Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-01 / 77. szám
Névnap: Hugó A Nap kél 5.24 — nyugszik 18.14 órakor A Hold kél 15.13 — nyugszik 3.43 órakor Százhetven évvel ezelőtt, 1807. április 1-én halt meg — 57 éves korában — Révai Miklós nyelvész, költő, a magyar nyelvtudomány egyik legnagyobb alakja, az első rendszeres magyar stilisztika szerzője. # AZ ÖCSÉNYI művelődési házban tartották a járási kisdobos-seregszemlét. A csapatok közül aranyérmes a bátai és bátaszéki csapat. Ezüstérmet a faddi, bronzérmet a Tolna I., Kö- lesd és Tengelic csapata kaptak. A zsűri igen elégedett volt a kisdobosok teljesítményével. (Tudósítónktól) O GÉPI művelésre alkalmassá alakították át kora tavasszal a pálfai tsz 18 hektár almáskertjét. A telepítéskor még bőven volt munkaerő a gyümölcsös gondozásához is, de azóta megfogyatkozott és most kivágták minden második sort, hogy a permetező és talajművelő gépek elférjenek a terebélyes, szépen fejlett almafák között. * öt Állami gazdaság és tizennégy tsz tagja a megyében a KSZE-nek. Az idén kukoricatermesztési rendszerbe belépett négy szövetkezettel együtt összterületük — melyre szerződést kötöttek — 35 000 hektár. ~ A NAPOKBAN befejezik Tamásiban a VEGYÉP- SZER 72x36 méteres, acél- szerkezetű. daruzott csarnokának alapozási munkáit. A kéthajós csarnok a jövő év közepére lesz kész. A A SZÜLÖK és a nevelők kapcsolatáról, valamint a pályaválasztási munka tapasztalatairól tartott ülést szerdán délután a HNFszek- szárd városi nőbizottságának pedagógiai albizottsága. + KÖZMÜVESÍTIK a paksi III. számú általános iskola Dózsa György úti épületét, a 22-es Állami Építőipari Vállalat. A csatornázást a közeli napokban befejezi az atomerőművet építő vállalat, mint az iskola patronálója. — A HAZAFIAS NÉPFRONT szekszárdi városi bizottsága tegnap ülést tartott, amelyen a megjelentek tájékoztatást hallgattak meg a múlt évi munkáról, a tanács és a népfront kapcsolatának alakulásáról, valamint a bizottság 1977. évi közművelődési tervéről. # A BÉRBŐL és fizetésből élő dolgozók, valamint a hasonló jellegű nyugdíjasok közül 77 ezer szakszervezeti tag van megyénkben. A szervezettség 95,8 százalékos. A szakmai megyebizottságok száma nyolc. A PÉCSI Nemzeti Színház áprilisi műsorán továbbra is szerepel néhány korábban sikeres előadás: az Übü király, a La Mancha lovagja, a Peer Gynt, a Mária főhadnagy és a Bánk bán. A színház kamaraszínházában továbbra is műsoron van az Istvánfalva, a Makrancos hölgyek, és a gyerekeknek szánt Pinokkió. Április 15-én mutatják be Bajcsy-Zsilinszky Endréről szóló új műsorukat, amelyet a hónapban még háromszor adnak elő. Az április 17-i pécsi operamatinét a Magyar Rádió is közvetíteni fogja. A Szekszárdi Nyomda „Gagarin” könyvkötő brigádja harminc negyedikes kisdiákot látott vendégül tegnap délután. A gyerekek végigjárták az üzemet, megtekintették a különböző üzemrészeket, munkafolyamatokat. Felvételünket a kéziszedőben készítettük, ahol Kertai Gábor, a vállalat egyik legrégibb dolgozója magyarázza a betűszedés tudományát. Hideg idő Várható időjárás ma estig: az or• szág északnyugati felében időnként , felszakadozó felhőzet, ismétlődő ha‘ vazással. Az ország délkeleti részéI ben túlnyomóan borult idő, ismétlői dő havas esővel, esővel. Az északi, északnyugati szél a j | Dunántúlon napközben még erős marad. Az évszakhoz ( i képest hideg marad az idő. A legmagasabb nappali ' [ hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között várható. Tái volabbi kilátások szerda reggelig: időnként kissé fel- i * szakadozó felhőzet, megismétlődő havas eső, eső. A hő, mérséklet kissé emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hő- i i mérséklet eleinte mínusz 3, plusz 1, később 0, plusz 4 1 fok között. Vendégeink a műszer gyár szerelőcsarnokában Tamboviak megyénkben Hosszú utazás után érkeztek meg Budapestre szerda reggel megyénk vendégei, a Tambov megyei Komszomol- delegáció tagjai. Budapesti városnézés után a késő esti órákban utaztak Szekszárdra. A delegáció tagjai és vezetőjük, Moklov Alekszandr Alekszejevics, a Komszomol Tambov megyei titkára, kísérőikkel tegnap délelőtt megtekintették a Mechanikai Mérőműszerek Gyárát, ezt követően pedig a szekszárdi úttörőházba látogattak. Testvérmegyénk ifjúsági szövetségének küldöttei itt tartózkodásuk hét napja alatt részt vesznek a Forradalmi ifjúsági napok Tolna megyei programjaiban és ellátogatnak a megye több termelőszövetkezetébe, gyárába és üzemébe, így például péntek délután a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalatot tekintik meg, ahol részt vesznek a vállalat április 4. tiszteletére rendezett ünnepségén. Szombat délelőtt a tambovi komszomolisták a megyei KISZ-bizottságon részt vesznek a jó munkát végzett KISZ-tagok kitüntetésátadó ünnepségén, ezt követően pedig az új KISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtételén. Április 4-én délelőtt, a Dal- mandi Állami Gazdaságba látogatnak, délután pedig részt vesznek a Forradalmi ifjúsági napok záróünnepségén, Dombóváron. Itt-tartóz- kodásuk utolsó napján, a megyei pártbizottságon értékelik a KISZ—Komszomol- együttműködés eddigi eredményeit és tapasztalatait. OL VAST AM Településfejlesztés társadalmi munkával A hangsúly a cím. második felén van. Település- fejlesztés ugyanis folyik különböző forrásokból,' ezeknek csak egyik — általában kisebbik — része a társadalmi munka, hanem ha az emberformáló szerepét, hatását nézzük, akkor a — fontosabbik. Ezért minden tisztelet azoknak, akik időt, fáradságot nem sajnálva dolgoznak szűkebb pátriájuk szebbítésén, gazdagításán. Külön elismerés azoknak a községeknek — mindenekelőtt lakosaiknak —, amelyekről lapunk tegnapi számában megemlékeztünk, mint a településfejlesztési verseny győzteseiről. Igazi, valós eredmények ezek, a szó teljes értelmében társadalmi munka az eredmények szülője. Nem akarok a régebbiekről se elmarasztalóan szólni, igazságtalan lenne, hiszen nagyon sokan az elmúlt években se álltak félre, ha meg kellett markolni a szerszám nyelét, hanem a mostani annyival mégis valósabb, hogy az új elszámolási rendszer nem ad lehetőséget számszaki bűvészkedésekre. Ténylegesen csak azt lehet elszámolni, ami valóban társadalmi munka, a ráfordított idő arányának megfelelő bér figyelembevételével. Nem az számít tehát, hogy mennyi az elvégzett munka ára, hanem az, mennyi a tényleg elvégzett munka. És ez az igazságos, ez a társadalmi. ___________________________________~ ~___ A z üzletek ünnepi nyitva tartása Április 2-án: Szekszárd városban a kiskereskedelmi egységek szokásos szombati nyitva tartás szerint üzemelnek, az 50., és 54. sz. Népbolt, Bartina ABC és o 160 lakásos alatti ÁFÉSZ csemegebolt kivételével, melyek 18 óráig, o vendéglátó egységek szokásos hétköznapi nyitva tartás szerint tartanak nyitva. Dombóváron minden kiskereskedelmi egység (Népbolt 22. sz. ABC- bolt kivételével) szokásos szombati, a Népbolt 22. ABC 18 óráig tart nyitva. Vendéglátó egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Április 3-án: Minden kiskereskedelmi egység zárva tart, vendéglátó egységek szombati műszak szerint üzemelnek. A tej-, kenyérárusításra kijelölt egységek az árumegrendelésről és árusításról gondoskodni kötelesek. Április 4-én: Minden kiskereskedelmi egység (TESZKERV is) zárva tart. Vendéglátó egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. A tej-, kenyérárusítósra kijelölt vendéglátó egységek tejet és kenyeret is árusítanak. Április 9-én: Minden kiskereskedelmi egység a szokásos szombati nyitva tartási rend szerint, a vendéglátó egységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Április 10-én: Kiskereskedelmi egységek zárva, vendéglátó egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Tej-, kenyérárusításra kijelölt egységek az árusításról gondoskodnak. Kisdobos KRESZ-vetélkedő Tegnap délelőtt rendezték meg a szekszárdi úttörőházban a kisdobosok KRESZ-vetélkedőjének megyei döntőjét. Az idén harmadik éve, hogy az úttörők mellett a kisdobosok is ezén a módon ismerkednek meg még jobban a közlekedés szabályaival. A gyermekbalesetek megelőzésének ez a vetélkedő jó eszköze, hiszen a megyei döntőt őrsi, raj-, csapat- és a járási, illetve városi versenyek előzték meg. A megyei döntőn minden járásból és városból a legjobb, háromtagú csapat vett részt. A verseny első részében tesztlapot töltöttek ki a gyerekek gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaiból. A gyakorlati versenyben kerékpárral haladtak végig a rutinpályán, közben játékos feladatokat oldottak meg. Az első helyezett a szekszárdi járás, a második a tamási járás, a harmadik pedig a szekszárdi városi csapat lett. Kiállítás Tamásiban A KÖP—KA ÁFÉSZ rendezésében kiállítás nyílt kedden Tamásiban, a lakberendezési áruház emeletén. A kiállításon a kisgazdaságokban használatos eszközöket, vetőmagvakat, vegyszereket, valamint a kórokozók, kártevők elleni védekezés módját mutatják be. Fotó: bj A MTESZ hírei A fiatal műszakiak helyzete Tolna megyében. A megyei szervezet előkészítette egy jelentős vizsgálat elvégzését. Választ várnak a tapasztalatokból arra, hogy a fiatal munkába álló, friss diplomás szakemberek hogyan illeszkednek be a munkába, milyen segítséget kapnak, ezzel hogyan élnek a fiatalok. A Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület idén plakátkiállítást rendez. A kiállítás anyagát a nyomda dolgozói állítják össze. ált:; Kiadják a fiatal műszakiak, közgazdászok pályamunkáit. A KISZ megyei bizottsággal közösen szervezik a fiatal szakemberek pályázatokon való részvételét. A munkákat katalogizálják, összegyűjtik és az év végén kiadják. Fórum mérnököknek, közgazdászoknak. Tolna megye nagyberuházásait ismertetik az érdeklődőkkel az év folyamán több alkalommal is a MTESZ ifjúsági bizottságában. A Paksi Atomerőmű és a Szekszárdi Húskombinát építésének, problémáinak ismertetése a cél. Parkosítják a Mérey lakótelepet Szekszárdon. Az igen sűrűn beépített lakótelep parkosítása nagy gond. A MAE szakemberei társadalmi munkában több javaslatot készítenek parkok, pihenők, játszók létesítésére a házak között. Feltárják az alsóhetényi elsüllyedt várat. Mint ismeretes, Dombóvár szomszédságában lévő Alsóhetény- pusztán régi vár nyomai vannak. Az eltemetett vármaradványok feltárása, a kapcsolódó munkák ugyan később indulnak, de a szakemberek máris foglalkoznak azzal, miként lehetne gyorsan, olcsón, de igen szakszerűen a várat feltárni. Tolna megyében csak Szekszárdon és Dombóváron dolgoznak műanyag-kémikusok. Ez ideig a két csoport — a kémikusok egyesületének két helyen vannak tagjai — nem igen találkozott. Most, Baranyai Kálmán, a BVK szekszárdi gyárának igazgatója szervezi a kémikusok gyakoribb találkozóját, tapasztalatcseréjét, ismerkedését. Skopjéi egészek jártak a megyében. A jugoszláviai város egyetemének küldöttsége az Országos Erdészeti Egyesület tamási csoportjának vendégei voltak. Bemutatták a jugoszláv erdészeknek a burkolt gyökérzetű csemetenevelés terén szerzett tapasztalatokat, növényeket. Ellátogattak a nagydorogi csemetekertbe is. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551