Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-22 / 145. szám
6 ^PÜJSÁG 1977. június ZZ. A sportlövészetet akkor kezdték megkedvelni, amikor dr. Hammeri László olimpiai bajnokságot nyert. A fiatalok egyre jobban érdeklődnek a sportág iránt. A fegyver már gyerekkorban vonzóvá válik. Ezért választják sokan később ezt a sportágat. Felvételeink Sfeekszárdon, a lisztesvölgyi huszonnyolc lőállású lőtéren készültek. Kedvcsinálónak egy kis ízelítő a sportágról. Egyszerre huszonnyolcán edzhetnek, versenyezhetnek a korszerű lőtéren Az egészségügyi szakiskola négy tanulója — Erhlich Eleonóra, Beréti Mária, Kiss Erzsébet, Czimmer Katalin — a 1 égpisztoly o- sok versenyében már több versenyt nyert Álló testhelyzetben is nagyon fontos az, hogy a fegyvert milyen formában tartjuk Ebben a sportágban is szabályok vannak, nem mindegy, hogy a versenyző milyen testhelyzetben tart célra és próbál a tízes körbe találni. A képen a szabályos fekvő testhelyzetet mutatjuk be. Atlétikai utánpótlás Asztalitenisz A Tolna nemzetközi bajnokságot nyert az oroszlánkörmeit — mondta az MTI-nek a fiatal távolugró edzője, Schulek Ágos. ton. Szalma a 797 cm-es nagy eredményt annak is köszönheti, hogy felgyorsult. salakos pályán kézi időméréssel idén már 10.7 mp-t is futott, jobb pályán talán még 10.5 mp-re is képes. — Besztercebányán kitűnő ellenfelek fogadják Szalmát, s úgy érzem, ha az időjárással nem lesz baj, a hét végén az első magyar 8 méteres tá- volugró-eredményt ünnepelhetjük — hangsúlyozta Schulek Ágoston. Hét egyesület lovasai Simontornyán Az igar-simontornyai Lenin Tsz rendezte a dél-magyarországi lovasbajnokság második fordulóját. A háromnapos verseny előtt a pályát szépen előkészítették, minden rendben volt, a versenyzők is megérkeztek. Sajnos, a csütörtök éjjeli esőzés a pályát eláztatta. A lovasbajnokság másik két napján már az időjárás is kedvezett, így izgalmas összecsapásnak lehettek tanúi az érdeklődők. Részletes eredmények: kezdő lovak díjugratása 110 cm- en: 1. Mezei (Határőr Dózsa) Kaszinó, 2. Bálint (Mezőszi- las) Huligán, 3. Kapoli (Si- montornya) Digó nevű lován. íMegnyitó verseny, 120 cm: 1. Vamó (Határőr Dózsa) Gyi- mes, 2. Horváth (Határőr Dózsa) Gumi, 3. Vamó (Határőr Dózsa) Heródes nevű lován. Ifjúsági díjugratás, 110 cm- en: 1. Rácz (Határőr Dózsa) Florida, 2. Németh (Alap) Egon, 3. Inotai (Mezőszilas) Széplány nevű lován. Kezdő lovak díjugratása, 120 cm-en: 1. Bálint (Mezőszilas) Huligán, 2. Kapoli (Si- montornya) Buján, 3. Papp (Határőr Dózsa) Janka nevű lován. Ifjúsági csapatversenyben: 1. Határőr Dózsa, 2. Alap. Vadászugratás, 120 cm: 1. Vamó (Határőr Dózsa), Gyi- mes, 2. Kecskeméti (Dal- mand) Aligátor, 3. Bálint (Mezőszilas) Abdul nevű lován. Kezdő lovak díjugratásának döntője, 120 cm-en: 1 Bálint (Mezőszilas) Számum, 2. Papp (Határőr Dózsa) Janka, 3. Tuska (Határőr Dózsa) Jaguár nevű lován. Ifjúsági díjugratás, 120- cm-en: 1. Horváth (Simon- tornya) Holló, 2. Ambrus (Határőr Dózsa) Góbiéin, 3. Rácz (Határőr Dózsa) Florida. Felnőtt csapatversenyben: 1. Határőr Dózsa, 2. Mezőszi- Las, 3. Enyingi MEDOSZ. Egyéniben: 1. Vamó (Határőr Dózsa) Gombriusz, 2. Vamó (Határőr Dózsa) Heródes, 3. Plank (Mezőszilas), Albina nevű lován. Kitartásos magasugratásban holtversenyben lett első Horváth József (Határőr Dózsa) Játék és Kecskeméti József (Dalmand) Aligátor nevű lován. Az elmúlt héten megrende. zett atlétikai utánpótlás bajnokság szenzációját az jelentette, hogy a Kun Béla SE színeiben versenyző 20 esztendős Szalma László 797 cm. re javította az országos távol- ugró-rekordot, s így mindössze 3 centiméterrel maradt el a 8 méteres „álomhatártól”. A kitűnő felépítésű, sokoldalú sportoló e hét végén Besztercebányán áll ismét rajthoz a Csehszlovákia elleni válogatott találkozón, s természetesen magy reményekkel... — Szalma már a fedettpá. lyás idényben is megmutatta Úttörő-olimpia Tolna megyei sikerek A megyei győztes úttörőink Somogy megyében több helyszínen — Balatonboglár, Balaton- tenyves, Barcs, Fonyód. Kaposvár és Tab — szerepeltek a XIII. nyári úttörő-olimpia területi döntőjén. A Baranya. Fejér, Zala és Tolna megyei pajtások versenyén megyénk úttörői kitünően szerepeltek, s többen harcolták ki, hogy június 22—27 között Győrben részt vehessenek az országos döntőn. Atlétikában a kisdobosok háromtusa versenyében a leánycsapatban első helyet szerzett a szekszárdi II. számú általános iskola csapata. Takács Györgyi, Kiss Edit. Sarkadi Katalin és Alpár Ildikó az országos döntőben vehetnek részt. Remek küzdelemben győztek a szekszárdi lányok a. komlóiak előtt, ösz- szesen 482 pontot gyűjtöttek. Ugyanebben a versenyszámban fölényesen győzött a remek adottságokkal rendelkező tenge- lici pajtás, Kovács Éva 190 ponttal. Koch Jakab, a Bonyhád II. általános iskola tanulója 11,68 méteres eredménnyel a II. helyen végzett súlylökésben és ezzel bekerült az országos döntőbe. A tornászok versenyét Kaposvárott rendezték. Horgász Csaba és Régi Lajos harcolta ki az országos döntőbe való részvétel jogát. Kaposvár volt a házigazdája az úttörő-olimpia területi döntőjének úszásban. Az izgalmas vetélkedőn a dombóvári kisdobos lányok lettek az elsők. A továbbjutó Gárdonyi iskola tanulói a következők: Békéi Beáta, Várnai Tünde, Honos Tímea, Hagyanek Márta Bukovszki Zsáklin és Horváth Ildikó. A továbbjutó pajtások edzői: Kalász János, Borbély Viktor, Molnár József, Kecskés Andrea és Albert Antal. Győrben, ma délután 17.30-kor lesz az országos döntő megnyitója a Rába ETO stadionjában. Hétfőn délelőtt az MLSZ székhazában volt az NB III. labdarúgó-bajnokságban való bentmaradás vagy bejutásért az osztályozó mérkőzésekre a sorsolás. Megyénknek ebben két csapata érdekelt. Az NB Ill-ban 15. helyen végzett Paks és a megyebajnokságot nyert Bátaszék. Az osztályozó csoportok sorsolásakor, illetve összeállításakor a Tolna megyeiek a 19. csoportba kerültek, ami azt jelenti, hogy Szekszárdon, a Dózsa-stadi- onban játsszák mérkőzéseiket. A Bátaszék és Paks mellé az igen rutinos játékosokkal megtűzdelt, kemény játékot játszó Bakony Vegyész^ sorsolták. Ez a csapat az északnyugati csoportban a 15. helyen végzett. Ma délután 16.30-kor Bátaszék lép először pályára a Bakony Vegyész ellen, mint már előbb említettük. Szék. szárdon, a Dózsa-stadionban. A következő forduló 26-án, vasárnap lesz, a Bátaszék és a Paks mérkőzik egymással. Pár nap múlva, 29-én a Paks a Bakony Vegyész ellen lép pályára. A mérkőzések 16.30. kor kezdődnek. A 2x45 perces mérkőzés után 2x15 perces hosszabbítás következik, ha ekkor sem születik döntés, akkor 11-es rúgásokra kerül sor. Ebből a csoportból egy csapat, a győztes kerül az NB Ill-ba. A megyebajnokságba juta. sért tovább folytatódnak a küzdelmek. Ma délútán 17 órai kezdettel Szekszárdon, a Pollack utcai pályán Tenge- lic Ozorával, Dombóvárott pedig Tevel Nagydoroggal mérkőzik. Az elmúlt hét végén az NDKúban nemzetközi asztalitenisz-bajnokságra került soiC A magyar szövetség az NB I-ben nyújtott jó teljesítménye jutalmául erre a Tolnai VL csaipatát nevezte. A tolnai csapat Toronyi István községi Vb-elnök vezetésével indult az útra. Eberhardt János edző szakmai felügyeletével a következő versenyzők szerepeltek: Balogh, Bol- vári, Dudási, Bízó. A 12 csapat részvételével rendezett csapatversenyben nagyszerűen játszott az együttes. Elsőként a preclaui csapatot győzték le 3:0 arányban, majd a Dinamó Berlin ellen ugyancsak 3:0 volt az eredmény a tolnaiak javára. A döntő nagy küzdelmet hozott, és végeredményben 3:2 arányú győzelem született az NDK válogatottjával egyenlő lipcsei csapat ellen. A szép számú közönség nagy tetszéssel fogadta a tolnaiak játékát, és az eredményhirdetéskor hatalmas tapsviharral köszöntötték a tolnaiakat. A következő napon az egyéni és páros versenyekre került, sor. Három versenyzőnknek sikerült a dobogóra kerülni. Balogh Ilona sorrendben három NDK-toeli versenyző ellen is 3:0 arányban győzött, és bekerült a legjobb négy közé. Itt már klubtársával. Dudás Ilonával találkozott és 3:0 arányban győzött. A döntő mérkőzésre a sokszoros NDK 'bajnok, Stephan ellen játszott. Nagyszerű mérkőzésen Balogh már győztesnek látszott, hiszen 2:1 arányú vezetésnél 20:18 arányban vezetett, és győzelme esetén a bajnoki cím tulajdonosa lett volna. Archiv felvételünk az NB I-es Tolnai VL asztalitenisz-csapatról Sáth Sándor vezető edző. készült. Középütt Ekkor azonban a végső siker miatti idegesség és a vele já- ró megtorpanás elég volt ahhoz, hogy a mérkőzést elveszítse. Balvári is hasonló jó játékot nyújtott. Három ellenfelének legyőzése után a legjobb négy közé került, ahol a későbbi bajnok Ste- phantól szenvedett 3:1 arányú vereséget. Dudás Ibolya sem maradt el teljesítményével társaitól. Három nyert mérkőzés után, az elődöntőben Baloghtól szenvedett vereséget. Az egyéni verseny mérlege: Balogh Ilona a II., Balvári és Dudás a III. helyet szerezték meg. A párosok versenyében a Balogh—Bolvári páros folytatta sikersorozatát. Nagyszerű győzelmek után kerültek a döntőbe, ahol a sokszoros NDK-bajnok Stephan —Engel mann párostól nagy balszerencsével szenvedtek 3:2 arányú vereséget. Ezzel ebben a számiban is II. helyet szereztek a tolnai lányok. A Dudás—'Bízó páros a legjobb négy közé jutásért szenvedett vereséget egy bolgár párostól. A Tolnai VL versenyzői összesítve, kitűnően szerepeltek. Különösen a csapatversenyben elért győzelem számít nagy sikernek, hiszen eddig minden évben az NDK válogatottja lett a bajnok. — L — Vitorlásverseny Folytatódott a hagyományos kiéli vitorlás regatta. A finn dingi hajóosztályban a Z. futamban a magyar Haán András a lengyel Rumszewicz és a szovjet Balasov mögött 3. lett, de az összetettben nincs a legjobb hat között. (MTI)