Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-05 / 104. szám

G ráfi ka Valkó László grafikáit mutatja be a Stúdió Galéria, Buda­pesten. Műveiről igy ír Aknai Tamás művészettörténész: „... a művész eredendő kíváncsiságának arra a tájára ve­zetnek bennünket, ahol nem a fel-, hanem a megidézés, ahol nem a poézis, hanem a tárgyilagos és sokszor szenvte­len közlés, a szociológiai hitelű megállapítás ír körül lát- helyzeteket, ezek szegmentumait.” A képünkön látható Valkó-grafika címe: Emlékműterv. Közművelődési alap Az Országos Közművelődé­si Tanács elnöksége elfogadta a Kulturális Minisztérium előterjesztését, és a közmű­velődési alap céltámogatási keretéből 11 millió 123 ezer forint, fejlesztési keretéből pedig 250 ezer forint kiutalá­sát engedélyezte. A Szolnok megyei Kunmadaras, családi klubkísérlet támogatására például 30 ezer forintot kap. Több kérést felülvizsgálnak, köztük a megyénkből beérke­zett kérelmeket is. Az elnök­ség hozzájárult ahhoz, hogy az e félévben esedékes elnök­ségi üléseken folytassák a ké­rések megvitatását, hogy le­hetővé tegyék a megfelelő el­bírálást. Az 1975—76-ban kiutalt 16,7 millió forint sorsáról el­mondták: az előírásoknak megfelelően, eredményesen hasznosították a pénzt. A szombathelyi Tanárképző Fő­iskola például a rendelkezé­sére bocsátott 650 ezer forint­ból fejlesztette tévéstúdióját, a Békés megyei Tanács a közművelődési alapból kapott 450 ezer forint egy részét a művelődés anyagi feltételei­nek fejlesztésére fordította. Bőségesen kamatozott az if­júsági táborok megszervezé­sére fordított pénz is: a tábo­rozó munkásfiatalok és isko­lai tanulók régészeti, népraj­zi és természettudományi is­mereteiket gyarapították, ugyanakkor hozzájárultak az országos jelentőségű régészeti ásatások befejezéséhez. Nyomatékosan felhívták a figyelmet: az igénylők az elő­írt időben hasznosítsák a ki­utalt pénzt. Néhol — amint a beszámolóból kitűnt — nagy­vonalúan kezelik. A harkányi bolgár—magyar testvériségi klub berendezésére, fölszere­lésére folyósított 350 ezer fo­rintból irodagépet és dísznö­vényeket is vásároltak. Az elnökség ezzel nem értett egyet. Közölte: a Kulturális Minisztérium és az OKT tit­kársága tájékoztatóban közli majd: milyen célra nem for­díthatják a támogatást. Ismertetik a felhasználásra vonatkozó szempontokat is. Ezzel mintegy kiegészítik a közművelődési alap céltámo­gatásának igénylésére vonat­kozó irányelveket. Küldetés Ebben a hónapban kerül a mozik műsorára egy rendha­gyó dokumentumfilm. Balczó Andrásról készítette Kosa Fe­renc. Rendhagyó a dokumen­tumfilm, mert Kosa Ferenc a szokásos módszereket félre­téve, újra próbálja fogalmaz­ni benne a műfajt. Rendha­gyó azért is, mert olyan sportcsillagról szól, aki nem a csúcsokat éli — befejezte sportpályafutását. De az előzetes hírekből ítélve, ez a dokumentumfilm nem egyszerűen a rendkívüli sikereket eíért sportolóról, hanem az eredmények mö­gött meghúzódó emberi küz­delmekről szól. Arról, hogy hogyan jut el az ember ön­maga megvalósításáig, az igazi győzelemig. Zománc A Lampart Zománcipari Művek dolgozóinak lapja be­szélgetést folytatott Fetzel Ferenccel, a bonyhádi gyár szakszervezeti bizottságának titkárával. A beszélgetés so­rán szó esett a munkaerő­gondokról is az új program­ról, a zománcedény-fejlesz- tési tervről. A munkaerő­gondokról szólva Fetzel Fe­renc elmondta: a törzsgárda- tagok és a régebb óta a gyár­ban dolgozók megtartása bér­rel és a munkahelyi légkör­rel függ össze. „A kettő kö­zül — úgy érzem — még mindig a bér a meghatározó.” A fejlesztési tervről is kifej­tette a véleményét: „A zo- máncedény-fejlesztés nem tekinthető önmagában csak gyártmánykapacitás vagy a zománcozott kapacitás bőví­tésének. Ez felveti rögtön a savazökapacitás bővítését iSj ami egyébként adott. Már el­indult a terület szanálásával, és belátható időn belül új, korszerű savazó lesz.” A ta­valyi és az idei tervről így nyilatkozott: „Miután a tava­lyi terv nem sikerült valami rózsásan, azt is be kellene valahol hozni. Nem lesz egy­szerű dolog, az tény! De sze­rintem az erők okos, célszerű koncentrálásával el kell bír­nunk és elfogjuk bírni! A gyár gárdája eddig is felül­kerekedett különféle nehéz­ségeken, és az a lényeg. Mert a gyár csak velük együtt gyár, nélkülük vas- és beton­halmaz. Érzik, tudják ezt dol­gozóink is. az a komoly, fe­lelősségtudó gárda, akikre eddig is minden körülmények között számítani lehetett.” Szövetkezeti Hírlap Az Ipari Szövetkezetek lapjában Sifter József tudó­sító számol be a dombóvári Unió Ipari Szövetkezetben biztosított művelődési lehető­ségekről. Elsősorban a fiata­lokéról, hisz a szövetkezet tag­ságának csaknem kétharma­da harminc éven aluli. A ve­zetőség a művelődési igény kielégítését elsősorban a két ifjúsági klubon keresztül biztosítja. Az egyiket nemrég adták át a fiataloknak így an­nak hatása még nem mérhe­tő. A régebbi, a Galaxis Klub már régebb óta működik és sokféle igényt elégít ki. He­tenként háromszor vannak foglalkozások — hétfőn és csütörtökön kötött progra­mokkal. Szombatonként tán­cos .összejöveteleket és disco- műsorokat szerveznek. A klubon belül magnósklub és fotós- és filmszakkör is mű­ködik. A magnósklub ripor­tokat készít a klubrádió ré­szére. Ez az adás havonta egyszer jelentkezik. A mag­nósklub biztosítja a különbö­ző ünnepségeken a zenei anyagot és a műsort. A fotó- filmszakkör tagjai rendszere­sen részt vesznek a Dunán­túli Filmszemle rendezvénye­in. Az elmúlt évben a közös­ség „Bálint Pali bácsi tanyá­ja” címmel készített filmjé­vel díjat nyert. Kisiparos Újság A lap a szakma kiváló ta­nulóiról közül tudósítást. A tudósítás bevezetőjében ol­vastuk: „A kisipari műhe­lyekben folyó szakmai okta­tás a felszabadulás 32. év­fordulója tiszteletére rende­zett versenyen is tanúságot tett jó színvonaláról. A szak­mát a mesterek mellett elsa­játító fiatalok rendkívül ki­csiny száma ellenére az or­szágos döntőben és a megyei vetélkedőkön is megállták a helyüket. „A lapban közlik a Szakma Kiváló Tanulója ver­seny eredményeit. A hosszú névsort olvasva egy Tolna megyei névre bukkantunk. (Sajnos, csak egyre!) A laka­tosszakmában az első helyet Bárdos László (mestere Köny­ves Károly) vívta ki magá­nak. Magyar Konzervipar Ezzel a címmel jelent meg a konzervipar központi üzemi lapjában Ruppert János vál­lalati ellenőr, a vszt jogse­gélyszolgálat vezetőjének cik­ke. A cikkíró részletesen be­számol annak a rövid időnek a tapasztalatairól, amely az alakulástól napjainkig eltelt a Paksi Konzervgyárban. A Paksi Konzervgyárban 1977. január elsején alakult meg a vállalati jogsegélyszolgálat, amelyről így írt Ruppert Já­nos: „Túlzás nélkül állítha­tom: a szolgálat azon túl, hogy segítséget nyújt a dol­gozók ügyes-bajos dolgainak intézésében, s ezzel csökken­ti a munkaidő-kiesést, még egy fontos társadalmi fel­adatot is ellát, amit röviden így nevezhetünk: a jó mun­kahelyi közérzet kialakítása... Az elmúlt időszakban hu­szonkilenc dolgozó fordult hozzánk: huszonnégy fizikai, két alkalmazott és három fi­zikai nyugdíjas. Egy-egy dol­gozó több kérést is előter­jesztett, így tárgyuk szerint nyolc államigazgatási, tizen­két társadalombiztosítási, négy egyéb, két családjogi, hét munkajogi és két polgári jogi ügyben adtunk felvilá­gosítást, jártunk el, illetve készítettünk beadványt. Kukorica iparszerben Ezzel a címmel jelenik meg a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vál­lalat lapja. Tolna megyében is több mezőgazdasági üzem tagja ennek a közös vállalat­nak. De a hír, amit e lapban olvastunk, nemcsak nekik szól. Az ekevasról közöl a lap információt. Idei első szá­mukban már foglalkoztak a magyar ekevaskérdéssel. Az­óta újabb lépések történtek. Az illetékes tervezők és gyártók megbeszélést tartot­tak, amelyen megállapítot­ták: a mezőgazdasági gép­gyártáshoz csak úgy lehet mi­nőségi alapanyagot biztosí­tani, ha a KGM tárcaszinten kiemelt kérdésként kezeli ezt a problémát. A lap hang­súlyozza: ..Meggyőződésünk, hogy a magyar mezőgazdasá­gi termelés gazdaságosságá­nak egyik alapvető kérdése került, illetve kerül szőnyeg­re, és halad a megoldás felé.” És akkor összeesett a Józsi Levélrészlet. „Férjem 1976. október 19- én este negyed öt körül rosz- szul lett munkahelyén, be­szélni többé nem tudott. A két ember, akivel egész nap dolgozott, otthagyták, azt mondják, úgy hitték, ré­szeg ...” — * A munkatársak: Szabó Fe­renc kocsis, Mészáros József rakodó. — Iszákos ember volt Ran- ga József? — Délelőtt, miközben ra­kodtunk, azt mondja a Jóska: ne vágjuk magasan a kazalt, menjünk lejjebb. Arra gon­doltunk, bekapott ez a gye­rek. Nem kérdeztük hol ivott, mert azt szokta mondani, hogy a száján. Másnapos le­hetett, mert előző nap sza­badságot vett ki a dorogi vá­sárra. — Ivott aznap? — Ivott-e, nem-e, nem tud­juk, nem láttuk. Mi délben el­mentünk meleg kosztért, a Józsi táskakosztot evett. Úgy három óra tájt eltűnt, vagy húsz percre. Azt mondta, szomjas, vizet inna. Mit ivott, mit se nem láttuk. Mikor vissza >ött és mászott fel a ka­zalra már nem volt olyan, mint ahogy elment. — Hol lehet itt Bezzeg- pusztán bort, pálinkát kapni? — Ki hogyan szerzi, vagy hoz magának. Porzik a széna, kívánja az ember torka a fo­lyadékot. — Szénát vittek az istál­lóba? — Azt. Lerakodtunk, s szól­tak, hogy az irodából vigyünk át egy szekrényt a raktárba. Megemeltük, s akkor esett össze a Józsi. Mi csak néz­tünk. Mivel betegszállás nincs a pusztán, bevezettük az is­tállóba, hogy ne lássa az igaz­gató; igen kemény ember, ha italról van szó. A lóboxban a lóherszénára fektettük, mint afféle részeg embert. Nézze: emberek vagyunk mi is, be­rúgunk, alszunk rá két órát, aztán legfeljebb rossz a gyo­mor. A Jóska kegyetlenül szerette a szeszt, az alja sep­rőt is megitta. He berúgott, nyögött, gőgicsélt. Nem hasz­nált a szó, az volt a szava- járása: inkább a szesz öljön meg, mint a bika. — Este lett, kifogtak. — Kifogtunk, etettünk. Szóltunk neki: „Te Jóska, gyere haza!” Fordult egyet, motyogott magában. Nincs annyi hajunk szála, amennyit az az istállóban aludt. Hát itthagytuk. Tavaly nyáron úgy beszívott, hogy megfeke­tedett. El vitettük a mentővel, az apjáék meg majdnem ránk jöttek, hogy miért tettünk csúfot a fiúkkal. Ö meg visz- szajött és dicsekedett: az el­vonókúrán az istennek se jött ki belőle az alkohol. „Odaért este hat órára az éjjeliőr. Bevezették a lóistál­lóba, egy ló helyére fektették — tégla az alja — beszélni nem tudott, csak mutatott úgy hazafelé irányba. Az éj­jeliőr hajnalban jött haza, a házunk előtt ment el.” * Rafais Ferenc éjjeliőr. — Sokszor aludt Ranga Jó­zsef az istállóban? — Havonta úgy kétszer. Ilyenkor besegítettem az is­tállóba, elvettem tőle a gyú- fát, cigarettát, szemüveget, le­feküdt és betakartam. Ha éj­jel felébredt, megkérdezte, hány óra, aztán vagy haza­ballagott, vagy aludt tovább és hajnalban eljött velem. — Hol találta október 19- én? — Nézem egyszer — úgy sötétedéskor, — ki a fene ke­rékpározik a juhhodály sar­kánál Hát a Ranga fogja a kormányt, rádől a biciklire, és áll egy nagy pocsétában. Kérdem tőle: Te Jóska, beteg vagy? Azt mondja, nem. Mozdult egyet, erre zsupsz! bele a pocsétába. A hónaljá­nál fogva emeltem ki, de bort nem éreztem rajta, mert hát a trágyának is szaga van. Je­lentettem az esetet, azt mond­ták, majd észhez tér és haza­megy. Az igazgatóhelyettes fogta _a karját, én meg a há­tán a kabátot és bevittük a lóistállóba. Kétrét hajtottam egy pokrócot. Ráesett, hasra feküdt. Hortyogott. Óránként benéztem hozzá: koma, még mindig nem gyógyultál meg? De semmi. Nekem — ugye — négykor lejárt a munkaidőm, de még akkor sem szólt sem­mit. Gondoltam: na, ez jól berúghatott. Persze tudni, nem tudtam semmit. — Hazafelé miért nem' szólt a feleségének? — Csak nem képzeli, hogy hajnalban, sötétben bezörge­tek egy asszonyhoz? Az igaz­gatóhelyettes, meg Iker Jós­ka. a brigádvezető este 10-ig dolgoztak. Addig mindkettő­nek ott állt az iroda előtt az autója, meg a gazdaság terep­járója. Én mint embertárs csak annyit tudok mondani: ha már a kocsijukat nem akarták bepiszkítani, a GAZ is jó lett volna. De ha szól­nak, hát befogok és hazavi­szem. Én ugye magamtól nem jöhetek el, mert mit mondok, ha keres a rendőrség? A hi­bát a Ranga követte el, mert jóegypárszor megmondták neki: hagyja el az ivást, mert nem jó vége lesz. * „Közben reggel lett, a ko­csis az igazgatónak jelentette: Ranga József itt van az istál­lóban este óta. Utasította a kocsist és a rakodtatóját: azonnal vigyék haza a laká­sára. Hozták nagy gúnyosan hazafelé a súlyos beteg em­bert, aki 14 órát feküdt a hi­deg kövön, a ló helyén. Le­vettük a kocsiról, a lakásunk­ba tettük, rohantam az orvos­nak telefonálni, aki tíz per­cen belül ott volt és azonnal a kórházba utalta." A munkatársak. — A felesége nem volt ott­hon, napszámba ment do­hányt szedni. Az utcán kapta el egy öregasszony: „Siess haza Rangáné, viszik az urad!” Az asszony nem ijedt meg; volt ez így már máskor is. Mi nem hagytuk annyi­ban, mondtuk neki: itt már baj van, sürgősen orvost kell hívni. Idáig van a mi történe­tünk. — És a lelkiismeretük — Nincs lelkiismeretfurda- .lásunk, ismertük a Jóskát, tudtuk, hogy milyen, nem érezzük magunkat bűnösnek. Nyilatkozik: Vadai Mihály, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség Bezzeg-pusztai telepének igazgatója: — Ranga József tíz éve dol­gozott intézményünknél, előbb gyalogmunkás' volt, majd fogatra kérte magát. Sajnos, ha italhoz jutott, any- nyit ivott, amennyit látott. Soron kívül elvonókúrára küldtük, az utógondozás ide­jén életvidám és boldog volt. A dolgozók szokása, hogy reggelente a presszóban fél- deciznek, Ranga nagymálnát ivott. Valaki beleöntött a po­harába egy felest. Kétszer ki­jött belőle, harmadszorra nem. Ettől kezdve nem lehe­tett kordában tartani, pedig többször kapott figyelmezte­tést, megvontuk tőle a jutal­mat, a prémiumot. Nem min­den ivászatára derült fény, mert dugdosták előlem az emberek kazalba, boglyába. Tavaly elvettük tőle a foga­tot, mert mikor hordta ki a fejadagot, hol ezzel, hol azzal megkínálták és hamar „be­kapott”. Féltem, hogy gyep­lővel a kezében balesetet okoz a közúton, veszélyezteti mások testi épségét. Főleg az idősebb dolgozók isznak. Ba­golyhegyen tíz forintért árul­ják a nohabor literjét. „Október 20-tól november 4-ig kórházban ápolták, 4-én délután tüdőverőér-rögösö- désben meghalt. Harminchat éves volt.” A temetés összes költségét az Országos Állattenyésztési Felügyelőség fedezte. * Iszom, iszol, iszik, iszunk, isztok, isznak: egymás egész­ségére, bánatára, az ellenség pusztulására, szomjunk oltá­sára. Májzsugor, elmebaj, bűntény, baleset, halál. Mikor kérjük már egyszer számon egymáson a másokért érzett felelősséget? D. VARGA MÁRTA Lapokban olvastuk MtaiOfis kaD(iod]@sikép

Next

/
Oldalképek
Tartalom