Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-04 / 182. szám
1977. augusztus 4. Atomerőmű-építkezés Emberek, pénzek, közérzet Hétfőn reggel munkakezdéskor mentünk ki az atomerőmű főépületéhez, esett az eső, mindenképpen alkalmas volt az idő a szokásosnál hosszabb beszélgetésre. Három embert hívtak be az óriási alapgödör egyik sarkánál lévő művezetői irodába, kérésünkre. Az iroda jó tágas: egy sokablakos barakk. Annyi minden látható benne az asztalokon, a falak tövében és egyéb helyeken a műszaki és személyes tárgyakból, hogy komoly erőpróba Juhász István lenne leltárt készíteni. Az emberek jönnek-mennek, tárgyalások és villámgyors eszmecserék folynak, két-há- rom műszaki ember elmé- lyülten tanulmányoz valamit, és mégis kitűnő lehetőségünk adódik a zavartalan beszélgetésre. Elsőnek Juhász István lakatos és hegesztő brigádvezető érkezik. Paksi lakos, 1974-ben jött az erőműépítéshez a Paksi Állami Gazdaságból. — Miért jött jde? Több a pénz — Több, de a munka is. A gazdaságban nem az eredeti szakmámban dolgozhattam, hanem mezőgazdasági gépszerelésben. Jobb itt nekem. — Mivel kezdte a munkát? — A kazánház építésén dolgoztunk, aztán amikor kellett, ide küldtek bennünket, öt embert a főépülethez. Mi öten voltunk itt az első hegesztők. — Megvannak még valamennyien? — Nem. Sok ember kiszűrődött azóta, összesen már huszonötén is voltak a brigádban. Lemorzsolódtak. Nem bírja mindenki ezeket a követelményeket. Ezt a tempót. Voltak néhányan, akik az éjjeli munkát nem bírták. — Mennyi a havi keresete? — Az enyém hétezer, mindent beleszámítva, a tavasz óta. Tavasszal és nyáron dolgozunk legtöbbet. Nagyon hosszú a nap. — A többieké? — Öt-hatezret ők is megkeresnek. — Mutassa be a brigádját, néhány szóval! — Kilencen vagyunk. Paksról. Tolnáról, Gerjenből, Né- metkérről, Dunakömlődről, Nyírkárászról. Onnan Ribár János jött, húsz éves. A legidősebb tag Czinner István tolnai. Három év múlva nyugdíjba megy. — Jól tud még hegeszteni? — Nagyon jól. Szorgalmas. Nem remeg a keze. — Ez az összeállítás talán már megmarad? — Bízom benne. A többi erőművet is fölépítjük, 1980 után. így határoztunk. Jó ez a brigád. — Magát hány gyerek várja esténként? — Kettő. Hatéves és kéthetes kislányaim. — Mikor tud legtöbbet enni? — Mindig tudok, de este mégis legjobban. A feleségem meleg vacsorával vár. Elköszön. Ketten érkeznek: Markulia József 47 éves, ugyancsak hegesztő-lakatos brigádvezető és egyik beosztottja, Tren- csényi István. Mint kiderült, nem véletlenül hívta magával éppen őt. — Mi kell ahhoz, hogy az erőműnél megállja valaki a helyét, azon kívül, hogy érti a szakmáját? — kérdezem Markulia Józseftől. — Akarat legyen az emberben. Tudjon szívvel-lélek- kel dolgozni. Mi például, hár- man-négyen még az előírt tíz óránál is többet dolgozunk időnként, ha szükséges. Itt maradunk este tízig. — Lehet ezt bírni? — Mondom, hogy szív kell hozzá. Itt van a Trencsényi István. Tavaly októberben jött Nagydorogról, valaki — biztos jóakarója — azt mondta róla, vigyázzunk ezzel az emberrel. Aztán kiderült, hogy bármilyen munkát elvégez. Talán a legjobb emberem. Ezt úgy kell érteni... Megmagyarázom. Tizenegyen vagyunk a brigádban. Két székesfehérvári, ebből egyik én vagyok, egy nagydorogi, egy szabadegyházi és hét zalai ember. Eredetileg én is Zalából származom, így jött össze a társaság. Na. szóval tizenegyen vagyunk. De ekkora építkezésen nincs egymás mellett az összes brigádtag, megoszlik a munka, és mindegyik résznél szükség van egy emberre, aki összefogja, irányítja azt a hármat- négyet. Hát ilyen a Trencsényi is. Pedig egy éve sincs még, hogy erőműves. — Maga azelőtt hol dolgozott? — Tizenegy évig a CSÖ- SZER-nél, és már tíz éve ide tartozom a 22-es vállalathoz. Százhalombattáról jöttem öt emberrel. Az aranykoszorúért dolgozom a brigáddal. — És mennyi pénzért? — Szép a keresetem. Átlagosan nyolcezer. De ezt úgy kell nézni, hogy, persze már említettem a túlórákat... Trencsényinek is volt hétezer forintos hónapja. Nevet a nagydorogi hegesztő. Egész magatartásán látszik: szeret itt, megtalálta a helyét. — De mit csinál akkor, ha este tízig tart a műszak? Hol alszik? — Indul Nagydorogra egy autóbusz tíz óra húszkor. De megtörtént már, hogy majdnem éjfélig dolgoztunk. Akkor bezörgettem egy Paksi jó ismerősömhöz — édesapja a szomszédunk — Török Pálhoz. Fölkelt és a saját kocsijával hazavitt Nagydorogra. így megy nálunk a munka. Török Pál is velünk van tulajdonképpen: tehergépkocsivezető itt az atomnál. Gemenci József Fotó: Gottvald Károly II. Sokan keresik fel a környékbeli TÜZÉP-telepeket. Kezdődik az építkezés, kell az anyag. Van-e, lesz-e elegendő belőle az idén? Előre- bocsátandó: az építőanyagkereskedők országosan százezer lakáshoz elegendő anyaggal várják az érdeklődőket. Az elmúlt években sokszor hangzott el a panasz, hogy ezt vagy azt az építőanyagot nem lehet kapni. Ilyen szempontból is érdekesnek látszik az építőanyag-kereskedelem elmúlt évi forgalmazásának elemzése. A belkereskedelem ugyanis tavaly mintegy 12— 15 százalékkal kevesebb építőanyagot adott el, mint 1975- ben. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy 1975-ben — az építőanyag-áremelések hírére — a lakosság nagy mennyiségben előre megvásárolta a későbbi építkezésekhez szükséges anyagot 's. Emellett továbbra is maradtak hiánycikkek, mint például az ajtók, ablakok, a cserép, a kisméretű tégla és bizonyos típusú betongerendák. Egy KNEB-vizsgálat azt igazolta, hogy az építkezők kisebb-nagyobb hányada csak hosszas utánjárással, késve tudta beszerezni a keresett terméket. A beszerzés késése sok esetben nem az áru hiánya miatt történik, hanem azért, mert ott és akkor nem lehet kapni a keresett cikket. A Tona megyei építők általában azt tapasztalják, hogy Baranyában fennakadás nélkül beszerezhetik szükséges építőanyagukat. Lehet, hogy a szomszéd faluban, városban eladatlan készletek halmozódtak fel ugyanebből a termékből, vagy egy hét, egy hónap múlva ugyanaz a helyi TÜ- ZÉP-telepen is bőségesen kapható lesz. Nálunk azonban más a helyzet: Szekszár- don az idén még nem forgalmaztak kőport. Szakszerűen ezt úgy szokás mondani: rossz az áruterítés és a szállítási ütemezés. Mindez hátrányt, bosszúságot okoz a vásárlóknak. Az összesítések mindig jelzik, hogy bizonyos termékekből eladatlan készletek maradtak raktáron, másokból hiánytalanul kielégíthették a fogyasztói keresletet, megint másokból nem tudnak elegendő mennyiséget a vásárlók rendelkezésére bocsátani. Jelenleg a kereskedelmi vállalatok igyekeznek felmérni az igényeket, ők informálják a termelő vállalatokat. Ez elvileg helyesnek látszik, hiszen az eladók ismerik legjobban a vevőket, és mégis, néha az építőanyagtermelés nincs szinkronban a kereskedelmi előrejelzésekkel. Ezt sokféleképpen lehet magyarázni, többek között a vásárlói konzervativizmussal is. Csak néhány példa: hosz- szú évek óta hiánycikk a kisméretű tégla, ugyanakkor a vásárlók nem veszik az úgynevezett falazóblokkot, amely gyorsítja a munkát, egyszerűbbé teszi a szállítást, rakodást, Ódivatú vásárlói szemlélet lenne mindez? Részint, ám a kereskedelemnek és az iparnak is tudnia kell, a kalákában készülő családi házak építői abban érdekeltek, hogy minél kevesebb pénzt költsenek anyagra. Egyelőre a különféle falazóblokkok ára, amelyeket Bá- taszéken készítenek — igen magas, sokan ezért részesítik előnyben a nehezen beszerezhető, ám olcsó kisméretű téglát. A vásárlói igények pontosabb felmérését, a vevők kényelmét szolgálja az úgynevezett „anyagbiztosítási rendszer”. Ez azt jelenti, hogy a házépítő előre leadja a TÜ- ZÉP-telepen azt a listát, amely tartalmazza mennyiségben és minőségben mindazokat a termékeket, amelyek az alapozástól a tetőfedésig a lakás felépítéséhez szükségesek. Ez az akció nagyon kedvező a vevőkre nézve, mégis eddig nem aratott osztatlan sikert. Dombóvá- rott, Szekszárdon alig néhány építő kötőt ilyen szerződést a teleppel. Ennek oka a következő: a vásárlók nem nagyon ismerik az előbiztosítási rendszert, mert nem megfelelő a propagandája; a termelők pontatlan szállításai esetén a TÜZÉP-telepek sem képesek a megrendelők részére az igényelt árukat a kívánt határidőre rendelkezésre bocsátani; valamint maguk a TÜZÉP-telepek is tartózkodtak a rendszer elterjesztésétől, húszén az egyoldalúan csak a vállalatra ró kötelezettséget. Említettük a vásárlói konzervativizmust, ez azonban nemcsak az anyagok megválasztásában érzékelhető, hanem maguknak a lakásoknak, családi házaknak műszaki tervezésére is. Az építészek nagyon sokat panaszkodnak arról, hogy a régi népi építészet gazdag hagyománya eltűnt falvainkból és helyüket az esztétikusnak egyáltalán nem mondható, négyzet alaprajzú. sátortetős házak foglalták el. — BM—PJ — (Folytatjuk). Györkönyi utcarészlet; két sátortetős családi ház a régi nyeregtetősök között A TÁRSADALOM boldogulása lelkesít, a szomszéd boldogulása legalábbis elgondolkodtat. „A tsz több tagjának van milliós betétje a helyi takarékszövetkezetben. Bezzeg a bejáró munkás — egy keresetből hat gyereket nevel —, a hónap végén kölcsönből él, mert hitelt nem ád az ÁFÉSZ”. „A főváros körül emeletes családi házak gyűrűje. A legtöbb portán, a garázsban ott a személygépkocsi. Ennyi embernek ennyi pénze? Miből? Még a tőkés állam is elszámoltatja polgárait.” Logikailag elfogadjuk a szinte már közhelyszerű szemináriumi tételt: A szocializmus viszonyai között a javakat — a termelőerők és a tudat fejlettségi szintjének megfelelően — a végzett munka szerint osztják szét. Más szavakkal: érdekeltté tesszük a dolgozókat a termelés eredményeiben. hogy legyen elég kenyér, hús, ruha, építőanyag, lakás, szerszám, gép, stb. És ahogyan gyarapszik az ország, úgy vállalhat egyre nagyobb részt az állam a gyermeknevelés, a tanulás, az egészségvédelem költségeiből. Társadalmunkban az anyagi és szellemi javakat létrehozó munka lett a forrása az emberek megélhetésének és boldogulásának. Megszűntek a kizsákmányoló osztályok. Egyre inkább sikerül a spekulációs jellegű jövedelem- és vagyonszerzés mellékútjait is eltorlaszolni. így hazánk állampolgárai ahogyan dolgoznak, lényegében úgy élnek. boldogulnak. Ez persze csak némi egyszerűsítéssel igaz, mivel az eltartottak, főleg a nem keresőképes gyermekek száma, a házastárs jövedelme esetenként meghatározóbb az élet- körülmények alakulásában, mint maga a munka. Az átlagos teljesítmény többnyire az átlagos élet- színvonal fedezetét teremti meg. Az átlag egyébként tömeges, nagyobb arányú, mint azt a statisztikai valószínűség indokolná. Mert a változatlanul tapasztalható bérezési egyenlősdi óhatatlanul a teljesítmények nivellálódásának irányába hat. A bérezési gyakorlat még nem díjazza kellően a végzett munka mennyiségét, minőségét, bonyolultságát. A munka fizikai nehézsége az egyetlen teljesítménymérő, amely a munkaerő- hiány kényszerítő hatására anyagilag többé-kevésbé elismert. Noha társadalmi és egyéni érdek is a kiugró teljesítmény, mégis inkább csak a főtevékenység, a szervevett nagyüzem keretein kívül érhető el rendszeresen és viszonylag széles körben. így az átlagtól érzékelhetően eltérő anyagi helyzet alapja is rendszerint valami magánkontóra végzett többlétmunka. Köztük méreteiben és társadalmi-gazdasági hatásában egyaránt -— iparban csakúgy mint a mezőgazdaságban foglalkoztatottak körében — döntő a háztáji kertészkedés és állattenyésztés. A kisgazdaságok' produktumairól a népgazdaság, a fogyasztó még hosszú időn át nem mondhat le. A VILÁGOS, egyértelmű elvek érvényesülése a mindennapi gyakorlatban nem ellentmondásmentes. Szemet szúr például, hogy némelyek a társadalmi fejlődés egész korszakát átugorva a maguk számára megteremtik a javak viszonylagos bőségét. Az viszont már kevéssé szembeötlő, hogy ki milyen teljesítményt nyújt ezért a jómódért, ügy hogy a heti negyvenkét órán túl még további ötven-hatvan órát, nyugdíjas családtagjaikkal, gyermekeikkel együtt pedig nem ritkán több száz órát is dolgoznak. Vannak, akik megkérdőjelezik az ilyen, néha már- már önemésztő igyekezetei. Azt mondják, hogy nem a mi emberideálunk az. aki az ébrenlét állapotában nem ismer más foglalatosságot, csak a munkát. Mit lehet erre válaszolni ? A meditációt kategorikusan kiiktathatnánk azzal, hogy a magánéletnek ez a szférája már nehezen szabályozható. Ez igaz. De az is, hogy gazdasági haszna, fontossága miatt még hosszú ideig nélkülözhetetlen lesz ez a tevékenység. És miután úgyis sok objektív és szubjektív tényező hat ellene, egyértelmű ösztönzést, határozott bátorítást igényel. VANNAK, akik örömüket lelik a kemény munkában, az anyagi gyarapodásban. Az idősebb korosztály hosz- szú időn át fennmaradásáért vívott kérlelhetetlen harcot a természet, a társadalom erőivel szemben, és megedződött e küzdelemben. Egy életen át tartó szorgalom és lemondás ritka szerencsés esetben, legfeljebb néhány hold földdel gyarapította az utódok létalapját. Azzal, hogy a munka hatásfoka nagyobb, a kitűzött életcél pedig elérhető és emberi lett, a munkakedv, az ambíció csak fokozódott. A fiatalabb korosztályoknak, mivel nem járták ki ezt a kérlelhetetlen, szigorú iskolát, már más a szemléletük és más az életeszményük. Éppen a legutóbbi két-három esztendő tapasztalatai bizonyítják fél- reérhetetlenül, hogy igenigen nehéz a paraszti munkakedv és a kisgazdaságok elért termelési szintjének töretlen fenntartása. Bizonyítják továbbá, hogy az anyagi ösztönzés legkisebb bizonytalansága, a kemény munka értelmébe és_ a kitűzött célok realitásába vetett hit átmeneti megingása pótolhatatlan gazdasági és poliikai károkat okozhat. A legfontosabb erkölcsi ösztönző a jó közszellem. Senki ne a háztáji igyekezettől és a saját munkán alapuló személyes gyarapodástól féltse a közös gazdaság, vagy a sok gyermekes munkáscsalád boldogulását. „Aki hajlandó szabadsága idején pritamin- paprikát szedni, az keressen a háztáji földön százezer forintot. És azt is meg kell fizetni, ha a gazda és családja vasárnap nem futballmeccsre és fagylaltozni megy, hanem a dinnyeföldre dolgozni. így majd nem tizenöt forint lesz a prita- minpaprika és tizenhét forint a dinnye kilója a kecskeméti piacon. Aki öt tehenet tart otthon, s napi egy hektó tejet ad le öt forintjával, attól senki ne sajnálja a havi tizenötezret. A PARASZTSÁG munka-. élet- és szociális viszonyai gyökeresen átalakultak az utóbbi húsz esztendőben. Jól tudjuk, hogy ezt a változást a mezőgazdaság szocialista átszervezése hozta. De a szocialista mezőgazdaság része, szerves tartozéka, a háztáji termelés, hozzájárul az export révén a magyar népgazdaság fejlődéséhez, a jobb áruellátás révén pedig az életszínvonal megalapozásához. Vagyis a mezőgazdaság — és ezen belül a háztáji — fejlődése a városj embereknek, a munkásság-,) nak is közvetlen érdeke. A megépült sok százezer % családi ház, a lényegébe^ ugyancsak jórészt saját erőből megvalósult faluközmű-! vesítés és urbanizáció pedig sok milliárdos kiadástól mentesítette az államkasszát, sőt, ugyanennyivel gyarapította a nemzeti vagyont. KOVÁCS JÓZSEF ITrcncsényMstvái^^^^B
