Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-27 / 175. szám
1977. július 27. /'tolnaN , ^ríEPUJSAG 5 Szatnik Zoltánné láncvarró Épül az új üzemcsarnok Szőcs Mártonná és Nagy Ferencné vasalók Több száz méteren keresztül fehérük a part a halaktól Kötöttárugyár Dombóváron A környezetvédelmi törvény megsértése Mi legyen az elhullott állatokkal? Azt hiszem, sokakat elgondolkodtatott, hogy Várdomb határában két napig feküdt az út szélén egy lótetem el- földeletlenül. Pedig itt egyedi, kivételes esetről volt szó. Kiszenvedett tyúkok, libák, kacsák, macskák, kutyák a gyakoribbak útjaink mentén. Eltakarításukról — általában — senki sem gondoskodik. A véletlen fricskája, hogy épp azon a héten, amikor a lóról hírt adtunk, Szekszár- don tartottak egy tanácskozást, amelyen az állati hullák feldolgozásáról ég elszálAmíg a nagyüzemi állattartás el nem terjedt, sok probléma nem volt. Megyénk 98 községének mindegyike rendelkezik emésztőveremmel. Amikor ezeket a vermeket készítették, csak a lakossági állattartással számoltak. A nagyüzemi állattartás térhódításával évente 15—20 községből jelentik a vermek megteltét. A tanácsnak új kutak építésére kevés pénze van. Viszont egy közepes méretű kút is közel százezer forintba kerül. A megyei tanács az Állategészségügyi Állomás javaslatára évente több millió forinttal támogatja a községi tanácsokat. De a pénz így is kevés. Gyakran alkalmazott módszer, hogy az emésztőverem beteltét égetéssel késleltetik, ami ugyan nem egyeztethető össze a környezetvédelmi tör. vénnyel, de az esetleges — legtöbbször elmaradó — büntetést- még mindig olcsóbb lításáról volt szó. A téma nem új. A KÖJÁL szakemberei e tárgyban régóta küzdenek. sajnos kevés eredménynyel, pedig a környezetvédelmi törvény is foglalkozik ezzel. Ha már a rendeleteknél tartunk... Az 5/1962. FM. számú rendelettel kiadott Állategészségügyi Szabályzat XIII. fejezetének 177. paragrafusa a helyi tanácsok feladatává tette a hullaemésztő vermek, azaz dögkutak üzemeltetését. kifizetni, mint új vermet létesíteni. A kérdésről beszélve nem szabad szó nélkül hagyni a közegészségügyi szempontokat sem. Nem egy állatbetegség veszélyes az emberre. Az elhullott állatot eltemetve, verembe dobva is számolhatunk tehát a fertőzésveszély- lyel. Egy lépfenében elhullott állat még húsz év múlva is fertőzhet — emberre halálos mértékben. Megnyugtató megoldás csak az állati tetemek korszerű feldolgozása lehet. Megyénkhez legközelebb Solton van ilyen üzem. Szállítójárműveivel elég sokszor találkozhatunk megyénk közútjain. Ezek, rendszeresen csak a vágóhidakról szállítják el a feldolgozatlan állati hulladékot. Az üzem létét nyári időben szélirányból már tizenöt kilométerről is érzékelhetjük. Erről a Dunaföldvár, Madocsa környékén lakók mesélhetnének sokat. A korszerűbb, jobb megoldásról egyelőre csak a tervek beszélnek. Dombóvár térségébe terveznek egy állati feldolgozó üzemet. A mintegy négyszázmillió forintos beruházás az 1980-as évek első A már említett szekszárdi tanácskozáson dr. Kovát® Jenő, c. egyetemi docens, a Tolna megyei Állategészségügyi Állomás igazgatója érdekes előadást tartott. Nyugati útján és más szocialista országokban szerzett tapasztalatai alapján mondta el, hogy az állati fehérje feldolgozása kapcsán a levegőszennyezés, a szagártalom megszüntetése nem elsősorban pénzkérdés. A szaganyagok lekötése, megsemmisítése tényleg költséges berendezéseket igényel, a megelőzés azonban lényegesen olcsóbb és egyszerűbb feladat. Azt kell csak elérni, hogy a beszállított állati tetemek ne induljanak bomlásnak. Nyáron huszonnégy, télen harminchat óra a kívánatos beszállítási idő. Nyugati, hasonló rendeltetésű üzemeknél már nem is építenek tárolókamrákat. A gépjárművek egyenesen a feldolgozócsarnokba mennek, ahol szállítmányuk feldolgozása nyomban megkezdődik. Persze, ehhez jó szervezés és megfelelő* apparátus kell. Egy üzem napi begyűjtése csak annyi lehetne, amennyi a feldolgozó kapacitása. Könnyű ezt így kimondani. Megvalósítani nehezebb — vélem hallani. Nos. van néfelére készül el. A korszerű szagtalanító berendezéssel, zárt rendszerű szállító járművekkel ellátott üzemre már nem lesz panaszuk a környéken lakóknak sem. mi igazuk a szkeptikusoknak. De egyszer már azt kellene eldöntenünk, hogy a feldolgozó telepek csak nyereségre beállított üzemek-e, vagy a környezetvédelmet szolgáló létesítmények is? A számadatokkal másként is lehet játszani. Jelenleg hazánkban az elhullott állatoknak mintegy 7—10 százalékát gyűjtik be és dolgozzák fel. Ugyanakkor fehérjeanyagokért, húslisztért súlyos dollármilliókat fizetünk ki több dél-amerikai országnak. Azért az anyagért, amit itt helyben is előállíthatnánk! Ma már bizonyított tény, hogy az elhullott állatok feldolgozása nem szükségszerűen levegőszennyező szagártalommal és fertőzésveszéllyel járó művelet. Legjobb példa erre az a csehszlovák üzem, amelyet egy városba telepítettek é® az üzem igazgatója a telep területén, a feldolgozócsarnoktól mintegy húsz méterre lakik. A környék lakóitól még egyszer sem érkezett panasz az üzemre. Ilyen üzemet létesíteni a korszerű feldolgozást és szállítást bevezetni nekünk is sürgető feladatunk. TAMÁSI JÁNOS Milliók kellenének Nem csak pénzkérdés (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóváron az előközimű- vesített ipari park területén, a KIPSZER és a Pátria Nyomda között, új üzemépület körvonallal bontakoznak ki. Tizenöt millió forintos beruházási költséggel a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár építteti azzal a céllal, hogy háromszáz főt — főleg nőket — foglalkoztató üzemet telepítsen a városba. Az épülő dett a dombóvári asszonyok munkájával, legtöbben teljesíteni tudják a normát. A szalagszerű termelés 10 mun- kafolyiaimatból áll, melynek végén az elkészült férfi- és gyermekalsóneműk csomagolva várják, hogy elszállítsák az anyagyárba, s onnan a kereskedelemnek. Szívesen foglalkoztatnának már most több munkaerőt, ezért próbálkoztak a város környéki községekben is munkaerőt keresni. Hamlarosara megérkezik az üzem saját autóbusza is, s ezzel fogják szállítani a kétműszalkos üzem vidéki munkásait. Az új gyár teljes kapacitással előreláthatóan a jövő év közepén kezdi meg a termelést. Dombóvár ismét gazdagodott egy új ipari üzemmel. Magyarszéki Endre üzemcsarnok mellett, egy szerényebb épületben azonban folynak már a betanítások és a próbaüzemelés. A munkás- nők zömét az a 60 nő képezi, akikét az Unió Ipari Szövetkezetből vettek át. A tanműhelynek kinevezett termekben Farkas Katalin ruhaipari technikus — a dombóvári üzem fiatal vezetője — bemutatta a munkafolyamatokat és köziben elmondta, hogy elégeA szennyvízeresztés következménye Nem kétséges, itt valami bűzlik. A képek i® igazolják a rövid ténymegállapítás jogosságát. Nem kell a ködös Dániába menni, elég, ha a festői szépségű gemenci rezervátum Keselyűsi bejáratáig megyünk, a Sió-zsilipig. A holtágban — melyet éppen a közeli zsilip építésekor vágtak le a mederből — mázsa-, számra, de nyugodtan lehet tonnában is beszélni, bűzlik valami. Eredetileg hal volt, sok hal. Éltek, mint azt már tenni szokták a halak a vízben, gondtalanul úszkálva. Most már nem úszkálnak sem gondtalanul, sem gondoktól gyötörve. Elpusztította őket a fenol — általában így szokták nevezni a Sión rendszeresen megjelenő szennyeződést, de nemcsak ez, hanem legalább tizenötféle szennyezőanyagról lehet beszélni. A zsilipnél dolgozók el- • mondása szerint egy hete — július 19-én — ért ide a szennyezőanyag. S mint az már szokásos, mindazonáltal meg nem szokható, a zsilip fölött a duzzasztott víz szélén, a part fehérlett a halak hulláinak ezreitől. A sirályok é® egyéb madarak nem kis örömére, lakomát kínálva — de nincs az- a sirálycsapat, amelyik meg tudna birkózni ezzel a mennyiséggel. A szennyvízeresztés rendszeresen ismétlődik és ismétlődik a tömeges halpusztulás is. Néha megjelennek a szennyeződést okozó gyárak — székesfehérváriak, a fűzfői NIKE szakemberei és kérdezősködnek, többek között a zsilipiektől, milyen volt a halpusztulás. Talán mondani sem kell, a beszámolók meglehetősen komor képet festenek. Ennek ellenére, és ellenére a környezetvédelmi törvénynek, úgy látszik a gyáraknak még mindig üzlet az esetleges bírság kifizetése — még ha milliókról van is szó —* mint a meglévőknél hatásosabb derítő, szennyvíz- tisztító megépítése, esetleg tetemesebb beruházással. A gyerek is tudja; fontos a termelés, nagyon fontos. De néha nem ártana más szempontokat is figyelembe venni. Több mint száz kilométert „utazik” a fenol, mire ideér. És felhígulva még itt is ilyen, szinte totális pusztítást végez a vízben, akkor elképzelhető, mi van, mi történik ott az élő szervezetekkel, ahol beleengedik a Nádor csatornába. A felszínen úszó szennyező- anyag elzárja a vizet a levegőtől — kisebb részben ezért —, másrészt a bomlásával a vízből elvonja az oxigént, így a halak szabályosan megfulladnak. A béka például, mely nem a kopoltyújával szűri ki a vízből az oxigént, életben marad. A halak zöme azonban kipusztul. A holtág el volt zárva a Siótól egy keresztgáttal, azonban a vízduzzasztás következtében megemelkedett a vízszint. A három méteres vízmagasság nyomására átszakadt a gát, így a holtágba befolyik a Sió szennyezett vize. A négy kilométeres holtág partján kétméteres szélességben fehér sávként lebegnek a vízfelszínen a döglött halak, természetes penetráns szagot n T*QiC7t\7fl A kirándulók hitetlenkednek és óvatos becslésekkel próbálják megállapítani, mennyi lehet a temérdek hal súlya. Ujjnyi keszegektől több kilós amúrokig, pontyokig, van itt mindenféle hal, egészen az akkora csukákig, melyek a horgászújságban rekordként is szerepelhetnének. — steiner — Fotó: Bakó V
