Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-20 / 169. szám

1977. július 20. ítolna\ . KÉPÚJSÁG 5 Balikó Gyula bácsit nem merem úgy szólítani, hogy bácsi, hanem így: Hogy szolgál egészsége, Balikó uram? Az öreg nyugdíjas — mondhatom-e reá, hogy öreg? — sovány, mint az agár. étvágya kifogástalan, még a napi másfél doboz Munkás cigaretta sem tudja elvenni. pedig köztudott, hogy a legjobb étvágy-elvevő- nek tartják a fogyókúrával foglalkozó illetékesek. így Balikó Gyula nem mondha­tó öregnek, csak nyugdíjas­nak. A munkáról folytatjuk a vitát, Dombóvárott egy sza­nálásra ítélt épületcsoport helyén. A szanálás-építés té­makörben Balikó úrnak kü­lön véleménye van: „Adja­nak mindenkinek lakást, az­tán kész, minek annyi pénzt még a lakás mellé, az öreg lakások mellé.” Mondani sem kell, ezek a lakások, amelyeket a traktor a gö­dörbe tol el erős dózer lap. jával, nem lakások — az újakhoz, a bérháziakhoz ké­pest. „öreg” beszélgetőtársam: Barna Sándorné. szintén nyugdíjas, eleven. fürge, mindenhez értő. mindent tudni akaró emberek közé tudom sorolni. „Kimegyek a piacra, tud­ja fiam, csak állok és né­zem, amikor beszalad egy vontató, teli áruval. Azelőtt a félkezű Berta egy hátizsák paprikával ha megjelent a piacon, már nagy volt a csoda. Most meg? Eszik, za­bái a nép. A henteshez is ha elmegyek — azt mond­ják drága a hús —, kérem, munkás asszonyok azt mond­ják a Lajos hentesnek: ’Ad­jon egy kiló combot, hat szelet karajt, meg levesnek valami jófajta marhahúst.’ Á: legalább hatvan forint, azaz tehát, egy vasárnapi ebédre száznyolcvan forint. Csak a húsra! Kár hogy el. jár fölöttem az idő. Tudja' fiam, mennyit dolgoztam én az életemben? Hát. sokat. Barnáné Szederkényinek magyaráz Nagyon sokat. De, bálisten­nek, még bírom magam. Na­gyon jól bírom.” Szederkényi György, szin­tén nyugdíjas, pa. volt a honvédségnél, azaz polgári alkalmazott. Ö a fiatalabb generációt képviseli, még nincs hatvan éves. Szeme előtt változott Pombóvár, alakult várossá, hiszen aktív közéleti ember volt. „Nem voltam olyan na­gyon nagy politikus soha sem, hanem mindig azt fi­gyeltem, mi történik körü­löttem, az üzemben, a mun­katársaim hogyan gazdagod­nak. Nékem ez a gazdagodás tetszik, annak ellenére, hogy én csak 1965-re tudtam összehozni annyi pénzt, hogy egy házat vehettem, használtat, amit most a sza. náláfi, fenyeget, mert kell az új bérházaknak, üzletnek, meg talán óvodának is a hely. Itt járt a mérnök, mondta, hogy mi lesz majd házaink helyén. Megmutatta a térképet is. Ez azért yolt jó, mert én így tudtam monda­ni a lakótársaimnak, ho­gyan alakul majd át a la­kótelepünk, milyen sok pénzbe ég menny; munkába kerül majd ez a gazdago­dás-változás. Hasznos szót váltani Dombóvár „öregjeivel”, ügy tudom, hogy a vasutasok művelődési házának nyugdí­jasklubjában, a városi mű­velődési házban, aktív fog­lalkozásokat tartanak a nyugdíjasok a város fejlő­déséről. S nekem mindig az tetszik, ha meghallom az ilyen találkozókról a hírt, amikor azt mondja infor­mátorom: „Az öregek na­gyon érdeklődtek a fürdő, ről (a kertvárosról, a lán­cosházról, az útépítésről, a Szász sörözőről. az új nyomdáról, az új csavar­gyárról) és érdekes dolgokat mondtak el.” Ilyenkor min­dig megkérdem informáto­raimat: Tényleg öregek vol­tak azok az emberek? — Balikó uram, öregnek tartja magát? — öreg ám az atyaúr­isten, nem én! Pálkovács Jenő Fotó: Gottvald Károly Tudósítónktól A szárnyas segítő Felbúg a repülőgép maitorja, hatalmas szelet vág, neki­lendül, s felemelkedik, hogy elvégezze a kukorica első levél­trágyázását, szétpermetezze tartályának tartalmát a Koppány- menti Egyesült Tsz.kukoricatábláján. Suri Dénes ágazatvezető elmondja, hogy idén már második alkalommal van náluk a gép, tavasszal mintegy 900 hektárnyi gabonán végezték el a lisztharmat és a levéltetű elleni védeke­zést. Jelenleg — címerhányás idején — a kukorica első levél­trágyázását végzik 1600 hektáron Vuxallal, a másodikra majd szemképződés idején kerül sor. Megfigyeléseik alapján egy­szeri kezelés után kb. 3 mázsa többletterméssel lehet számolni. A költségek pedig majdnem azónosak a földi gépekkel végzett munkáéval. Szerencsés helyzetben van a szövetkezet, mivel a reptér a gazdaság központjában van, s így a hektáronkénti repülési költség 86 forintba kerül. Jövő tavasszal 'a gabonák fejtrágyázását, a vegyszeres gyomirtást és a levéltrágyázást is repülőgéppel oldják meg. Ugyanis a traktorokkal végzett munkáknál jelentős a taposást kár. Repülőgépet alkalmazva ez nincs, ily módon 2—3 mázsa terméstöbblettel lehet számolni. Visszatér a gép, a pilóta leállítja a motort, s megkezdik a tartályok feltöltését. Az ágazatvezető odasiet, de búcsúzóul még visszaszól: — Érdemes volna a környékbeli termelőszövetkezeteknek egy közös gép vásárlására társulni. így még kevesebb lenne a költség mindenütt. ÉKES LÁSZLÓ Fészekrakók Harminc év alatt alig vál­tozott valami Felsőnánán. Mindössze egyetlen családi házat építettek. Pontosabban, kettőt, mert tavaly a posta- hivatalhoz — hivatalból — készült egy. Idén egyszerre három család is elhatározta, hogy új otthont épít. A régi lakás helyén, az ismerősök, rokonok segítségével, sorra emelték a falakat. Már tető alatt van Dávidék háza, áll­nak a falai Kocsis András otthonának is, és most épül Illés János lakása is. A készülőkben mindenütt lesz fürdőszoba. Igaz — mivel a törpevízmű csak igen távoli terv —, ide a vizet a kútba épített szivattyú nyomja, de a boylerből kifolyó meleg víz ugyanolyan lesz, mint a víz­vezetéki. „Névtelen” brigádok' Előre, Haladás. Brigádnevek. Nem valami nagy a választék, és nem is árulkodik rendszerint valami nagy fantáziáról, ahogy meg­választják a brigádok. Vollt régen egy babonás fel­fogás arról, hogy az ember sorsát befolyásolja a 'kapott keresztneve. Voltak jó nevek és rosszak. A nevekhez ál­landóan tulajdonságokat ra­gasztottak, valahogy úgy, minden Pisti egyforma... Nem Vagyok babonás, nem tulajdonítok különösen nagy jelentőséget a neveknek, sem személyeknél — lsem brigá­doknál. A Legfantáziátlanabb nevű brigád is dolgozhat jól, lehet összeforrott, őszinte emberi közösség. De... De mégis az ember él/ a gyanúperrel, hogy a brigád­nevek egysíkúsága, az odase- neki keresztelők 'gyakran egy­fajta mentalitást takarnak. Olyant, ami nem tartozik ép­pen a briigádmozgalom felté­teliéi közé. Túlzott könnyed­séget érez mögöttük az ember. Megalakulunk, mondják le­gyünk Előre brigád, aztán kész, passz, nem „cifrázzuk” a dolgokat. Az ilyesfajta „névadók” le- tesznek arról a lehetőségről, hogy a névválasztássall jelezi zenek valamit, hogy elmond­janak önmagukról, vagy cél­jaikról bármit is. Személyte­lenné tipizálják saját teils kö­zösségeiket a tucatnevekkel. Leáldozóban van a példa­képek világa? Mintha nem mernénk vállalni sok nagy­szerű elődünk életútját, vagy esetleg szerénységből nem mérjük hozzájuk magunkat? Akár így, akár úgy, a név- választás kötelez — és nyil­ván azért egyszerűbb, köz­helyszerűen simán csengő, semmire sem kötelező elne­vezése a brigádnak. Nem akarom azt mondani, hogy a brigádnevek közelít­sék meg találékonyságban a valóságos névadókon ragály- lyá duzzadt névkultuszt. De lehetne több olyasfajta bri­gádnév. amely többet monda­na a mögöttük lévő emberről. Többet annál, hogy mond­juk „Előre”... Esetleg azt is, hogy merre, milyen úton, ki­nek a példája nyomán... — győri — Nemrég jelent meg la­punkban riport a bőrdísz­mű portájáról, ahol frap­pánsan megy a munka. El­lenőrzik a kilépők papírját, a belépők igazolványát. Az írás olvasásakor egyetlen szó jutott eszembe, ami máig is, ha a bőrdíszműről hallok, vagy olvasok fel­ötlik bennem: „mintaporta” Vajon szemben a másik nagy üzemben is ilyen szi­gorú rendben mennek a dol­gok? Délelőtt 11 óra van. Néhány méter és a Pécsi Pannónia Sörgyár szekszárdi kirendelt­ségének kapujához érek. An­nak rendje-módja szerint ki­teszem az indexet és lassan bekanyarodok az udvarra. Tehetem, mert a piros so­rompó az égre mutat, tőlem pedig senki meg nem kérde­zi, hogy mi járatban vagyok. Sikerül is leparkolnom az ud­var egyik sarkában, a néhány személygépkocsi és a teher­autó között. Kiszállok és né­zelődöm. Fölmegyek a rám­pára, majd figyelem az em­bereket, hogyan cipelik a lá­da söröket, hogy rendezik el kocsijaikon a csörömpölő ter­het. Aztán előre megyek a portára. A kis épület oldalán piros betűk hívják fel a sör­gyár dolgozóinak figyelmét; ha az üzem területére lép­nek, fel kell mutatniuk iga­zolványukat. Idegen belépé­sére vonatkozó utasítást nem találok. A portásfülkében Gaszler Jánosné ül és adminisztrálja a ki- és bejövő söröskoesi- kat; hány ládával visznek és hová, mennyi göngyöleget hoznak és honnan, majd egy rubrikába kerül a rendszá­muk is... és még számtalan dolgot jegyez be a hatalmas könyvbe. Közben két férfi várakozik az indulásra, az útnak bocsátó papírokra, ami" két szintén a portásnő állít ki. Gaszler Jánosné elnézést kér tőlem, mert nincs ideje velem foglalkozni. Futva megy a Roburhoz, megszám­lálja a rakományt. — Látja, lélegzethez is alig jutok. Pedig van gyakorla­tom a dologban, hiszen már tizenhat éve, hogy ezt csiná­lom. Naponta legalább száz kocsit indítok és fogadok, * Braun Jánossal, a kiren­deltség vezetőjével az udva­ron találkozom, majd irodá­jában beszélgetünk. — Most épül amott, hátul a Pepsi-üzem, tehát rengeteg idegen, vagyis építő jön-megy az udvaron. Gyakran nem a túloldalon, hanem itt, a mi portánkon járnak át... — Nem okozhat problé­mát, hogy bárki bejöhet? — A portásnak mindenkit ellenőriznie kell, aki áthalad a fülke előtt. Szinte kizárt, hogy valaki csak úgy bejö­hessen. Azt hiszem, magán kívül ezt nem sokan tették... — mondja, majd terveikről kezd beszélni. — Ha elkészül az új üzemrész, akkor más­ként lesz minden. — Nem lehetne itt is be­vezetni a „kilépős rendszert”, mint a Bőrdíszműben vagy a MEZÖGÉP-nél? Bonyolultnak tűnik, hogy amikor egy-egy dolgozó hivatalos vagy ma­gánügyben a városba megy, a munkaügyis kíséri a portá­ra, ahol szóban ad engedélyt az eltávozásra? — kérdem. — Majd jövő márciusa után nálunk is így lesz. Egyébként a portásnő ezért a mai esetért fegyelmit fog kapni, — mondja a kirendeltségve­zető. — Ezt valóban nagyon saj­nálnám. Hiszen jó ideig fi­gyeltem a portát és meggyő­ződhettem arról, hogy sör­gyári portásnak lenni nem könnyű dolog. Ugyanis olyan sokféle, pontosságot követelő feladatuk van itt a portások­nak, hogy szinte lehetetlen mindnek eleget tenni. Nincs rendész, aki segíthetne a por­tásoknak? — Egyetlen rendészünk van, aki a másik telepünkön dolgozik, illetve ha a szükség úgy adja, helyettesíti az otta­ni telepvezetőt. — Csupán még egy kérdés Braun elvtárs. Láttam a por­tán egy füzetet, ami azt a célt szolgálta volna, hogy abba vezessék be az üzembe belépők adatait. Miért szün­tették ezt meg? — Mert csak bonyolította volna a dolgokat. Kifelé jövet megállók a portánál, Gaszler Jánosné el­lenőrzi kocsimat és felnyitja a sorompót... V. HORVÁTH MÁRIA Egy gép Leningrádból — Mióta dolgoznak együtt? — Több mint két éve, 1975- ben kezdtünk. — Jó munkatárs? — Nem mondhatok rá semmi rosszat, hisz a két év alatt tulajdonképpen semmi bajom soha sem volt vele. Megbízható, nagy tudású, ügyes. — Úgy tudom teljesítmény­re dolgoznak, mennyit keres­tek már így együtt? — Hát amióta mellette va­gyok, minden évben átlagban megvolt az 50—55 ezer forint jövedelmem. — Hogy hívják a „kollégá­ját”? — N—14. * A fenti beszélgetés nem valami tudományos-fantasz­tikus novellából való, és a „titokzatos” munkatárs, az N—14 nem más, mint a. Szek­szárdi Nyomda egyik korsze­rű szovjet szedőgépe. Aki be­mutatta, ifjú Vadász József, kora ellenére már öreg nyom­dász, hisz 1965 óta veri a bil­lentyűket a különböző szedő­gépeken. A gép mellett beszélgetünk. A másik gépsoron álló öreg masina felé bök. — Dolgoztam a másik, öre­gebb szedőgépen is. Az is szovjet gép. Persze ez újabb, és jóval többet tud, de ugyan­abból a „családból” való, ez is Leningrádban készült. Látott már valahol jobba*, amit mint gyakorló nyomdász megirigyelt? — Igen, voltam Eperjesen, az ottani nyomdában, és ott láttam ennek a gépnek egy egészen új változatát, az N—144-et. Néhány, szinte ap­ró változtatással egyszerűsí­tették itt-ott. Nagyon okos kis jószág... Aztán, mintha az előbbi dicséret a saját gépének rosz- szul eshetne, már feléje is fordul a támlás szedőszéken. Sűrű sorokat világít meg a gép lámpája, levéltári kéz­irat, szövege, nyelvezete a 16. századról vall. Ifjú Vadász József fürge kézzel „zongorá­zik” a szedőtáblán, ízes, régi magyar mondatokat formáz, ólomba a szovjet gép... Fotó: Bakó Ifjú Vadász József gépszedő ÖREGEK? Szemben a másik porta

Next

/
Oldalképek
Tartalom