Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-16 / 140. szám
1977. június 16. Képújság 3 A tomerömü-építkezés Kőterítők a Dunán Csütörtöktől csütörtökig dolgoznak, mindennap 11 és tél órát. A másik hét szabad. Perzselődő testüket időnként megmártják a csatorna szélén. Nyolc méter víz fölött, hatalmas csatorna torkolatánál egy úszódarú megállás nélkül, éjjel-nappal harapja és rakja a köveket. Az atomerőmű hideg víz csatornájának elejét, ahol legnagyobb a víz sodrása, romboló hatása, kikövezik a mederben és a parton is. Nyolcvan centi vastag kőréteget kap a folyónyi szélességű csatorna. 230 méter hosszúságban. Az óriási úszódaru fedélzetén beszélgetünk, ladikkal áthozott bennünket a gépkezelő. Két vállalathoz tartozó emberek dolgoznak itt: a Bajai Vízügyi Igazgatóság négy technikusa és 16 segédmunkása, valamint az úszódaru személyzete, akik a MAHART dolgozói. Ök kilencen vanak. Szakács Gyula üzemvezető és a helyettese, Fenyvesi Pál. egy géptiszt, egy gépkezelő, a darukezelők, egy vitorlás, azaz fedélzetmester, egy matróz és egy szakács. Ök is váltják egymást. ahogyan lehet. A vízügyi emberek négy csoportba vannak osztva, hetenként történik a váltás, a dolgozó két csoport éjjel nappal tevékenykedik, a műszak 11 és fél óráig tart. Amikor vége a hétnek, (csütörtöktől csütörtökig) hazautaznak és jön a másik két csoport. A szolgálatban lévők a helyszínen térnek nyugovóra, amikor letelik a műszak ideje: a hidegvízcsatorna szélén, a torkolattól kicsit távolabb kikötött „vízi lakókocsi", azaz lakható uszály a szállásuk. Az úszódaru fedélzetén beszélgettünk az ügyeletes vízügyi technikussal, Horváth Lászlóval. Elmondja, hogy ez a beruházás, mármint a kilométer hosszú hidegvízcsatorna elejének teljes kikövezése, kőszórása 15 millió forintba kerül, 40 ezer tonna követ építenek be. Alulra kerül a forgácskő, vagyis az apró erre pedig az úgynevezett vízépítési terméskő. Jelenleg éppen a víz fölötti rész kövezése folyik, vagyis a part be- terítése. Itt van szükség a négy segédmunkásra. Az úszódaru hatalmas markolójából lezúdított kőtömeget egyenletesen elrakosgatják, hengergetik. Természetesen nem a daru közvetlen közelében, az veszélyes lenne. A víz alatt nem kell egyengetni, nem is lehetne, hiszen ez nem búvármunka. A darukezelőnek úgy kell irányítania — a bajai technikussal együtt — a gépet, a kőszórást, hogy mindenhova egyformán jusson a rakományból. Általában naponta érkezik egy-egy uszály kő, 420 tonna. A forgácskövet Dunabog- dányból szállítják, a nagy követ Szobrot. Egy rakomány kiemeléséhez 18—20 óra sükséges. Körülbelül öt hónapig dolgoznak itt a vízügyesek és a MAHART-osok, ezen a munkán, de nem itt kezdték paksi tevékenységüket. Először az új vasútvonal megépítését tették lehetővé azzal, hogy az egész Duna- parti szakaszt, ahol a vágánynak alig volt helye, megerősítették, kiszélesítették, rengeteg kő lerakásával. Műszaki nyelven úgy mondják, partbiztosítást végeztek. Az a munkájuk 1974-ben kezdődött. Ezen kívül is sok követ raktak a Dunába, terelőgátak egész sorát építették ki Paks- nál és még följebb is, a kanyarban. Ez a munkájuk vízszabályozás, terelni kellett a vizet, mint nemzetközi vízi utat. A kőterítőemberek valamennyien Duna menti helyről valók. A Bajai Vízügyi Igazgatóság 16 segédmunkásából három paksi, a többi Dusnokról, Bátáról, Fajszról és Sükösdről jár ide. Horváth László technikus Pakson él, a kollégái bajaiak. Az úszódaru személyzete szintén vegyes összetételű, Fenyvesi Pál üzemvezető-helyettes például budapesti ember. Abban valamennyien egyeznek, hogy szeretik a vizet, a vízhez kötődő munkákat. Csöppet sem könnyű ilyen hőségben az úszódaru fedélzetén dolgozni, a vas átforrósodik, nem tudja kellemessé hűteni az óriási víz, ami körülveszi őket. A daru hatalmas és zegzugos vasteste forróságot lehel az emberekre GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly A kilométernyi csatorna itt találkozik a Dunával. Fenyvesi Pál motorcsónakkal jön a darutól. Érdekek A nyári munkák csúcsa már alig karnyújtásnyira van. Nagy gonddal járó időszak ez még akkor is, ha az aratás, a betakarítás távolról sem olyan nehéz, mintakár egy évtizede is volt. Mert igaz, hogy a gépek átvették a fizikai munka terhének javát, de az okos, gyors gépeket emberek vezetik. Mégpedig minél okosabb a gép, annál magasabb képzettségű gazda kell hozzá. így, együtt naponta több ezer forintot ér a munkájúk. De igaz ez fordítva is: ha nem dolgozunk, ugyanannyi a kár. Nem kis gond tehát annak a biztosítása, hogy minden gép, minden percet munkával töltsön. Igen ám, de a háztájiban is akkor van a betakarítás ideje, mint amikor a nagy táblákon. [Ebből következik, hogy a nagy hasznot hajtó gép vezetőjének akkor kellene a szabadság, amikor a .gazdaságban is a legnagyobb szükség van a munkájára. Más szóval: ütközik az egyéni és a társai dalmi érdek, hiszen a kombájnvezető — egyénileg — akkor jár jobban, ha az egykét nap szabadsága alatt betakarítja a háztáji földjéről a termést, mert annak az értéke több, mint amennyit a még oly magas napi munkabér mellett is megkeres a munkahelyén. A társadalmi érdek viszont azt kívánja, hogy az okos, nagy termelékenységű gépen legyen, hiszen az ott végzett munka értéke összességében mégiscsak a sokszorosát éri, tehát a társadalomnak az a hasznosabb. E gordiuszi csomó megoldására a Dal- mandi Állami Gazdaságban követésre méltó módszert találtak. A gazdasági év elején egyeztetik a háztájival kapcsolatos terveket és az azonos növényt termelők földjét egymás mellett biztosítják. így aztán mire eljön például a kukorica- betakarítás ideje, a gazdaság eszközei neki- állnak és egy-kettőre elvégzik a munkát, még haza is szállítják a termést. A drága, de okos gépek kezelői pedig ezalatt teljes figyelemmel dolgozhatnak a gazdaságban. Mondhatnám: ez az a megoldás, amikor a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, de ez így nem lenne igaz. Sokkal többről van szó! Az emberekről való gondoskodás ez a javából, vagy ha úgy tetszik, az egyéni és a társadalmi érdek összehangolása egy mikrokörnyezetben. (/■) Várják a gabonát a hőgyészi szárítóban '■ Vihar előtti a csend, a nagy magtárházak, a fészerek, meg a silók perzselőd- nek, a napfény szikrázik az alumínium lemezen, szinte vakít a betonplacc. Üres a szárítóüzem, nincsen mozgás. Csak a transzformátorháznál dolgoznak a DÉDÁSZ-osok, új kábelt kapott az üzem, ennek folytatása, emelője lesz majd a transzformátor, amelyet a vastraverzekre szerelnek fel. A mázsaház tisztára söpörve, az ajtaja tárva-nyitva. Az irodaház üres, csak a belső szobában ül egy ember, nézi a terepet. Egy kis pihenőt tart a raktáros és egyben telepvezető, Wickert Henrik. — Készen vagyunk, várjuk a gabonát. Most fejeztem be a számításokat, úgyhogy az összegezés jó képet mutat. Van minden ami a munkához kell. Ember, gép, üzemanyag. A Hőgyészi Állami Gazdaság takarmány üzemének szárítója a téglagyár helyén épült, öl éven ál dolgozott az üzem, s most kezdhetik a halódik szezont. A bábolnai rendszerű. • üzemre az idén nagy megpróbáltatások várnak. Összesen 2200 hektár kukorica. 1600 hektár búza, és 450 hektár napraforgó termését kell leszárítani, tárolható állapotba hozni. A silótornyokat kijavították, főleg a szállítócsöveket. Ki gondolná. hogy a búza, meg a kukorica valósággal elbontatja az erős vascsövei? A mérleget tavasszal hitelesítették, tehát még jó. Elrendezték a fertőtlenítést is. Még egyszer, közvetlenül a gabona érkezése előtt fertőtlenítik a magtárházakat, meg a silókat és akkor a telepen kétezer vagon termést tudnak tárolni. Az üzemanyag üllepedik a tartályokban. Kell is, hiszen az égők kényes szerkezetek. köztudott viszont, hogy a gázolaj vizet is tartalmaz. Egyébként, amikor teljes üzemben van a szárító, jó nedves kukorica szárításához egy nap 1350 mázsa folyékony üzemanyag a szükséglet. '"1 Az üzemszervezést is elvégezte a telepvezető, Wickert Henrik. — Szezonon kívül összesen kilencen szolgáljuk ki a szárítóüzemet, szezonban a hat fizikai állományú embert további hat egészíti ki. Két ki- lencórás műszakot tartunk egy-egy nap. Az üzem teljesítményét a termény nedvességtartalma határozza meg. Általában 12—13 százalékos gabonát adunk a magtárházba, s ott még fölvesz egy százalékot, A telepvezető? elmondja azt is, hogy tavaly a környékbeli mezőgazdasági üzemeket is segítették. Idén is arra készülnek, amint a saját gabona engedi, azaz van néhány nap szabad kapacitás, hogy fogadják a termelőszövetkezeteket. Tavaly a hőgyészi téesznek 58 vagon búzát, a gyönkieknek 993 mázsa búzát, Diósberénynek 1287 mázsa napraforgót, a hőgyészi téesznek 135,8 vagon kukoricát, a gyönki Petőfi Mgtsz-nek 14,5 vagonnal, a varsádiaknak 36,5 vagonnal, Szakadátnak 21,5 vagonnal szárítottak. Wickert Henrik azon kevesek közé tartozik, akik elmondhatják, hogy a hazai szárítóüzemnek bölcsőjét ringatták. 1968-ban, az első Farmer típusú szárítókkal kezdte a mezőgazdaságban akkor terjedő szárítószakmát. Rengeteg tapasztalatot gyűjtött össze az elmúlt évek során, s ebből következik, hogy nyugodtan néz a mostani szezon elé. Egyébként annak örül legjobban a telep vezetője, hogy az értékes gabonát nem kell ponyva, fólia meg hasonló provizórikus raktár-* ban tartani. Minden szem búzát a szárító után korszerű silóban, magtárházban tudnak elhelyezni.- Pj — Szinte ég a határ. Vagy tán mégis ég? A teveli tetőn állunk, meresztjük szemünket a juhéi völgynek. Füst az ott, vagy tán por? Füst. A jófajta rétiszéna takaros kazlakban, tőle jobbra száll a nagy füst. Balról mintha ferge- teg kelne, porfelhő tör a fülledt, száraz ég felé. Közel a füsthöz a por, látva látni, hogy autó kavarja,, az rohan sebesen. Nosza gyerünk a völgybe! Hiába azonban a sietség, a por megkerüli a füstöt és lön fölfelé a hegyeit. A gépállomáson túl a horhos kezdetén bukkan a láthatárra ismét a GAZ. Egy intés, máris csikordul a fék, az autóból, amely inkább porszívóhoz hasonlatos, Jandí József, a teveli tsz-elnök mászik ki. Poros, ahol az izzadság végigfolyik rajta sáros, olyan, mint egy cséplőgépetető. „Azt hittem, tűz van ott lent, Kisdorog- ról láttam a füstöt, rohantam. Hál’ istennek a brigádvezető gyújtotta meg a gyűjtögető asszonyok mellett az avart. Az ég olyan veszedelmes füsttel.” Amíg idáig jutunk, eszébe jut az elnöknek a gyerek, aki ott ül a dzsip első ülésén, ölében a ceglédi kannával. „Eredj már azért a vízért, meghalnak szóróján az asszonyok”. A gyerek, * lehet tán tízéves, ízig-vérig' vízhordó típus, inas karokkal, lábakkal, rövidre nyírt sörte hajjal. eltrappol a vízért, aztán beül vissza az ülésre a tele kannával, és máris elporoznak a juhéi völgy felé, ahol a brigádvezető égeti a gazt, ahol az asz- szonyok gyűjtik a szénát, s éppen nagyon szomjú- hoznak a tiszta, hideg vízre... Csak a fergetegszerű nagy porfelhő jelzi a dzsip útját. Mire a völgybe érnek, nem látszik a füst, csak a por, a por, mely úgy tűnik, mintha az égő földből törne elő. P. J. Hogyan valósul meg a közművelődésről szóló párt- határozat a város környéki művelődési házaknál — ezt vizsgálta a dombóvári városi pártbizottság. A kép igen vegyes, a tizenkét intézmény közül néhánynál jelentős az előrehaladás, másutt stagnálás, vagy visz- szaesés következett be. Ami általánosítható. Az anyagi ellátottság tekintetében ja. vulás van. A nagyobb ösz- szegű állami és megyei támogatás mellett ma már több termelőszövetkezet is segíti a művelődési intézményeket, pénzzel, fuvarral, épületfelújítással. bérletek, jegyek vásárlásával. Általános megállapítás az is, hogy az intézmények tartalmi te. vékenysége is fejlődött. Ám a jelentésből és a vitából is kiderült: több helyen a* segítés-támogatás csak az anyagiakra szorítkozik. Nem támasztanak igényeket az intézménnyel szemben. Az egyik felszó. laló a következőképpen fogalmazott: „Attól, hogy ötvenezer forintot adnak, nem tettek meg mindent. Be lenincs kinek”. Az egyik községi tanács tízezer forintot juttatott a művelődési háznak és ezzel „letudta” kötelességét, vezetői feléje se néznek az intézménynek, legfeljebb néhány fiatal tanácsi dolgozó jár el az ifjúsági klubba. Nemcsak Dombóvár környéki jelenség az említett példa. A párthatározat és a közművelődési törvény az anyagi támogatást is, az eszközök koncentrálását is előírja. Ám ezzel sem a tanács, sem a szövetkezet, sem a vállalat nem „tudhatja le” kötelességét. Mint ahogy sok helyütt nem is tartják elegendőnek. Példa — ha már Dombóvár környékéről van szó — Kocso- la, ahol együttműködési szerződést kötött a termelő- szövetkezet és a művelődési ház. Vagy nézzünk egy kicsit távolabb. Bátára: nincs olyan rendezvénye a művelődési háznak — természetesen ezúttal nem a különféle klub-összejövetelekről van szó —, amelyen a falu, a szövetkezet vezetői részt amikor a béke-barátság hónap alkalmából a szovjet hadsereg együttese lépett fel, zsúfolásig megtelt a nagyterem. Volt, aki azért panaszkodott, mert számára nem jutott belépőjegy. Ott van közönsége, sok látogatója a művelődési háznak, ahol nemcsak működésének anyagi feltételeit teremtik m^g — bár erre szükség van —, hanem se- gítik-ellenőrzik is. És ennek csak egyik formája az érdeklődés, a vezetők részvétele a redezvényeken. A közművelődés fejlesztése köriigy, párt-, tanácsi, tö. megszervezeti, vállalatiszövetkezeti feladat. Igényeket támasztani az intézményekkel szemben, felkel, teni az igényeket főleg a mezőgazdasági dolgozók között a művelődés iránt. Terjed, szélesedik a mezőgazdaságban is a szocialista brigádmozgalom. Olyan embe. rek a brigádtagok, akik művelődni is akarnak. De nem jutnak el a művelődési házakba. Bevinni őket, csak egy a sok lehetőség közül. hét fűteni a nagytermet, de ne vennének. Legutóbb, (J) wmmmrn MMiW|ÍiC
