Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-19 / 195. szám

NÉPÚJSÁG AUGUSZTUS 19 PÉNTEK Névnap:Huba A Nap kél 4,45 — nyugszik 18,50 órakor A Hold kél 9,50 — nyugszik 20,54 órakor Száztizenöt évvel ezelőtt, 1862. augusztus 19-én született Maurice Barrés, francia regényíró, számos irodalmi és művészeti tanulmány szerzője. # A KOLLEKTÍV szerző­dések módosításának tapasz­talatairól, a bizalmiak jog- és hatáskörének érvényesülé­séről tárgyalt tegnapi ülésén a MEDOSZ megyei bizottsá­ga. Az ülés határozatokat ho­zott a munka jobbítására. + HELYESBÍTÉS. Tegna­pi lapszámunk első oldalán a Tamási VEGYÉPSZER-nél történő beruházásról szóló képriportba sajnálatos hiba csúszott. A beruházás kivite­lezője ugyanis a Tolna me­gyei Tanácsi Építő- és Sze­relőipari Vállalat, nem pedig a TÁÉV. A A MÓRI nyugdíjasklub ötven tagja látogatott el szer­dán Tamásiba. Délelőtt a község nevezetességeivel, a gyulaji erdővel ismerkedtek, délután a tamási nyugdíjas­klub tagjaival találkoznak. Kellemes beszélgetés után nótaszóval búcsúztak egy­mástól. (Tudósítónktól.) + TÁRSADALMI munká­ért 14 kitüntetést adott át csütörtökön délután Pakson Süth Miklós, a Hazafias Nép­front nagyközségi bizott­ságának titkára. Négyen „Kiváló”, tízen pedig „Ér­demes társadalmi munkás” jelvényt kaptak. Ugyan­csak a paksi népfrontirodá­ban körűit sor az Országos Béketanács által adományo­zott „Békemunkáért” emlék­lapok átnyújtására is. O BERLINBEN töltött egy hetet 39 pedagógus a paksi járásból. # KIRÁNDULNI MEGY a szekszárdi felsővárosi olvasó asszonyok klubja. Huszon- harmadikán indulnak Tokaj­ba, és a három nap alatt töb­bek között ellátogatnak Sá­rospatakra is. A HETEDSZER küldik szét a meghívókat Kecske­mét hagyományos folklór eseményére, az országos nép­zenei találkozóra. Az augusz­tus 26—28. között sorra ke­rülő seregszemlén ott lesz­nek Tolna megye népzenei előadóinak, együtteseinek, táncosainak képviselői is. Idén a zenei folklór mintegy 350 előadóját, ápolóját vár­ják Kodály Zoltán szülővá­rosába. + A MEGYE CSALÁDI és társadalmi ünnepeket szervező irodáinak vezetői ta­lálkoztak szerdán Pakson. Megbeszélték az elmúlt idő­szak legfontosabb problémá­it, és meghallgatták a paksi iroda vezetőjének beszámo­lóját. # BUSZFORDULÓ épült Pári községben, 251 ezer fo­rintos költséggel. O JÓL HALAD a tamási mentőállomás építése. Az épület nagy részénél már megtörtént a vakolás. A lé­tesítményt még ebben az év­ben átadják rendeltetésének. * KISMAMA-TALÁLKO­ZÓ lesz augusztus 22-én, hétfőn délután 2 órakor De­esen, a művelődési ház nagy­termében, a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet szakszervezeti bizottsága és vezetősége rendezésében. A 430 ÁLLANDÓ, rend­szeres vásárlója van a tolnai PATEX-üzem könyvbizomá­nyosának. A szépirodalom mellett nagy az érdeklődés a politikai, tudományos, mű­szaki kiadványok iránt is. A jól felszerelt könyvtár beirat­kozott olvasóinak száma 66, ezt a jövőben növelni kíván­ják. — TÁJÉKOZTATÓ. A gya! ír- latban esetenként vitát okuz, hogy az 1976. évben megjelent rendelkezések alapján hogyan változott a gyermekintézmények­ben fizetendő térítési díjak meg­állapításának időpontja és az ehhez szükséges keresetigazolá­sok rendszere. Ezzel kapcsolat­ban a Munkaügyi Minisztérium a következőket közli: A szülők jövedelemigazolásá­nak évi egyszeri bekérését és ennek alapján a gyermekintéz­ményekben fizetendő térítési dí­jak évi egyszeri megállapítását az adminisztratív munka egysze­rűsítése érdekében 1977-től kez­dődően rendelték el. Ezek sze­rint a szülők évente egyszer — szeptember 1-ig — kötelesek iga­zolást adni, mégpedig a február 1—július 31. közötti munkabé­rükről, illetve jövedelmükről. Az igazolások alapján a gyer­mekintézményekben a térítési dijakat évenként egy alkalom­mal, szeptembertől—szeptembe­rig terjedő időre állapítják meg. Változatlanul érvényben van az állami gazdaságok, erdőgazda­ságok, üdülők stb. dolgozói, va­lamint a mezőgazdasági termelő­szövetkezeti tagok jövedelemiga­zolásának éves rendszere. (MTI). — ASZÁLY THAIFÖLDÖN. Ed­dig nem tapasztalt, már két hó­napja tartó szárazság pusztít az egyébként nagyon is csapadékos délkelet-ázsiai országban. A tar­tós szárazság a becslések sze­rint már elpusztította az idei ku­koricatermés 75 százalékát és a rizstermést is fenyegeti. A kuko­rica — a rizs után — a legfon­tosabb exportcikke Thaiföldnek. Felvételre keresünk: bölcskei' telephelyünkre 1 fő varrógép-, vagy általános műszerészt, Szekszárdra: 1 fő tmk-villany- szerelőt, 2 fő gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet: Szekszárdi Textiltisz­tító és Ruházati V. Szekszárd, Tartsay u. 6. (301) Erősen felhős idő Várható időjárás ma estig: túlnyo­móan felhős idő, többfelé esővel, záporral, néhány helyen zivatarral. Általában élénk, a Dunántúlon időn­ként erős déli, délnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet: 23—28 fok kö­zött. Távolabbi kilátások kedd reggelig: jobbára borult idő, ismétlődő eső, záporeső, többfelé zivatar. Pátzay Pál szobra a tanítóképző főiskolán Szemrevételezés az új tanítóképző előtt Nemcsak tanítóképző^ fő­iskolával gazdagodik Szek­szárd, hanem Pátzay Pál, két­szeres Kossuth-díjas, kiváló művész „A szabadság fája” című alkotásával is. Ugyan­akkor a megye további Pátzay-műveket kap: a jövő évben Hőgyészen három al­kotását állítják fel. A szobor elhelyezésével kapcsolatban tegnap Szek­szárdra érkezett a mester, aki dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára, dr. Kálmán Gyula, a megyei ta­nács elnökhelyettese és dr. Vadas Ferenc, a megyei ta­nács művelődési osztályveze­tője kíséretében megtekin­tette a főiskola épületét, majd részletes megbeszélés kezdődött arról, hogy hol he­lyezzék el a szobrot. Az ere­deti terv szerint „A szabad­ság fája” a főiskola épülete előtti térre került volna, vagy az épület elé, vagy a tér va­lamelyik sarkába. Pátzay mester azonban nem helye­selte a tervet, mondván, hogy a szobor mérete, a szabadság Pátzay Pál Szekszárdra ke­rülő alkotása fáját ültető nőalak szimboli­kus jelentése inkább belső elhelyezést kívánná. Ezután a bizottság, a mesterrel az élen, hosszan tanulmányozta a főisleola auláját, s végül úgy döntött, hogy itt helyezik el a szobrot, amit az épület­tel együtt adnak át a főiskola hallgatóinak, a város lakos­ságának. Csak egy pad kellene A gyerekek nyűgösen nyúj­togatják karjukat szüleik fe­lé. Követelik, hogy vegyék fel őket. Egy öregember bot­jára támaszkodik, táskája lá­ba előtt a földön. Mellette egy meglékelt görögdinnye. Né­hány asszony szorosan a buszmegállót jelző tábla mel­lett álldogál, hogy biztosít- ( sák: legalább a buszban le­gyen ülőhelyük. A pillanatkép mindennapos, de a reggeli és a délutáni órákban már-már jellegzetes „színfoltja” a szekszárdi Ka­darka utcai bölcsőde előtti buszmegállónak. A forgalmas megállóhelyen várakoznak mindazok, akik a bölcsödébe, vagy a közeli óvodába hord­ják gyermeküket és azok, akik az Előhegyen, illetve a Ka­darka utca környékén laknak. A gyerekeket, a bevásárló­szatyrokat cipelő várakozókon szomorúan akad meg az em­ber szeme... Hogy mi a meg­oldás?-Csupán egy vagy két padi —hm— O L VAST AM Faradtolaj A fáradtolajjal gyerekkoromban ismerkedtem meg. Nagyapámé volt, egy jól ledugaszolt üvegben tartotta a présház polcán. Nagy érték volt, mert nekünk, gyerekek­nek szigorúan tilos volt hozzányúlni. — Nehogy meg­kóstoljátok, mert meghaltok tőle — figyelmeztetett ben­nünket. — Meg aztán nehezen is jutottam hozzá. Hogy mire volt jó? — Időnkint a lószerszámot kente be vele, meg elnyűtt, munkára befogott csizmáját. Meg­kérdeztem, mi az, hogy fáradtolaj, mert el se tudtam képzelni, hogyan fáradhat el az olaj. Az ember igen. A ló is... Azóta már megtudtam. Abba fárad bele az olaj, hogy használják. Motorban keni a tengelyeket, csap­ágyakat, fogaskerekeket és több millió fordulat után a ledörzsölődött acélpor festi feketére. , ~ Olvasok is róla, hogy mekkora gond a fáradtolaj tárolása, megsemmisítése. Jómagam is gyűjtögetem, kényszerűségből. Ott sorakoznak a kannák a garázsban, tele fáradtolajjal. Kiönteni nem merem, mert szennyezné a földet, a vizeket. Még meg is büntetnének érte. Azon­ban ami nálam tíz-húsz liter, az a nagyüzemekben eset­leg több száz tonna. Ezért figyeltem fel a tegnapi Népújság hírére. Hogy olajregeneráló berendezés üzemi próbáit kezdték meg a szekszárdi buszbontóban. Ha a próbák eredményesek lesznek, talán én is megszabadulok — törvényes keretek közt — a fáradtolajtól. (J)-Pakson huszonnégy lakást építenek cigánycsaládok ré­szére, panelelemekből, csalá­di ház formában. Egy-egy házban két család kap helyet. Azok a családok, akiket ki­öntött a víz tavaly nyáron. (A felhőszakadáskor, a beton­telep mellett erősen megron­gálódtak az épületek, sőt né­hány összedőlt.) A Nagydoro­gi út közelében felépülő há­zak jól illeszkednek a kör­nyezetbe, más új családi há­zak sorai mellett. A nagy­községi tanács építteti a ci­gánycsaládok hajlékát, a szerkezetet a TOT-ÉV állítot­ta össze, a többi munkát a tanács költségvetési üzemé­nek szakmunkásai végzik el. Illetve már inkább múlt idő­ben fogalmazhatunk: végez­ték el. Felajánlásként augusz­tus 20,-a előtt befejezik az utolsó munkákat is — közöl­te Laszlóczki József építés- vezető. Felvételünk korábban készült, amikor még sok volt a tennivaló az értékes ház­csoport elkészítésében. A költségeket külön kiutalt ál­lami pénzből fedezték, mint több más helyreállítási mun­kát Pakson, az árvízszerű fel­hőszakadás után. G. J.—G. K. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A TESZKERV igazgatói irodájában kerestem fel Tóth István elvtársat, az áruház igazgatóját, Szekszárd város élelmiszer-ellátó szakszolgá­lat parancsnokság parancs­nokát. Sokirányú elfoglaltsá­ga mellett lehetőséget biztosí­tott arra, hogy tájékoztatást adjon a rábízott polgári vé­delmi szakterület munkájá­ról, feladatairól és ezek telje­sítéséről. — Tóth elvtárs, mióta és milyen beosztásban tevékeny­kedett a polgári védelem szervezetében? — Közel 20 évvel ezelőtt, az akkori légoltalmi élelme­zési szakszolgálat szervezeté­ben alegységparancsnokként kerültem beosztásra. Az az­óta eltelt időszak alatt 10 évig dolgoztam a városi szak- szolgálat törzsében, két évvel ezelőtt bíztak meg a szakszol­gálat vezetésével. — Mi a szakszolgálatuk alapvető feladata ? — Alapvető feladatunkat a 2041/1074. (XII. 11.) Mt. h. számú határozat rögzíti: ...az élelmiszer-ellátó szakszolgá­lat feladata a támadófegyve­rek hatásai következtében el­látatlanná vált lakosság és a mentésben, mentesítésben (fertőtlenítésben) részt vevő polgári védelmi erők élelme­zése. Ennek érdekében szer­veztük meg 1976-ban a polgá­ri szervezetek korszerűsítése keretében, a kereskedelmi, vendéglátóipari üzemekre, il­letve az üzemi konyhákra építve a szakszolgálat alegy­ségeit. — A békeidőszak egyik alapvető feladata a létreho­zott polgári védelmi szerve­zetek felkészítése a várható feladataikra. 1977. évben a felkészítést hogyan hajtották végre? — A szakszolgálati alegysé­gek személyi állománya több mint ötéves polgári védelmi gyakorlattal rendelkezik. Az elöljáró parancsnokság uta­sítása alapján ezért ez évben 6 órás ismétlő jellegű, gyakor­lati foglalkozást kell végre­hajtanunk. Az alegységek fel­készítését összehangoljuk a gazdasági tevékenységgel is. Példa erre a vendéglátóipari vállalat alegységei, melyek kiképzését az építők napján részt vevő építőipari dolgo­zók élelmezésének biztosítá­sával kapcsoltuk össze. A be­osztott állomány nagy része tömegélelmezési feladatok el­látásában is részt vett. Ilyen volt az elmúlt években az ár­vizek következtében ellátat­lanná vált lakosság élelmezé­sének biztosítása, vagy az 196<8-ban végrehajtott városi polgári védelmi gyakorlaton részt vett polgári védelmi egységek élelmezése, illetve a tavalyi évben a PV jubileu­mi verseny résztvevőinek élelmiszerrel történő ellátása. — Milyen további feladato­kat kell megoldaniok? — 1978-ban ismét városi szintű gyakorlat kerül végre­hajtásra, A résztvevő polgári védelmi alegységek élelme­zése a szakszolgálat feladata lesz. A felkészítés érdekében az elmúlt napokban tartot­tunk módszertani bemutató foglalkozást, mellyel elő kí­vántuk segíteni a feladatok eredményesebb végrehajtását. Megítélésem szerint a ránk váró feladatokat maradékta­lanul teljesíteni tudjuk. — Köszönöm a tájékozta­tást. Stadler Ferenc TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám52 069 ISSN 0133-0551 / A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom