Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
© KÉPÚJSÁG 1977. augusztus 11. Tehetségkutató Kajak-kenu Öt szekszárdi az ifiválogatottban Augusztus 14-én Rákosi, Varga, Lugossi játékvezetői hármas a Kaposvári Vasas —Táncsics SE labdarúgómérkőzést vezeti. Ugyanekkor a Véménd—Kőszeg NB III-as mérkőzésen Tóth és Kerekes partjelzőként működik. Dravecz István az országos JB-től kap küldést ezen a napon. * A Szekszárdi Dózsa NB Il-es női kosárlabdacsapata tegnap Bulgáriába utazott, ahol Haász János edző irányítása mellett folytatja felkészülését a bajnoki rajtra. * Gyula jón a termelőszövetkezet és a sportkör vezetősége új öltöző és szertár építését tervezi. Kemény István, a termelőszövetkezet elnöke már eddig is komoly támogatást nyújtott a gyulaji sportkörnek, így biztosíték van arra, hogy az öltöző is hamarosan elkészül. * A Bonyhádi Botond Sportkör és a Cipőgyár szakszervezete közösen — az Edzett ifjúságért mozgalom keretében — kispályás labdarúgó-bajnokságot rendez. Az üzemrészek közötti bajnokságra tíz csapat nevezését várják. A mérkőzéssorozat - augusztus 20-a után kezdődik. Augusztus 12-én, pénteken, 15 órakor a bonyhádi járási sportegyesületi elnökök, valamint a labdarúgó- szakosztály-vezetők részére értekezletet tart a bonyhádi városi testnevelési sportfelügyelőség. A falusi spartakiád rendezését, a sportvezetők továbbképzését, valamint a labdarúgóbajnoksággal kapcsolatos feladatokat beszélik meg. Érdekesnek ígérkező nemzetközi, meghívásos salakpálya-motoros páros- versenyekre kerül sor a jövő héten három vidéki városban. Augusztus 19-én Nyíregyháza (16.30 órai kezdettel) a helyi Dózsa, 20-án Debrecenben (16 óra) a Volán és 21-én Szegeden (16 óra) szintén a Volán rendezésében a Szovjetunió, Lengyel- ország, Romámia, Bulgária, Ausztria, Olaszország és Magyarország kiválóságai mérik össze egymással tudásukat. * A világ leghíresebb labdarúgójával, Pelével készített interjút a TASZSZ szovjet hírügynökség New York-i munkatársa. Az egykori brazil válogatott, aki most a Cosmosban szerepel, elmondta, hogy október 1-én befejezi pályafutását, de a jövő évi világ- bajnokságon, mint szaktanácsadó ott lesz a brazil válogatott mellett. Az argentínai vb esélyeiről is beszélt a „fekete gyöngyszem”: — Az argentin, a brazil, a nyugatnémet és a holland csapatot tartom esélyesnek. Arra a kérdésde, hogy mivel foglalkozik majd dktóber 1. után, válasza a következő volt: — Még nem tudom. Nehezen látom vjövőmet foci nélkül. Ha edző leszek, dlokor csakis gyerekekkel akarok foglalkozni. Profiklubhoz semmi pénzért sem mennék. Ha azt akarjuk, hogy a labdarúgás tovább fejlődjön, akkor segíteni kell a gyermek- futballt, s már az iskolában oktatni kell a sportág alapjait. A Bonyhádi Spartacus Sportkör távlati tervében szerepel az úszószakosztály megalakítása. Részben ez késztette a vezetőséget arra, hogy körülnézzen, hogy is áll a fiatalok úszástudása a városban. Vasárnap délelőttre kibérelték az uszodát. A fiatalok, akik kedvet éreztek, verse— Szóljon pár szót élete legfontosabb eseményeiről! — Hetvenegy éve születtem Göteborgban, Üzletember vagyok. Gyermekkorom óta rajongok az úszásért és a műugrásért. Régebben versenyeztem is. Több ízben szereztem bajnoki címet a megyei műugróbajnokságban. Húszéves korom óta veszek részt a Svéd Uszószövetség munkájában, ahol értékes tapasztalatokat szereztem. Bizonyára ennek köszönhetem, hogy 1948-ban a FIN A vezetőségi tagjává választottak. Ma az Európai Uszószövetség elnöki tisztségét is betöltőm. — Elnök úr, véleménye szerint mivel magyarázhatjuk az úszósport gyors ütemű fejlődését? — A világcsúcstartók többsége kitűnő technikájú, nagy állóképességgel rendelkező fiatal úszó. Ezenkívül a fiatalokban mindig óriási lelkesedés munkál. Szerintem mindez kézzel fogható magyarázat. Az úszók érzik: képesek csúcsot javítani, ezért törekednek is rá. Azt hiszem, az úszás népszerűségét is részben e sport rohamos fejlődésével magyarázhatjuk. Jelenleg 109 tagja van a nemzetközi szövetségnek. Az 1980-as moszkvai olimpiáig Ökölvívás Békésen került sor arra a felszabadulási ökölvívó-emlékversenyre, melyen harminc egyesület 65 ifjúsági és 61 felnőtt versenyzője vett részt. Megyénket a Szekszárdi Dózsa és a Bonyhádi Spartacus ökölvívói képviselték. Az ifjúságiaknál papírsúlyban (5 induló) Simonies József a Szekszárdi Dózsa versenyzője első helyen végzett. Harmatsúlyban (6 induló) Szabó István, a Szekszárdi Dózsa versenyzője bronzérmes lett. A bonyhádi Szujó II. László a felnőtteknél pehelysúlyban (5 induló) ezüstérmet szerzett. nyezhettek. Nem volt semmi megkötöttség, aki szeretett, és akart úszni, rajtkőre állt és versenyzett. A helyezettek díszes oklevelet kaptak. A tehetségkutató verseny igazolta, hogy Bonyhá- don is kedvelik a fiatalok az úszást, és amikor majd megalakul a szakosztály (valamikor a Bonyhádi Cipőgyávalószínűleg újabb országok csatlakoznak majd a szervezethez. — A moszkvai olimpiával kapcsolatban az is érdekelné olvasóinkat, hogy mi az ön véleménye az olimpiai versenyekről. — Már kidolgoztuk az olimpia előkészítési programját, sőt már e tervek megvalósításához is hozzáfogtunk. Nemrég Leningrádban jártam. Ott rendezték meg a Komszomolszkaja Pravda című újság hagyományos nemzetközi úszóversenyeit. A rendezés mintaszerű volt. A Szovjetunióban a nagy versenyeket mindig körültekintően rendezik. Meggyőződésem, hogy a nemzetközi sportszövetségek vezetőinék és tagjainak nem lesznek nehézségeik a moszkvai olimpia szervezése miatt. — Kit tart minden idők legjobb szovjet úszójának? — Nem könnyű kérdés. Sok jó szovjet úszó volt, akik különösen a mellúszásban remekeltek. Emlékszem Leo- nyid Meskovra. ö a háború utáni években tűnt fel. Még fiatal volt, de milyen nagyszerű eredményeket ért el! A legtöbb érmet és díszoklevelet mégis Galina ProzumensA szakcsi Uj Élet Termelőszövetkezet augusztus 14-én, vasárnap meghívásos fogatversenyt rendez. Ezen a hazaiak mellett a szedresi, a felsőnyéki, a pálfai, a paksi, a nagydorogi, a regölyi, valamint a dombóvári kettes, illetve négyes fogatok indulnak. Vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a díjhajtás. Ennek befejezése után a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola, valamint a Dal- mandi MEDOSZ lovasai meghívásos, bemutató jellegű versenyt rendeznek. Száztíz, százhúsz, illetve százharminc centiméteres akadályokon mutatják be lovasok — lovaikkal — fel- készültségüket. A verseny mindkét egyesület lovasainak alkalmat nyújt az erőfelmérésre, az augusztus 19 —20—21-i tamási nemzetközi lovasnapokra. Vasárnap délután 14 órától folytatódik a fogatok versenye. Ezúttal akadály- versenyen mérik össze verseny A legügyesebb versenyzőnek, Dőrncr a II. számú iskola tanulója bizonyult, aki hat számban szerzett első helyet ri SK-nak 50—60 versenyzőt számláló úszószakosztálya volt) lesz bőven fiatal, aki eljár az edzésekre, versenyekre. csikova-Sztyepanovának, a tokiói olimpia bajnokának adtam át a versenyek után. — Milyenek az erőviszonyok az EB előtt? — Szerintem a csapatversenyben az NDK és a Szovjetunió úszói a legesélyesebbek. Egyes versenyszámokban az NSZK, Magyarország, Hollandia és Anglia úszói is beleszólhatnak a küzdelembe. Mindnyájuknak „könnyű vi- zet” kívánok! — Mi a véleménye arról, hogy kontinensközi versenyt kellene rendezni a legjobb európai és amerikai úszók között? — Erről a kérdésről már volt szó az Európai Uszószö- vetségben, de még nem döntöttünk. Nekem tetszenek az olyan nemzetközi sporttalálkozók, mint a Komszomolszkaja Pravda díjáért folyó versenyek. Ezeket a hivatalos versenynaptárban számon tartjuk. Külön hangsúlyoznám, hogy ezek a sportküzdelmek mindig baráti légkörben folynak. — Még egy utolsó kérdés: mit kívánna önmagának, mint az Európai Úszó- szövetség elnökének? — Azt kívánom magamnak és mindnyájunknak, hogy továbbra is a kölcsönös megértés szellemében folytassuk munkánkat, ahogy eddig is tettük. (Megjelent a Szovjetunió mellékletében.) ügyességüket, tudásukat. Amint befejeződik az akadályhajtás, ismét a Kaposvári Főiskola, valamint a Dalmandi MEDOSZ lovasainak bemutatója következik. Budapesten az Újpesti- öbölben került sor az országos ifjúsági seregszemle döntőjére. A Szekszárdi Spartacus versenyzői közül öten vettek részt ezen a versenyen és valamennyien bekerültek a magyar ifjúsági válogatottba. Jelenleg a Népstadion vízitelepén vannak kéthetes edzőtáborban. A válogatottba a következők kerültek: Ritt Gabriella, Barina Márta, Béres Rita, Prischetzky Tamás A megyei kézilabda-szövetség a hét végén Domboriban rendezte meg az edzők, játékvezetők kétnapos szakmai tanácskozását. A szombati megnyitón részt vett Hajdics Klára, a megyei sporthivatal módszertani előadója is, aki Várni Istvánnak és Tuba Gyulának az ifjúsági válogatott felkészítésében végzett munkájuk elismeréseként tiszteletdíjat adott át. A tanácskozás 36 résztvevője egy héttel a megyebáj- nokság őszi fordulóinak nyitánya előtt rendkívül hasznos és sokoldalú ismeret- anyag birtokába került. Az edzők részére Hetey István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakfelügyelője, a játékvezetőknek pedig Bakos József, az MKSZ Játékvezetői Bizottságának tagja tartott előadásokat. Mindkét központi előadó igyekezett olyan gyakorlati példákkal is megvilágítani, kiegészíteni az egyébként sokrétű előadássorozatot, amelyek egyforma gyakorisággal jelentkeznek a sportág élvonalbeli és járási bajnokságban szereplő csapatainál. Az edzők körében nagy érdeklődést váltott ki a követelA termelőszövetkezet gondosan előkészített pályával várja a fogatokat, illetve a kaposvári és a dalmandi lovasokat. Várhatóan nagy lesz az érdeklődés a verés Nemes Tamás, (A Szekszárdi Szövetkezetnél edzőjük Barina József.) A seregszejnlén a következő helyezést érték el versenyzőink: 'K—il 500 m: .. .3. Ritt Gabriella .K—1 500 m: .. .3. Béres Rita. K—2 500 m: ...2. Ritt Gabriella—Barina Márta. K—1 500 m: . . .6. Prischetzky Tamás, ... 8. Nemes Tamás. K—2 500 m: .. .5. Prischetzky Tamás—'Nemes Tamás. ményrendszerről, az edzők és játékvezetők kapcsolatáról, a sportág kiválasztási rendszeréről, a serdülő és ifjúsági megyeválogatottak tornájáról, valamint az utánpótlásnevelés fontosságának feladatairól elhangzott tájékoztatás. Játékvezetőink „átismételték” a legtöbb vitát kiváltó játékszabályokat. Konzultációkkal összekapcsolt előadások keretében vitatták meg a legújabb szabálymódosítások lényegét, s a tanácskozás végén négy felmérő lap — szabályismereti teszt — kitöltésével adtak számot felkészültségükről. A szabályismereti tesztlapok kérdéseinek megválaszolásában, a nézetkülönbségek egységesítése érdekében Hetey István és Bakos József előadók bevonták az edzőket is. Hasznos és mindenképpen helyes kezdeményezésnek tartjuk a megyei kézilabdaszövetség.által szervezett kétnapos tanácskozást. Biztosra vesszük, hogy a vasárnap kezdődő őszi mérkőzéssorozaton a játékvezetők és az edzők tevékenységében is eredményesen kamatozik a Domboriban eltöltött két nap. seny iránt, hisz a környéken sokan szeretik a lovassportot és így szemtanúi lehetnek a megye legjobb fogathajtói vetélkedésének, valamint a lovasok bemutatkozásának. Ebedli A keddi Vasas—FTC mérkőzésen, a szekszárdi Dózsa- pályán a hazai labdarúgás élvonala mutatkozott be. Játékukról, a mérkőzés színvonaláról már beszámoltunk, sokáig beszédtéma marad azonban egy sportszerűnek semmiképpen nem nevezhető jelenet: Ebedli nem adott autogrammot a „srácoknak”. Bosszúsan vonult le a pályáról, két kézzel terelve el magától a gyereksereget... Megkapta persze a közönségtől a füttyöt rendesen és még egy „beszólást” is: „Biztosan nem tud írni, Ebedli!” írni biztosan tud, viszont a szekszárdi közönség nem zárta szívébe. — H — A négyes fogatok versenyében nagy harc várható a szakcsi Uj Élet Tsz, valamint a paksi Dunamenti Egyesülés Tsz négyes fogata között. Képünkön a paksi fogat, a bakon Bach Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke. Bertil Sälfors elegáns, ősz hajú svéd férfi. Csaknem mindent tud az úszásról és a műugrásról. Huszonnyolc éve vezetőségi tagja a Nemzetközi Amatőr Uszószövetségnek (PINA), és nemrég választották meg az Európai Uszószövetség (LEN) elnökévé. Munkatársaink, N. Dolgopolov és G. Mihajlov beszélgetnek vele az úszásról. Vasárnap Szakcson Kettes és négyes fogatok versenye Továbbképzés a Könnyül wiaetiétf Sill A mezőny legjobbjai voltak Kisdorog—Tengelic: Kiss II. (Kisdorog) Bogyiszló—Tolna: Bárdos (Bogyiszlói Zomba—B. Pannónia: Turbuk II. (Zomba) Nagymányok—Nagydorog: Balogh (Nagydorog) Tevel—Paks: Nagy (Tevel) TÁÉV SK—Simontornya: Boros (TÁÉV SK) Bonyhád—Pincehely: Heidecker (Bonyhádi Fadd—Dombóvári MSC: Fenyvesi (Fadd) Bátaszék—Aparhant: Szulics (Aparhant) A hét játékvezetője: Köő