Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

a Képújság 1977. április 2. Vendégvárás egyszerűen Ha egy-egy családi ünne­pen, születésnapon, névnapon nagyobb vendégséget tartunk, gyakran kicsinek bizonyul la­kásunk, kevés az evőeszköz, a tányér. Még a régi típusú, tágas lakásokban sem tarta­nak akkora asztalokat, amely körül tíz-tizenöt vendég is el­fér. Segíthetünk a gondon. Ne adjunk „szabályos” ebé­det vagy vacsorát. Terítsünk büfészerűen. Ha csak kis asz­talunk van, toljunk össze kettőt, terítsük le egy-egy té­rítővel, s a két asztal talál­kozását egy színes futóval, népi terítővei fedjük ie. A hagyományos meleg ételek helyett adjunk hidegtálakat. Felvágottat, sajtszeleteket, hideg sültet, salátákat, apró szendvicseket, majonézes sa­látákat. CSALÁD- OTTHON Tavaszra - középkorúaknak A tavasz mindenképpen a legtöbb gondot okozó év­szak. Annáik ellenére, hogy minden évszaknak megvan­nak a jellegzetes öltözék­típusai, a tavaszi öltözéket már úgy alakítjuk ki, hogy azok ne csak divatosak, ha­nem az átmeneti időszakra és esetleg őszre is megfele­lőek legyenek. Az idei divat minden te­kintetben változatos minden korosztály számára. A leg­főbb jellegzetesség a variál­hatóság és az egyszerű vo­nalvezetés. A középkorú nők ruhatá­rának kialakításánál is ked­vező ez a tendencia. A 40— 50 éves korosztálynak már általában kialakult öltözékei vannak, mivel ekkorra a legtöbben megtalálják a megfelelő saját stílust: azt a szabásvonalat, színeket, for­mákat, hosszat, stb, amelyek egyéniségüknek és alkatuk­nak a legjobban megfelel­nek. Számukra a leglényege­sebb — ha új öltözékekről van szó — az alapruha- darabok megfontolt összeállí­tása. Ebben még a divat­tendencia is kedvez, mert a klasszikus vonalvezetés hódít újra. A kiegészítő ruhadara­bokat már színesebben, vál­tozatosabban lehet összehoz­ni, vigyázva arra, hogy az alapra építsünk és mindig legyen variálási lehetőség. Egy-két ajánlattal szeret­nénk segítséget nyújtani, fő­leg olyan modellekkel, ame­lyek nemcsak jól variálha- tóak, hanem több alkalomra is viselhetők. Nagyon sokan kedvelik a kötényruhát. Az idén szintén fontos szerepet kap és ta­vasszal is ideális viselet. Az egyenes vonalú, elöl gombos, tűzéssel díszített, bevágott zsebes kötényruha készülhet tweddből vagy vastagabb jerseyből (1). A vállán a mandzsetta a zsebpatni szé­lességével azonos. Igen ked­velt ruhatípus a kétrészes összeállítás. Ennek egyik va­riációja a népies hatású együttes (2). A felsőrész ej­tett vállmegoldású, kis álló­nyakkal. Elejét piék díszí­tik, derekán keskeny meg­kötés övvel. A kosztümök vonalvezeté­se az idén egy kissé a férfi­zakó vonalára emlékeztet. A kosztümkabát hossza a csí­pőt takarja, egyszerű, eny­hén karcsúsított szabásvonal­lal. A szoknya az elején le­vasalt hajtásokkal bővül, amelyek csípőig levarrottak. A kosztümökhöz tartozó mellényke derékig érő, ezt inkább a karcsúbbaknak ajánljuk (3—4). És még egy kétrészes. Anyaga vonalcsíkos kártolt szövet. A felsőrész egyenes vonalú, derekán keskeny öv­vel. Díszítése az ujján a fer­de csíkozású mandzsetta, az elején a zsebek és a hangsú­lyozó tűzés. A szoknya is egyenes vonalú, az elején letűzött 2—2 hajtással (5). Nappalra igen kedvelt a szoknya-pulóver összeállítás és a lezser, könnyű átmeneti kabát. Az egyenes vonalú, ejtett vállú, könnyű kidolgo­zású kabátot kétsoros tűzés díszíti. A Zseb az oldalvarrás­hoz beállított, a kabátot megkötős öv fogja össze. Az alatta lévő szoknya a szabás­vonalba beállított zsebbel készült. A szimmetrikus sza­básvonal tűzéssel hangsúlyo­zott. Két hajtás biztosítja a lépésbőséget. A szoknyához garbót és csíkos kötött puló­vert viselhetünk. Fodor Eta fc* • hogy az éj mindent megszürkít. Inkább rSGIíl í gaZ, valamely leírhatatlan, utánozhatatlan ké­kesszürke az — a macskák szürkéje, de az asszonyok kékje —, mely annyira részegítő, ha este fél tíz és hajnali negyed öt között ránk lehel. A kisbaba pillantásánál is szelídebben legyint meg ben­nünket e kékesszürke fuvallat és megtántorít, ha szívünk vak és kifinomult hallású. Éjszaka szívünk vak és kifinomult hallású, s ilyenkor kifürkészi az éj lelkét, a virágkék, egér­szürke lelket, mely bennünket, neszérzékeny szívűeket min­dig meglegyrnt és megtántorít majd, bárhol legyünk is: Ér­zed az éjszaka pompás kábító kékjét, te ott Manhattanben? és te, ogyesszai? Érzed a rejteket kínáló szürkeséget, mely a rotterdami és friscói macskákból oly érzékien vágyakozó hangokat csal ki? Érzed-e a csábító éj szürkéskékjét, a részegítőt, a csillag- harmatost, mely Marseille legzüllöttebb lányait Madonnává avatja, ha pilláik alatt, hajfürtjeikben és ajkukon megtapad? Érzed e ködös, folyók páráját rejtő kékesszürkét, amely beburkolja a tegnapot és a holnapot rejti, érzed ezt te ott Altonában vagy te, bombayi? Beszívod az éjt és nem mámo- rosít meg? Hát nem mámorosít meg? Tépd ki a szíved, tedd ezt és hajítsd az éjszaka édes érzéki ölébe! Lélegzete gyengédebb a lányka szemrebbené­sénél és szíved kivirágzik, miként megfoghatatlan Varázs alatt. A fiatalok, akik még semmit sem tudnak, akik mindent homályosan csak sejtenek és alig kezdenek el, nem kínozzák magukat. Barangolnak éjszakai utcákon, melyekre rácsorog az éj, mennek — céltalanul, szótlanul, időtlenül. Talán csak két vagy három órán át mennek egymás mellett, közel egymáshoz, talán addig mennek így — közel, egészen közel —, míg meg nem virrad. Olykor megkísérel egyikük egy rövid, jelentéktelen szót, olykor válasz is érkezik, félénken a túl nagy közelség miatt. Óh, nem túl nagy, ily nagy közelségtől! Meglehet, hogy ugyanazokon az utcákon járnak újra és újra, ugyanazokon a sivár, elvarázsolt tereken át, melyek most mind sokkal inkább jelenlevőnek hatnak, mert a nappal elveszi igazi arculatukat. Meglehet, hogy a kőállat városának perifériájára tévednek, ahol kertek, fa­sorok és parkok terülnek el ünnepélyesen, harmattól ázottan és vasárnaponként szokatlanul. Odaálmodták magukat a végtelen kősivatag (ó, isten őrizz a sivatagtól!) szélére és most ott állnak rémülettől el­töltve, átázott cipőtalpakkal: Ó istenem, mi ez? Békák. A hidegtálakat díszítsük szépen. Erre gyümölcsszele­tek, salátalevelek a legalkal­masabbak. A szendvicsekre, a tálak szélére (például kör­körösen) rakhatunk egy-egy csöppnyi mustárt, piros ara­nyat, gulyáskrémet, zellerkré­met, krémsajtot. Több tálra tegyük a kínálnivalót. Vajat, körözöttet, juhtúrót, sajtkré­met. reszelt sajtot, sonkát, to- iásszeleteket, szalámit, s kü­lön kosárba vagy tálra kerül­jön a kenyér, a zsemle. A halas, szardíniás szend­vicseket mindig rakjuk külön a többitől. Legyen a büfé­asztalon gyümölcs is. A gyü­mölcstál . színeivel, ízeivel kellemes színfoltja az asztal­nak. Almát, narancsot, diót, mogyorót tehetünk a tálra. A friss gyümölcsöt kompót is helyettesítheti. Az ilyen „önkiszolgáló” vendégséghez kevesebb fel­szerelés kell, mint az ülteté­ses vendéglátáshoz. Elég, ha csak szalvétát, kistányérokat és evőeszközt teszünk az asz­talra. Az italokat is kirakhat­juk. mindenki abbólt tölt ma­gának. amihez kedve van. S a háziaknak sem kell ál'an- dóan talpon lenniük, kinál- gatniuk vendégeiket. Fáradságosan készülő süte­mények helyett készen kap­ható édességek kerülhetnek az asztalra. Elég az is, ha egy kisebb tálba cukorkát, cso­koládét teszünk. pé Békák? Ezek kuruttyolnak ilyen hangosan? Énekelnek, Liza, szerelmesek. Akkor énekelnek ilyen hangosan. Ugyan már, énekelnek? Hagyjuk csak őket — egész kellemesnek találom. Kellemes valóban — de hogy énekelnek? Azt hiszem, hogy inkább nevetnek. Te, ezek rajtunk nevetnek! Hogyan? Rajtunk? Azért, mert már pár perce esik az eső —, s mert éppen az eső 'közepén állunk és mert nem vettük észre. A nyári eső hasznos. Megnöveszt, ha sapka nélkül áll alá az ember. Magasabb akarsz lenni? De hisz én sem vagyok ma­gasabb. Hogy magasabb legyek nálad, Liza. Hát magasabbnak kel'l lenned nálam? Nemi tudom. Úgy találom. Nekem ne jöjjön senki és ne mondja, hogy nem szereti az esőt. Nélküle a Nap valamennyiünket legyilkolna. Nem, ne jöjjön senki ezzel — minden okunk megvan rá, hogy szeressük! Hát van szébb dal egy éjszakai esőnél? Akad-e bármi, amely olyan meghitt és oly magától értetődő, olyan rejtélyes és fecsegő, mint az éji eső? Annyira eltompult volna hallá­sunk, hogy már csak a villamos csengetésére, ágyúdörejre, vagy szimfóniakoncertekre figyelünk fel? Hát már nem hall­juk meg az ezernyi esőcsepp szimfóniáját, melyek éjjel a kövezeten sisteregnek és fecsegnek, ablakok és tetőcseppek felé vágyakoznak és suttognak, melyek halkan meséket dob­dobolnak a leveleken az alájuk rejtezett szúnyogok milliói­nak, s melyek a vékony nyári ruhán át vállunkra csöppennek és koppannak, vagy parányi gongütésekkel belecsobognak az áramló esőpatakokba? Már semmit sem veszünk észre, csak saját, hangos nyüzsgésünket? A félálomban levő gyermekeknek pedig mesét is mond az éjszakai eső. A gyermekek apró rózsás fülébe nevet és sír éjjel az ablaktáblákkal szemben. És ő vigasztalja őket ismét vissza álomországukba. Már csak a gyerekek ujionganak örömükben, ha tócsákat és elöntött útszéli árkokat látnak? Már csak ők örülnek a kövér, kövér cseppéknek, melyek orrukon szétpukkadnak? Már csak a gyerekek fekszenek éberen, félénk áhítattal, ha az eső odakünn a világ legnyilvánvalóbb titkait locsogja ki? Már csak gyermekszemek méláznak el rajta, nyílnak tágra, s válnak ragyogóvá? Akkor pedig vetkőzzük le a felnőttség buta viseltes, fel­fújt méltóságát, miként egy molyrágta gyapjúkabátot és vessük máglyára, aztán égessük el —, s csak hadd csorogjon a mennyei eső, a tenger és nap fia. tincseinkről ingünk mé­lyébe. Ne jöjjön senki és ne mondja, hogy nem ér meg egy náthát! A zöldségesember lenn egy pillanatig sem szitkozódik, mikor az esőcseppek első légiója zárt alakzatban lezúdul a pincelépcsőn, s felcsobogja álmából. Addig bökdös asszonya kipárnázott bordái közé, míg az fel nem nyitja szemeit, s Húsvét hétfőjén déltájban három fiú üldögélt a park­ban a nagy tölgyfa közelében. Számba vették a zsákmányt. Megszámolták a pénzt. Majd mivel nem tudtak mit kezde­ni a sok hímes tojással, ki­választották a nagy tölgyfát és parázs tojásdobó versenyt rendeztek. Mindezt az er­kélyről néztem végig. Félóra múlva csöngettek. Az előbbi három gyerek állt az ajtónk előtt. Locsolkodni jöttek. — Mi van fiúk? — fogad­tam őket. — Elfogyott a mu­níció a tojásdobó verseny­hez? Betessékeltem őket a szo­bába. — Biztosan örülnek majd a szüléitek, ha megtudják, mi­lyen sok pénzt összeszedtetek ma — mondtam. Sűrűn pislogtak, de nem szóltak semmit. — Vagy talán nem is tud­ják, hogy ti ismeretlen em­berekhez becsöngettek, és pénzt kunyeráltok locsolás ürügyén? Láttam, hogy nem érek célt náluk. Cselhez folyamod­tam. — Megkínállak benneteket egy kis jó borral. — Már ittunk — bökte ki a szőke — , de nem volt jó, most is fáj tőle a hasam.. — Minek fogadtátok el? — Azt mondta a bácsi, ilyen nagy fiúk már biztosan nem vetik meg a bort. Húsvét hétfőjén sok kis és nagyfiú keresi fel a szagos­vizes üveggel az ismerős lá­nyokat, asszonyokat, hogy szokás szerint megöntözze őket. A locsolkodókat jutal­mazni kell: hímes vagy csoki­tojással. Ha kisebbek, eset­leg néhány forinttal is. S va­lamivel meg is kell kínálni őket: finom süteménnyel, itallal. Sok felnőtt úgy gon­dolja, igazán nem árt egy korty gyenge likőr egy 12— 14 éves fiúnak. Annyi való­ban nem árt, de ha sok he­lyen issza meg azt az ártat­lan mennyiséget, bizony könnyen lehet belőle rosszul- lét, gyomormosás, alkohol­mérgezés. A kórházak ügyeletes orvo­sai a megmondhatói, hogy hány gyereket szállítanak be ilyen tünetekkel húsvét hét­főjén. Egy megoldás lehet csak, egy korty alkohollal sem szabad gyereket kínálni. Minden felnőttnek át kell érezni azt a felelősséget, hogy milyen komoly következmé­nyei lehetnek, ha az italtól elbódult, félig öntudatlan, a veszélyérzettől feloldott fia­talkorú kilép az utcára a forgalomba, lemegy a folyó­partra vagy más veszélyes helyre. Hozzászámítva az al­kohol szervezetromboló ha­tását. ÁTÁNYI LÁSZLÓ Az ünnepi asztalra Erőleves daragaluskával 2 evőkanál olvasztott va­jat, vagy margarint 1 tojással jól elkeverünk, hogy habos legyen. Majd 2 kávéskanál apróra vágott petrezselymet és darát teszünk hozzá. Kb. fél órán át forraljuk. Kávés­kanállal kis gombóckákat szaggatunk és forrásban lévő húslevesben kifőzzük. Almás csirke A csirkét ollóval egyszer hosszában és keresztben el­vágjuk. Majd sóval bedör­zsöljük, és lisztbe forgatjuk. 1 evőkanál vajban vagy mar­garinban a csirkedarabokat mindkét oldalán megpirítjuk, majd fedő alatt kis lángon tovább sütjük. 1 fej vörös­hagymát, 1 gerezd fokhagy­mát, negyed zellert és 2 al­mát megtisztítunk és dara­bokra vágunk, jól összekever­jük, hogy pépet nyerjünk. A pépet a sülthöz tesszük és fe­dő alatt 20 percig pároljuk, amíg a hús könnyen leválik a csontról. 2—3 dl tejfelben 2 csapott kávéskanál ételízesítőt elke­verünk és a szószhoz öntjük, jól elkeverjük és egyszer fel­forraljuk. Citromlével ízesít­hetjük. Mandulareszelékkel és felmelegített cseresznye- befőttel körítjük. aztán morgolódás nélkül elkezdik cipelni a súlyos, teli zöld­ség- és gyümölcsládákat ki a boltból a szűk hátsó udvarba. A hosszú nappali forróságban minden elfonnyadt és szomorú lett. Kora reggelig jótékony zuhanyt jelentene az éjszakai eső a ládák poros tartalma számára. Az eső számtalan nedves folt lehetőségével locsog még néhány órán át a házfal és az udvar felé — zöldségesék köz­ben rég elaludtak ismét. Széles, alma formájú arcuk közel olyan elégedetten néz ki a párnákból, mint az az öreg alsó- szoknya, melyet az asszony terített a lépcső alá. Kényelme­sen, kéjesen, boldogan hasal a lefelé folydogáló cseppek lé­giójában, melyek a külső világ leghihetetlenebb dolgait isme­rik — oly mohón veti rá magát a kék gyapjú alsószoknya a valótlan világ való eseményeire, addig szívja magába az esőt, míg az halálra nem hazudta magát. Reggelre a lépcső ismét száraz lesz — de az öreg szoknya kövérré és felfuvalkodottá változik, mint egy nagy-nagy varangyos béka! És egy kapualjban: Irtó klassz, hogy most az egyszer ilyen jó kifogást talál­tunk. Ebben az esőben lehetetlen lett volna pontosan haza­érnünk. Pompásnak tartom — te is? Ahol te vagy, ott mindig klassz! De hiszen fázol — oda­adjam a zakómat? Persze, hogy holnap beteg légy. Gyere, terítsd kettőnk fölé, akkor kölcsönösen melegíthetjük egymást. A békák még mindig énekelnek, hallod? Úgy gondolod, hogy az eső még nem hűtötte le a sze­relmünket? Gondolod, hogy az eső lehűtheti a szerelmet? Ó, hisz nem tudom, milyen komolyan gondolják ezek a- békák a dalukkal. Kitartásuk mindenesetre van. Az én szerelmemet tíz felhőszakadás sem tudná lehűteni, ellenkezőleg! Aha. Kit szeretsz hát ilyen forrón, hm? Ó, valakit, aki átázott fürtökkel és nedves lábakkal di­dereg a zakóm alatt. Te, inkább ne beszéljünk erről, most ne, jó? Itt olyan sötét van és annyira elhagyott minden és itt állunk szorosan egymás mellett — nem elég ez? Maradjunk csendben, kérlek. És ez még jókkal szebb is, nem? Esik, sötét van, elhagyatott vidék és szorosan állunk — de, hát persze —, ez szép!... Huszonhét perc múlva: Y rr egy angyal! Anyám szörnyen dühön­ie, ez az eső gött volna, ha észreveszi, hogy ki­festettem magam. Éppen tizenhét lett és úgy csinosítja ma­gát, mint egy — mint egy olyan, tudod, így beszél anya. Az eső most mindent lenyalt, s nem kell összekennem a zseb­kendőmet. Hát nem angyal ez az eső?... Tizenegy perc múltával: Haza akarsz még menni, Liza? Nem. — Te? Ember, ha ezt hallaná valaki: Egyikünk sem akar már hazamenni! Igen, te ez az eső egy angyal! Fordította: Drescher Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom