Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-05 / 156. szám
2 (^^PÜJSÁG 1977. július 5. Hazai krónika A nemzetközi szövetkezeti nap országos ünnepségét vasárnap Szarvason rendezték meg. A város lakóit zenés ébresztő és térzene köszöntötte. A nap fő eseménye a délelőtt 10 órai kezdettel megtartott ünnepi nagygyűlés volt, amely a Himnusz hangjaival kezdődött el és Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese mondott beszédet. Beszédének bevezető részében az MSZMP Központi Bizottsága és a Magyar Nép- köztársaság kormánya nevében köszöntötte az ünnep alkalmából a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek ott megjelent képviselőit, s hazánk hárommilliónyi szövetkezeti dolgozóját. A szónok megállapította: a magyar szövetkezeti mozgalom — követve pártunk bevált, lenini elvekre épített szövetkezeti politikáját — egyre magasabb színvonalon tölti be társadalmi hivatását. Ezzel összefüggésben rámutatott a szónok, hogy a szövetkezetek fejlődésének fő útja ma már nem kizárólag az egyesülés, hanem a meglévő belső lehetőségek kihasználása, a szövetkezetek egymás közötti és az állami vállalatokkal való együttműködése, társulása. Ünnepi beszédének végén Havasi Ferenc az 1977-es népgazdasági tervből a szövetkezetekre háruló tennivalókról, s tapasztalatokról szólott. Megállapította: hazánk dolgozóit lelkesíti, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. esztendejében élünk, s a fejlett szocialista társadalom építésében igaz testvérként magunk mellett tudhatjuk a Nagy Október szülöttjét, a Szovjetuniót és kommunizmust építő népét. A mintegy tízezer résztvevő által nagy figyelemmel hallgatott ünnepi beszéd után az Internacionálé hangzott fel. Ezt követően színes kulturális és sportműsor szórakoztatta a nemzetközi szövetkezeti nap szarvasi résztvevőit. * A TIT VII. országos küldöttgyűlése vasárnap folytatta szombaton megkezdett tanácskozását és befejezte munkáját. A kétnapos értekezlet beszámolójából és a hozzászólásokból is kitűnt: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az utóbbi időszakban növelte munkájának hatékonyságát, egyre elismertebb társadalmi-közéleti tényezővé válik. Ortutay Gyula akadémikus, a TIT elnöke foglalta össze a kétnapos tanácskozás tanulságait. Kifeitette. hogy a küldöttgyűlés fontos munka- értekezletnek bizonyult, s alkotó légkör jellemezte. Rámutatott.: az elkövetkezőkben is fontos feladat a tudományos ismeretterjesztés további bővítése, főleg az üzemi és a mezőgazdasági fizikai dolgozók, valamint a fiatalság körében. Felhívta a figyelmet arra, hogy e munkában jobban kell támaszkodni a szocialista brigádokra. Ily módon a társulat eredményesen veheti ki részét a szocialista énítés feladatainak. a párt és a kormány határozatainak végrehajtásából is. A TIT küldöttavűlése egyhangúlag elfogadta a társulat úi alapszabályzatát és újiáválasztotta vezető szerveit. A társulat elnöke ismét Ortutav Gyula, az Elnöki Tanács taeia. az MTA NéDrai- 7i Intézetének igazgatnia lett. Alelnökök: Köpeczi Béla egvetemi tanár, az MTA főtitkárhelyettese. Osztrovsz- 'ki György, az OMFB elnök- helyettese és Soós Gábor címzetes egvetemi tanár, államtitkár. A társulat főtitkárává Kurucz Imrét, az MSZMP V. kerülati Bizottságának első titkárát választották. Biszku Béla, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára és a szíriai delegáció vezetője a Ferihegyi repülőtéren. (Képtávírónkon érkezett.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának (Baath) küldöttsége, amelyet Abdullah AI Ahmar főtitkárhelyettes vezet. A szíriai küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt Szikra László hazánk damaszkuszi nagykövete és Saddik Saddikni Szíria budapesti nagykövete. Hétfőn délután az MSZMP KB székházában megkezdődtek a magyar—szíriai pártközi megbeszélések. A magyar tárgyaló küldöttséget Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Tagjai: Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, Grósz Károly, a KB agitációs és propagandaosztályának vezetője, Nagy Gábor, a külügyi osztály helyettes vezetője, Szikra László és Pereszlényi Zoltán, a KB politikai munkatársa. A Szíriai Arab Újjászületés Szocialista Pártja küldöttségének élén Abdullah AI Ahmar főtitkárhelyettes áll. Tagjai: George Saddikni, a nemzeti és regionális vezetőség tagja, a nemzeti vezetőség kulturális, oktatási és pártoktatási irodájának vezetője, Hassan Ajaj, és a Raef Soufan, a regionális vezetőség tagjai, Saddik Saddikni és Izzat Hassan, a főtitkár- helyettes irodájának vezetője. A szíriai vendégek programja — a tárgyalásokat követően — budapesti városnézéssel folytatódott. Abdullah AI Ahmar felesége ellátogatott a Magyar Nők Országos Tanácsának székházéba, ahol találkozott a nőtanács vezetőivel. (MTI) Magyar-kubai tárgyalások Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke június 29. és jülius 3. között megbeszéléseket folytatott, Humberto Perezzel, a Kubai Köztársaság Központi Tervbizottságának elnökével a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai, nak bővítéséről. A tárgyalások befejezésekor annak eredményeiről jegyzőkönyvet írtak alá. A tárgyalásokon részt vett Jose A. Tabares, a Kubai Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Magyarországi tartózkodása során Humberto Perez látogatást tett az Ikarus- gyárban és az Egyesült Íz. zóban, valamint a dunavar- sányi tsz-ben. Népfrontküldöttség Olaszországban LAPZÁRTA MOSZKVA Az Olasz Köztársaság Párt múlt évi magyarországi látogatását viszonozva a Hazafias Népfront Országos Tanácsának küldöttsége Olaszországban járt, Szentistványi Gyuláné, a HNF OT titkára vezetésével. A delegáció hivatalos tárgyalásokat folytatott az Olasz Köztársaság Párt vezetőivel, Ugo la Maifa elnökkel, Oddo Biasini főtitkárral, valamint a párt országos vezetőségének több tagjával. Kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés témáira. Mindkét részről kifejezHétfőn délelőtt Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának vezetésével lengyel párt- és állami küldöttség érkezett Prágába, a CSKP KB, a csehszlovák köztársasági elnök é§ a csehszlovák kormány meghívására, hivatalos, baráti látogatásra. A tizenegy tagú küldöttség tagjai között van Piotr Jaroszewicz miniszter- elnök is. A lengyel vendégeket a Prága—Ruzyne-i repülőtéren Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Lubomir Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, miniszterelnök, valaték készségüket az Olasz Köztársaság Párt és Hazafias Népfront közötti kapcsolatok további fejlesztésére és elmélyítésére. A HNF küldöttsége látogatást tett a szenátusban, a köztársaság párt lapja, a Voce Republicana szerkesztőségében, továbbá találkozott az olasz állami energiaipar, illetve építőipar különféle vállalatainak képviselőivel és megbeszélést folytatott a köztársasági szövetkezeti mozgalom vezetőivel. A küldöttség részt vett az olasz politikai élet különböző pártjaihoz tartozó képviselők részvételével megszervezett kerekasztal-beszélgetésen és részletesen ismertette a Hazafias Népfront munkájának legkülönbözőbb területeit. mint számos más magas rangú párt- és állami vezető személyiség üdvözölte. A repülőtéri ünnepélyes fogadtatás végeztével a lengyel küldöttség a csehszlovák vendéglátók kíséretében gépkocsikon a prágai várba hajtatott. Az útvonal men. tén és a várban a prágai lakosok tízezrei üdvözölték a lengyel vendégeket. A vár főterén Edward Gierek és Gustáv Husák fogadta a várőrség díszegységének tisztelgését, majd a lengyel küldöttség tagjai elfoglalták várbeli rezidenciájukat. Nem sokkal ezután Gierek és Husák baráti találkozóra ült össze. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte James Carter amerikai elnököt az Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából. „Szeretném kifejezni azt a reményemet — hangzik a távirat —, hogy az utóbbi években szerzett kedvező tapasztalat felhasználásával az együttműködés* és együttes cselekvés útján elő tudjuk majd segíteni a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak stabil fejlődését a béke megszilárdítása és az enyhülési folyamat elmélyítése érdekében.” GENF Bálint József államtitkárt, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét az európai statisztikusok értekezletének ez évi genfi ülésén kétévi időtartamra a végrehajtó bizott- ' ság tagjává és az ülésszakok alelnökévé választották. KUALA LUMPUR Rácz Pál külügyminiszté- riumi államtitkár Japánban tett látogatása után a ma- laysiai külügyminisztérium meghívására hivatalos látogatásra Kuala Lumpurba érkezett, ahol Tengku Ahmad Rithaudin külügyminiszterrel, Datuk Ahmad Zainal helyettes külügyminisztériu- mi főtitkárral, valamint a gazdasági minisztériumok vezető tisztségviselőivel megbeszéléseket folytatott a két országot kölcsönösen érdeklő időszerű nemzetközi kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről. Lengyel párt- és állami küldöttség Prágában Apró Antal Leningrádban Moszkva. Pék Miklós, az MTI kiküldött tudósítója je- lenti: Vasárnap, a kora esti órákban Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével Le- ningrádba érkezett az a magyar parlamenti küldöttség, mely részt vesz a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek július 5—8. között a Neva- parti városban tartandó első konzultatív találkozóján. A pulkovói repülőtéren Apró Antalt és a delegáció tagjait — Molnár Endrét, az MSZMP budapesti Bizottságának titkárát és dr. He. gedűs Lajost, a Szolnok megyei Tanács elnökét, ország- gyűlési képviselőket — Alekszej Sityikov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke, Vitalij Ruben, a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsának elnöke és helyi vezetők fogadták. A magyar küldöttség meg. érkezését követően lerótta kegyeletét Leningrad hős város védőinek emlékműve előtt. Hétfő esti kommentárunk. TÖRÖKORSZÁGBAN újra csalókának bizonyult a bel. politikai stabilitás halvány reménye. A parlamentben 229:217 arányban leszavazták Bülent Ecevit Néppártjának tiszavirágéletű kisebbségi kabinetjét ég ezzel a török belpolitikai porond immár sok esztendős betegsége, a kormányzati válság ott folytatódott, ahol gyakorlatilag abba sem maradt. Ahhoz, hogy megértsük, miről van szó, szükségünk van némi politikai matematikára. A török nemzetgyűlés 450 tagból áll. Évek óta az a képlet érvényesül, hogy a két legnagyobb párt, Ecevit Néppártja, valamint Szulejman Demirel ettől kétségtelenül jobbra álló Igazságpártja egyszerűen képtelen valóban kormányzás- képes többséget szerezni. Ez annyit jelentett, hogy amikb'r június 5-én Törökország népe az urnák elé járult, mindenkj tudta: nem elég győzni, valamelyik nagy pártnak meghatározó arányban kellene diadalt aratni ahhoz, hogy remény lehessen valamiféle belpolitikai állandóságra. A MÉRLEG Ecevit felé billent. Nem csoda, hogy a viszonylag fiatal, jó erőben lévő politikus is sápadtan, ahogy környezete mondta „az infarktus határán” figyelte a komputerek eredményjelentéseit. Ha 226 mandátumot szerez, valóban elkezdhet kormányozni, valóban hozzáláthat az általa ígért rokonszenves reformok megvalósításához. De a komputerek akkor 213-nál megálltak — ennyi nemzetgyűlési helyet szerzett a Néppárt. Ez a drámai eredmény abban a pillanatban előrevetítette a bizonyosság árnyékát: újra nem oldódott meg semmi, az ország, amelyet egy évszázada „Európa beteg emberének” neveztek, kormányzati értelemben ma is az marad. A hiányzó néhány mandátum nemcsak azt jelentette, hogy a jobboldal bármikor leszavazhatja a kisebbségi kabinetet — ez most be is következett! —, hanem azt is, hogy bármilyen koalícióban ismét be kell vonni Erbakan nemzeti üdvpártját, ezt a reakciós politikai tömörülést. ----HA A MAGÁT szociáldemokratának valló Ecevit ily módon kényszerülne kormányt alakítani — erre is volt már példa —, ismét jogossá válnék a híres karikatúra, amely lefátyolozott, de miniszoknyát viselő nőként ábrázolta a török, vezetést... HARMAT ENDRE Kairó, Keres, - y András, az MTI tudósítója jelenti: Az egyiptomi rendőrség különleges osztagai hétfőn délelőtt nagyarányú razziákat tartottak Kairó déli negyedeiben, mert a hatóságok olyan értesülések birtokába jutottak, hogy itt őrzik a vasárnap elrabolt dr. Mohamed El-Dahabi volt vallásügyi minisztert. Az emberrablók hétfőn reggel több hírközlő- szervvel léptek kapcsolatba és közölték, elutasítják a kormány felhívását és ha déli tizenkét óráig nem teljesítik követelésüket, a volt minisztert kivégzik. Az emberrablásért a felelősséget egy szélsőséges, radikális vallási csoport vállalta és áldozatának szabadon bocsátásáért kétszázezer egyiptomi fontot követelt és a szervezet börtönben lévő tagjainak szabadon bocsátását. A kormány felhívást intézett a csoporthoz, amely7 ben El-Dahabi sejk szabadon bocsátását kérte, hogy „nyugodt légkörben lehessen az emberrablók feltételeiről tárgyalni”. A szervezet ezt a felhívást utasította el. Vasárnap a volt miniszter heluani villája előtt két gépkocsi állt meg. az emberrablók rendőrruhában csöngettek be az ajtón és felszólították dr. Mohamed Dahabit, hogy „kihallgatásra” menjen velük. Amikor az vonakodott a felszólításnak eleget tenni, géppisztollyal kényszerítették a gépkocsiba. A család segélykiáltásaira összecsődült tömeg megállította az emberrablókat biztosító gépkocsit, ennek utasait a rendőrség letartóztatta. Az autó ülésén több fegyvert találtak. A rendőrség letartóztatta a szervezetnek azt a három tagját is. akik az AP amerikai, az AFP francia hírügynökséghez és az A1 Gumhurija című egyiptomi napilap szerkesztőségéhez akarták továbbítani az emberrablásért felelősséget vállaló mozgalom feltételeit. Dr. Mohamed El-Dahabi 1976 novemberéig töltötte be a vallásügyi miniszter tisztségét. Akkor, egy kormány- átalakításkor kikerült a kabinetből. A volt miniszter egyik legkeményebb ellenfele volt az újjáéledő egyiptomi titkos vallási mozgalmaknak. A kormány hétfőn kiadott közleménye is szükségesnek tartja megemlíteni, hogy dr. Mohamed Dahabi „nem a titkos muzulmán szervezetekkel kapcsolatos kemény magatartása miatt került ki a kormányból”, mert ezzel „Szadat elnök is egyetért”. Emberrablás Kairóban fpÉfpl slniszekiiyátfan? Hazánkban a Baath-párt küldöttsége