Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-22 / 93. szám

/TOLNÁN, , , A KÉPÚJSÁG 1977. április 22. A közművelődés kérdései Közvetlen környezetünk Antik szépségek múzeuma Nagy másolatmúzeumot hoznak létre Tatán. A Komá­rom megyei Múzeumok Igazgatósága megvásárolta és felújította a néhai zsinagóga épületét, amelyben méltó környezetet teremtettek az antik művészetet bemutató értékes másolatgyűjteménynek. A második világháború idején megsérült szobrokat restaurálásuk után — várha­tóan az év őszétől — láthatja a közönség. (MTI fotó. Jászai Csaba felvétele — KS) Érdemes olyan szempont­ból végiglapozni a művelő­dési házak munkaterveit, hogy vajon jut-e valamennyi figyelem a környezet eszté­tikumának alakítására? A vállalkozás nem reményte­len, mert néhány helyen már felfedezték ennek a kérdés­nek a fontosságát, és meg­jelentek azok a programok, amelyek célja az igényesség kialakítása, növelése minden­napi környezetünkkel szem­ben. Az ember életének két fő színtere a munkahely és a lakás. Munkahelyi környeze­tünk megválasztásáról nem szoktunk beszélni, hiszen ki keres aszerint állást, hogy milyen a műhely fekvése, vagy hogy • milyen színűre festették a falakat? Otthoni környezetét vi­szont mindenki úgy alakít­ja, ahogy ízlése, igénye, le­hetőségei diktálják. Sza- bad-e ezt a kérdést a közös­ség elé vinni, megvitatni? Az ilyen közvetlen formák­nak nem sok hatása lehet. Annál többet várhatunk az ismeretterjesztéstől, ami eb­ben az esetben vonzó formát öltve jelentkezik. A LAKBERENDEZŐ HÁZHOZ MEGY Rendkívüli volt például Gyünkön a bútorkiállítás si­kere. Nem elhanyagolható tény, hogy a kiállított búto­rokat meg is lehetett rendel­ni, de a fontosabb, hogy a művelődési ház nagytermé­ben berendezett lakószoba- modellek ízlésesek, korsze­rűek voltak, magamaguk ér­velték a régi, magát még A/. idén folytatják a nagy­cenki Széchenyi kastélymú­zeum előtt a nyírott sövényű barokk kert kialakítását. A kert terveit a korabeli do­kumentumok és rajzok alap­ján az Országos Műemlék- felügyelőség készítette. A csaknem 200 éves kert re­konstrukciójára 1 millió 200 nagyon is jól tartó bútor­divattal, a sötét hálók nép­szerűségével szemben. Ennek a módszernek a hátránya az, ami Gyönkön is bebizonyosodott: újabb uni­formizálást teremt. Sokan veszik át kritikátlanul a lá­tott berendezést, elérhetőbb, mintha azt másolnák, amit a moziban láttak — éí nem ve­szik észre, hogy tulajdon­képpen nem a saját világuk­ban laknák. Nagyon rokonszenves az a szokás, amit egy megyeszék­hely művelődési központja és tanácsa közösen valósít meg: amikor átadnak egy- egy nagyobb lakóházat, ak­kor a két szerv által felkért lakberendező végigjárja a la­kásokat. Azoknak, ákik még nem vettek bútort, tanácso­kat ad, akik ezen a gondon már túl vannak, segít a le­hető legésszerűbb berendez­kedésben. Meg is látszik a szakértő tanácsok eredménye a la­kásokon. NEHÉZ AZ IGÉNYESNEK Alapvető változást az ala­pok megváltozása hoz: aki igényes önmagával, annak nem találunk giccseket a szobája falán sem... Tulajdonképpen itt van a legnagyobb szerepe a műve­lődési intézményeknek: min­den rendelkezésükre álló esz­köz is azt szolgálja, hogy értő, művelt embereket ne­veljen. Csakhogy nem könnyű az igényesnek! A lakberendezési tárgyak választéka gyenge, s ami íz­léses, az drága. Hiába fordul az érdeklődés ezek felé, ha ezer forintot költenek az idén. A nyolc hektár terüle­tű kertben a gyomfákat ki­vágták, s helyettük a hazai és külföldi fenyőkből és a hazai lombosfákból fajta­gyűjteményt hoznak létre. A kert tengelyvonalában szökőkutat építenek. A ba­az üzletek kínálata éppen az, amiről előzőleg meggyőzően bebizonyították, hogy csúnya, nem is praktikus. Úgy tűnik, teljesen hiába­valók azok a szavak, amik a kerámiatörpék, a művirág- és műgyümölcs-kollekciók, a rojtos bársonytakarók és emeletes virágállványok el­len, variálható polcrendsze­rék és térhatású lakástextí­liák és társaik mellett szól­nak. Pedig hogy ezeket is elő lehet állítani, azt bizo­nyítják azok az üzletek, ahol „mintaáruként” ilyesmihez is hozzá lehet jutni. Talán kevesebb ellenőrző figyelmet kapnak a bolti áru­ként megvásárolható tárgyak, mint amit megérdemelnének. Ilyesmire gondolunk: egy fia­tal iparművész-önjelöltet még az amatőr képzőművé­szeti stúdióba sem vesznek fel, ott nem üti meg a mér­cét. Erre iparengedélyt vált, és hamarosan teli lesznek a kirakatok „alkotásaival”, amiket jó pénzért bárki meg­vehet. A vásárló feltételezi, ha ő nem is ért az iparművé­szethez, azok, akiktől meg­veszi biztosan. A vesztes — a vásárló. A művelődési házak pró­bálkozásai mindezek ellenére fontosak. Komoly szerepük van a kisebb településeken is, hogy megmutathassák: hogyan lehet, hogyan kell. A kíváncsiság, érdeklődés, ebben a bőrünket érintő té­mában, könnyen felkelthető. —gsa rokk kertre jellemző ka­nyargós formákat — melyek a gyalogutakat szegélyezik — örökzöld bukszusból nyír­ják ki. A tervek szerint a barokk kert rekonstrukció­ját ebben az évben befeje­zik, majd áttérnek a kastély két oldalán az angolkert helyreállítására. Gyönk Színvonalas kiállítások A gyönki művelődési ház klubtermében rendszeresen nyílnak kiállítások. A bemu­tatók zöme fotókiállítás, amelyet a Magyar Fotómű­vészek Szövetségének segít­ségével rendez meg a mű­velődési intézmény. Tavaly Bojár Sándor, AI- mási László. Markó Ödön, Tokaji András és a Somogy megyei fotóklub anyagát lát­hatták az érdeklődők, idén Lantos Miklós népi építésze­tet bemutató képanyaga és Vassányi Béla színes reklám­kompozíciói voltak láthatók Gyönkön. Mint a művelődési hazban elmondták, a kiállításokat rendszeresen látogatják a gimnázium és az általános iskola tanulói, akiknek a pe­dagógusok vagy a művelődé­si ház munkatársai tárlatve­zetést is tartanak. Májusban lesz a következő fotókiállítás — valóságos fényképészeti csemege: Ata Kandó képeiből. Természe­tesen ezek a művek nemcsak a fotóértőknek mondanak sokat. Ebben az évben — az évforduló időpontjában — Ady-emlékkiállitást is tervez a gyönki művelődési ház, amelyhez jól kapcsolódhat­nak az iskolai megemlékezé­sek is. Vitaműsor A Magyar Televízió ma, 18.10 perckor — műsorvál­toztatással —, a moszkvai televízió külpolitikai vita­műsorát sugározza. A vita résztvevői: Vagyim Zagla- gyin professzor, az SZKP KB nemzetközi osztálya ve­zetőjének első helyettese, Leonyid Zamjatyin, a TASZSZ vezérigazgatója és Valentyin Zorin, a Szovjet Televízió és Rádió főkom­mentátora. A műsorban a vitapartne­rek behatóan foglalkoznak Vance amerikai külügymi­niszter legutóbbi moszkvai látogatása kudarcának okai­val, az amerikaiak által elő­terjesztett „csomagterv”-vel, az emberi jogok kérdésével és a szovjet—amerikai kap­csolatok alakulásának pers­pektíváival. Három évig tartó tanfolya­mon részt vett tizennyolc dunántúli — köztük 13 Tol­na, 4 Zala és 1 Vas megyei — díszítőművészeti szakkör­vezető asszony és lány vizs­gázott az elmúlt hét végén a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban. A vizsgabizottság elnöke Bánszky Pál, a Népművelési Intézet osztályvezetője mű­vészettörténetből, a zsűrita­gok, köriük Borbély Jolán budapesti muzeológus nép­rajzból, Fertőszögi Béláné, a Tolna megyei Tanács műve­lődésügyi osztályának főelő­adója és Dér Miklósné, a művelődési központ igazgató- helyettese közművelődési is­meretekből, dr. Németh Pál- né népművészeti szakértő gyakorlati tudnivalókból vizsgáztatta a hallgatókat. A mintegy száz vizsgakérdés és a gyakorlati feladat sorában a hallgatóktól számon kérték hazánk tájegységei díszítő- művészetének alapos ismere­tét is. S hogy az utóbbiban különösen kitűntek a Tolna megyeiek, oroszlánrésze volt Cser Mária dombóvári ipar­művésznek is, aki több hétig gyakorlatvezetőjük volt. A vizsga szépen sikerült. Három Tolna megyei és két zalai hallgató „B” kategóriá­jú minősítéssel, a többiek „C” minősítéssel végezték el a tanfolyamot. A vizsgázók működési engedélyt kaptak a művelődési házak díszítőmű­vészeti szakköreinek vezeté­sére. (B. L.) Barokk kert Nagycenken _ A POSTAS kilenc körül jár erre. Csenget, fütyül, csat­togtatja a levélszekrények bádognyelvét. A kutyák csaholva rágják nyomában a kerítést. Nem dühösen ugatnak, inkább zajosan tisztelegnek. Postásnak, papnak, kéményseprőnek kijár ez, mint hadvezérnek a díszlövés. A délutáni postást észre sem veszik, ö hangtalanul és sebesen oson végig a be­tonjárdán. Egy-egy kapu mégis nyikordul, fejek fordulnak utána, s kerekre tágult szemek figyelik, megkönnyebült só­hajtások maradnak utána: — Továbbment! Nem hozzánk jött. Az öregasszony a kertben megáll a gereblyével. Motyog hozzá: — Várj csak! Maradj itt nyugodtan a szilvafa mellett. Kinézek. Mintha a postás jönne. Ugyan kihez? Elgyengül a lába, amikor az udvar közepéről a kapu felé pillant. Ott áll zöld biciklijével a délutános kézbesítő. Vállával támaszkodik a félfához, sapkáját feltolta, fehér csík látszik a homloka fölött. Táska nincs nála, csak egy pi­ros gumival összefogott redves mappa. Éppen azt nyitogatja. Honnan sejtette ő, hogy a postás jön? Ilyenkor a kutyák sem jeleznek. Megérezte? Mintha bentről, az agya közepé­ből súgta volna valaki. Ámbár az is lehet, hogy följebb az utcában kiáltotta valaki, s ez a hang surrant be félig észre­vétlen az ő tudatába. — Várj még, várj egy kicsit, Mihály! Ne mondd, ha va­lami szörnyűség, mert itt esek össze. Várj még! Megkapaszkodik a kilincsben. A kulcs ott van a zárban, babrálni sem kell vele, csak egyet fordítani rajta, most még ez is sok időbe telik. Végre átfordul a kulcs, kinyílik a ka­pu. ö megáll, a széles kapunak támasztja a hátát, fölemeli a fejét. Néz a postásra izgatott mozdulatlansággal. Mint aki ütést vár. — Most már adhatod. — Meghívásos telefon... a szaggatott vonalon írja alá, a napot meg az órát én már ideírtam, itt a ceruza... — darálja Mihály a bicikli tetejéről. — Jó, jó, de azt mondd már, mit kell csinálni? — Fölmegy a postára, pontosan négy órára. Akkor hív­ják telefonon a városból. — Engem? Kicsoda? — Itt van, azt mondja, hogy... doktor Szekeres Pálné. — Jaj, az Irénkém! Istenem, ugyan mi lehet velük? Csak nincs baj fán? Tudod, a vejem, aki doktor a kórházban, szokott ugrálni repülőről. Ernyővel. Ez a mániája. De én mindig mondom... Vagy tán az Irénke? De hiszen azt mon­dod, ő akar telefonálni... Már megyek is, csak magamra ka­pok valami tisztességesebb rongyot... — Ráér. Most mondom, hogy csak négy órára kell oda­érni. Hamarébb hiába megy — mondja a postás, de már löki is el magát az akácfahusángtól, otthagyja őt ezzel a papír­ral és a gonddal. Vidáné már kérdez is odaátról. Nem is látszik hol áll, a hangja erőszakoskodik csak át a kerítésen: — Nincs tán valami baj, szomszédasszony? Annus József: Egy üveg lekvár — Nem tudom, ugye, csak az van rajta, hogy az Irén- kém beszélni akar velem. Majd négy órakor telefonoz a pos­tára, akkorra ott kell lennem... Jaj, istenem, olyan ideges lettem. Én még soha nem telefonoztam... — Ö, nem olyan nagy valami! Én sokszor beszéltem raj­ta, amikor a vízügynél takarítottam. Úgy bántam vele, mint a postamester. Még át is kapcsoltam, ha kellett... — Dehát nem is ez a baj, hanem az aggodalom, hogy mi bajuk lehet? A kis vejem... De mindig mondom, hogy hagyja a fenébe azt a repülést, meg ugrálást... Bár most nem lehetett, ilyesmi... Csak nem köztük valami... De az nem lehet. A lányom meg tudja becsülni magát. A vejem úgy szereti, de úgy... — Azt sose lehet tudni. Ott van az Etel lánya. Tán két hónapot éltek együtt. Pedig mekkora volt a szerelem! Aztán az egyik erre, a másik arra. Így divat ez manapság. — A LÁNYOMAT én ismerem — rántja le magáról a viseltes kötényt, s bekocog a konyhába. Nem neheztel ő Vi- dánéra, de nem tudja tovább hallgatni. Nyugodtan tereferél, miközben ő minden hajszálát külön érzi az idegességtől. A postamester rendes, finom ember. Pontosan elmagya­rázza, mit, kell tennie. Kezébe adja a kagylót, puha ujjaival félrehúzza kendőjét, akár egy fülorvos. Odailleszti a kagylót. Valamivel elmúlik négy óra, amikor felcsendül Irénke hang­ja. Előbb csak hallózik, aztán — nyilván ő is motyogott va­lamit izgalmában —, csilingelve hullani kezdenek fülébe a szavak. Mintha csak mellette állna. — Csókolom, anyuka! Itt Irén beszél. Ne tessék hara­gudni, hogy fárasztottuk, de a levél nem ért volna oda... — Jajistenem, csak nincs valami bajotok, kislányom? — Ugyan, anyuka! Mi bajunk lenne? — Palcsi? — Itt ül mellettem a rekamién. Rejtvényezik. — Azt hittem már, hogy neki történt valami baja, vagy... — Ne mondjon már ilyet. Senkinek, semmi baja, csak azért hívjuk anyut, mert most sikerült kialakítani a holnapi programot. Palcsinak nem kell helyettesítenie, valószínű, hogy ki tudunk szaladni. Most is kilencnegyvenkor indul az a busz? — Igen, persze. Vasárnap akkor jön. Kiss Editék min­dig azzal szoktak jönni, látom őket olyankor... — Na, jó, akkor megyünk anyuka, addig is sokszor csó­koljuk. Palcsi is... Egy kattanás, aztán semmi. Ijedten néz a kagylóra, majd a zsinórra. — Jaj, csak nem én pusztítottam el? A postamester integet az üvegkalitkából. A szájáról vég­re leolvashatja: — Tegye le! Ebéd után jut eszébe az üveg baracklekvár. Futva hoz­za a kamrából. Az asztal közepére állítja. Jó testes üveg, három és fél, de inkább négy literes. Apa ebbe pörgette az akácmézet valamikor. — Ezt nektek szántam. Tudom, te nagyon szereted, kis­lányom. És te, Palcsikám? — Én is, hogyne, mama... — Akkor jó. Vigyétek csak. Az üveg ráér, majd vissza­kerül, ha kifogyott. — Igen, de... — O, engem ne féltsetek! Amennyi nekem kell! De ma­radt is még. Vigyétek csak nyugodtan. — Igen, mama, de nincs semmi táskánk... meg egyéb­ként is annyian vannak ilyenkor a buszon... — Becsomagolom ebbe a papírba — nyúl a hokedlin gyűrődő újság felé. A veje szinte rákiált: — Ugyan már, ne tessék! Ne tessék félreérteni, mi na­gyon örülünk neki, de most tényleg... Irénke a férjéhez bújik. Zakója zsebében megigazítja a hófehér kendőcskét. Aztán szól. A hangja majdnem gúnyos: — Beláthatja anyuka, hogy Palcsi nem cipelhet végig a városon egy ilyen bödönt... Kristálytiszta csend. Mintha üvegbúra alatt állnának. Palcsi töri fel: — Jobb lenne talán, ha a mama behozná a jövő héten... — Úgy van! — helyesel élénken Irénke. — Úgysem lát­ta még az új bútort anyuka, legalább azt is megnézi. Lehet, hogy Palcsi inspekciós lesz, de mi azért majd elbeszélge­tünk... — Igen..., igen, kislányom. Elkíséri őket a megállóig. Vidánét csak reszeli az ör­dög, elébe lép, amint visszafelé jön. — Na, ugye, hogy nincs semmi baj? Mondtam én, hogy ezek nem olyanok. Jó ember lehet ez a doktor is... — Igen — mondja ő. — Nagyon jók és tényleg nincs semmi baj... Vidáné nem .tágít. — Aztán miért jöttek? — Miért? Az én gyerekeim, nem? Miért ne jöhetnének? Különben most azért jöttek, hogy meghívjanak a jövő hét­re. Uj bútoruk van, meg akarják mutatni. IVfTnd a ketten könyörögtek, hogy feltétlen bemenjek. KIKERÜLI a szomszédasszonyt. Kocog befelé. A köny- nyein át látja csillogni a lekváros üveget. Szeretné most a konyha kövéhez vágni. Aztán mégis beballag vele a kamrá­ba. Már tenné vissza a polcra, amikor az egyik szögön meg­pillantja Irénke diákköri sporttáskáját. Eloldja a sárga zsi­nórt. A szatyor kitátja száját, s elnyeli a pufók üveget. Megemeli. így éppen alkalmas. Az ajtó mellé állítja. Kéznél legyen. Díszítőművészeti körvezető „diploma"

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom