Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-30 / 203. szám

1977. augusztus 30.

Í^PÚJSÁG 3

Zörög, pedig nem fújja a szél. Simontornyán, ahol nemrég megöltek egy magányos öregasszonyt, egy idő óta akkor is zörög a haraszt, amikor tökéletes a szélcsend. Pletykák, rágalmak, zavarkeltő, ártatlan emberek életébe gázoló mendemondák kapnak időnként lábra és járják be a nagyközséget.

A döntően ipari munkások által lakott településnek se a múltjába, se jövőt hordozó jelenébe „nem fér bele” ez a közhangulatot erőteljesen befolyásoló jelenség, mely negatív a javából. Úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik azt hangoztatják, hogy „nem lehet befogni a falu száját”.

De csakugyan az egész faluról van-e itt szó? Egyáltalán nem. A közhangulat névtelen mérgezői kevesen vannak. A többséget azok képviselik, akik munkát, a munkával tisztességet és nyugalmas otthont adó lakhelyüket szeretik, következésképpen nincs kedvükre, hogy annyi a be- és feljelentés, rágalmazás, gyalázkodás, hogy olyan sok a közösség és az egyének életébe való felelőtlen beavatkozás, beletiprás.

A törzsökös Simon tornyai- ak közül úgy vélik többen, hogy „a település új lakói a ludasak” az együttélés normáinak lépten-nyomon való megsértésében. Mások — szintén szép számmal — azt hangoztatják, hogy a közhangulatot megrontó jelenségek magyarázata a sok szabad idő. „Mert nem tudnak mit kezdeni magukkal az emberek!” Azaz: meg kell még őket tanítani arra, hogy okosan éljenek a szabad idejükkel. „Hát persze az sem ártana, ha több tisztelettel lennének egymás iránt” — mondták mások.

— Becsületszavamra, nem lepne meg, ha egy napon arról értesülhetnék boltban, piacon vagy másutt, hogy X- né boszorkány, Y pedig magával az ördöggel trafikál és meg kell égetni őket — jegyezte meg epésen a nagyközség vezetői közül egy férfi és hangjából nem hiányzott sem a megvetés keserűsége, sem az irónia.

— Egy év múlva elviszem innem édesanyámat, mert úgysem lesz maradásunk — fogadkozott a vékonyka, csupa ideg, kamasz. H. Sanyi. A gyerek most lép 14. évébe és ilyenként az általános iskola VIII. osztályába. Ha végez, elmennek Budapestre, hogy megvédjék magukat a tömény rosszindulat ellen.

Csak rosszindulat ellen?

H. S.-né, feketében ül, háttal a kitárt ablaknak és sír. Nincs két hónapja, hogy elveszítette férjét, aki 39 éves volt. Kézitáskájában matat idegesen és elébem teszi a kórház igazolását.

„A halál oka — olvasom — gerincvelő-gyulladás”.

— Mit csináljak? Pereljem be az egész falut?

— Inkább elmennek innen ?

A gyerek válaszol az aszszony helyett. A szerkesztőségnek írott levelében még azt írta az özvegy, hogy köti a kis lakóház, szeretteinek sírja és a néhány itt élő hoz- zálartozó. Védjük meg őket, mert így, hogy elvesztett férjét tartják az öregasszony gyilkosának, nem lehet élni...

A rendőrség kézre kerítette azt a fiatalembert, aki alapos okkal gyanúsítható az idős nő megölésével. Mégis, ott álltak még a legközelebbi hozzátartozók H. S. sírja mellett, amikor a végtisztességre megjelentek közül egy asz- szony elsuttogta egy másiknak „biztos forrásokra” hivatkozva a gyanúját, miszerint; „H. S. megmérgezte magát, mert ő ölte meg az öregasszonyt és úgy látszik, nem bírt a lelkiismeretfurdalásá- val.”

Másnap tovább gömbölyö- dött már a csak krimin edzett elmék közös alkotása, a rágalom. Úgymond; „dehogy öngyilkosság történt itt. H. S.-t az öregasszony gyilkosa mérgezte meg, mert H. látott valamit.” Szóval „a tettes el akarta hallgattatni a tanút.”

Sanyi minap az unokatestvérével együtt verekedésbe keveredett. Kint játszottak az utca végiben és egy kislány kezdte.

— Eredj innen, gyilkos volt az apád!

Szó szót követett. A gyalázkodás akkor maradt abba, mikor a két gyerek elégtételt vett. Sanyi sírva állított az anyja elé:

— Mondja meg nekem, mi az igazság!

Az asszony elmondta, so- kadszorra mondta már el a fiának, hogy mi okból maradtak magukra, de nem tudta megnyugtatni.

— Menjünk innen édesanyám, ahol ilyenek az emberek nem lehet megmaradni.

Csakugyan, mire számíthat az élő, ha a holtat is meghurcolják?

H. S. asszony testvére:

— Megyek az utcán és hátra sem kell néznem, tudom, hogy sutyorognak mögöttem.

— „Nézd, ott megy...”

— Nahát, ez az? Csakugyan igaz, hogy H-t 50 ezer forintért bérelték fel, hogy eltegye láb alól az öregasszonyt?

— Azt én nem tudom. De azt igen, hogy nem természetes halállal halt meg ez a H. S.

— Hát hogyan?

— öngyilkos lett."

Dél közeledtén néptelen az utca, ez azonban csak látszat. Amint a gépkocsink megállt H.-ék háza előtt, fejek jelentek meg az ablakokban és a kerítések felett, aztán megelevenedett a környék. Én bent beszélgettem a fiatal özveggyel. Gépkocsi- vezetőnket egy öregasszony faggatta farizeusi szívélyességgel.

— A rendőrségtől jöttek, aranyom?

— Látogatóban vagyunk.

— Na ne mondja! Biztosan nyomozók maguk, hiszen ami itt történt... Tudom, amit tudok...

Mire a gépkocsivezető lenyeli a mérgét, hogy jólne- veltség határain belül folytathassa a diskurzust, elhangzik az istenáldja. Távolodik a hírharang. Elgondolni is lehangoló, hogy amíg hazaért, hány kapuban állt meg, s holnap ilyenkorra miféle mese kerekedik ki abból, hogy itt állt egy idegen autó H. S.-ék háza előtt.

Titok kiíecsegése nélkül, hadd árulom el: H. S.-nénál és az elhunyt H. S. rokonainál csakugyan jártak nyomozók. Név szerint tudakozódtak a gyalázkodók rágalmazók iránt. Tudniillik törvényeink a becsületet védelemben részesítik akkor is, ha már meghalt az, akinek a becsületére, jó emlékére sorsot vetettek felelőtlen fecsegők. (Úgy, mint H. S. becsületére!) Különösen védik törvényeink az elhalt becsületét akkor, ha az azon esett sérelem kihat családjának (özvegyének, fiának, rokonságának) élő tagjaira. A BTK 268. paragrafusa szerint el lehet járni mindazok ellen, akik halottnak az emlékét gyalázzák meg. A simontornyai „jólértesültek” tehát felelősségre vonhatók. mivel halottnak, vagy emlékének meggyalázá- sa véletlenül soha, csak szándékosan követhető el.

Környezetvédelem

A Könnyűipari Minisztériumban megkezdték a hosz- szú távú országos környezet- védelmi koncepcióba illeszkedő ágazati program kialakítását. Ennek alapján dolgozzák majd ki a konkrét intézkedéseket.

A könnyűiparnak jelenleg mintegy 80 termelőhelyén — elsősorban a textil-, a bőrés a papírgyártás kellemetlen kísérőjelenségeként — keletkeznek számottevő

mennyiségben környezetet

szennyező anyagok. Csökkentésükre már eddig is számos hatásos intézkedés történt. Több helyütt korszerűsítették a hőenergiát előállító berendezéseket és az egyes technológiai folyamatokat is.

Egyebek mellett a Csepeli Papírgyár felújította számos korszerűtlen berendezését, s technológiájának a levegőt leginkább szennyező fázisát. Ezt azonban csak átmeneti megoldásnak tekintik: a kéndioxidszennyezés végleges megszüntetésére várhatóan 1978-ban kerülhet sor.

A textilgyárakban a legnagyobb gond a 40—50 munkahelyen naponta keletkező 80 ezer köbméter szennyvíz közömbösítése. A szennyvizek tisztítási technológiájának kidolgozása után új típusú tisztítóberendezéseket terveznek, s 1980-ig üzembe is állítanak.

A környezeti zaj csökkentésére elsősorban a legzajosabb szövödékben tettek siker® intézkedéseket.

A Simontornyai Bőrgyár a Budapesti Műszaki Egyetem vízgazdálkodási és vízépítést intézetének javaslata alapján módosította tisztítómű-rendszerét, s jelenleg a hazai bőrgyárak közül egyedül rendelkezik viszonylag modern biológiai szennyvíztisztító teleppel. A gyár szennyvízkezelésének teljes körű és végleges megoldásához várhatóan 1980-ig jutnak el. (MTI)

Az elhaltnak bármely rokona jogosult a törvény védelmét, az elkövetők felelősségre vonását kérni. A gyalázkodók, rágalmazók nevének, lakcímének ismeretében reméljük, sor is kerül erre. Simontor- nya egészséges közvéleményének a képviselői bizonnyal H-né és fia mellett fognak állni...

LÁSZLÓ IBOLYA

Vásár után, ráérősen

sétálgatva a dunaföldvá- ri központban, megszólított az öregember, állít- va-kérdczőn:

— Maga a... Láttam az utcánkban többször.

— £n vagyok.

A feleségem

Ennyi elég volt neki ahhoz, hogy mindent elmondjon magáról, amíg az autóbusz nem indul Paks felé, aztán pedig bent a kocsiban.

— Csák úgy passzióból jöttem, a szórakozást megérdemli az ember, nem igaz? Hatkor indul a busz Német- kérről, azzal jöttem a vásárba, de előtte már elvégeztem a munkámat. Kanokat gondozok egy másik emberrel, a községi kanokat. Ma fölkeltem három órakor és háromtól hatig, mielőtt a busz elindult, már fordultam egyet-kettőt a búgatáshoz, szóval kihajtottam házakhoz a kandisznót. így csináljuk. Szelídek ezek, mennek nyugodtan az út szélén. A vásárba utazáshoz meg is kerestem hajnalban a pénzt. A sörre valót is. Szóval borravalóból. ívtindig adnak egy kis pénz, örülnek, hogy kimegy az ember a kannal. Egyébként én nyugdíjas vagyok, megvan a jó nyugdíjam, nem pénzért csinálom, hanem, hogy légyen elfoglaltságom. Unatkoznék.

Itt közbeszóltam:

— Háztáji jószág és kert nincs talán?

— Nagyon foglalkozunk vele, de az nem énrám vár mind, vagyunk hozzá hatan. Az egész család. Mi mindent közösen végzünk el. Ebédelni is egvütt vagyunk hétköznap, vasárnap. A lányom, vejem és a két nagy gyerekük ott laknak velünk szemben, új házat építettek, és annyira összejárunk, hogy nem is vagyunk külön. Elmondok magának valamit. Minden évben nagy disznókat vágunk. Mi is kétmázsásakat, kettőt meg a vejemék is. Ök is kettőt, De hát ők négyen vannak rá, mi meg csak ketten az asszonnyal. Az unokák nem nézik, melyik szalámi kié, csak mondják, hogy éhes vagyok. Ez így jó és szép dolog. Gondolja el, minden áldott nap összejövünk egy asztalhoz. Micsoda szép dolog.

— A nevét nem értettem jól az elején, tessék megmondani, hogy leírjam. És a család többi tagjáét is.

— Gévich István. Gévich. A feleségem Juli néni, a lányom Ambach Andrásné Gévich Juli, a vejem Ambach András a kislány Ambach Juliska, a fiú unokának meg ugyanaz a neve, mint az apjának. Most elmondom, ki mit dolgozik. Mindenki dolgozik. A Juliska még tanuló a ruhaipari szövetkezetnél Pakson, de tanulni Szek- szárdra jár. A testvére, szóA nagy kert, hátul lucernás

val a fiú unokám tehenész a tsz-ben, ő már tizennyolc éves. Rettentően szeret állatokkal foglalkozni, örökölte az apja tulajdonságát. Meg az enyémet. Nincs is több ilyen fiatal tehenész a németkéri szövetkezetben. A vejem a háztáji jószág őrzője jelenleg, úgy beszélték rá. mert könnyebb munka kellett neki. Sokáig cipekedett, takar- mányos volt és kikészült eléggé. Télen meg majd, ha már nem lehet őrizni az állatokat, akkor találnak neki más könnyebb munkát. A felesége, szóval a lányom, szintén tsz-tag. Magtárban dolgozik. Ott mindig akad munka. Szóval így vagyunk.

— A felesége az otthoni teendőkkel foglalkozik.

— A főzéssel. Azt ő csinálja örökké.

— Tud főzni mindenki kedvére?

— A csirkét én már unom. De kénytelen főzni azt is mindig, mert tele van velük az udvar. Megeszem a levét vagy a pörkölt szaftját tésztával. Különben nagyon jól főz a feleségem.

Gévich István sokat beszélt még a községi kanokról, a fajtájukról, a viselkedésükről. aztán elbúcsúztunk Pakson, a Birka-csárda közelében. Mondta, hogy ma itt ebédel, mert biztos találkozik ismerősökkel, beszélgetni akar. nem siet haza Német- kérre, ráér délután.

Néhány nappal később kerestük a lakásán. Üres volta ház. feleségével együtt átment a szemben lévő ház kertjébe, a családi másik részének portáján dolgoztak az unokákkal. Büszkén újságolták, hogy a 150 ölnyi uborkaföld az idén nagy termést

adott, már hétezer forint a bevétel. Nem is hitték, hogy ilyen lehetséges. Beszélgettünk az ifjú varrnőjelölttel és szerettük volna megismerni a szövetkezet legfiatalabb tehenészét Andrást, de ő eltűnt a szomszéd kukoricásban. A nagyszülők szerint megijedt a fényképezéstől, rettentően szégyenlős, ha idegeneket lát. Így van ez a németországi rokonokkal is, amíg meg nem szokja őket.

Ebédfőzésig volt még idő, Juli néni beállt uborkát böngészni. ö is szégyenlős egy kicsit, faggatni kellett, de végül nevetve bevallotta, hogy ma kakast vágott és bevallotta azt is, nem tudja, hány csirkét nevel egy-egy évben. Százhúszat biztos. Dolgos család ez, sok húsra van szükség. Eszembe jutott István bácsi vallomása, miszerint már ránézni sem nagyon tud a baromfira — kivéve a kacsát — és igazat adtam mindenkinek. Legfőképpen Juli néninek, aki tizenkilenc év óta egyfolytában főz a családra, amióta összejött ez a dolgos háznép Németkér központjában.

GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly

/•V.vV^iaiÉiáiiÉÉí: :: *** * ’• / *; • v -* - * i *:•:*•*:*' * ^áic * • *: ^ * ^ ^i: *-v*:: **áH& *• ’* * * *.**** *•: ** *: {* •* /; -* .*: *.**’•* **.**.*1 ’• //Végül nevetve bevallotta