Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-10 / 187. szám
a Képújság 1977. augusztus 10. • • ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Csőtörés a Bethlen Gábor utcában Sörös Sándor és ötvenhárom lakótársa írt levelet szerkesztőségünknek a szekszárdi Bethlen Gábor utcából. Problémájuk tavaly szeptemberben kezdődött, a Bethlen Gábor utca 7. számú ház előtti csőtöréssel. Ezt követően körülbelül hetenként volt csőtörés, pontosan hét alkalommal. Az utolsó (novemberi) csőtörést már meg sem javították, csak egyszerűen elzárták a vizet, s azóta az utca egyik szakaszán nincs vízszolgáltatás. A lakók egyik hivatalból a másikba járnak, kilincselnek, s kérik, hogy legalább érdemleges választ adjanak nekik. Sajnos ez eddig nem történt meg. Egyébként az utca 1972. decemberében lett bekapcsolva a városi vízhálózatba, s a családok komoly összegeket költöttek a belső vezetékek felszerelésére. Müller János, a Tolna megyei Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi üzemeltetési osztály vezetője válaszát közöljük: — A szekszárdi Bethlen Gábor utcai nyomóvezetéken bekövetkezett sorozatos meghibásodások miatt 1976 év végén a hibás 'vezeték- szakaszt üzemen kívül helyeztük, és olyan átalakítást készítettünk, hogy az érintett területen közkutas vízellátást biztosítottunk. Az átalakítás után beépítésre került két darab közkút, egymástól 250 méter távolságra van, tehát a köz- kúttól a legtávolabbi fogyasztó 125 méterre van. A hibás vezeték kiiktatása után megbízást adtunk a Telefonszámunk: 129-01, 123-61. MÉLYÉPTERV részére, hogy az érintett vezetékre — valamint a többi hasonló anyagból épült vezetékszakaszokra — készíttesen kiviteli tervet. Mint ismeretes, a terület sűrűn beépített, lakó- és gazdasági épületekkel, az épületek, valamint a közterület alatt ismert és ismeretlen vízszintes és függőleges vonalvezetésű pincerendszerek húzódnak. Ilyen területen a nyomóvezeték üzemeltetése veszélyes, hiszen a sorozatos meghibásodások minden esetben vagyont és életet veszélyeztetnek. Az új vezeték megtervezése valamint a kivitelezés igen komoly műszaki munkát igényel. Mivel várhatóan hosszú időt igényel a megfelelő vezetékcsere; a panaszos Sörös Sándor április 5-i személyes megkeresése után megkíséreltük a vezeték üzembe helyezését, de sajnos a meghibásodások miatt ismételten üzemen kívül kellett helyezni. A tervező vállalat már több ízben tartott helyszini szemlét és felméréseket. A kiviteli tervek elkészülte és a betervezett anyagok beszerzése után vállalatunk a kivitelezést megkezdi. A közöltek alapján megállapítható, hogy a házibekötéses vízszolgáltatás ismételt biztosítása várhatóan hosszabb időt igényel, ezért csak a már említett közkutas vízszolgáltatást tudjuk biztosítani. Megemlítjük, hogy az utca lakóig akik korábban is közkjjffról hordták a vizet, az/épületük állagának veszélyeztetettsége miatt nem igénylik a vezeték üzembe helyezését, összefoglalva ismételten közöljük, hogy a vezetékszakasz átépítését csak a kiviteli tervek elkészülte és annak engedélyezése után tudjuk elkészíteni, de ezen időre a közkutas vízellátást biztosítani tudjuk. Csak a munkaszüneti napok? Nyitral Györgyné faddi olvasónk azt kérdezi, hogy a terhességi-gyermekágyi segélyezés idejébe (140 nap) be kell-e számítani a törvényes munkanapokon kívüli napokat is? Takács Ernő, a Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője válaszából idézünk: — Tájékoztatjuk, hogy az érvényben lévő jogszabály értelmében a terhességigyermekágyi segélyezés időtartamába be kell számítani a vasárnapot — munkaszüneti napot (fizetett ünnepnapot), ez természetesen azt jelenti, hogy a vasárnap kivételével a fizetett ünnepnapra is folyósítani kell a terhességi-gyermekágyi segély napi átlagát. Lesz-e zöldségüzlet Kisdorogon? Sebestyén József Kisdo- rogról kérdezi, hogy miért nem létesítenek községükben egy zöldségüzletet, ahol vásárolni lehetne paprikát, paradicsomot, stb. Miért kell még ezekért az árukért is a szomszédos községekbe utazniok a kisdorogiaknak? Ambrus Lukács, a Teveli községi Közös Tanács elnöke a megalapozatlanul felvetett problémára a következőket válaszolja: — Kisdorog község Tevel községtől négy kilométerre van. Tevel községben a ZÖLDÉRT Tolna megyei Vállalatának elődje (TOL- NAKER) egy zöldség-gyümölcs pavilont építtetett, mely Kisdorog tagközségé is. Az áruellátástól függően nemcsak a teveli. hanem több szomszédos község lakói is itt vásárolnak. A vállalat korábbi és mostani tájékoztatása szerint Tevel községtől lényegesen kisebb településeken újabb pavilont nem építenek. Ugyanis a lakosság nagy része, mintegy 90 százaléka önellátó, a primőr zöldáru kivételével, és így olyan minimális forgalmat bonyolítana' le, ami gazdaságtalan volna és az eladó beállítása is szinte lehetetlennek látszik. Egyébként Kisdorog községben az ÁFÉSZ vegyes önkiszolgáló boltja különösen az úgynevezett eltevési időszakban paprikát, uborkát, stb. az igényeknek megfelelően árusít. Nem áll meg az autóbusz Az elmúlt heti ön kérdez — mi válaszolunk rovatunkban Huszka Anna problémájával foglalkoztunk, ami a Szekszárd— Bonyhád között közlekedő autóbuszokkal kapcsolatos. Tehát: a két város között közlekedő • autóbuszok a Sió csárdánál megállnak, de a levélben szereplő Szekszárdról 10 órakor induló autóbusznak nincs megállója az említett csárdánál. s ez a menetrendben sincs jelölve. Ml VÁLASZOLUNK A Kennedy-ügy újra kísért (8.) Gyilkosok összeesküvése Két fénykép Az FBI-tói való segítségkérés még egy botcsinálta marxistánál is kissé szokatlan. Nem kevésbé szokatlanul festettek Oswaldnak más, Kuba .javára” elkövetett cselekményei is. 1963 szeptemberének végén Oswald Mexikóba indult, mivel azt remélte, hogy ott tu- ristaivizumot kap Kubába. Később a OIA közzétette a Mexikóiban. Qswaldról készült fényképet. Az egyetlen hasonlóság az ottani „Oswald” és az egy hónappal később Dallasban letartóztatott Oswald között az volt, hogy mindkettő kopaszodott. lEgy bizonyos William Haudit okmányaiból és tanúvallomásaiból — az ő neve közvetlenül Oswald után áll a vizűmért folyamodó személyek jegyzékében — kitűnik, hogy Oswald valóban Mexikóban járt és valóban vízumot kért. De itt is a körülményeknek olyan „titokzatos” összeesése fordult elő, mint amilyenek látszólag egész életében üldözték Oswaldot. Arról van szó, hogy Haudit, egy turista-folyóirat szerkesztője — korábban a CIA munkatársa volt. A másik „zavar”, amely felkeltette a kritikusok figyelmét, Oswald letartóztatása után történt, Henry Wade dallasi kerületi ügyész sajtókonferenciáján, A sajtókonferencia során Wade kétszer is közölte, hogy Oswald a „Szabad Kubáért” bizottság tagija volt. Ez komoly elszólás, mert ez a „bizottság” — a Castro-ellenes szélsőségesek szervezete. A terem túlsó végéből egy baráti hang végül helyreigazította Wadet és odasúgta neki, hogy Oswald a „Tisztességes Bánásmódot Kubának Bizottság” tagja volt. A „baráti hang”: egy Jack Ruby nevű, éjszakai mulató-tulajdonosé volt. Ezen események közül bármelyik, külön véve, mint egyszerű összeesés, leírható a számláról. Együttesen azonban olyan embert rajzolnak elénk, akit hat éven keresztül különféle hírszerző hatóságok ösztönöztek, hajtogattak és gyámolítottak. KILENC GYANÚSÍTOTT Igaz ugyan, jelenleg semmilyen hiteles bizonyíték sincs arra, hogy a CIA, vagy az FBI részt vett a John Kennedy meggyilkolása céljából szőtt összeesküvésben. Viszont Osvaldnak az amerikai hírszerző hatóságokhoz fűződő kapcsolatai világosan utalnak másvalamire — annak szükségességére, hogy ezeknek a szerveknek el kellett titkolniuk az igazságot. Mivel Oswaldnak Jack Ruby által történt meggyilkolása után a OIA vagy az FBI nehezen bizonyíthatta volna be, -hogy 1963. nov,ember 22-én ügynökük nem az ő parancsukra cselekedett. Oswald nem az egyetlen gyanúsított volt, akit Kennedy meggyilkolása után letartóztattak. Még kilenc embert vettek őrizetbe, de ezeket rövid kihallgatás után szabadon bocsátották. Hármuknak közülük megvan a fényképe, amely rendőrök kíséretében ábrázolja őket. Kik ezek? Hivatalosan nem ismeretes. Még azelőtt helyezték szabadlábra őket, hogy bárki is nevük kiderítésével fáradt volna. A Warren-jelentésben egyszerűen „csavargókéként szerepelnek. Olyan emberhez képest, aki a feltevés szerint a „század gyilkosságát” elkövette, Lee Harvey Oswald mégis eléggé furcsán viselkedett. Úgy látszik, a gyilkosság előtti napon valósággal törte magát, hogy figyelmet keltsen — többször verekedésbe keveredett, lármát csapott a lőtéren, azzal dicsekedett, hogy hamarosan „egy halom pénzt” kap. Mindezeknek az incidenseknek két jellemző vonása van: Oswald mindig teljesen nyíltan megnevezte magát, de később azok az emberek, akikkel összeakadt, mégis csak üggyel-bajjal ismerték fel. .Különös érdeklődésre tarthat számot Oswaldnak a gépkocsi-kereskedővel folytatott beszélgetése. Oswald először is nem tudott autót Nézetni. Másodszor, 1963. november 9-én,‘amikor — feltevés szerint — a kereskedővel Dallasban beszélgetett, a War- ren-ibizottság adatai szerint otthon volt, Irvingben. Más ellentmondó mozzanatok is akadnak. Szeptember 25-én például Oswald, a bizottság adatai szerint, egy Mexikó felé haladó autóbuszban volt. Ezen a napon azonban egy magát Lee Harvey Oswaldnak nevező, ember megjelent a Texas állambeli Austinban lévő bevonulási központban. „SOKFEJÜ HIDRA” 1966-ban Richard Popkin St. Louis-d professzor, számos, éhhez hasonló esemény összehasonlítása alapján, arra a következtetésre jutott, hogy két Oswald létezett, és a „hamis” Oswaldra azért volt szükség, hogy kompromittálja a valódi Lee Harvey Oswaldot. Ez megmagyarázná, hogy Oswald miként lehetett egyszerre két helyen. Másrészről megmutatja, hogy egy középszerű lövész miként találhatott el egy 280 láb (1 láb=30,5 cm) távolságra lévő mozgó célpontot. Harmadszor, magyarázatot ad arra, hogy egy autóvezetéshez nem értő ember miként próbálhatott ki egy gépkocsit, óránkénti 70 mérföldes sebességgel. A „két Oswald” verziója feltárja annak a „zavarnak” az értelmét is, amely, a CIA állítása szerint, Mexikóban történt. Bár az Oswald nevű „sok- fejű hidra” elmélete kissé különösen hangzik, ezt maga Edgar Hoover is komolyan vette. 1960. június 3-án Hoover bizalmas emlékiratot küldött a külügyminisztériumnak, s ebben az állt, hogy Oswald iratait valószínűleg egy szélhámos használja. A Hoover-iféle emlékirat meglehetősen terjedelmes hivatalos levelezést idézett elő a külügyminisztérium részéről. De ezen okmányok közül egyet sem bocsátottak a Warren-bizottság rendelkezésére. Eltemették őket a Nemzeti Levéltárban és csak nemrég bukkantak rájuk. (Folytatása következik) Az államigazgatási vezetők és ügyintézők képesítési rendszeréről szól a Minisztertanács 25/1977. (VII. 9.) számú rendelete, amelynek hatálya alá tartozó államigazgatási szerveknél vezetői és ügyintézői munkakörben való kinevezéséhez és ilyen munkakörben való foglalkoztatáshoz az e jogszabály szerinti politikai képzettség, iskolai végzettség és szakmai képesítés szükséges. A rendelet — amely 1978. január 1. napján lép hatályba — tartalmazza, a képesítési előírásokat, valamint azokat a feltételeket, amelyeknek fennállása esetén a képesítési előírások alól felmentés adható. (Megjelent a Magyar Közlöny 1977. évi 54. számában.) Az OKISZ Értesítő f. évi 22. számában jelent meg az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 3/1977. ÉVM számú elvi állásfoglalása az építésügyi ágazaton belül a minőségrontás súlyosabb eseteinek és az ebből származó tisztességtelen haszon gyakorlati megítélésének ismérveiről, illetve az ezek megállapításával kapcsolatos kérdésekről. Az állásfoglalásból itt csupán az alábbiakat idézzük: ”... .felügyeleti vizsgálatok és árellenőrzések során a minőségrontás. illetve az ebből származó tisztességtelen haszon mértékének súlyosságát mérlegelve személyi felelősségre vonásra (fegyelmi, szabálysértési, büntető eljárásra), illetve gazdasági bírság kiszabásának indítványozására minden esetben javaslatot kell tenni.” Ugyanezen miminisztérium 4/1977. számú elv; állásfoglalása a kiskorú és a gondnokság alatt állók lakáscseréjéhez szükséges hatósági hozzájárulásról szól és kimondja, hogy a kiskorúak és gondnokság alatt állók nevében ezek törvényes képviselője által kötendő lakáscsere-szerződés esetében a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges, ha a cserélendő lakások bármelyikére meghatározott lakáshasználatba-vételi díj összege a tízezer forintot meghaladja. „Együttműködés a mező- gazdasági üzemek, valamint vállalatok és iskolák között a munkaerő tervszerű foglalkoztatására” címmel jelent meg közlemény a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Értesítő idei 22. számában, amely szerint a munkaerő tervszerű biztosítása érdekében a mezőgazdasági üzemek az állami vállalatokkal, intézményekkel és az iskolákkal alakítsanak ki kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatot és a munkaerő átengedésére, illetve a tanulóifjúságnak a betakarítási munkákba való szervezett bekapcsolására előre kössenek megállapodást. A közlemény eligazítást ad arra vonatkozóan is, hogy ebben a megállapodásban miket célszerű rögzíteni, mit biztosítsanak a vállalatok, hivatalok, intézmények és mit vállaljanak a mezőgazdasági üzemek. Ugyanebben az értesítőben felhívás jelent meg a tej és tejtermék értékesítésének fokozására, mely felhívásból csupán az alábbiakat idézzük: „Valamennyi tejet és tejterméket árusító bolt alapvető feladata, hogy nyitástól zárásig az igényeknek megfelelő készlettel és választékkal rendelkezzen.” Dr. Deák Konrád, a TIT városi-járási szervezetének elnöke Közúti emlékmúzeum Kiskőrösön van Magyar- ország és Közép-Európa egyetlen közúti, útépítési emlékmúzeuma. Az útépítés eszközeit, történetét és intézményeit bemutató kiállítást, Lévárdi Imre kiskőrösi gyűjtő anyagának felhasználásával létesítette a KPM. A római kori Pannónia útépítési, módszereitől napjaink technikájának bemutatásáig, gazdag anyagot tár a látogatók elé a múzeum. Képeink egykori egyenruhákat, használati tárgyakat és gépeket mutatnak be a múzeum anyagából (MTI foto, Karáth Imre felv. KS) Jogszabályokról <— rüviden