Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

OL VA ST AM 22-21 fok Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként megnövekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon záporral, zivatar­ral. Napközben élénk, időnként erős déli, délnyugati szél, várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 22—27 fők között. i i Névnap: Ágoston A Nap kél 4.57 — nyugszik 18.33 órakor j A Hold kél 18.05 — nyugszik 4.24 órakor J i Száztíz évvel ezelőtt, 1867. augusztus 28-án szüle- ‘ tett Pozsonyban — és 1942-ben halt meg Budapesten [ — Kóbor Tamás író, publicista. ■ i i O SZÓNOKKÉPZÖ tan­folyam kezdődik augusztus 30-án Domboriban, a me­gyei művelődési központ és a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának szervezésé­ben. A tanfolyamon a csa­ládi ünnepségeket rendező irodák vezetői és aktivistái vesznek részt. — ÉLŐ SERTÉST a Szov­jetunióba is szállít Paksról az állatforgalmi vállalat. A hosszú útra 500—600 hízott sertést indítanak havonta va­gonokkal a Duna menti Egyesülés Tsz-től. A SZÁZ VAGON ÄRÜ a konzervgyárnak. A kocsolai termelőszövetkezetből száz vagon áru kerül az idén a Szigetvári Konzervgyárba, mellyel a tsz 15 éve üzleti kapcsolatban áll. A nagy mennyiségű áru elsősorban sárgarépából, zöldségből, zöldpaprikából, uborkából és paradicsomból tevődik ösz- sze. * A KÖJÄL KlSZ-szer- vezete patronálja az V. szá­mú szekszárdi bölcsődét. A KISZ-esek vállalták, hogy előadásokat tartanak a gon­dozónőknek, segítséget nyúj­tanak a bölcsőde légytelení- téséhez és kisebb javításokat is elvégeznek. # AZ ELMÚLT FÉL ÉV­BEN a Tolna megyei Textil- tisztító és Ruházati Vállalat szocialista brigádjai összesen több mint 600 óra társadal­mi munkában teljesítettek kommunista műszakot. + A ZENÉLŐ NYÁR so­rozat idei utolsó hangverse­nyén, hétfőn este nyolc óra­kor a Budapesti Madrigál­kórus szerepel Szekszárdon, a régi megyeháza udvarán. Rossz idő esetén a koncert­re a művelődési központban kerül sor. O ÚJ HELYRE költözik az egyik gyógyszertár Pak­son. Az útrekonstrukció miatt szükségessé vált bontások megszüntetik a Kossuth La­jos utca sarkán lévő gyógy­szertárat, helyette ismét egy régi gyógyszertárépületben nyitnak patikát, ugyancsak a főutcán, a bankfiók épü­lete mellett. A régi házat gondosan felújíttatta a ta­nács és a költözés a közel­jövőben megtörténik. A Tíz SZÁZALÉKKAL termelt többet 1977 első fe­lében a megelőző év hasonló időszakánál a Baranya—Tol­na megyei Tégla- és Cserép­ipari Vállalat hidasi üzeme. * A X. SZEKSZÁRDI néptáncfesztiválra eddig 13 együttes jelentkezett. — LOTTÓTAJÉKOZTATÖ. A 34. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négytalálatos szelvénye 193 fogadónak volt, nyereményük egyenként 34 744 forint. Három találata 13 590 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 248 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 291 738 darab, ezekre egyenként 14 fo­rintot fizetnek. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai augusztus 27-én Dacia 9 702 Moszkvics 604 Polski Fiat 1500-as 12 507 Polski Fiat 126-os 4 681 Skoda 100-as 82 953 Skoda 100 L. (Bp.) 8 933 Skoda ÍOO L. (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Bp.) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 14 844 Trabant Lim. Spec. (Győr) 7 118 Trabant Lim. (Bp.) 10 334 Trabant Lim. (Győr 4 122 Trabant Combi (Bp.) 1 961 Trabant Combi (Győr) 522 Trabant Hycomat 5 920 Wartburg Lim. 5 812 Wartburg de Luxe 7 665 Wartburg Tourist 2 026 Wartburg de Luxe tolótetös 2 191 Wartburg Lim. tolótetős . 1755 Zaporozsec 25 318 Zsiguli (Bp.) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 072 Zsiguli 2103-as 8 691 Zsiguli 21011-es (Bp.) 7 982 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 3 745 Zsiguli Combi 10 458 Az Állatkertben — fennállása óta először — sivatagi rókakölykök születtek. Az Afrika sivatagjaiban őshonos kis ragadozók jellemzője, a testükhöz viszonyítva arány­talanul nagy a fülük. Vaslakodalom Dombóvárott, a helyi szo­ciális otthon lakói, a Vanya házaspár szombat délelőtt tartotta vaslakodalmát a vá­rosi tanács nagytermében. Jelentés a zöldségfrontról Ülésezett a megyei zöldség­gyümölcs operatív bizottság. Megállapították, hogy a tava­lyi év azonos időszakához vi­szonyítva a zöldség-gyümölcs termelésben és felvásárló'- ban hatalmas a fejlődés. Ezen keresztül a kereskede­lem feladatai is ugrásszerűen megnövekedtek. Hogy a fel­vásárlás és értékesítés fel­adatainak maradéktalanul eleget tudjanak tenni, a me­gyei zöldség-gyümölcs opera­tív bizottság az alábbi felada­tokat jelölte meg. Augusztus 28-tól Szekszár­don és a megye üdülőhelyein a bolti elárusító egységek va­sárnap is nyitva tartanák, a ZÖLDÉRT jövő héten meg­kezdi a gimnázium sarkán a zöldség-gyümölcs árusítását E feladatok megyei szinten is jelentkeznek, ezért a községi tanácsok, a szövetkezetekkel közösen lehetővé teszik — engedélyek kiadásával — a zöldség-gyümölcs kitelepülé­seket, ezzel is gyorsítva az; értékesítés munkáját. P. Gomba a bányából Tatabányán, a 14-es akna egyik elhagyott vágatában ha­vonta 5—6 mázsa sampinyon gombát termesztenek. A bányászatból kiöregedett dolgozók 180 méter mélyen ter­mesztik a finom csemegét, amelyet a tatabányai bölcső­dék, óvodák, kórházak és bányászéttermek részére szál­lítanak. Harmincéves a madocsai népi együttes A madocsai népi együttes — mai fenntartója a paksi ÁFÉSZ — 1947-ben ala­kult azzal a céllal, hogy a népi szokásokat, dalokat, táncokat megmentse a jövő számára. A madocsai ver- bunkot és a híres szögény csárdás szólóját gazdag, új változatban járják. A cso­port rendszeresen szerepel Madocsán, a környező köz­ségekben, de részt vesznek minden jelentősebb hazai folklórfesztiválon is. Kül­földön is jártak, műsoruk­ról többször is készített felvételt a televízió. Egyik táncosuk, Serege Lajos, az idén nyerte el a Tolna me­gye kiváló népművésze Cí­met, de nem ő az egyetlen kitüntetés birtokosa, maga az együttes is többször megkapta a kiváló címet, s számos nagydíj és nívódíj birtokosai. Tegnap délután nyílt meg az évforduló alkalfná- ból az együttest bemutató kiállítás, a községi tanács nagytermében. Este a mű­velődési házban „selyöm- csárdás” bál volt. Ma délelőtt tíz órakor a moziban folklórfilmeket vetítenek és dr. Martin György, az MTA néptánc­kutatója tart előadást. Este hat órakor a művelődési házban „ajándékműsort” ad a szekszárdi, és a duna- földvári „Földvár”, tánc- együttes, valamint a kalo­csai és az őcsényi népi együttes. „Márkás” autók és autósok X. Y. nyugatnémet állampolgár „személygépkocsijá­val nem adta meg az áthaladási elsőbbséget egy védett útvonalon haladó ZIL tehergépkocsinak, és összeütköz­tek” — olvasom a Népújság tegnapi számában. A szomorú következmény: a szabálytalankodó autó vezetője és utasa a helyszínen meghalt,, hárman pedig — „a helyszínre szemből szabályosan érkező Trabant­ban” ülők közül — súlyosan megsérültek. A közlekedés áldozatát természetesen mindig sajnál­juk, függetlenül attól, hogy vétkes volt vagy sem. Az autósokban ilyenkor mindig motoszkál a gondolat: „So­sem lehet tudni, hogy nem én leszek-e a következő?” Nekem, mint autósnak a simontornyai baleset kapcsán egy másik gondolatom is támadt. Visszapergetve a hóna­pokat, éveket, nehéz lenne összeszámolni, hogy hány külföldi is maradt valahol az országútjainkon. Sok, na­gyon sok ... Ki ilyen, ki olyan körülmények közt. A kül­földiek — főként a márkás vagy márkásnak vélt kocsik volánjánál ülők — baleseti körülményeinek, okának azonban van egy sajnálatos közös vonása is. Nem, nem a közlekedési szabályok ismeretének hiánya. Azt több­nyire jól, vagy legalábbis elfogadhatóan tudják. Nem is a gyakorlat hiányzik, hiszen jó részüknek szinte „vérévé vált” a közúton való száguldás. Az okok közül az isme­retlen terepet is ki kell zárni, hiszen baleseteik többsége olyan egyszerű forgalmi helyzetben következik be, hogy ott még egy gyenge kezdőnek sem lett volna szabad za­varba jönnie. Egészen másról, egy mentalitásbeli problémáról van szó. Gondoljunk csak az éttermekben a pincérek, zené­szek felé ötszázasokat lobogtató úriemberekre! Akik el­várják, vagy elvárnák, hogy a pénzükért körülöttük fo­rogjon a világ — legalábbis éttermi méretekben —, és mit sem törődnek a többi vendéggel, emberrel. / Nos, valami ilyesféle játszódik le a közutakon is, na­gyon sok esetben. Ott a tábla, a félreérthetetlen jelzés, egyértelmű, hogy a „márkás” kocsi vezetője lenne köte­les a másiknak elsőbbséget adni, mondjuk egy traban- tosnak, de ő mégis úgy viselkedik, mintha rá külön KRESZ vonatkozna. Nem! A közúton csak egyenrangú gépjárművek van­nak, nem pedig márkásak és nem márkásak, külföldiek és hazaiak. Sajnos, sokan azért váltak áldozattá, mert ezt nem lát­ták be — kellő időben. B.F. Hétfőn lottó-juta lomsorsolás A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó augusztusi jutalomsorsolását. A húzáson a 32. játékhét szelvé­nyei között összesen 1290 tárgy­nyereményt sorsolnak ki. Fő- és nagy nyereményként ezúttal két Zsiguli személygépkocsi, 30, egyenként ötvenezer forintos vá­sárlási utalvány és ugyancsak 30 színes televízió jut a legszeren­csésebb szelvénytulajdonosoknak. * Az igazgatóság összeállította a lottósorsolások jövő havi menet­rendjét is, amely szerint szep­tember 2-án Kincsesbányán, 9-én Tiszaalpáron, 16-án Jánossomor- ján, 23-án Pásztón, 30-án pedig Budapesten, a televízió nyilvá­nossága előtt, húzzák a lottó ese­dékes heti nyerőszámait. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbár-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnéL Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 A gyerekek körében nagy sikert arattak a régi tűzoltó eszközök (Foto: B. J.) Tegnap délelőtt Szekszár­don, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban dr. Nedók Pál, a szekszárdi Vá­rosi Tanács elnöke nyitotta meg a Tolna megyei tűzoltó­parancsnokság tűzvédelmi ki­állítását. Az ötven éve alakult szek­szárdi hivatásos tűzoltóság életéről, mindennapjairól ké­szített felvételek, írásos be­számolók mintegy keretül szolgáltak, az elmúlt utat, eredményeket bemutató' ki­állításnak. A bejárat mellett a kiállítás első részében a szekszárdi tűzvédelem törté­netét bemutató táblókat ál­lították ki. Ott láthatjuk az 1927-ben alakult tűzoltóság első három tagjának a fény­képét. A harminc éve államosí­tott tűzoltóság eddigi ered­ményeiről, munkájáról is hű képet kaphatunk a kiállítá­son. Korabeli tudósításokról készített fotókópiák számol­nak be a régi nagy szekszárdi tüzekről, többek között a bel­városi templom égéséről. Ko­rabeli zászlókat, öltözékeket, sisakokat, baltákat és egyéb felszereléseket is kiállítottak. A kiállítást méltán nevez­hetjük az utóbbi idők leg­népszerűbbjének, hiszen több mint ezer ember jelent meg a megnyitón. A tárlatvezetést a hagyományos módon, éppen a nagy tömeg miatt meg sem lehetett tartani. A megnyitón ott voltak a város és a megye, párt-, állami és tömegszerve­zeti vezetői, a szomszéd me­gyék tűzvédelmi szakemberei. A kiállítást az érdeklődők szeptember 8-ig tekinthetik meg. A megnyitó után a BM Tűzoltóság központi fúvós­zenekara adott térzenét, este 6-kor pedig a szekszárdi me­gyeháza udvarán koncertet adtak, ahol a reneszánsz mu­zsika műveiből játszottak ko­rabeli hangszereken. Tűzvédelmi kiállítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom