Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-27 / 201. szám

ászáról 7lol p­XXVII. évfolyam, 301. szám ÁRA: 0.80 Ft 1977. augusztus 37., szombat Mai számunkból RENDELKEZÉSEK A BORFORGALMI adózás EGYSZERŰSÍTÉSÉRŐL (3. old.) CSALÁD — OTTHON (4. old.) OLVASÓSZOLGALAT A MILYEN LESZ A DOMBÓVÁRI MŰVELŐDÉSI HÄZ? (3. old.) NEMRÉGIBEN egy általános iskola végzős tanulóitól megkérdezték — csak úgy, kísérletképpen —, hogy mit tudnak néhány olyan személyről — Rákosi Mátyás, Rajk László, Tildy Zoltán stb. —, akik az elmúlt három évti­zed egyik vagy másik szakaszában fontos szerepet ját­szottak a magyar közéletben. A kérdésekre adott vála­szokból kiderült, hogy annak az egy iskolának a nyol­cadikos tanulói a minimálisnál is kevesebbet tudnak ró­luk. Aligha lehetne leszűrni ebből valamilyen általános ér­vényű következtetést — ha nem érkezett volna hír ép­pen ugyanabban az időben (mondhatjuk: jelenidőben) egy középiskolában történt kerdezősködésről. A vála­szok nagyon hasonlóak voltak az előbbiekéhez. Hozzá kell tenni, hogy mindkét kérdezősködésnek egyetlen fel­tétele volt csupán, hogy a megkérdezettek válaszadás előtt ne kutathassanak könyvekben. Más vidéken történt, hogy egy falusi asszonyt hivata­los levelek özönével árasztott el egy vállalat, amely az asszony házának egyik szobáját igényelte. Aláírattak ve­le mindenféle papírokat, s csak később derült ki, hogy számára nagyon előnytelen szerződést kötött. Évekbe is beletelhet, amíg megtalálja a maga igazságát. Látszatra a fenti esetek között nincs is összefüggés. S mégis van. Két példa együtt olyan kép körvonalait raj­zolja ki, amelyben egyre világosabban látható: állam­polgárok százezrei keveset tudnak arról az országról, amelyben élnek, élünk. A tudományok rohamosan fejlődnek, a technika újabb és legújabb vívmányairól nem lehet tudomást nem ven­ni. S közben már-már kívül esik az érdeklődés határain az, ami az utolsó harminc évben velünk történt, ami a legközelebb van hozzánk. Időben is. térben is, érzelmileg is. S nem ismerjük eléggé ennek a fejlődésnek kapcsán feladatainkat és jogainkat sem. Lehet vitatkozni azon, hogy az általános és középis­kolai tananyag — éppen a tudomány és a technika mind gyorsabb fejlődésének velejárójaként — helyes arány­ban tolódott-e el a reálműveltséget adó tárgyak javára. Mindenképpen tény azonban, hogy az oktatásból — és nemcsak az oktatásból — hiányzik a szocialista magyar haza politikai-jogi-történelmi valóságának megismerte­tése. (Nem sokáig hiányzik. A Minisztertanács a közelmúlt­ban hozott határozatot arról, hogy az államszervezet fel­építésére, a legfontosabb törvényekre, az állampolgári jogokra és kötelességekre vonatkozó ismeretek szerves részei legyenek az iskolái tananyagnak. A legközelebbi években, az új tantervek bevezetése során az általános iskolákban „Történelem és állampolgári ismeretek”, a középiskolákban és a szakmunkásképzőkben pedig „Tör­ténelem és társadalmi ismereték” című új tantárgy lép a tanulnivalók közé. Mit is kell hát tudnia egy magyar állampolgárnak? Annyira régi, klasszikus igazság, hogy immár közhely­számba megy: csak annak a nemzetnek van jövője, amely tisztelettel őrzi múltját, és öntudatosan éli a je­lent. Régi időkről, történelmünk nagy eseményeiről és kiemelkedő alakjairól jelentőségüknek megfelelően szól az iskola a történelem tantárgy segítségével. Nem any- nyira a tananyag hibája, mint inkább érthető emberi gyöngeség, hogy a legújabb időkről, a szinte még csak félmúltnak nevezhető időkről kevésbé világosítjuk fel az ifjúságot. Talán éppen azért, mert akiknek beszélniük kellene róla, a maguk számára alig-alig tudják múltként elfogadni, hiszen nemcsak átélték, de résztvevői, alakítói voltak történelmünk — hibáival együtt is — legtöbb újat, korszakos fordulatot hozó szakaszának. Tudnia kell az állampolgárnak, hogy honnan indul­tunk, hogyan jutottunk odóig, ahol vagyunk — és hol tartunk, mit teszünk ma. Röviden talán így lehetne ősz-; szefoglalni azt a tantárgyi ismeretanyagot, amit már a legközelebbi években elsajátítanak az iskolások. Nehéz volna valamilyen „skatulyába” beszorítani eze­ket a tudnivalókat: jogi tudományok ezek, meg történel­miek is. Nem paragrafusokat kell megjegyeznie a tanu­lónak elsősorban, hanem állampolgári jogait, s köteles­ségeit keLl megismernie. Ismerjük meg hazánkat olyannak, amiilyen ma, s ez­zel együtt azt az utat, amelyen idáig jutottunk. A tör­vénytár — képletesen szólva — nyitva áll mindenki szá­mára, az ország politikai szerkezete, felépítése, jogrend­szere, alkotmánya nemcsak hogy nem titok, de megis­merése kötelesség. Nemcsak azért, hogy majdani felmérések, iskolai vagy azon kívüli kérdezősködések jobb eredménnyel végződ­jenek, mint a mostaniak. Azért, mert a hazafiság össze­tett, bonyolult fogalom. Hazafinak az érezheti magát, aki nemcsak szereti, hanem ismeri is azt az országot, amely­ben született, ahol él és dolgozik, élvezi a jogokat és teljesíti kötelességeit. VÁRKONYIENDRE A 60. évfordulóhoz méltó eseménysorozat volt M&rétky László nyilatkozata . a ­Pénteken hazaérkezett a Szovjetunióból, a II. szovjet —magyar ifjúsági barátság­fesztiválról dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. A magyar delegáció vezetőjével együtt érkeztek Budapestre a fesztivál dísz­vendégei, közéletünk ismert személyiségei. A 900 főnyi magyar dele­gáció többi tagja szombaton és vasárnap barátságvonato­kon érkezik haza. Megérkezését követően dr. Maróthy László a II. szov­jet—magyar ifjúsági barát­ságfesztivál jelentőségéről, a gazdag eseménysorozaton szerzett tapasztalatokról a többi közt a következőket mondotta el a sajtó munka­társainak: — A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulója jegyében rendezett gazdag eseménysorozat mél­tón fejezte ki népünk és if­júságunk testvéri barátságát, együttműködését. — Összesen 1200 fiatal vált személyes részesévé a fesztiváleseményeknek Le- ningrádban és a Szovjetunió más vidékein. A magyar fia­talok képviselőinek alkalmuk nyílt közelebbről megismer­kedni a szovjet nép alkotó munkájával, életével, a szov­jet ifjúság előtt' álló tenni­valókkal. Valamennyien élenjáró munkájukkal, kiváló tanulmányi eredményükkel és közéleti aktivitásukkal érdemelték ki a részvételi jogot. Leningrád lakói nagy sze­retettel fogadták a 900 tagú magyar küldöttséget. Szov­jet vendéglátóink élénk fi­gyelemmel követték a ma­gyar és a szovjet munkás­fiatalok vetélkedőit, erő­próbáit. ízelítőt adtunk né­pünk kulturális hagyomá­nyaiból, mai művészeti ér­tékeinkből. Népes delegá­ciónk tagjai között sokan először jártak külföldön, s éppen abba az országba jut­hattak el, amelyhez törté­nelmi barátság és testvéri szövetség fűz bennünket hangsúlyozta végezetül dr. Maróthy László. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Ta­nács a környezetvédelem, ezen belül a természetvéde­lem hatékonyabbá tétele és jobb koordinálása érdeké­ben — módosítva a termé­szetvédelemről szóló 1961. évi, 18. számú törvényerejű rendeletet — létrehozta az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatalt. A szervezeti intézkedés 1977. október 1-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács bírákat választott és mentett fel, vé­gül egyéni kegyelmi ügyek­ben döntött. (MTI). Tito a KNDK-ban Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a JKSZ el­nöke, koreai vendéglátójával. Kim ír Szénnél, a KNDK el­nökével, a Koreai Munka­párt Központi Bizottságának főtitkárával pénteken külön­vonaton a Phenjantól körül­belül 100 kilométerre fekvő Jonpung tóhoz érkezett. Jo­szip Broz Tito és Kim ír Szén itt folytatta megbeszéléseit a nemzetközi élet problémáiról és a két ország kapcsolatai­ról. Kitüntetés a Volánnál Bensőséges ünnepség szín­helye volt csütörtökön Szek- szárdon a 11. sz. Volán Vál­lalat oktatóterme. A II. Rákóczi Ferenc szo­cialista brigád részére át­adták a magyar békemozga­lom emlékplakettjét és em­léklapját. A kitüntetést az Országos Béketanács ado­mányozta, a béke és barátság, a szolidaritás szellemében ki­fejtett .tevékenység elismeré­séül. A vállalat gazdasági és mozgalmi vezetése az emlék­plakett átadásával egyidőben pénzjutalomban részesítette a brigádot. A kitüntetést Deli Sándor, az SZMT titkára adta át. Talajvédelem, tápanyag-visszapótlás A Dalmandi Állami Gaz­daságban harmincötmillió forint értékű meliorációs munkával számolnak a komplex tervek. A termő­talaj védelmével, a termő­földek racionális kihaszná­lásával kapcsolatos tenni­valók végrehajtásához há­rom év áll rendelkezésre. Az egyik fontos feladatot az elmúlt évek során meg­oldották; a nagy teljesítmé­nyű traktoroknak, ^-munka­gépeknek megfelelő tábla­méretek kialakítását. Ez elengedhetetlen feltétele a legújabb technológia beve­zetésének a növénytermesz­tésben. Az eddigi tíz-ötven hektáros táblák egybeolvasz­tásával most száz-kétszáz hektáros nagyságú táblákon folyik a szántóföldi műve­lés. A melioráció keretén be­lül történik a terület víz­rendezése is. A meglévő ár­kok egy részét kitisztították és jelentős területek vízel­vezetésére újabb csatornákat alakítottak ki. A erodált te­rületeken tőzeges, istállótrá- gyás talajjavítást alkalmaz­nak. Folyik az úthálózat bő­vítése is. A meglévő, nem­rég elkészült műúthoz csat­lakozó profilozott és vegy­szeres kezeléssel szilárdított burkolatú földutakat csatla­koztatnak. Fontos meliorá­ciós tevékenység az altalaj­lazítás, a talajszerkezet-ja- vítás, a tápanyag-feltáródás elősegítése érdekében. A vetésszerkezet lehetővé teszi, hogy évről évre az aratás után — amikor van szabad gépkapacitás, az őszi munkák megkezdése előtt — kiszórják az egy év alatt felhalmozódott istálló­trágyát, főként a gabona­tarlókra. Az idén az összes szántóterület 23 százalékára jutott szerves trágya. Évek átlagában 25 százalékra, te­hát négy év alatt minden te­rület sorra kerül. Mintegy 1400 hektárra 3500 vagon is­tállótrágyát szórnak ki 200— 300 mázsa hektáronkénti dó­zissal. A talajélet, a táp­anyag-visszapótlás szem­pontjából fontos szerves anyag kiszórását a héten befejezték. Tizennégy nagy teljesítményű, hat kisebb teljesítményű szervestrágya- szóró pótkocsi végezte a munkát, nyolc markolóval. Az emberek és a gépek részben két műszakban dol­goztak, hogy az őszi mun­kák megkezdése előtt azon­nali leszántással időben ta­lajba kerüljön a gazdaság szervestrágya-készlete. A héten befejezik az istállótrágya-kiszórást .Munkában a vibrációs altalajlazitó

Next

/
Oldalképek
Tartalom