban A közelmúltban egyre több helyen tűnnek fel Szekszárdim útelzárások,, csatorna- építési munkák miatt. Bár a megyeszékhely nem igazán nagy város, de úgy látszik már mi is „büszkélkedhetünk” csatornatörésekkel. Ez természetesen érthető mindazoknak, akik tudják, hogy a város alatt húzódj közel 30 kilométer hosszú csatornahálózatot majd fél évszázaddal ezelőtt, 1929- ben építették. A csatornahálózatnak jóval több mint a fele még a régi, akkoriban hagyományos anyagból — kőagyagból — készült, és nem veheti fel a versenyt a mai építőanyagokkal. Tavaly télen történt csatornatörés a Mikes utcában, s most augusztus 22-én sikerült kivitelezőt szereznie a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak. A Pécsi Köíúti Építő Vállalat a mintegy másfél millió forintos rekonstrukciós munka elvégzését december 31-i határidővel vállalta. ötven méter hosszban, egy aknaköz hosszúságban a régi, tönkrement kőagyagcsa- torna helyére vasbetonba ágyazott azbesztcement csövek kerülnek, amelyek remélhetőleg nem csak fél évszázadot viselnek majd el. A rekonstrukciós munka tovább folytatódik majd a Korvin utcában is, ahol szintén meglehetősen kritikus a csatorna állapota. A Tolna megyei -Víz-/ és Csatornamű Prtezvret Szekszárdon Szeptember 1-én megkezdődött a próbaszüret Szekszárdon. A Jóreménység Tsz korszerű ültetvényein a korai érésű rizlingszilváni szedéséhez fogtak, hogy kipróbálják és bejárassák az átvevő Mecsekvidéki Állami Pincegazdaság feldolgozógépeit, köztük a zúzó-bogyózó gépeket és préseket, akárcsak az aratás előtt a kombájnokat. A történelmi borvidéken várhatóan öt nap múlva kezdődik meg teljes egészében a korai érésű borszőlők nagyüzemi szürete a tsz-ekben. Vállalat a közelmúltban vásárolt egy csatornamosókarbantartó gépet, amellyel Hatezren látták öt nap alatt több, mint hatezren tekintették meg Szekszárdon, a művelődési központban a tűzvédelmi kiállítást. A látogatók között német, jugoszláv és szovjet csoportok is voltak. Több pedagógus kérésének eleget téve, szeptember 9-én 18.00 óráig tartanak nyitva. A megyei tűzoltóparancsnokság javasolja, hogy az üzemek és intézmények minél előbb szervezzenek csoportos látogatást, mert a tanév kezdete után várhatóan az iskolai csoportok tömegesen jelennek meg. Előzetes kérésre a csoportok részére már 10 óra előtt is nyitják a kiállítást. most már rendszeresen saját maguk végezhetik el a csatornák átmosását, KBT Szakbizottságok jelentései Tegnap délutáni Császár József elnökletével ülést tartott a Közlekedésbiztonsági Tanács megyei elnöksége. Vida Jánosné, az ifjúsági és nevelési bizottság elnöke jelentésében. arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a fiatalok biztonságos közlekedésre nevelésében milyen eredményeket értek el, melyek a további tennivalók. Az Oktatási szakbizottság elnöke, Czvetics Ivánka arról adhatott számot, hogy a felvilágosító, propaganda- munka fokozása érdekében eredményesen dolgoztak az aktivisták, számos ismeret- terjesztő előadást, filmvetítést tartottak a megye községeiben, gyáraiban, az üzemekben, termelőszövetkezetekben — igen nagy számú érdeklődő előtt. Az előadások, rendezvények sikeresek voltak, hiszen a legtöbb helyen a résztvevők kérdésekké!, vitatott közlekedési témákkal foglalkoztak, egy-egy témában termékeny, eligazító előadást rendeztek. A forgalombiztonsági szak- bizottság 1974-ben alakult, azóta számos javaslatát a közlekedésszervező hatóságok, vállalatok .megvalósították, biztonságosabbá tették egy-egy veszélyes helyen a • járművek és gyalogosok közlekedését. Sipőcz Győző, e szakbizottság elnöke különösen azt hangsúlyozta jelentésében, hogy a lakosság igen nagy száma vesz részt a közlekedés biztonságosabbá tételében. Az „észlelőlap’ok” akció is sikeres volt, sok veszélyhelyzetre, ezek megszüntetésére hívták fel az emberek a közlekedési hatóságok figyelmét. A Tolna megyei Közlekedésbiztonsági Tanács tegnapi ülésén számos közérdekű kérdéssel foglalkozott, amelyeket Stop című rovatunkban a jövőben rendszeresen ismertetünk olvasóinkkal. A KBT megyei elnökségének ülésén részt vett és felszólalt Hanmath József, az MSZMP megyei bizottságának osztályYezetőijé és dr. Adrián Zsigmond ezredes, megyei rendőrfőkapitány. A MTESZ hírei A műszaki és természettudományi egyesület szervezetei ezekben a hetekben igen sok rendezvényt tartanak. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete kétnapos, országos tanácsko- . zást tart szeptember 9-én és 10-én. A MAF talajtani társasága és a megyei szervezet kétnapos rendezvényét részben Szekszárdon, a művelődési házban, részben a Dal- mandi Állami Gazdaságban rendezi. Több mint hatszáz szakember részvételével az országos tanácskozáson külföldi szakemberek is részt vesznek. Itt lesznek a jugoszláviai, a csehszlovákiai, a szovjetunióbeli, az NDK és az NSZK, a bulgár, a lengyel talajtani tudomány legjelesebb művelői. A kétnapos tanácskozáson dr. Gyugyi János, az MSZMP megyei bizottságának titkára tart megnyitót. A talajtani vándorgyűlésen a talaj- és a környezetvédelem jegyében ■ zajlik majd. Az előadások is e témakörben vizsgálódnak, adnák magyarázatot számos vitatott jelenségre, kérdésre. Dr. Láng István, az MTA főtitkárhelyettese, a talajtani társaság elnöke „A Balaton vízgyűjtő területének talaj- és környezetvédelme” címmel tart előadást. „A talaj környezetvédelmi szerepe” címmel tart előadást dr. Ste- fanovits Pál, az MTA tagja, a talajtani társaság elnöke. „A Tolna megye talajai, termékenységnövelésének lehetőségei” témában dr. Iva- nics József, a szakszolgálat vezetője ad ismertetőt. A környékünkön ismert erózióról dr. Fekete Zoltán, a talajtani társaság tiszteletbeli elnöke, nyugdíjas egyetemi tanár „A vízerózió, különös tekintettel az ültetvények talajvédelmére” címmel tart előadást. „A defláció elleni védelem” alapjairól szól dr. Dezső Imréné előadása. A vándorgyűlésen az arra érdemes kutatóknak, szakembereknek Treitz Péter-em- lékérmet adnak át. Tolna megyéből a kétnapos eseményen minden érintett szakember részt vesz, sőt a megyével határos nagyobb gazdaságok talajvédelmi szakemberei is megjelennek a -szeptemberi kétnapos eseményen. * A MAE megyei szervezete és a KSZE együttműködve a téeszszövetséggel, a megyei tanács mezőgazdasági osztályával közösen szeptember 12-én kukoricatermesztési tanácskozást tart. A kukorica termésbecslésével kapcsolatos kérdésekről hangzik majd el több előadás és kor- referátum. A SZÁG kajmádi kerületében gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a tanácskozás résztvevői. Csípnek, szúrnak ••• a szúnyogok. A fülledt időjárás hatására példátlan mértékben elszaporodtak a megyében, okozva ezzel rengeteg kellemetlenséget. Az elszaporodás oka ismert, a következményei viszont súlyosak is lehetnek. Erre utal például a gemenci erdőben élő vadak viselkedése. a szúnyoghadjárat késlelteti a szarvasbőgést, a nászidényt. A megyei KÖJÁL illetékesei elmondták, ők csak közvetlen járványveszély esetén lépnek fel, permetezés- sel-irtással. A járványveszély tartós, fülledt időjárás esetén akár egy hét múlva is bekövetkezhet. A szúnyogok yiszont addig is csípnek, nem kímélve embert, állatot. Szekszárdon a városi tanács gyors intézkedése köny- nyíthet a helyzeten: felkérték a növényvédő állomást a szúnyogok irtására. A közeli napokban tehát várhatóan megszűnik, legalábbis enyhül a sok bosszúsággal, csípés- sel-szúrással járó hadjárat... — hi — Tamási központjában felépült az OTP-székház és tizenkét lakás, melyet a TOTÉV épített. Az épületet szeptember 15-én adják át. Könye Iván Időnként felhősödés Várható időjárás ma estig: időnkénti felhősödés, egy-két helyen átfutó záporral, általában) mérsékelt, de időnként élénk délkeleti, keleti szél.. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között. OL VAST AM Tapasztalatcsere Utólag nem lehet tanácsot adni, de különben is hogyan jöhetnék ahhoz, hogy tanácsot adjak, ellenben mégiscsak elmondom a bonyhádiaknak, mit javasolok, hogy mit ne felejtsenek el a látottakból. Ugyanis olvastam, hogy a városi tanács végrehajtó bizottságának tagjai Szekszárdon jártak és többek között megtekintették Szekszárd pihenő- és zártterületeit, erózióvédelmi rendszerét. Biztos, hogy a látogatás számos tanulsággal járt, úgy is, hogy mit vehetnek át és mit valósíthatnak meg saját pátriájukban, esetleg úgy is, hogy mit ne vegyenek át, pláne le ne másoljanak. De maradjunk az előbbieknél. Szekszárdra, fejlődésére, várossá formálódására több miatt is büszkék lehetünk, de nekem a legnagyobb örömet az okozza, hogy talán egyetlen városunkban sincs ennyi pihenésre, felüdülésre lehetőséget adó zöldterület, mint Tolna megye székhelyén. Csak dicsérni lehet azokat a várostervezőket, akik a máskülönben túlontúl egyforma bérházak közé beálmodták a fákat, bokrokat, játszótereket és dicsérni a városvezetőket, akik gondoskodtak arról, hogy az álmokból valóság legyen. Bonyhád most kezd valóban várossá fejlődni. Ez sok .mindenre csábíthat. Ha elfogadnak tőlem javaslatot, íme: egyetlen fát, de egyetlen bokrot, sőt egyetlen virágszálat se áldozzanak föl a beton oltárán. Ha lavórnyi könnyet hullatnak a gépkocsitulajdonosok, akkor se csináljanak parkolóhelyet a parkból, sőt használjanak föl minden négyzetmétert a kertcsinálásra. Lehetőségük megvan rá, legyen hozzá szívük is és erejük is, ha arra lesz szükség. — igy — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnéL Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám52 069 ISSN 0133-0551 Azbesztcement csövek kerülnek a régi kőagyag helyére Fotó: Gottvald