Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-14 / 138. szám
A KÉPÚJSÁG 1977. június 14. Moziban Küldetés Ismét megbuktak az előre gyártott tételek. A „Küldetés” a legfilmszerű'tlenebb sportifilmek versenyében éppúgy elvihetné az első díjat, mint a legjobbakén. A néző másfél órájának kétharmadát azzal tölti, hogy szembenéz egy már nem is fiatal, fanyar humorú, felettébb szókimondó sportemberrel és hallgatja véleményét a világ folyásáról. Tényleges cselekmény alig. Itt-ott némi mozgás, néhány régi filmhíradó részlete, Kosa Ferenc filmje mégis elejétől-végig lebilincsel. Azért, mert közügy. Sportemberektől elsősorban sporteredményeket várunk és csak nagyon sokad- szorra eszmefuttatásokat. Balczó Andrástól; ez ideig a világ legnagyobb öttusázójától, előbbieket már nem lehet számon kérni. Huszonhárom arany- és ezüstéremmel teremtette meg magának a jogalapot az utóbbiakra. Szelíd konoksággal mondja a magáét a „Küldetés”-ben és a néző már az első pillanatban rádöbben, hogy amit mond, az egyrészt szokatlan, mert őszinte, másrészt cseppet sem egy sportcsillag utólagos fényleni akarása, hanem mély etikai gyökerekből táplálkozó vélemény és ítélet is. Valljuk be őszintén, hogy sportsztárjaink ezideig nem kényeztettek el bennüket ilyen gondolatokkal. Balczó pontosan mérhető teljesítményeket sürget, igazságosságot követel és egyik legnagyobb futóteljesítménye utolsó méterein döbbent rá arra, hogy százezrek futnak együtt vele, közösség nélkül nincs értelme az egésznek. Hovatovább összemosódik benne, hogy sikereit ő köszönheti-e a közönségnek, netán fordítva, vagy mindketten egymásnak. 36 éves fejjel, amikor elér a csúcsra, könyvekkel felszerelve erdei remeteségbe vonul. Könyvei közt ott a Biblia és Spinoza Etikája, egyik sem az öttusázás nélkülözhetetlen szakkönyve. „A futást elvégezni, a hitet megtartani” — a következtetéseket levonni, kellő időben távozni, ehhez nem csekély önismeret és keménység kell. Balczó szinte embertelennek tűnő évek, maga szabta embertelen edzés-adagjai között tanult keménységet: — minden különösebb dobraverés nélkül bejelenti az aktív sportolástól vailó visszavonulását. Búcsúztatás nincs. Különösebb elismerés sincs, annak pedig nyoma sem, hogy a sportág vezetői igényt tartanának Balczó ismereteinek további kamatoztatására. Inkább mintha a megkönnyebbülés szellője lengene végig az öttusa berkein: „Ettől is megszabadultunk!” Balczó András pedig egy visegrádi versenyen, teljes erőbedobással (mindent teljes erőbedobással csinál) a mások által levert akadályok elemeit rakosgatja vissza. Amit korábban még nem sejthetett, azt már tudja: „Egy mérhető világból, amit számomra a versenyzés jelentett, bekerültem egy mérhetetlen világba, ahol farkastörvények is uralkodnak, amelyek között védtelennek érzem magam. De azért bízom abban, hogy nem fogom megtanulni ezeket a farkastörvényeket, és nem fogok a farkastörvények szerint élni.” Nem is él. Felfedezi a Bibliában lévő szép gondolatokat, parasztházat vásárol és bölcsőt bütyköl Marci fiának. Munkakönyvé a zsebében. A film döbbenetes utolsó képe egy állóvá merevített híradórészlet. Balczó úszik, de itt úgy tűnik, mintha nem a víz ellenálló erejét igyekezne legyőzni, hanem egy iszappal telt medencében küzdene az elmerülés ellen. A néző hiába tudja>, hogy az ilyesfajta, biztos etikai tartással rendelkező egyéniségek nem merülnek el. Mégis felmerül benne a kérdés: Ilyen gazdagok lennénk? Vagy ilyen szegények? ORDAS IVÁN Lucky Lady A harmincas évek Amerikájáról jó néhány filmet lepörgettek már a magyar mozikban is. A gazdasági válság, a munkanélküliség, no meg a csempészeknek, genszterek- nek és rendőröknek oly sok munkát adó szesztilalom bőven kínálja a témát. Ez utóbbihoz nyúltak a Lucky Lady forgatókönyvének írói is — nem túl szerencsés kézzel. A történet, pontosabban a négy főszereplő, a Lucky Lady (Szerencsés Hölgy) nevű vi. torlással Mexikóból indul és Kaliforniába érkezik: Claire, egy bártulajdonos özvegye, Walker, a felsült embercsempész, Kibby, a toprongyos csavargó és a halk szavú, szimpatikus Billy, akinek azért megvan a magához való esze. ö lopja be magát leg- hamarább a nézők szívébe. Mitagadás, igyekeznie kell, mert a különösebb jóstehetséget nélkülözők is tudják: ő lesz az, akiért előbb, utóbb könnyet ejtenek majd az érzékenyebbek. Ha egy üzlet beindul... — nos, a négyfős társaság magja egy terebélyesedő szeszcsempészbandának. Legtöbbre Claire viszi, ő lesz a főnök, aki már közvetlenül nem is vesz részt a vállalkozásokban. Egy tengerparti villából próbálja elkölteni az egyre nagyobb jövedelmet. Ám a szeszcsempészek hajói fölött, az addig többé-kevés- bé tiszta kék égen sötét felhők tornyosulnak: megkezdődik a harc a kohkurrens chichagóiakkal. Sok-sok pirotechnikai anyag, nem kevesebb furnér használódik el a nagyszabású tengeri ütközetben. E befejező képsornak akár azt az alcímet is adhatnánk, hogy „A szimpatikus genszterek tengeri csatája a rossz genszterekkel”. Ha a nézőnek csata közben esetleg voltak is kételyei, a film végére megkönnyebbülten felsóhajthat, mert győz a ... majdnem azt írtuk: „jó”. Pedig csak két genszterbanda vívta harcát, a piacért. Gene Hackman, Liza Min- neli, Búrt Reynolds játsszák a főbb szerepeket. — nem valószínű, hogy a Lucky La- dy-ban nyújtott játékkal újabb Oscar-díjat szereznek a meglévő mellé. A filmet ugyan — legalábbis Szekszárdon — felemelt helyárral vetítették. Annak, aki megnézi, mégsem jelent többet olcsó kis szórakozásnál. — gy — Következő film jegyzetünket a Libera, szerelmem című olasz filmről írjuk Televízió A Delta Nem mondhatnám, hogy ezideig különösebben bensőséges kapcsolatban lettem volna a kovamoszatokkal, de ez ma már a múlté. Ismereteim gyarapodását (azt is írhatnám, hogy „szokás szerint”) Kudlik Júliának köszönhetem. Kudlik Júlia távollétében nemrég szép bókot kapott egy idős megyénkben parasztembertől: „Az a nő, a Deltából, aki mindig szembe néz az emberrel ! Az, aki mindent tud!” A szembenézés nem valamennvi kollégájára jellemző. Sokan a ködös hátteret, a gomolygó semmit, illetve önmagukat figyelik saját monitorjukon; így ez feltétlenül előadói stílusa elismerésének tekinthető. A mindent tudás természetesen túlzás, de jól érzékelteti a Delta átfogó szerkesztését, az ötletes, ügyes, eleven műsorválogatást. ami a televízió egészére korántsem, de a Deltára annál inkább jellemző. Csak négy éve vagyok tévétulajdonos, így nem tudom, hogy mióta van Delta (és Kudlik). de örülök, hogy vannak. Nagyon 6okezred-magammal azok közé tartozom, akiknek a Delta-nézés heti programjuk szerves része, ami egyáltalán nem csak a műsorvezető vonzó egyéniségének és szép szövegmondásának köszönhető. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek iskolás korában a műveltség fogalma alá elsősorban a humán tudományokat sorolták. Azt hiszem nemzedéktársaim közül velem együtt sokan bevallhatnák, hogy a nyomtatott áramkörökről, félvezetőkről, lézerekről és a Drosophylla legyekről annyi fogalmuk van, mint egy afgán birkapásztornak az izlandi irodalom kezdeteiről. Műveltségbeli foghíjjaimat itt-ott az évek során természetesen sikerült áthidalnom, de azt nem szeretem, ha szinte erőszakos módszerekkel „közműveinek”. A valamelyes természettudományos és műszaki alapismeretekkel már rendelkezők érdeklődésének felkeltésére és elevenen tartására, valamelyes igény ébresztésére a Delta műsorai kiváltképpen alkalmasak. Az elmúlt pénteken csak a kovamoszatok- ról, egy tűzjelző zseblámpáról, az iszapos vízben történő tájékozódásról és régi hanglemezek restaurálásáról értesülhettünk. Máskor másról, jó filmek jó válogatása. értelmes összekötő szöveg révén, ami egyáltalán nem csekélység —s, —n Rádió Csorba Győző vendégeként Gyakran megszokták kérdezni: ki a legnagyobb magyar költő. Nem tudom. A művészetben nem lehet úgy mérni a teljesítméftyeket, mint a sportban, s aki becsülettel végzi, amit tennie adatott, bizonnyal nem élt hiába. Csorba Győzőről sem tudom, hogy kiknél nagyobb és kik nagyobbak nála, de az bizonyos, hogy helye a legjobbak között van. pontosabban azok között, akiknek szavára fölkapjuk fejünket, mert mindig a fontosat, a legfontosabbat mondják. Csorba e nagyon kevesek közé tartozik, mert versei nemcsak „a szó ünnepét” jelentik, hanem az emberi tisztesség, a homo humánus megnyilatkozásai is. A Rádió egyórás műsorral tisztelgett művészete előtt, s igaz örömmel hallottuk verseit, bár mint minden válogatásnál, hiányérzetünk is támadt, hisz jó néhány nagy vers kimaradt. Csak találomra néhány címet: Mecseki séta, Március, Flórapihenő, Följegyzés, vagy a csodálatos Testi háború. Amit a műsor adhatott így is sejteti ennek a kivételesen gazdag költészetnek értékeit, azoknak is fölcsillantva belőle valamit, akik esetleg most ismerkednek vele. Csorba Győző pécsi költő, aki büszkén viseli ezt a megkülönböztető jelzőt, s Pécs is büszke lehet arra, hogy ilyen költő vallja városának. „Innen jobban látni a világot” — mondta az est során, s szerencsére a műsor abból is megmutatott valamit, hogy Pécs irodalmi élete, amely egybeforrott Csorba Győző életével és munkásságával, hogyan alakult, fejlődött az elmúlt évtizedekben. Itt vált országos, — ma már így is mondhatjuk: irodalomtörténeti — jelentőségűvé a Sorsunk. ahogy napjainkban a Jelenkor is egyik legfontosabb fo^óiratunk. Pécs pezsgő irodalmi életében ott van, most már mindörökre, Csorba Győző hűsége is, ragaszkodása a városhoz, hisz nélküle Pécs rangja, szellemi jelentősége aligha emelkedhetett volna ilyen magasra. CSÁNYILÁSZLÓ Zsebpénz Felnőttvilág — diákszemmel. Ezzel a műsor lényegét jobban kifejező alcímmel jelentkezett vasárnap a Zsebpénz című műsor, mely a di-- ák szerkesztők munkáit tartalmazza. Ez alkalommal egy derecskéi bejáró diálOszemüvegén keresztül pillanthattunk be a település gondolatvilágába. Segítségével megtudtuk: milyenek az otthonmaradók és milyenek a könyezetükből elvágyódok, siettetik-e a távolodást, illetve képesek-e a marasztalásra, hogy végül maguk se maradjanak egyedül? A téma sokféle megoldása közül itt a fiatal szerkesztő nemcsak a jól megválasztott zenét hívta segítőtársul, hanem egy derecskéi fiú gondolatait környezetéről: versbe foglaltan. Ezek voltak a műsor jól sikerült részei, melyek helyenként élménnyé váltak. A téma megoldását viszont egyáltalán nem segítette, hogy ugyanez a fiú megpróbált a falujabéliekkel népies nyelven csevegni... Nem ment neki. Ö már a városi nyelv beszélőiéként fölöslegesen próbálkozott a „mánpedig- gel" meg az „aszongyákkal”. A szerkesztésben tehát a témaválasztást és az ötletes momázstechnikát dicsérhetjük. a vágások néhol profiszintűre sikerültek. A műsor előzetesében jó lett volna azonban valamit hallani a szerkesztőkről, a műsor készítőiről. Ez elmaradt, bár ha sorozatról van szó, talán még pótolható. Kíváncsian várjuk a további utravaló adagokat, a Zsebpénz következő adásait — hi — Minden bizonnyal amerikainak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen hetykén merjen bánni az európai irodalom egyik csúcsteljesítményével, Cervantes Don Qijotejával, nem látva benne mást. mint sztorit, ebből is csak annyit, amennyit az átlag amerikai elbír, tehát a 14 éven aluli ifjúság számára készült kivonatnak megfelelő történetet. A többi aztán a musical műfaja szerint történik, táncosnőkkel, patetikus operettfinálékkal. a száz év előtti szabályok szerint, persze azért azzal a különbséggel, hogy Fali vagy Lehár zenéje ősz. szehasonlíthatatlanul jobb. De hát ilyen a musical, s Dale Wassermann gondosan ügyelt arra, hogy mindenből adagoljon egy keveset, ám azért ne is terhelje meg hálás nézői ágyát és szívét. A La Mancha lovagja kétségtelenül szórakoztató, s mindenekelőtt látványos: a pécsi színház nem sajnált az előadástól semmit. A darabot Szegváry Menyhért rendezte, de azt nem tudjuk, hogy az előadásban mennyi az ő leleménye, ugyanis a színlapon — elég szokatlanul — feltüntették a bemutató rendezőjét is, tehát elképzelhető, hogy az ő ötleteit is viszontláttuk. Három színész, Pákozdy János, Mester István és Vá- ry Éva messze túlnő a darabon, szinte azt mondhatnánk, az amerikai musicaléi szemben ők képviselik Cervantest. CS. L. Könyv Derkovits Gyuláné emlékirata Közel negyed századdal ezelőtt, 1954-ben látott napvilágot Derkovits Gyuláné Dombai Viktória, Mi ketten című emlékirata. (A szeren, esésen megválasztott cím Derkovits egyik — feleségét és önmagát ábrázoló — kompozíciójára utal.) A forrásértékű könyv — amelynek megjelenése annak idején hozzájárult a Derkovits művészetével szembeni dogmatikus fenntartások, akadékoskodások oldódásához... — hámar elfogyott, s hosszú idő óta már az antikváriumokban is csak nagyritkán bukkant fel belőle egy-egy példány. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata Derkovitsné visszaemlékezéseit — amelyek a művész életének állomásait. küzdelmeit, keménykötésű emberi magatartását, az illegális kommunista párttal való szoros kapcsolatait, műveinek keletkezéstörténetét és fogadtatását oly igazmondóan idézik fel — most új, javított kiadásban adta közre. Az előszó szerzője — Körner Éva kandidátus, Derkovits monografusa — a mesterrel foglalkozó irodalom alapvető fontosságú művei között jelöli ki „Viki”, a hű élet. és sorstárs könyvének helyét. (Maga Derkovitsné már nem érte meg memoárjainak második kiadását: néhány hónappal ezelőtt meghalt.) A Mi ketten írója nem „hivatásos” tollforgató, de hivatott krónikás, megbízható tanú, aki hiteles képet ád a korról, férje jelleméről, erős akaratáról, alkut, kompromisszumot nem is. merő etikumáról, a Derko- vitsot ért megaláztatásokról és a derkovitsi életmű hatalmas. szilárd épületéről. Derkovitsné részletesen ír könyvében férje életének talán legharmonikusabb, legboldogabb időszakáról, az 1919-es Tanácsköztársaság hónapjairól, amikor a fiatal Derkovits Gyula Kernstok Károly nyergesújfalusi művésztelepén dolgozott. Az em’ékirat azonban nemcsak Kernstok művészi és emberi lényének állít emléket; a könyv oldalain sorra-rendre felvonulnak mindazok (Szamuely Tibor, Bölöni György, Komor András író, Kmetty János festőművész, Lukács György, Révai József, Mi- hályfi Ernő újságíró, stb.), akik Derkovits mellett állottak. őt segítették, törekvéseit megértették. Derkovis Gyuláné visszaemlékezéseinek új kiadását gazdagon illusztrálva adta közre a kiadó. Néhány fontos dokumentumnak fotókópiáját is közli a kötet függeléke, így Derkovits egykori tanítómesterének, Kernstok Károlynak 1930- ban kelt „bizonyítvány”-át, amelynek tömör, szép szőve, ge így hangzik: „Ezennel bizonyítom, hogy Derkovits Gyula festőművész a vezetésem alatt álló szabadiskolában dolgozott 1918—19- ben. Mint tanítvány a legnagyobb reménységre volt jogosult, mely reménységet azóta a legteljesebb mérték, ben beigazolta.” Dévényi Iván A kis művész Roma Rakitov mikroszkópjával Az ifjú művésznek, Roma Rakitovnak a 204. sz maszk, vai iskola 3. osztályos tanulójának egész képkiállításra való alkotása, 400 rajza és képe van. A kisfiú mindössze 3 éves volt, amikor kiderült csodálatos adottsága; úgy látja a világot, ahogyan egy igazi művész: vidám, ragyogó szí. nekben. Ekkor készültek első rajzai, s eredetiségükkel és közvetlen ábrázolásmódjukkal azonnal felkeltették a felnőttek figyelmét. Roma külsőleg semmiben sem különbözik kortársaitól. Ugyanolyan vidám, életörömmel teli kisfiú, aki mindig kész arra, hogy az óraközi szünetekben társai, val együtt játsszon. Csupán olvasás közben mélyül el a szokásosnál jobban, és sajátos módon szereti a természetet. Órákon keresztül képes mikroszkópján nézegetni egy lepkeszárny színezését. fáradhatatlanul tudja hallgatni a szél zúgását, egy patak csobogását. A fiatal művész a zenét színekben fogja fel. Beetho. ven szonátáját hallgatva, Roma kijelentette, hogy a zenemű barna, vörös és rózsaszín színű. A mező illata szintén színeket idéz fel benne. Mindezt képein meg is festi. Roma azonban realista, amit f'jzol, nem kitalálás: egyszerűen másképp látja a világot, mint a felnőttek. (APN—KS) . I La Mancha lovagja
