Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-22 / 171. szám

1977. július 22. "Képújság 3 Jo reggelt Simon tor nyal Kettészeli a Sió, vártor­nya hét falura vigyáz. A bőrgyár közel kétszáz éve ad munkát, kenyeret a község­nek, a Bőr- és Szőrmeipari Vállalat tizenöt, a SIMO- VILL húsz éve. A község lakóinak nagy része mun. kás. a gyárból él. Nincs a megyében még egy község, ahol a lakosság olyan nagy százaléka lenne munkás, mint Simontornyán. Buszok tucatja hozza a munkásokat, hajnali vona­tok álmos embereket tesz­nek le az állomáson, kerék­párt hajtó férfiak, nők sur­rognak öt órakor Igar, Pál- fa. Kisszékely irányából. Fényes autók, csillogó mo­torbiciklik a „függetlenek” közlekedési eszköze, akik nem akarnak alkalmazkodni a menetrendhez. És per­sze gyalogosok: férfiak, nők, idősek, fiatalok. Kezükben szatyor, aktatáska, vállukon farmertarisznya, tízórai, reg­gelipótlék, mert öt órakor kevés ember tud reggelizni. Csak akkor, amikor néhány órát maga mögött tud a munkahelyen, amikor meg. csapta a munka szele, ami­kor az éjszakai pihenés első erejét jóízű munkába adta. Nyolc óra körül van a reg­geli. A KSH adatai szerint Si­montornyán a munkások szá­ma 2460. A bőrgyárban 1258-an. a szőrmeáruban 949-en. a SIMOVILL szövet­kezetben 253-an dolgoznak. Ezenkívül a költségvetési üzem száz munkást foglal­koztat, a TOTÉV helyi épí. ■tésvezetősége ötvenet. a ke­reskedelemben valamivel több mint száz, a közleke­désben pedig közel ötven a munkások száma. A község munkásai mel­lett természetesen több száz technikus, mérnök, alkalma­zott is dolgozik, ezúttal azonban a munkások reggeli útját kísértük lencsénkkel. Varrónők, tímárok, szerelők — mind annak az erős, a községben meghatározó sze­repet játszó osztálynak a tagjai, akik annyi szép si­kert értek el tervük teljesí­tésében. Az itt közölt képes riport talán bepillantást en­ged nyújtani a munkás­község, Simontornya, egy műszakkezdő reggelébe. A szőrmeipari üzemben naponta hatszázezer forint értékű árut készítenek, köz. te 180 juhnappa bőrkabátot, és közel ezer labdát. A SI­MOVILL műhelyeiben na­ponta kétszáz korszerű fénycsőberendezést szerel­nek össze, és az összes ter­melési érték eléri a 340 ezer forintot. A bőrgyár termékeinek valamivel több mint felét, a szőrmeipari vállalat egy- harmadát. a SIMOVILL ter­melésének egy negyedét szállítja külföldre. N. MARIA, varrónő: Még bekapom ezt a falatot, az­tán kezdődhet a műszak. Bundákat varrók, ilyen me­legben, képzelheti, egy csep­pet sem fázom. Munkakezdés az üzemekben A bőrgyári bélyegző folyosóban hat óra előtt néhány perccel GERGELY DOMOKOS: A*, üzem, a bőrgyár belső szállítása az én gondom. Reggel azzal kezdem a mun­kát, hogy ellenőrzőm, meny­nyi targonca munkaképes, megnézem, hova kérnek szállítóeszközt, aztán elkezd, jük a műszakot. Fiam he­gesztő, éppen most száll ki az autóból. HALASI KÁLMÁN, fő­mérnök: A mai napon, ha minden a tervek szerint megy. nyolcezer négyzetmé­ter bőrt készítünk ki. LUK A ISTVÁN tímár: Nehéz napom lesz. Legalább százötvenhét marhabőrt kell megmunkálnom, hogy pén­zemnél legyek. Huszon­nyolc éve csinálom a bőrö­ket. Mindig a nehéz, mar­habőrök jutnak nekünk. Most pihenten jövök, de es­tére, azaz délután kettőre már alig érzem a karjaimat. SZABÓ SÁNDOR tímár: A festékszobában dolgozom. Minden reggel megkapom az utasítást, hogy a felhasz­nálóknak milyen színű fes­téket készítsek. Nagy fele­lősséggel járó munka ez, hi. szén árnyalati különbség sem lehet egyik azonos szá­mú keverék ég a másik azo­nos számú keverék között, amelyeket mondjuk tegnap­előtt készítettem. A SIMOVILL műhelyeiben különféle villamosberendezéseket készítenek. Képünk a fénycsőlámpa-szerelő szalag elején dolgozó munkásokról készült. A hatékonyság útjai (2.) Versenyek, versenyzők Néhány szakember tudja csupán: bárhol a világon ad­janak el Volvo gyártmányú kanalas rakodót, azon a ka­nál magyar termék, immár hosszú esztendők óta. Amiből persze erős túlzás lenne arra következtetni, rakodókanalak készítésében mi állunk a nem­zetközi mezőny élén. A Volvo cég különböző berendezéseket szállít hazánkba, s ezekért fi­zetünk a már említett rész­egységgel. Amiből persze megintcsak erős túlzás lenne most még arra következtetni, hogy a termék műszakilag nem kiváló, s az ilyesfajta együttműködés nem hoz hasz­not MKGl Jl |.ó TAPASZTALAT Két esztendő alatt, 1974- ben és 1975-ben körülbelül 50—55 milliárd forint árvesz­teség érte népgazdaságunkat a cserearányok számunkra kedvezőtlen változása miatt. Köznapibban: amit vásárol­nunk kellett, azt a korábbi­nál jóval drágábban kaptuk, amit viszont eladtunk, az ke­vésbé drágult. Azt, hogy a nemzetközi kereskedelemben akármit nem lehet eladni, ta­pasztálatok alapján hittük csak el. Sokak számára de­rült égből érkező villámcsa­pásként hatott a csereará­nyok változása, holott figyel­meztető jelekben már a ko­rábbi években sem volt hiány. A kivitel ugyan fo­lyamatosan növekedett, de áruszerkezete lényegesen nem változott, a gond nélkül és hosszú távon is értékesíthető termékek aránya csekély ma­radt az összeladásokon belül. Elevenítsünk csak fel egy útmutatást! Így hangzik: „To­vább kell fejleszteni a válla­latok exportérdekeltségét, ami a gazdaságosabban exportál­ható áruk szállítására ösztö­nöz, az előnytelenül értéke­síthető termékek gyártását viszont szűkíti. A kezdeti ta­pasztalatok azonban arra fi­gyelmeztetnek, hogy rendsze­res ellenőrzéssel kell tovább­fejleszteni ezt a tevékenysé­get is.” Az idézet a párt X. kongresszusa határozatából való, s a kongresszus 1970. novemberében tanácskozott... Azaz, korántsem új, hirtelen megfogalmazott követelmény a versenyképesség növelése. A legtöbb helyen azonban nem vették komolyan, mert „ment a kocsi”, az árun va­lahogy túladott a gyártó és kereskedő. Ennek a kényel­mes helyzetnek vetett véget a sokat emlegetett világpia­ci „árrobbanás”; a verseny- képesség fokozása elsőrendű érdekké vált. SOK VITA, KEVÉS CSELEKVŐ Megbízható elemzések arra az elgondolkoztató következ­tetésre vezettek, hogy a leg­főbb iparcsoportokat tekint­ve, az élelmiszeripar termé­kei között találhatók a leg­nagyobb arányban a nemzet­közi élvonalat elérők. Itt a termékek kétharmada meg­közelíti vagy eléri a legma­gasabb mércét. Ha viszont csupán azokat az árukat vizs­gáljuk, amelyek a legszigo­rúbb nemzetközi minőségi, korszerűségi követelményeket is teljesítik, akkor a vegyipar vezeti a ranglistát. A nem­zetközi szinttől leginkább az építőanyag-ipar marad el, de sajnos, a gépipar termékei­nek is körülbelül negyven százaléka messze áll a ver­senyképességtől. Voltak és vannak viták azon, miként értelmezzük a versenyképességet, a termé­kek nemzetközi színvonalát, s nem a nézetek ütközése a baj, hanem a cselekvők tá­borának szerény létszáma. A versenyképesség, fogalom­ként, egyszerű. A legkisebb fajlagos ráfordítással előállí­tott termék, az azonos vagy hasonló áruk között — ver­senyképes. Ettől viszont to­vábbi jó néhány lépés a tény­leges cél, a társadalmi mun­karáfordításokat kamatosán megtérítő árueladás. S ez utóbbi sem azonosítható még a versenyképességgel, mert maga az eladás — meghatá­rozott körülmények között — úgy is lebonyolódhat, hogy az áru holnap már nem kellene a vevőnek. A versenyképes­ség tehát nem egy vagy több üzletkötés haszna, hanem olyan fejlesztési, termelési és értékesítési környezet, amely­ben a gyártó gyorsan, rugal- magas igazodik a folytonosan változó követelményekhez. Ennek a környezetnek a ki­alakítása feltételek seregét te­szi elengedhetetlenné. így a többi között a gyártás és a gyártmány szakadatlan kor­szerűsítését, a fajlagos ráfor­dítások és hozamuk — hasz­nuk — állandó vizsgálatát éppúgy, mint a magas szín­vonalú szervezést, a piaci in­formációk értő elemzését, az eladások ún. árnyterületének — az alkatrész-utánpótlásnak, a javításnak, karbantartásnak stb. — a létrehozását MOZGÖ CÉLPONT Tavaly hazánk minden egyes lakosára 20 izzólámpa kivitele jutott, mivel az ex­port 284 milliót tett ki. Az izzólámpák külföldi értékesí­tése 1971. és 1976. között 123 millió darabról 284 millióra nőtt, azaz gyors iramban. A magyarázat: a terméket a gyártó magas műszaki szín­vonalon, gazdaságosan állítja elő, az ár arányos a haszná­lati értékkel, a fejlesztés fo­lyamatos, az izzólámpa hosz- szú távon is versenyképes. Ez így, leírva, roppant egyszerű. Ahhoz azonban, hogy tény­ként leírhassuk, a gyártónak az a fölismerése kellett: moz­gó célpontot követ, akár a vadászok. Mozgó célpont? Igen, ezt értik meg a legnehezebben a termelők és a kereskedők. Azt, hogy a versenytársak akkor se állnak ki a sorból, ha lemaradtak. A verseny- képesség megőrzése ezért csak akkor lehetséges, ha a fejlesztési törekvések új és újabb igények kielégítését te­szik elérhetővé, azaz megtör­ténhet, félre kell tolni azt, ami tegnap még biztonságot adott, de holnap maga a bi­zonytalanság lenne. Éppen ezért nincs olyan versenyké­pesség, amely általában léte­zik, amely minden termékre, termelőre érvényes. Ahogy a „versenyek”, a különböző piacok más és más feltétele­ket diktálnak, úgy a „ver­senyzők”, gyártók és áruik is más és más követelményeknek kell, hogy megfeleljenek. Ezért aligha baj, ha a cég nem büszkélkedhet azzal, „kilenc- venhét országba” exportál. Vigye csak áruit öt vagy tíz országba, de: ott tartósan le­gyen versenyképes. Ma még ez kívánalom, mert különbö­ző felmérések szerint a hazai vállalatok fele nem érzékel semmiféle versenyt. A kívá­nalom azonban mind gyor­sabb tempóban alakul át szükségszerűséggé, köteles­séggé. LÁZÁR GÁBOR (Következik: A sétamenet normája.) Még nincs hat óra, de a munkásnők már a varrógépek mögött ülnek a konfekcióüzemben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom