Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-15 / 62. szám
a Képújság 1977. március 15. oziban Kilenc Hónap Igazán nincs abban semmi különös, hogy a filmrendező, aki nőnek született, műveiben is az asszonyi életforma problémáit kutatja. Mészáros Mártáról fáradhatatlanul azzal kezdik a kritikák, hogy „női” filmeket rendez. Az emberiség női felének történetében és jelenében annyi válságos időszak és helyzet van, annyiféle sajátosan női és ugyanakkor — természetesen — mélységes emberi gondjukra lelhet az erre érzékeny művész, hogy bőven kitelik egy életmű belőle. A nőnap estéjén a televízióban Mészáros Márta Örök- befogadás, ezekben a hetekben a mozikban a Kilenc hónap című, legfrissebb filmjét vetítették. Az utóbbi kiélezettebb helyzetet ábrázol — igaz, szélsőséges példán keresztül. Ez magában nem lenne baj, ha a szélsőségesség segítené a néző döntését. Kovács Juli, az okos, öntudatos lány agráregyetemre járt, s ott egymásba szerettek egyik családos tanárával. Juli nem akarja szétzilálni a férfi családját, a szerelemből született kisfiút anyjához viszi, ő pedig segédmunkásnak megy és levelező tagozaton folytatja az egyetemet. A gyárban zárkózott, munka után tanul, hét végén a gyerekéhez utazik. Szigprú életvitelét rendíti meg a gyár egyik fiatal mérnöke, kitartó ostromlásával. Kibontakozik az új szerelem, de még a végleges döntés, a házasságkötés előtt kiderül, áthághatatlan akadályok vannak kettejük szemléletében, életfelfogásában. Kovács Juli otthagyja a férfit, de a sikertelen szerelemből fogant gyereket is vállalja, megszüli. A szülés komor és feszült képsoraival fejeződik be a film. (Ez a Kilenc hónap nagy attrakciója, emiatt „fut” a film telt házak előtt.) Mészáros Márta rokon- szenvvel ábrázolja hősnőjét, érezhetően helyesli magatartását. és döntéseit. Ebben nem lehet vele osztozni, állásfoglalása vitára ingerel. Kétkedésünk egyúttal a rendező művészi vétke. Alapkérdés — vállalhat-e egy magányos nő gyermeket — problémái érdekesebbek lennének az előzmények részletezésénél. A film mégis gondolatébresztő, s sikere — akárminek köszönhető — jó jek Virág F. E. Ormós Zsigmond kiadatlan munkája Ormós Zsigmond nevét a „futottak még” címszó alatt tartja számon az irodalom- történet, jelentőségét inkább reformkori szerepe jelenti, majd szabadságharc alatti tevékenysége, amiért a bukás után börtönt is szenvedett. Később magas közigazgatási hivatalokat viselt, s elsősorban művészettörténettel foglalkozott. Az Árpád-kori művelődésünk története, a német művészet leírása, emlékirata ma is olvasásra érdemes munkák, s megérdemelné, hogy kisebb tanulmányait is újra kiadják. A Kriterion kiadó Téka sorozatában most egészen más oldalról ismerhetjük meg Ormós Zsigmondot. 1834 —35-ben, a pozsonyi ország55. A férfi felfogta a szláv szót, ha nem is csengett egybe teljesen az övével, s mintha zsilip nyílt volna lelkében, iszonyú zokogásba tört. A lány sohase látott így zokogni férfit. A félvadak ősjajgatása ilyen halottaik felett. Leroskadt a férfi a földre, úgy zokogott. Feje a takaróra hullott, a lány elé. — Árva... vagyok én árva... — nyöszörögte a maga szláv nyelvén. S ekkor a lány a férfi fejére tette kezét, egyszerűen és természetesen. Az anyák és szeretők ősi gyöngédségével. Az erdő lánya volt. Úgy hajolt a karja, mint az erdő virága. S úgy hajolt a lelke a tiszta érzfelemre. S mily különös erő a gyöngében, a törékenyben — vele, általa hajolt át sírásból gyógyító álomba a természet fészekmelegében gyermeknek maradt félvad emberlény, noha az Erő jelképes és valódi díszeivel őt ruháztd fel a természet. * Tévesen tudta a falu, hogy a boszorkányok Anyicska eltűnését követő második éjjelen szállták meg Teréza házát. Mindjárt az elsőn tették ezt. De Teréza se vette észre mindjárt. Mert nem mindjárt kereste a nagy kenyérvágó kést, kenyér is volt megkezdett, s ahhoz se nyúltak, csak délben, mert enni se volt kedvük. Jócskán délután volt, amikor Teréza feltekintett legzetes alakjai, mindenekelőtt Kölcsey, akiről mindig őszinte tisztelettel beszél az ifjú Ormós, s kiről megállapítja, „kormány s oligarchia frigye okozta bukását; de ez nem lészen tartós, mert hitem tartja, hogy a hálásb Erdély őt még jelen országgyűlése folytában követei koszorújában szemlélendi”. Ormós munkája fontos adalék a pozsonyi országgyűlés történetéhez, s csak növeli értékét, hogy ma is eleven, érdekes olvasmány. A Szabadelmű leveleket egészítik ki George Cantacu- zino Ormóshoz írott levelei, a magyar—román kapcsolatok történetének fontos dokumentumai. cs. S roskasztó bánatából és észrevette a nyomo- j kát: az eltűnt javak hűlt helyét, s valami ] megbontottságot a szokott, már-már kínos , rendben. De ha roskasztó bánatából fel is tekintett, ; a bénító rettegés most fogta el csak igazán. Még Matejnak se mert szólni, s Herminá- , nak is csak késő este suttogta el tapaszta- : lásait. Ezután kezdett csak az értesülés szájról | szájra szállni. S ha tekintetbe vesszük, .mennyi változást szenvedhet a szájak girbe- gurba útjain egy értesülés még közönséges I időben is, hát még olyan világnapokon, amikor éjszakák és nappalok egybemosódnak — nincs mit csodálkoznunk. A dolog pedig így történt: Anyicska óvatosan elvonta kezét az alvó főről. Az ujjai alól kiszabadult vad göndö- rületek az arcra omlottak. Hogy maradhattak meg ilyennek, ily aranyba játszónak és puhának a mostoha viszonyok közt? — gondolta. De nem sokat időzött a gondolatnál, kibújt a monogramos takaró alól, macskaügyességgel, macskaóvatossággal. Fejét is oly vigyázattal fordítgatta, hogy körültekintsen kissé, mintha a nyakcsigolyák moccanása is zajjal járna. A magasból lehulló fény most is gellert kapott, s vékony csíkja, mielőtt szétporlott volna, egy kőpárkányon játszadozott. „Természetes polc” — mondta magában Anyicska. A kőpárkányon néhány használati tárgyat látott. Legérdekesebbek a kőeszközök voltak. Kőkés, kőbalta, s más effélék. Mint az ősembernek. Fanyelükhöz rostszálakkal erősítve. Milyen különös — a durván formált faedénykét nézte mellettük, kivájt fadarab, készítője csak némileg törekedett csínra, célszerűségre inkább. Minden bizonnyal a kőpengékkel készült. „Hát a kések? — jutott eszébe a legenda. — A kések? gyűlés idején írt egy szokatlan című munkát: Szabadelmű levelek, vagy democrat lapdacsok aristocrat görcs ellen, amit ugyan szeretett volna kiadni, de életében nem jelenhetett meg. A kézirat története is kisebb regény, amit élénk színekkel ecsetel a munka gondozója és kiadója, Benkő Samu, aki részletesen méltatja a másfél évszázadig lappangó mű jelentőségét. A fiatal Ormós, az ország- gyűlési ifjakhoz hasonlóan, politikai beállítottságú, s igen jelentős műveltsége is segítette, hogy hű képet rajzoljon Pozsonyról, az ország- gyűlés munkájáról, melytől igazi reformokat várt. Felvonulnak az országgyűlés jelRádió. Jézus és a 168 óra A rádió múlt heti műsorából sok emlékezeteset lehetne idézni. Maradjunk most két műsornál, mindkettő a Kossuth-adó hullámhosszán, szombaton hangzott el, és mindkettő egy-egy sorozat része. Zoltán Péter „Istenek, megváltók, próféták” gyűjtőcímmel összegezett sorozata kultúrtörténeti jellegű és a közművelődést szolgáló jelentősége elismerést érdemlően nagy. Buddha, Mohammed és Jézus hatása századokon és évezredeken át ível, utóbbi ránk máig hat. Függetlenül attól, hogy egyáltalán létezett-e, egy személy volt-e, vagy több és valóban az idő tájt született-e a Közel- Keleten, amikortól időszámításunk kezdőpontját rögzítjük. Istenvoltát kétségbe vonni, hála az inkvizíciónak, sokáig — Spanyolországban még a XIX. század elején is — életveszélyes vállalkozás volt. Aztán jött Renan, később Papini és elkezdték emberközelbe hozni Dávid király szelíd lelkű ivadékának alakját. Lendvai György úgy írta meg a sorozatnak Jézusra vonatkozó részét, hogy az egyszerre volt tanulságos és érdekfeszítő. Utóbbiban fő része a néhai Latinovits Zoltánnak volt és olyan művészeknek, mint Páger, Mádi- Szabó Gábor, Kállai Ferenc és Ruttkai Éva, de nem kevésbé Ágh Attila filozófus és Zoltán Péter okos csevegésének is. Arra, hogy egy hét nemcsak hét napból, hanem pontosan 168 órából áll, többnyire azóta gondolunk, amióta Ipper Pál kiötlötte ezt a hatásos sorozatcímet. Nemcsak a cím hatásos, hanem a szerkesztés elevensége, a hallgatókat társszerzővé avató közvetlenség, a nyíltság és az a szemlélet, ami sajnos még nem minden tömegkommunikációs intézményünkre jellemző: (beleértve a sajtót is) — miszerint a 168 órában felnőttek szólnak felnőttekhez. így aztán az elmúlt szombaton is sikerült szerves egésszé ötvözni olyan távoli témaköröket, mint a francia királyok szerelmi levelezése, az igényelt, de kaphatatlan bútorcsalád és az a budapesti kettős gyilkosság, melyről egyelőre azért nem hallunk, olvasunk többet, mert a nyomozás érdeke ezt még nem engedi meg. A 168 óra tetszett, ami egyébként nem újdonság, mert majdnem mindig tetszik. ORDAS IVÁN Tv-napló Az opera jegyében A JELEK SZERINT a tv műsorszerkesztői is fejet hajtanak az igazi zene előtt, s őszintén reméljük, hogy az elmúlt hét operaprodukcióit jó néhány hasonló követi. Igaz, hogy az operabarátok Beethoven előtti tisztelgése elég rövidre sikerült, a kitűnő Fidelio-jelenet viszont így is sok mindenért kárpótolt, hisz Kasza Katalin, Si- mándy József, Szalma Ferenc, Faragó András körülbelül világszínvonalon énekelt, Kóródi András pedig azt bizonyította, hogy okos kísérő szövegért nem kell a tengeren túlra menni. Rossini elnyűhetetlen operája, A sevillai borbély más élményt jelentett, s úgy hisszük, jó bevezető volt azoknak is, akik most találkoztak először ezzel a műfajjal. Ha az első jelenetekben aggódtunk is, hogy a szűk udvarra összezsúfolt színpad, zenekar és nézőtér nem okoz-e fölösleges konfúziókat, aggodalmunk egyre jobban eloszlott, mert Szinetár Miklós annyi ötletet, kivételes leleményt vitt az előadásba, hogy még a nézőtér is szerephez, s nem is akármilyen szerephez jutott. Igazi vígoperáról van szó, s Szinetár Miklós még az olcsó hatásoktól sem félt — szerencsére, s ennek köszönhetjük a második felvonás fergeteges bohóctréfáit. Az előadás — amit remélhetőleg rövidesen megis- . mételnek — középpontja Melis György, akinek újra megcsodálhattuk kivételes muzikalitását, színészi képességeit, s nem utolsósorban hibátlan szövegkiejtését. Méltó társa volt Gregor József, aki már-már Székely Mihály színvonalán énekelte Basilíót, s jók voltak a fiatalok is, Berkes János és Ötvös Csilla. Marczis Demeter, minden kvalitása ellenére sem hibátlan Bartolo, azt pedig csak sajnálni tudjuk, hogy Barlay Zsuzsa nem énekelhette el Berta kedves áriáját. Az egyetlen kifogásolható pont Kibédi Ervin, aki még ebben a kis szerepben sem lehetett egyenrangú partner. EMLÉKEZETES szombat este volt s egyben bizonyság arra, hogy a televízió ismeri a humorban a tréfát. Ebben az esetben föltétlenül, mégpedig olyan színvonalon, amire a bukdácsoló európai televíziós műsorokban valószínűleg kevés példa akad. CSÄNYI L. Marxizmusról mindenkinek Ezt a címet is kaphatta volna az a könyv, amely Josef Schleifsteintől most jelent meg. Hazánkban immár több mint harminc éve jelennek meg marxista művek, tudományos is, népszerűsítő is. Azonban az utóbbi időben megjelent művek közül mégis külön figyelmet érdemel az NSZK-beli szerző Bevezető Marx, Engels és Lenin tanulmányozásához című könyve. Ennék oka főleg az, hogy sokat emlegetett tudományos és népszerű jelző nála valódi tartalmat kap: magas szinten tudományos és mégis léhetősége nyílik a népszerűségre azáltal, hogy stílusa — akárcsak a marxizmus—leninizmus klasszikusaié, kiktől igen sok és jól megválasztott idézetet közöl, — a közérthetőségre törekszik. A marxizmust előzményeitől kezdve annak megvalósulásáig elemzi, mégis roppant tömör és lényegre törő tud maradni minvégig. A kötethez fejezetként ajánló irodalom található, amely avatott útbaigazításával úgy véljük nemcsak a felnövekvő nemzedék, hanem régebb óta a mozgalomban tevékenykedők számára is keresett kézikönyvvé teszi ezt a művet, amely Kálmán Endre hozzáértő fordításában a Kossuth Könyvkiadónál látott napvilágot. itg |Melyeket a katona áldozataitól elragad?...” j Vállat vont, inkább csak gondolatban, minthogy minden mozdulattól óvakodott, ami nem okvetlenül szükséges. Nem tudott a legendával mit kezdeni, noha tudta már, hogy nem a képzelet teremtette,'legfeljebb toldott hozzá. S mintha csak feleletet kapna: meglátta a katonasapkát is, ott a kőeszközök mellett. Ilyen sapkát sehol se látott: tányérja háromszöget alkotott, mint a sátor. Mikor lehetett !ez divatban? (Schubert Péter rajza.) S már ment tovább, járt a szeme. Szorongó izgalommal. „Lehetetlen — mondta —, I ha behozott ide, ki is lehet menni... De hol?” Csak az a parányi nyílás mutatkozott, a szikla kürtőszerű hasadékán, a feje fölött, ; ahonnan a fény vékony szálú kötélzete alá- I ereszkedett. És ekkor a sötét sziklafalhoz ért a válla, ’ s valami puhát is érintett. Ez a valami halk j surranással lehullott. Odanyúlt, s mintha csak a játékos kép öltene testet varázsérintésre, a magasból le- . i csüngő valódi kötélzetbe markolt. Szíve nagyot dobbant: megvan! Oldalt pillantott. A kőasztal mellett édes- deden aludt a házigazda. Feje a bőrökön, s körül a szétterült, vadon nőtt fürtpk. Az aranybarna fürtök. S noha torkában dobo- i gott a szíve, kissé elmosolyodott. Fellépett a hágcsóra, s azon felkapaszkodott a boltozatig. S íme, a sziklaperem fö- ; lőtt, melyhez a hágcsót erősítették, nyílást fedezett fel. Szűk, .sötét kis nyílást. Az ember, ha felhúzódzkodott a peremre, épp csak bebújhatott, hason csúszva. Ha ugyan e lyuk arra való, hogy kijusson innen az ember. De akkor minek a hágcsó? Anyicska tapogatózva kúszott a sötét sziklaüregben. S noha az út nem volt hosz- szú, mégis örökkévalóságnak tűnt. Néha veríték öntötte el, ahogyan hason csúszva előrejutni igyekezett, s fejét oldalra fordítani kényszerült, hogy átküzdhesse magát a legszűkösebb helyeken. Az irdatlan súlyú sziklatömbök összepréselték ilyenkor a tüdejét. Apró kapkodásokkal nyelt be morzsányi levegőt, s vágyakozott egy nagy lélegzet után, mely egész tüdejét megtölti. És ilyenkor érzett olyasmit, hogy most se előre, se hátra — beszorult a sziklák közé. (Folytatjuk) Jövő héten az Uzsicei köztársaság cimü, jugoszláv kétrészes filmről írunk
