Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-01 / 77. szám

a Képújság 1917. április 1. A l/A«AÍ/é<ié<tr l/áe/TÁpai lába. Különösen a napközis Tizenegy napes tanítási ciklns tanulók nyugodtabbak, ki­egyensúlyozottabbak, hiszen nácik XI napon keresztül egész napos iskolai elfoglalt­ságot jelent a délelőtti taní­tás és a délutáni napközis foglalkozás, amely után való­ban kikapcsolódás a szabad szombat. 1976. szeptember 1-től az oktatási miniszter utasítása alapján az óvodákban, az általános isko­lák és kisegítő iskolák alsó tagozatában bevezettük a 11 napos tanítási ciklust, amely azt jelenti, hogy az 1—4. osztályban minden második szombat sza­bad, a tantervi anyagot 11 nap alatt végzik el. A RENDELKEZÉS alapján minden óvodában és mind­azokban az iskolákban meg­indult az új tanítási rend, ahol a személyi és tárgyi fel­tételek biztosítottak voltak, így az 1976/77-es tanévben megyénkben az óvodák és az általános iskolák önálló ta­nulócsoportjainak 100 száza­lékát, az összevont tanuló- csoporttal működő Iskolák 45 százalékát érinti az új rend. A ciklus részleges alkalma­zása a tanév tartamát nem érinti, a tanítási napok szá­ma évi 198 nap. A kieső na­pok pótlására, valamint a tanulók túlterhelésének el­kerülésére a két hétre előírt tantervi óraszám 1/12 rész­szel történő csökkentését ren­delte el az oktatási minisz­ter. A szabad szombat be­vezetését örömmel és meg­értéssel fogadták az iskolák vezetői, az alsó tagozat ne­velői és a felső 'tagozatos szaktanárok is. Jó hangulatú munka indult meg. A szülők többségéhez igazodtak a ta­nulók szabad szombatjának kijelölésében. Tudomásunk szerint a munkahelyek, vál­lalatok, üzemék vezetői is megértéssel fogadták a ren­delkezést és lehetővé tették, hogy az érintett szülők eset­leges cserével biztosítsák, hogy a család a .szabad szom­batot együtt tölthesse. A szülők többsége is öröm­mel nyugtázta ia gyerekek szabad szombatját és máris megállapítható, hogy sok család életrendjét igen jó irányba befolyásolta a ren­delkezés. A szülőknek csak elenyésző kisebbsége az, akikkel a szabad szombatot nem sikerült egyeztetni, eset­leg egyéb ok miatt nem örül a 11 napos tanítási ciklus­nak. Az új tanítási rendre áttért intézményekben a 12. munkanapon — a szülők kí­vánságára — napközi ügye­letet kell tartani. Eddigi ta­pasztalataink szerint a „sza­bad szombatokon” kevés igény jelentkezik a tanulók foglalkoztatására. A foglal­kozást igénylő tanulók szá­ma a városokban és a na­gyobb településeken általá­ban kevesebb, kisebb telepü­léseinken, a falvakban pedig az őszi munkák befejezésé­vel egyre csökken a létszám. Elképzelhető, hogy a tavaszi munkák megindulásával ez ismét nő. A szombati foglal­kozásokon való részvétel a tanulóknak csak kb. 5—6 százalékát érinti. Ettől elté­rő helyzetben csak 1—2 is­kolánk van, ahol speciális problémák jelentkeznek. Ilyen például a gyu'laji isko­la, ahol a hétközi diákotthon tanulóit — négy völgy ci­gánygyermekeit — a 12. na­pon is foglalkoztatják. A lét­számuk 25—30 -között van és hozzájuk általában 3—4 fa­lusi gyermek is csatlakozik. A szabad szombatokra fog­lalkoztatási terv alapján készülnek az ügyeletes neve­lők. A programok igen vál­tozatosak. Az időjárástól függően mese, filmvetítés, bábozás, zenehallgatás, rádió­zás, tv-nézés, barkácsolás, séta, kirándulás, aszfaltraj­zolási verseny, kiállítások megtekintése, könyvtárláto­gatás. Van ahol az iskolák játéksarkot rendeztek be, új játékokat vásároltak. Fel­vették a kapcsolatot a mű­velődési házaikkal, könyvtá­rakkal is. A paksi járási könyvtár például külön programtervet készített az iskolákkal közösen, a szabad szombatok foglalkozásaira. Tapasztalataink szerint az óvodákban sem okozott prob­lémát a rendelkezés végre­hajtása, mert a vezető óvó­nők zökkenőmentesen szer­veztek. Mindenütt igazodtak a helyi körülményekhez, a gyermekek és a szülők jól összehangolt igényeihez. Az óvodában maradt gyerme­kekről megnyugtatóan gon­doskodnak. Biztosítják szá­mukra a rendtartásban elő­írt pedagógiai felügyeletet és a nevelési program szerint szervezett foglalkoztatási programot. A 11 napos tanítási ciklus előnyei — az eltelt rövid idő ellenére — egyértelműen megmutatkoznak az alábbi­akban. Megnőtt az az idő, amelyet a család együtt tölt­het el, ez lehetőség a csalá­di kapcsolatok erősítésére, a családi nevelés hatékonyab­bá, eredményesebbé tételére. Sok szülő nyugtázza öröm­mel, hogy az új tanítási rend­szerben többet lehet gyerme­kével. Különösen a bejárók szülei nyilatkoztak így, hi­szen az új megoldással, nyu- godtabb, kiegyensúlyozottabb a hét vége náluk is. Remél­jük, hogy a gyermek szemé­lyiségének otthoni alaposabb megismerése határozottabb pedagógiai kapcsolat felvéte­lére bírja a szülőt az iskolá­val. A szabad szombat cél­szerű felhasználásával né­hány iskolánkban szülői ér­tekezleteken is foglalkoztak. Az előzőekkel összefüggő po­zitív tény, hogy a szülők a szabad szombatra teszik a családi eseményeket, előre tervezik a családi programo­kat. így szinte teljesen meg­szűnt az alsó tagozatban az egynapos kikérés, csökkent az 1—4. osztályokban a hiányzás is. Ugyanakkor vi­szont gyakoribbá vált a felső tagozatos testvér kikérése szabad szombatokon, az is­kolától. A nevelők véleménye sze­rint a gyermekek hétfőn pi­hentebben érkeznek az isko­A tanítók nagy többsége is pihentebb, nyugodtabb, bár az új intézkedéssel munka­idejük nem csökkent, mégis kedvezőbb feltételeket te­remt a folyamatos, intenzív munkához a kéthetenkénti szabad szombat. Megkönnyí­ti a pedagógus édesanyák otthoni munkavégzését, ők is többet lehetnek családjuk­kal, növeli a művelődésre, kikapcsolódásra használható szabad időt, megkönnyíti a hivatalos ügyek intézését. A 11 napos tanítási rend — mint minden új kezde­ményezés — problémákat is jelent, megoldásra váró kér­déseket is felvet. A 11 napos tanítási rend bevezetésével nem csökkent a tanítók kö­telező óraszáma, átlagkere­setük viszont 1 igen, mert nincs túlórájuk. Jó lenne, ha az új tanítási rend általá­nossá tételével együtt csök­kentenék felettes szerveink az alsó tagozatos nevelők kö­telező óraszámát. Annál in­kább is indokolt ez, mert a szaktanárok óraszámát már néhány évvel ezelőtt csök­kentették. Sok családban van alsó és felső tagozatos gyermek is. Jelenleg problémát okoz, hogy az 5—8. osztályos ta­nulók tanítási rendje külön­bözik az alsó tagozatosokétól. Az egész család együttlété- nek biztosítása érdekében helyes lenne kiterjeszteni a szabad szombatot a felső ta­gozatra is. BtZUNK abban, hogy a je­lentkező problémák megol­dásával, a jó tapasztalatok hasznosításával, a szabad szombatok az elkövetkező időszakban jól szolgálják majd a tanulók, a nevelők és a szülők érdekeit, az iskola és a családi ház mind jobb kapcsolatát, együttműködé­sét. BÉRES SÁNDORNÉ iskolai csoportvezető OKTÓBER tizenkettedike, hajnali három óra volt. Fél­retolt reteszek, nyíló zárak zörgésére ébredtünk. Rögtön tudtuk: valami szörnyű kö­vetkezik. És nem tévedtünk. Valahányszor, amikor bör­tönőreink hajnalban jöttek egy fogolyért, biztosak le­hettünk benne, hogy elvtár­sunk nem tér vissza többé, s a, holttestét vagy valahol az utcán, vagy a Mapocho fo­lyóban fogják megtalálni. Ezúttal a szokásos egy káplár és három katona helyett egy kapitány, három káplár és tizenöt katona lépett a cel­lánkba. Szótlanul jöttek. Át­villant rajtam a gondolat: meglehet, hogy a foglyokat új helyre viszik át, vagy so­ron kívül létszámellenőrzést tartanak. Két-három perc telhetett el, talán több, ta­lán kevesebb. Mindenesetre a csönd és a várakozás vég­telennek tűnt. — Rojas, velünk jön — ad­ta ki végül a parancsot a kapitány. Láttam elvtársaim arcán a feszültséget, úgy néztek rám, mintha támogatni akartak volna és szolidaritásukat ki­fejezni. Lassan felöltöztem. Vál- lamra vetettem a pokrócot, és egyenként elvtársaim sze­mébe néztem. A búcsú néma volt, de sokatmondó, ök — amiként én is — meg voltak róla győződve, hogy nem lát­juk egymást többé. Amikor az öltöző ajtaja be­csukódott kísérőim mögött, két katona kézibilincset tett rám, bokámra pedig rövid láncot erősítettek. Lánccsör­gés közben lassan végigmen­tünk a stadion belső folyosó­in, aztán elindultunk a vi­rágágyak felé, amelyek kö­rülveszik a pályát. A katonák némán mentek. Elöl, úgy három méterre tő­lem, a kapitány lépkedett. Két katona közrefogott, a há­tamban pedig éreztem a mö­göttem jövők géppisztolyai­nak jéghideg csövét. Hallot­tam kimért csizmadobogásu­kat. Mivel nem kötötték be a szememet, a csillagok fé­nyében ki tudtam venni egy csoport katonát, akik minket vártak. Egyenruhájuk külön­bözött a hadseregbeliekétől, akik a stadionban a börtön­őrök szerepét töltötték be. A légierő katonái és tisztjei voltak. Néhány másodperc múlva teljesen világos lett. Autó­fényszórók gyúltak, parancs­szavak pattogtak. A katonák felsorakoztak. Odalépett hoz­zám egy kapitány, és letar­tóztatásom pillanata óta elő­ször hallottam, hogy valaki „szenyornak” szólít. — Szenyor Rojas, a katonai junta határozata alapján önt halálra ítélték hazaárulásért és azért, hogy egy Chilével szemben ellenséges érzelmű állam szolgálatában állt. Az ítéletet azonnal végrehajtjuk. Van valami kívánsága? — Igen, állva szeretnék meghatni, fedetlen szemmel, bilincsek és béklyók nélkül, szemtől szemben a katonák­kal, akiknek végre kell hajta­niuk az ítéletet. — Ez lehetetlen, önt áru­lásért ítélték el, az árulókat pedig hátulról lövik le. így írja elő a katonai becsület­kódex. Van más kívánsága? — Én soha nem árultam el sem a hazámat, sem az el­veimet. Ügy vélem, jogom van az utolsó kívánságra, és kérem önt, kapitány, hogy hivatalosan továbbítsa kéré­semet a feletteseinek. — Jól van, szenyor... Te­gyük fel, van ilyen joga... Mit kíván? — Csupán egyetlen óhajom van. Hogy Pinochetet, Lit, Merinót és M-endozát lőjék le hátulról, ök az árulók! A kapitány haragosan az arcomba vágott. A katonáknak kellett fel­emelniük a földről: Pinochet hadseregének derék katonája erősen ütött, előtte pedig egy legyengült, béklyóba vert em­ber állt, aki ráadásul még a tulajdon kivégzésével készült szembenézni. Bekötötték a szemem, oda­vonszoltak a legközelebbi fá­hoz és hozzákötöztek. Meg­hallottam a parancs baljósán csengő szavait, a závárcsatto- gást, és éreztem, amint a homlokomat, kezemet és há­tamat kiveri a hideg verej­ték. összeszorítottam a fo­gam, a testem megfeszült. Azokra gondoltam, akiket szerettem: anyámra, felesé­gemre, gyermekeimre. Cor- valánra gondoltam, s egy szemvillanás alatt lepergett előttem a pártban töltött egész életem... Vártam a lö­vést. És nem kellett sokáig vámom. — Vigyázz... Célozz... Tűz! Soha nem felejtem el a tiszt hangját, aki a.parancsot adta. Nem felejtem el a fel- csattanó"iövést. De éltem. Egyetlen golyó sem érintett. — Tüzet szüntess! Megvál­toztatták az ítéletet! Éltem. Nem lőttek agyon. Csak ekkor fogott el a fé­lelem. Csak ekkor éreztem át teljes mértékben, mire képe­sek azok, akik magukhoz ra­gadták a hatalmat Félelmem mindenért és mindenkiért ér­zett félelem volt. Azok az emberek, akik megrendezik egy védtelen fogoly kivégzé­sének komédiáját, akik olyan kiélezett lelki és erkölcsi megpróbáltatásnak vetik alá, A Szombathelyi Tanárkép­ző Főiskola oktatástechnikai tanszékén egy éve működik a házi tv-stúdió. Most jelentős befektetéssel és az UNESCO segítségével színes felvételek készítésére is alkalmassá tet­ték a berendezést. A gya­korlóiskola tantermeiben fel­szerelt kamerák segítségével visszajátszhatják és kiele­mezhetik saját tanóráikat is. Dolgozik a stáb a házi stúdió keverőasztalán kétségkívül bármilyen gaz­tettre képesek. Levették a szememről a kendőt, és láttam, hogy a lé­gierő katonái, akik „agyon­lőttek”, kék teherautóra száll­nak, és elhagyják a stadiont. Csak a hadseregbeliek ma­radtak. Eltűnt az a kapitány is, aki leütött. Most egy má­sik tiszt vezényelte a kato­nákat. Hozzám lépett, meg­parancsolta, hogy vegyék le rólam a kézibilincseket meg a béklyókat, és szívélyesen így szólt: — Gratulálok, szenyor Ro­jas, nemcsak azért, hogy élet­ben maradt, hanem elsősor­ban azért, mert az ön példá­jából meggyőződtünk, hogy önök között is vannak igazi férfiak. Rágyújt? — Igen. — Parancsoljon — mond­ta, és zubbonya belső zsebé­ből elővett egy csomag ciga­rettát. Erőlködve halásztam ki egy szálat a dobozból — reme­gett a kezem. A kapitány tü­zet adott, és én mélyen, na­gyon mélyen leszívtam a füs­töt. Hirtelen remegést érez­tem: a reggel friss volt és fényes. Ezenfelül pedig ré­gebben még sohasem álltam egy szakasz katona előtt, akik megölni készültek. A tiszt megfogta a könyö­kömet, és odébbvitt néhány lépésnyire. — Fogja, ez majd felvidít­ja — nyújtott át egy üveget. Egy hajtásra kiittam; azt hittem kávé, de pálinka volt... Odaadta a csomag cigaret­tát, és egyenesen a szemem­be nézve azt mondta: — Ne köszönjön semmit, szenyor Rojas. Csak arra ké­rem, hogy véssen az eszébe. Jegyezze meg, hogy nem min­denki hasonlít rájuk, aiki ka­tonaruhát visel. Ez nem tart­hat sokáig. Emlékezzen rám, amikor eljön az ideje, hogy „átfordítsák a palacsintát”. És. újból fenyegető arckife­jezést öltve, elkiáltotta ma­gát: — Káplár, vezesse a fog­lyot a cellába! ( Mikor beléptem, elvtársa­im, akik hallották a lövése­ket, először azt hitték, hogy kísértet áll előttük. Mind felálltak, és némán megölel­tek. Szavakra nem volt szük­ség. Sokuk arcán könny folyt. Beburkolóztam a pok­rócba, a padlóra zuhantam és vagy az átéltek következ­tében, vagy a pálinkától, de még inkább együtt az egész­től, halálos álomba merül­tem. REGGEL pedig, mint min­dig, megismétlődött a szoká­sos procedúra. Újból a kerék­párpályára vittek, megint kínvallatásnak vetettek alá. Mintha éjjel mi sem történt volna, és mindössze néhány órával előbb nem kivégzésre vittek volna... Zahemszky László fordítása Hordozható képrögzítő berendezés az iskola mikrobuszá­ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom