Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-17 / 167. szám

1977. július 17. ^PÜJSÁG 5 Olvasótáborok assan beleivódik a köz- I tudatba, hogy az olva- 1 « sók táborai és az olvasó- tábor nem ugyanazt je­lenti. Már azért sem, mert az olvasótáborba1 inkább olyan fiatalokat hívnak meg, akik még nem tartoznak igazán az olvasók táborába. Bodor Pál kecskeméti ipari tanuló írta: „Azt vártam, hogy sokat kell olvasni. Goromba, mogorva emberekre számítottam. Meg nagy szigorúságra. Nem így lett. Jó volt, mert nagyon so­kat tanultunk. Hozzánk illő vezetőiket kaptunk, akikkel meg lelhetett mindent beszél­ni. Nagyon jól elvitatkozhat­tunk. Jó társaság volt.” A szavaiból talán kiderül, hogy örömmel művelődtek és kö­zösségi élményt kaptak. Ezen a nyáron már több mint nyolcvan olvasótábort szerveznek, mintegy négy­ezer fiatalnak, az általános iskolásoktól kezdve a fiatal munkásokig. A szolnokiak idősebb munkásoknak és szö­vetkezeti parasztoknak is nyitnak tábort. Tiszakécskén és Lakitelken pedig termelő- szövetkezetben dolgozó fiata­lokat hívnak meg a közös művelődésre. A táborok szá­mának növekedésével egyre több sízakemberre van szük­ség: az idén már négyszáz fiatal művész, tudós, népmű­velő vállalkozik a kis csopor­tok vezetésére. Mátrafüre- den például csillagász és szo­ciológus is dolgozik kisicso- portvezetőként. A táborok előkészítésében és vezetésé­ben jeleskednek a könyvtáro­sok és a pedagógusok is. Egy-egy olvasótáborban általában öt-tíz tagú kis cso­portot alakítanák. A kis­közösségi együttilét lehetővé teszi, hogy megfordítsunk egy nevelési viszonyt. Az is­kolában az irodalomtanárok többsége aligha tehet többet, mint hogy egy adott korból, annak költészetéből indul ki. Az elemzés végén — jobb esetben — elijut oda, hogy a mű esztétikumát, gondolati­ságát összekösse a diákok sze­mélyiségével, külső-belső vi­lágával. Az olvasótábort ma­gyartanár — legyen akár köl­tő vagy pedagógus — éppen fordítva lehet, hogy a meg­beszélt művekkel a diákok sajátos problémáira keressen választ — bár nem direkt mó­don. Az olvasótábort nevelés tehát a társadalmi valóság­ból', a létből, a diákok sorsá­ból indul ki, nem pedig a művészetből. A jó olvasótábor egy kicsit mindig az élet edzőpályája is. Olyan közösség, ahol a fiatal sokrétűen kipróbálhatja ma­gát. Sági Erika, szobi gimna­zista így írt erről: „A kezdeti időszakban vért izzadtunk. A kiscsoportvezető azért, hogy kipréseljen belőlünk valamit, hogy a vezetőnkkel egyen­rangúnak tekintsük magun­kat.” kiscsoportok közösség­gé válását tehát csak úgy érhetjük el, ha de­mokratikus légkört ala­kítunk ki. Nem úgy szervez­zük a közösséget, hogy mi fel­nőttek, művészek, tudósok ta­láljuk ki, hogy milyen legyen a közösségi élet, hogy a diá­kok mit és hogyan csinálja­nak. Nem felülről, s nem erő­szakkal akarjuk formálni őket, hanem szocialista mó­don, önállóságukban és ».fele­lősségtudatukban1 megbízva, hogy belső meggyőződésből váljanak közösségi emberek­ké. Az olvasótábort módszerek lassan kikristályosodnak. Egy-egy nap úgy telik el a táborban, hogy a reggeli sportolás után ebédig, majd ebéd utániéi délután négy óráig folynak a kiscsoportos foglalkozások. Ezek nem is­kolai órák, nincs felelés és ki- CSöngetés. Addig tart egy be­szélgetés, amíg a kérdésre nem találnak számukra el­fogadható választ. A diákok egyéni-közösségi gondjai el­vezetnék sokszor a filozófiai alapkérdésekhez is. (Például: Mi az ember? Mi a társada­lom? Mi a megismerés? Mi a dolgunk? stb.) Késő délután és este pedig a közös foglal­kozások követik egymást, kezdve a népdalfanulástól a közös játékig. Idén egyre több táborban van készség­fejlesztő, alkotó jellegű fog­lalkozás: kezdve a mikrosz- kópépítéstől a fafaragásig. A bajai táborban a kiscsopor­tok ismét eljátszanak egy- egy rövid színpadi játékot. A szocialista pedagógus, avagy az olvasótábori kiscso­portvezető a valóság pedagó­giájának a híve. Ezt Darvas József az „Olvasó népért” mozgalom első országos ta­nácskozásán így fogalmazta meg: „...a fiatalokat kommu­nistává, forradalmárrá csak úgy tudjuk nevelni, hogyha a problémalátásra, vitára, az alternatívák közötti döntésre neveljük őket”. De: „...nem neveljük a fiatalokat arra — sokszor még félünk is tőle —, hogy abba az irányba tájéko­zódjanak, ami jó lenne: igen­is, fedezzék fel a mai való­ság ellentmondásait”. Az ol­vasótábori intenzív művelő­dés éppen ezt a „de” szócs­kát szeretné eltüntetni. Azért indulunk ki a konkrét való­ságból, a gyerekek társadal­mi élményeiből, hogy a mű­vészet, a tudomány, a kultúra segítségével (lehetőleg minél pontosabb) választ, vagy megoldást találjanak. Megint DarVaS Józsefet idézem: „Mi is úgy lettünk annak idején forradalmárok, hogy az akko­ri valóság ellentmondásaira kerestünk választ és a mar­xizmusban találtuk meg. Én hiszek ezekben a fiátalokban, hogy konstruktív válaszokat keresnek, vagy találnak azok­ra az ellentmondásokra.” táborok szervezői egy­általán nem ringatják magukat abban az illú­zióban, hogy a világot meg tudják váltani, azaz minden felvetődő problémá­ra mindig megfelelő választ kínálnak a résztvevőknek. Mindenesetre: megkísérlik. S az olvasótábori mozgalom a két tömegszervezet — a KISZ és a Hazafias Népfront — vezetésével sokban hozzá­járulhat a szocializmus iránt elkötelezett ifjúság nevelésé­hez. Már azzal is, hogy sok­oldalú, közösségi, alkotó jel­legű művelődésre serkent. VARGA CSABA Lány panchóban IHASZ-KOVACS ÉVA: GALGAHÉVIZI JELENTÉS Németh József festménye Szorgos házak kucsmában, piros födelek, Rózsák, júliusi aranyban. Kit tudta, honnan eredt a szó, a kérésteli gyönyörűség, hogy lerogytam ide, az idő csibecsipogású talajára, mentem friss derékkal a Galgán, Galgamenti dalt dudorászva, mocsoktalanul... A menekülés súlya összeszorított. Szívem, a piros spongya elárvult. Ki tudta. Galgán van Olümposz és ez a virágzás kihoz belőlem néhány sort még, néhány szirmot az ősznek. Azt mondják kultúrház is van a közelben Mikor belépnek a teltmosolyú lányok, mosolyognak. IFJ. TÖTTÖS GABOR: A GYERMEKEK ÍGY JÁTSZOTTÁK: ­szétfeszített kagyló elrepedt szivárvány lányok langyos bőre folyók lüktetése tápláló dombok dobbanása mennyi drága csönd mennyi drága láng és mennyi drága haj (folyók drága pirosában meg ne fürödj dombok alján részegedned oly hiába) Az újságolvasó jegyzete Látásunk teheti otthonunk részévé a múzeumot Két Népújság-cikk (VI. 12., VII. 3.) hívja fel a figyelmet a múzeumügy helyzetére. Mindkettő kérdőjelet hordoz címében és mindkettő alter­natív: Csányi László Múzeum vagy otthonunknak része? Szilágyi Miklós Milyen a múzeum, s milyen legyen? A múzeumügy úton van te­hát, a maga sajátos forma­világában. Meg van határoz­va kündulóhelyzéte, az útja, a célja. A Csányi-cikk megfogal­mazza a kérdést: a mai em­berhez közelí'tőbb, az ottho­nosabb múzeum követelmé­nyének a régi múzeuma for­mák egyre kevésbé felelnek meg, új formákat kell keres­ni Ajánlja a merev intéz­ménytől távolodó, berendez­kedésében is otthonos mú­zeum létrehozását. „Ilyen múzeum egyelőre nincs. De miért ne lehetne?” — kérdi befejezésül. Szilágyi Miklós lényegé­ben osztozik a kérdésben, rá­mutatva, hogy a múzeumügy már elmozdult a merev, in­tézményi formáktól. Cikké­ben megvilágítja azt a hely­zetet, amelyben a múzeum fogalmához az ünnepélyesség, a feszélyezeftség magatartása társult. A múzeum első funk­ciója ugyanis a „kincstár” volt, s megtekintéséhez ter­mészetesen társult az áhíta- tos figyelem. Úgy látom, hogy a múzeum és közönsége első kölcsönhatásáról van itt szó. A múzeum értékei ott tükrö­ződtek a szemlélők magatar­tásában, s ez a magatartás adott a múzeumnak ünnepé­lyes légkört, feszességet. Ez ilyen módon természetes fo­lyamat, változtatni ott kell rajta, ahol már túlhajtott, a múzeum „üzenetének” meg- értését-befogadását gátoljál. A múzeum léte, hiviatása, munkásságának fogadtatása társadalmi meghatározottsá­gú, mindkét cikknek ez az alaptétele. Minden múzeum­kérdés így: társadalmi kér­dés is egyúttal, s ezen keresz­tül: személyiségkérdés is. Mi­lyen a ma múzeumlátogató emberének személyisége? Ha jól meggondolom, a cikkek­ből érzékelhető kérdés („vi- selkediik”-e vagy természe­tes?) továbbvihető, sőt, to­vább is kell vinni, mert mö­götte már egy másik áll: üze­netátvevő, befogadó-e ez a személyiség? Fontosnak tart­ja-e, hogy a múzeum — ahogy Szilágyi fogalmazza — „a régmúlt emberének gazdál­kodásáról, világképéről, mű-' vészeiéről valami fontosat — nekünk fontosat — közve­tít”? Hogyan lehet a múzeum otthonunknak része? Először is velünk, általunk. Nem vé­letlenül mondják a maga hi­vatásában jól megálló, tájé­kozottságot felmutató ember­re, hogy otthonosan mozog a maga területén. Ez a dicsért otthonosság szakértelmet, kedvet, gyakorlatot jelent el­sősorban, tehát elsajátítható­ságot és így kitűzhető célt is. Otthonunk részévé válhat a múzeum, sőt válhatott eddig is azoknak, akik otthonuk ré­szének tekintették, s szemlé­letükkel, igényeikkel beren­dezkedtek benne. Az irodalom mindig az ér­tő olvasót keresi, létét, jövő­jét reá alapozza. A múzeum így keresi láto­gatóját, aki lát, s ebben a lá­tásában otthont teremt ma­gának. Gyarmati György Váralja Tanulmányok Deák Ferencről Deák Ferenc születésének közelgő 175. évfordulójára jelentette meg szülőmegyéje a „Zalai gyűjtemény” sorozatban azt a 13 tanulmányból álló kötetet, amely tiszte­legni akar Zala nagy fia előtt. Deák Ferenc a magyar történelem egyik leginkább vitatott egyénisége. Mint fiatal jogász az 1832—36-os országgyűlésen lé­pett először a nyilvánosság elé. Hamaro­san az ellenzék egyik vezére lett. 1847 ta. vaszán Batthyányval együtt megalakítot­ta az Egyeséges Pártot, amely jobbágyfel­szabadítást, közteherviselést, népképvise­letet, törvény előtti egyenlőséget követelt. 1848-ban az első felelős magyar kormány­ban igazságügy-miniszter volt. A szep­temberi fordulat után háttérbe vonult. A világosi fegyverletételt követően a pasz- szív kivárás elvét hirdette: várni kell tü­relemmel arra a pillanatra, amikor a leg­többet lehet megmenteni 1848 eszméiből. Az osztrák—porosz háború következtében kialakult helyzetben írta meg híres hús. véti cikkét, amelyben reálig kompromisz- szumot javasolt. A kiegyezés létrejötte után nem volt elégedett kormánypártjá­nak politikájával, a reformkori eszmék alapján bírálta azt. Deák Ferenc személyéről és tevékeny­ségéről még nem jelent meg átfogó tudo­mányos monográfia. A Tanulmányok Deák Ferencről című kötet sem ez kíván lenni, hanem adatokat akar nyújtani Deák pályájához, történeti szerepéhez és jogá­szi tevékenységéhez. Az első három ta­nulmány végigkíséri az egyház és állam viszonyáról, a polgári magánjog kialakí­tásáról és a közjogról vallott felfogását pályája során. Egy feldolgozás ismerteti Deák Ferenc Göcsejről írott munkáját. Négy tanulmány foglalkozik reformkori szereplésével: a jobbágykérdésről vallott felfogásával, liberalizmusával, az 1839-es Zala megyei követi utasítás és Deák vi­szonyával, és állásfoglalásával a Széche­nyi—Kossuth vitában. Két munka 1849 utáni szerepéről szól: az egyik politikája és az Országbírói Értekezlet, a másik Deák és a kiegyezés közjogi megalapozá. sa. Végül három írás a kor véleményét idézi Deákról: Ferenc József uralkodóét, a budapesti francia főkonzulokét és az országét, amely emlékét törvénybe iktatta. A Degré Alajos által szerkesztett, igen színvonalas kötetet értékes bibliográfia egészíti ki. KISASSZONDY ÉVA A közösségi művelődés műhelyei 11 11 m S]’i L*Jr~ (MTI fotó — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom