Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

Mai számunkból ATOMERŐMŰ­ÉPÍTKEZÉS (3. old.) MIRE JÓ A KÍSÉRŐLAP? (3. old.) FIATALOK (5. old.) TEHETSÉGKUTATÖ VERSENY (6. old.) Az utókor mérlegén A VILÁGOT bejárta a hír: Carter elnök a ha­zai és nemzetközi tiltako­zások ellenére aláírta a neutronbomba előállítá­sát engedélyező intézke­dést. Milyen ez a fegyver? A lényeget ma már saj­nos százmilliók tudják róla: viszonylag kis kárt tesz épületekben, fegy­verzetben, tehát anyag­ban, „csak” az életet sem­misíti meg az aránylag jól korlátozható célkör­zetben, azt viszont ma­radéktalanul, brutális biztonsággal. A technikai részleteket már kevesebben tudják, tehát lássunk néhány tá­jékoztató adatot. A kicsinek számító, úgynevezett harcászati nukleáris bombák is álta­lában húsz-ötven kilo- torma nagyságrendűek. Ez annyit jelent, hogy pusz­tító erejük húsz-ötvenezer kilogramm hagyományos robbanóanyag rombolóké­pességének felel meg. A neutronbombánál ez a mutató „mindössze” egy kilotonna, vagyis ezer ki­logramm hagyományos robbanóanyag pusztító­ereje. EZ A TECHNIKAI tit­ka annak, hogy anyagiak­ban viszonylag kis kár keletkezik, a koncentrált és hallatlanul intenzívvé növelt sugárzás nyomán viszont nem marad élő­lény a célkörzetben. Ez a bomba bizony már szinte a fantasztikus regények­ből jól ismert „halálsugár” megvalósulása. Nyugaton akadnak egye­sek, akik megpróbálják lefokozni az újfajta bom­ba „beiktatásának” je­lentőségét és így teszik fel a vérlázítóan farizeus kérdést: Mennyivel rosz- szabb ez, mint a többi nukleáris fegyverek ? Az egyetlen becsületes válasz erre a minősíthe­tetlen kérdésre a szocia­lista országoké, az egész haladó világé: igenis, minden tömegpusztító fegyver életveszély az emberiségre, kiiktatásu­kért mindent meg kell tenni, nem pedig új faj­tákkal szaporítani az amúgy is iszonyú arzenált. Carter aláírása magya­rul azt jelenti, hogy 1. még ijesztőbb a szakadék az amerikai békeszólamok és tettek között, 2. ne­hezebbé vált a SALT- tárgyalások, a haderő­csökkentési megbeszélé­sek reményteljes folytatá­sa, ezzel az enyhülés to­vábbi látványos eredmé­nyei kerülhetnek veszély­be. 3. A legveszélyesebb területen folytatódhat a fegyverkezési verseny, milliárdokat vonva el az emberiség valódi szükség­leteitől. BARMIT HOZZON is a jövő, erre az aláírásra aligha talál igazi ment­séget akár a Bibliát oly szívesen idéző Carter, akár a mindent mérlegre tévő utókor. H. E. Gyom irtási tanácskozás Évről évre bővül a gyom­irtó szerek választéka, tökéle­tesedik a kijuttatás technoló­giája, azonban a gyomirtás jelentősége, problémái szinte változatlanok. Ez jórészt ab­ból is adódik, hogy a gyom­növények bizonyos idő után rezisztenssé, vagy részben el­lenállóvá vállnak a szereknek, illetve ellenálló alfajok fej­lődnek ki. így a gyomirtással foglalkozó szakembereknek állandóan kísérletezni kell újabb és újabb szerek beve­zetésével, hatásos szerkom­binációk összeállításával. A gyomirtás aktuális prob­lémáiról tanácskoztak tegnap a téma szakemberei Faddon. Csibor István, a növényvédő állomás főmérnöke a napra­forgó gyomirtásának helyze­téről tartott előadást. Ismer­tette a legújabb szerkombi­nációk dózisait, a kijuttatás­sal kapcsolatos problémákat, az eddigi tapasztalatokat. Az évelő gyomok elleni vé­dekezés lehetőségeiről beszélt Szabó J. Jzászló, a martonvá- sári kutatóintézet főmunka­társa. A tanácskozás végén a résztvevők megtekintették a faddi Lenin Tsz kukorica- gyomirtási kísérletét és a Szekszárdi Állami Gazdaság napraforgó-gyomirtási kísér­letének parcelláit. Púja Frigyes Mongóliában Ulánbátor. Aczél Endre, az MTI kiküldött tudósítója je­lenti: A Mongol Népköztársaság kormányának meghívására szerdán, hatnapos, hivatalos baráti látogatásra Ulánbátor­ba érkezett Púja Frigyes ma­gyar külügyminiszter. A magyar diplomácia ve­zetőjét a mongol főváros re­pülőterén kollégája, Manga- lin Dügerszüren fogadta. Je­len volt Kádas István, ulán- bátori magyar nagykövet, a mongol külügyminisztérium több vezető beosztású mun­katársa. valamint a Mongó­liában akkreditált diplomá­ciai képviseletek számos ve­zetője és tagja. Röviddel megérkezése után Púja Frigyes koszorút helye­zett el a mongol forradalom két kiemelkedő alakjának. Szuhe Bátornak és Csojbal- szannak síremlékén. A hivatalos mongol—ma­gyar külügyminiszteri tár­gyalások csütörtökön kezdőd­nek meg. * Szerdán este Mangalin Dügerszüren díszvacsorát adott Púja Frigyes tiszteleté­re, aki hivatalba lépése óta most. tesz először hivatalos látogatást Mongóliában. Megkezdődött az Adria kőolajvezeték építése Itt a savós! Nem éppen megszokott kiáltás ez még a megye egyetlen településének az utcáján sem. A szóda, meg a jeges (bár ez utóbbit már kiszorították a hűtő- szekrények) még csak-csak elmennek. Nem is olyan régóta Bor- jád utcáin hetente három­szor kocog el kocsijával Ferenci Béla és az újszerű műanyag „lajtkocsi” meg­áll csaknem minden porta előtt. A tsz tehenészeti te­lepéről hordják így házhoz a friss savót, a háztáji sér­tések részére. Egy-egy fu­varnapon 10—15 hektó sa­vót szállít ki a lajtkocsi. S hogy sok porta előtt kell megállni, ez bizonyítja, hogy ilyesfajta támogatás­sal is lehet segíteni a ház­táji állattartókat. Képün­kön Schüszler János bácsi várja az „üzemanyagot" öt hízója számára. Fotó: Bakó Jenő Etióp-szomáliai viszály A Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Az Afrikai Egységszervezet felszólította Etiópiát és Szo­máliát arra, hogy szüntessék be az Ogaden terület hova­tartozása kérdésében kirob­bant fegyveres harcot. Az Addisz-Abeba-i rádió jelen­tése szerint az AESZ közve­títő bizottsága Libreville-i ülésén szorgalmazta, hogy a két ország, a viszály rende­zése érdekében tartsa tiszte­letben az egységszervezet el­veit, amelyek kimondják, hogy az AESZ tagállamainak területi integritása és szuve­renitása sérthetetlen. Addisz-Abeba-i diplomá­ciai források szerint a rende­zés érdekében tevékenykedik Szaleh Muszleh Kaszem, a Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság belügyminiszte­re is, Kaszem az elmúlt na­pokban érkezett Addisz-Abe- bába, és találkozott Men­gisztu Mariam alezredessel, az etiópiai államfővel. Az Addisz-Abeba-i rádió jelen­tése szerint a miniszter át­nyújtotta Mariamnak kormá­nya üzenetét. A Magyar szolidaritási Bi­zottság szerdán nyilatkoza­tot tett közzé az Etiópia és Szomália között kialakult helyzetről. „A magyar közvélemény mélységes aggodalommal fi­gyeli azt a katonai" konflik­tust, amely a hazánkkal ba­ráti viszonyban álló két ál­lam, Etiópia és Szomália kö­zött alakult ki, és egyre na­gyobb méreteket ölt Etiópia Ogaden tartományában. Az imperializmus és a re­akciós arab körök arra tö­rekszenek, hogy a két haladó rendszerű afrikai ország kö­zötti viszály szitásával meg­akadályozzák mindkét ország függetlenségének megszilár­dítását, nemzeti felemelkedé­sét. Az a céljuk, hogy elte­reljék az afrikai országok fi­gyelmét a fajüldöző rendsze­rek elleni küzdelemről, és a haladó erők megosztásával nehezítsék a földrész teljes felszabadítására irányuló kö­zös fellépést; megszerezzék a Vörös-tenger feletti korlát­lan ellenőrzést. Nyilvánvaló, hogy a két ország fegyveres összetűzései csak közös ellen­ségeiknek kedveznek. Meggyőződésünk, hogy Etiópia, Szomália népeinek, Afrika, az egész világ haladó erőinek érdeke azt kívánja, hogy a felek azonnal szün­tessék be a fegyveres össze­csapásokat, és a vitákat tár­gyalásokkal, békés úton ren­dezzék.” Castro fogadta Frank Church-t Fidel Castro, a kubai ál­lamtanács és a miniszterta­nács elnöke, kedden fogadta Frank Church amerikai sze­nátort, aki hétfőn érkezett Havannába. Castro és Church autós sé­Megkezdődött az Adria kőolajvezeték magyarországi szakaszának építése. A Kőolajvezeték-építő Vállalat, a csehszlovák PLYNOSTAV céggel közösen építi meg a 200 kilométer hosszú szakaszt. A siófoki kőolajve­zeték-építők Berzence község határában megkezdték az ^országhatár és Kára község közötti 95 km-es szakasz építését. A képen: a távvezeték építése az ország­határnál. (Képtávírónkon érkezett.) Joseph Biden Budapesten Joseph Biden szenátor, az Amerikai Egyesült Államok szenátusa külügyi bizottságá­nak tagja néhány napos lá­togatásra Budapestre érke­zett. A szenátort fogadta Hu­szár István, a Miniszterta­nács elnökihelyettese, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének elnöke, Nagy János külügyminiszter- helyettes és Török István kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes. Darvasi István, az ország- gyűlés külügyi bizottságának tagja ebéden látta vendégül az amerikai szenátort. Ottawa Sztrájk A nyári 'szünetről hívták vissza a kanadai honatyákat, hogy döntsenek a 2200 kana­dai légi forgalomirányító sztrájkjáról. Az ügy maratoni hosszúságú, több mint tízórás vitája után nagy szótöbbség­gel olyan törvényjavaslatot szavaztak meg, amely elren­deli a sztrájk beszüntetését és nagy összegű bírsággal sújtja a sztrájkolókat, ha nem ve­szik fel a munkát. tát tett a kubai fővárosban, majd meglátogatta Ernest Hemingway egykori villáját. J (AP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom