Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-03 / 52. szám
1977. március 3. Megyei mezei futóbajnokság Szekszárdi és faddi sikerek Felszabadulási kupa Sz. Dózsa-Videoton II. 0:0 Pécsi MSC-Paks 4:0 (2:0) Dózsa az első, korszerű támadását, de Pölöskei a befejezésnél mellélőtte a labdát. A 42. percben a játékvezető elleni tiszteletlenségért a fehérvári Olajost kiállították. A második félidőben jobban kezdett a hazai csapat. A mezőnyiben már szépen gördültek a támadások, de a döntő pillanatban a csatárok mindig csődöt mondottak. A 6. percben Szlovák az alapvonalnál kicselezte védőjét, középre ívelt, de Pölöskei nagy erejű lövése az oldalhálóban kötött ki. A 30. percig a Dózsa volt fölényben, majd a vendégek 10 játékossal is lendületre kapcsoltak és több veszélyes helyzetet dolgozták ki Li- povszky kapujánál. A 44. percben Somodi és Szlovák is megszerezhette volna a győzelmet jelentő gólt, de a kapus ezúttal is mindent védett. A szabályok értelmében ezután 11-es rúgásokra került sor, melyekből LipovsZky az elsőt és a negyediket hárította. így a győzelmet 4:2 arányban a Dózsa szerezte meg. bai szélen, de beadása elszállt Bagó feje mellett. A második félidő 3. percében Lutz elhúzott a jobb szélen, beadását Sulteisz védhe- tetlenül lőtte a hálóba. 3:0. A 10. percben Nagy szabadrúgása a felső lécen csattant. A 17. percben Muck remek cselekkel ment el a védők között, de a 16-osnál elcsúszott. A 25. percben ismét Muck előtt adódott nagy helyzet, de 12 méterről mellélőtt. A 28. percben mintaszerű pécsi támadás után Nagy növelte a vendégek előnyét. 4:0. A nagyobb tudással és tapasztalattal rendelkező NB I-re pályázó pécsiek végig irányították a mérkőzést. Jók: Kardos, Dárdai, Iványi, Nagy, illetve Blatt, Váczi, Kovács I., Kiss I. Teke Mindkét NB Il-es tekecsapatunk vereséget szenvedett. A TÁÉV SK Tatabányán 6:2 (2454:2269) arányban maradt alul a tavaly még NB I-es ellenféllel szemben. A Dombóvári Spartacus Pápán az Ezüst Nyíllal szemben bizonyult gyengébbnek 7:1 arányban. A szekszárdi lányok közül Horváth 435, Gaál 425, a dombóvári férfiak közül Tarsoly 442, Árvái 424 fás eredményt ért el. Úszás Kaposvárott volt a Kaposvár—Dombóvár városok közötti úszóverseny, amelyen a hazaiak nyertek. A dombóváriak eredményei: 4x200 m-es felnőtt női gyorsváltó: .. .2. (Radnai, Vincze, Pará- di, Szabó B.). 100 m-es delfin fiú hát: .. .2. Magyarfalvi László, 3. Füzessy Tamás. 100 m-es béka fiú hát (1969- esek): 1. Horgos Szilárd, 2. Hurta Mihály, 3. Magyar Csaba. 100 m-es béka fiú hát (1970-esek): 1. Bugyi Norbert, 2. Tóth T., 3. Király István. 100 m-es delfin leány hát: 1. Szabó Tünde. 100 m- es béka leány hát (1969-es): 1. Békéi Beáta, 2. Várnai Tünde. 100 m-es béka leány hát (1970-es): ....2. Loboda Éva, 3. Gaál Eszter. 100 m-es női gyors: .. .3. Csonka Zsuzsanna. 100 m-es delfin fiú gyors: .. .2. Szekeres József, 3. Sólymos Norbert. 4x200 m-es delfin fiú gyorsváltó: .. .2. (Sólymos, Magyarfalvi, Füzessy, Szekeres), 3. (Horgos Sz., Hurta, Szendrey, Pálfy). 4x200 m-es delfin leány gyorsváltó: .. .2. (Sprá- ger J., Békéi B., Bükkösdi, Szabó T.). 4x200 m-es gyermek fiú gyorsváltó: .. .2. (Magyarfalvi G., Aczél, Bíró, Fehérvári). 4x200 m-es gyermek leány gyorsváltó: .. .2. (Piringer, Parádi, Kurucz, Csonka). Asztalitenisz A szekszárdi városi asztali- tenisz munkahelyi spartakiád állása. Nők: 1. MEZŐGÉP KISZ 14, 2. Tervezők 12, 3. Moziüzem 8, 4. Gabona KISZ 6, 5. MMG I. 5, 6. MMG II. 2, 7. Volán 0 ponttal. Férfiak I. csoport: 1. Tervezők 20, 2. MEZŐGÉP 18, 3. AG- ROBER 16, 4. MMG I. 14, 5. T. m. ÁHV 11, 6. TOTÉV KISZ 11, 7. Városgazdálkodás 10, 8. Söripar 9, 9. Moziüzem 6, 10. Gabona KISZ 6, 11. Bútoripari 2, 12. 11. sz. Volán 0 ponttal. II. csoport: 1. TOLNABER 20, 2. Megyei Tanács 20, 3. Társadalombiztosítás 16, 4. MMG II. 16, 5. BVK 14, 6. Gyár- és Gépszerelő 12, 7. TÁÉV 8, 8. Óra- Ékszer 6, 9. BHG 5, 10. MEZŐGÉP KISZ 4, 11. MNB 4, 12. DÉDÁSZ KISZ 4 ponttal. Eltiltások A következő labdarúgók kerültek eltiltásra: Fazekas József (Dombóvári VSE), Dohai László (Pincehely), G. Kiss Zoltán (Dombóvári Tsz), Kiss Sándor (Pincehely), Piros József (Zomba), Kiss Gábor (Fadd), Bajusz János (Bogyiszlói március 14-ig. Blumenstein János (Tolna) március 21-ig. Tausz János (Simontornya), Juhász László (Pincehely) április 5-ig nem játszhat. Kellemetlen, hideg, szeles időben 18 sjportegyesület több mint 400 versenyzője állt rajthoz vasárnap Szek- szárdon a Pollack utcai sporttelepen kijelölt pályán a megyei mezei futóbajnokságon. A hideg mellett még a nehéz terep is próbára tette a versenyzőket és minden dicséretet megérdemel az a 352 versenyző, aki sikeresen célba ért. örvendetes, hogy a középiskolai szakosztályok is szép számmal megjelentek és sok számban más sportágak űzői is bátran vették a különböző távokat. Úgy tűnik, hogy évről évre nagyobb szerepet kap a mezei edzés és versenyzés a fiatal sportolók felkészítésében és annak hatását több sportágban is kamatoztathatják. A hosszabb távokon a már neves versenyzők biztos győzelmeket arattak. Sikeresen mutatkozott be mezei versenyen a Németh házaspár, akiket nemrégiben igazolt .át a Szekszárdi Dózsa. A fiatalabb korosztályokban a kisebb szakosztályok szerepeltek eredményesen. Különösen dicsérni kell a Faddi Tsz SK versenyzőit és edzőit, akik nemcsak jól szerveztek, hanem kitűnően fel is készültek. Mindössze két bajnoksággal nyertek kevesebbet, mint a megyeszékhely versenyzői. Bízunk abban, hogy ezt a területi versenyen és az országos bajnokságon is folytatni tudják. 2000 m fiú serdülő (1964): 1. Lamuth Jakab (Nagymá- nyok) 7:47,6, 2. Turmacher Géza (Nagymányok) 7:49, 3. Gottrián József (Sz. Sí) 8:05, 4. Tesényi László (Fadd) 8:08,4, 5. Schuszter Vilmos (Fadd) 8:16, 6. Dóra György (Hőgyész) 8:21. Csapatban: 1. Nagymányok 10, 2. Sz. Sportiskola 38, 3. Dombóvári SKS 46, 4. Dunaföldvár 52, 5. Tolnai VL 53, 6. Nagydo- rog 68 ponttal. 3000 m fiú serdülő (1963): 1. Freisinger János (Tamási Szöv. SE) 11:27,4, 2. Vajda Zoltán (Fadd) 11:32, 3. Hero- nyányi János (Fadd) 11:35, 4. Kiss János (Fadd) 11:37, 5. Sövér László (Bonyhádi Spartacus) 12:00, 6. Kheim Gábor (Nagymányok) 12:08. Csapatban: 1. Fadd 9, 2. Tamási Szöv. SE 27, 3. Nagymányok 30, 4. Dombóvári KSK 43, 5. Bonyhádi Spartacus 45, 6. Hőgyész 55 ponttal. 3500 m fiú serdülő (1962): 1. Klopcsik István (Fadd) 12:38, 2. Szauerw.ein László (Dunaföldvár) 13:02, 3. Heidt János (Sz. Sí) 13:10, 4. Hornok István (Dunaföldvár) 13:14,2, 5. Márkus László (Sz. Sí) 13:16, 6. Somi Sándor (Fadd) 13:20. Csapatban: 1. Fadd 15, 2. Dunaföldvár I. 15, 3. Sz. Sí 18, 4. Dunaföldvár II. 38, 5. Tolnai VL 39, 6 Nagydorog 49 ponttal. 4000 m fiú serdülő (1961): 1. Balogh Gyula (Bonyhádi 504. sz. Szakmunkásképző) 14:20, 2. Farkas Géza (Sz. Sí) 14:25,2, 3. Józsa István (Fadd) 14:27,8, 4. Wolf Tibor (Lengyeli Mg. Szakmunkás- képző) 14:43,4, 5. Czikora László (Lengyeli Mg. Szakmunkásképző) 14:54, 6. Wal- lacher Gábor (Sz. Sí) 15:02,2. Csapatban: 1. Lengyeli Mg. Szakmunkásképző I. 20, 2. Sz. Sí 21, 3. Fadd 22, 4. Lengyeli Szakmunkásképző II. 53 ponttal. 6000 m férfi ifjúsági: 1. Molnár József (Sz. Dózsa) 20:05, 2. Isztli János (Sz. Dózsa) 20:17, 3. Mauch Károly (Bonyhádi Spart.) 21:31, 4. Lacza Attila (Paksi SE) 22:02, 5. Zámbó István (Sz. Dózsa) 22:14, 6. Csetényi Sándor (Bonyhádi Spart.) 23:00. Csapatban: 1. Sz. Dózsa 8, 2. Paksi SE 30, 3. Lengyeli Mg. Szakmunkásképző 40, 4. Tamási 518. Szakmunkásképző 42, 5. Dunaföldvár 49, 6. Sz. Garay Gimn. 63 ponttal. 8000 m férfi felnőtt: 1. Németh Gyula (Sz. Dózsa) 26:20, 2. Markó Imre (Paksi SE) 29:23,2, 3. Domsa István (Tolnai VL) 30:22, 4. Wiedemann László (Tolnai VL) 31:03, 5. Varga Imre (Tolnai VL) 31:23, 6. Duzsy Tamás (Lengyeli Mg. Szakmunkás- képző) 31:45.4. Csapatban: 1. Tolnai VL 12, 2. Paksi SE 21, 3. Sz. Dózsa 21 ponttal. 1000 m lány serdülő (1964): 1. Nyárai Katalin (Fadd) 3:54,4, 2. Bárócz Tímea (Sz. Sí) 3:55,2, 3. Kriszt Irén (Nagymányok) 3:56,4, 4. Haraszti Erika (Dombóvári KSK) 3:56,8, 5. . Horváth Csilla (Dombóvári KSK) 3:57,2, 6. Horváth Jolán (Sz. Sí) 4:01. Csapatban: 1. Dombóvári KSK 16, 2. Sz. SI I. 17, 3. Fadd 27, 4. Sz. SI II. 46, 5. Nagymányok 48, 6. Tamási Szöv. SE 59 ponttal. 1200 m lány serdülő (1963): 1. Ádám Éva (Fadd) 4:31,2, 2. Sári Ilona (Dombóvári KSK) 4:31,2, 3. Bódi Gabriella (Fadd) 4:33,4, 4. Mikolai Magda (Dunaföldvár) 4:38, 5. Szeleczki Judit (Dunaföldvár) 4:40, 6. Treseh Erzsébet (Nagymányok) 4:48. Csapatban: 1. Fadd 13, 2. Dunaföldvár 22, 3. Hőgyész 25, 4. Nagymányok 34, 5. Paksi SE 60, 6. Tamási Szöv. SE 62 ponttal. 1400 m lány serdülő (1962): 1. Ringwald Mária (Fadd) 5:25, 2. Rátkai Éva (Dunaföldvár) 5:26, 3. Szeleczki Erika (Dunaföldvár) 5:28, 4. Verebes Éva (Sz. Sí) 5:44, 5. Takács Ildikó (Nagymányok) 6:07, 6. Vörös Ildikó (Sz. Eü. Szakiskola) 6:10. Csapatban: 1. Dunaföldvár 13, 2. Nagymányok 27, 3. Sz. Sí 28, 4. Sz. Eü. Szakiskola I. 33, 5. Tamási Szöv. SE 40, 6. Sz. Eü. Szakiskola II. 65 ponttal. 1500 m lány serdülő (1961): 1. Fülöp Erzsébet (Sz. Sí) 5:52, 2. Rása Mirtyll (Sz. Garay Gimn.) 6:28, 3. Wiedemann Éva (Sz. Sí) 6:34, 4. Szetteli Ildikó (Sz. Garay Gimn.) 6:37, 5. Horváth Mária (Tolnai VL) 6:37,2, 6. Gyergyói Teréz (Bonyhádi Gimn.) 6:45. Csapatban: 1. Sz. Garay Gimn. 16, 2. Sz. Sí 16, 3. Bonyhádi Gimnázium 22, 4. Sz. Eü. Szakiskola 33 ponttal. 2000 m női ifjúsági: 1. Prai- májer Mária (Sz, Dózsa) 7:52, 2. Jéhn Katalin (Sz. Dózsa) 8:10, 3. Schwébl Mária (Sz. Dózsa) 8:14, 4. Tóth Judit (Paksi SE) 8:46, 5. Fodor Julianna (Sz. Dózsa) 8:48, 6. Jéhn Éva (Sz. Dózsa) 8:51. Csapatban: 1. Sz. Dózsa I. 6, 2. Sz. Dózsa II. 19, 3. Paksi 'SE 22, 4. Bonyhádi Spart. 46, 5. Sz. Eü. Szakiskola 50 ponttal. 2500 m női felnőtt: 1. Né- methné László Zsuzsa 9:37,4, 2. Link Klára 10:37,8, 3. Fodor Rozália 10:46, 4. Bors Éva 10:55, 5. Fehér Mária 11:18. (Valamennyi Sz. Dózsa.) Csapatban: 1. Sz. Dózsa 6 ponttal. Tegnap délután Szekszár- don, a városi sporttelep salakos pályáján került sor a találkozóra. Szekszárd: Pólyák — Varga, Korner, Sű- modi, Glavatity, Tóth. Szőcs, Laki, Szlovák, Pölösikei, Házi. Csere: Lipovszky, Orosz. VIDEOTON: Hári — Borsá- nyi, Szuna, Molnár, Brett- ner, Olajos, Szőke, Vadász, Stuhford, Nagy, Dreszeller. Csere: Ress, Veller. A lendületesen kezdő székesfehérváriak meglepték a Dózsát az első percekben, Pólyáknak kétszer is kellett bizonyítania tudását. A 10. percben Pölöskei húszméteres lövése jelentett eseményt. Két perc múlva Szőcs elment az alapvonalig, de beadásáról lemaradtak társai. A 20. percben Tóth szögletét Laki fejjel továbbcsúsztatta, Pölöskei elé, akinek fejesét a kapus védte. Továbbra is a vendégek játszottak tetszetősebben. Támadásaikat ügyesen szőtték, a dózsások- nak még az átadások sem sikerültek. A 28. percben az egyik védőről lepattant a labda az üresen álló Szőcs elé, aki azonban a kapust találta el. A 32. percben vezette a Paks, 200 néző. Vezette: Geiger. PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Sulteisz. Kincses, Lutz, Dárdai P., Lőrinc, Kardos, Nagy, Havasi. Paks: Dunai — Kajári, Blatt, Kovács I., Kalmár, Váczi, Muck, Bajer, Bese, Bagó, Kiss I. Csere: Szabadi. Keresztes. Az első negyedóra mezőnyjátékkal telt el. A 17. percben Nagy átadását Dárdai lőtte a hálóba. 1:0. Egy perc múlva Lutz tört előre, váratlan lövése Dunairól kipattant Kardos elé. aki az alsó sarokba lőtt. 2:0. A 31. percben Dárdai, majd Kardos lövését Védte Dunai. A 37. percben Kardos nagy erejű lövése süvített el a kapufa mellett. A 41. percben Kiss I. remekül ment el a Megközelítően sincs olyan hosszú életrajza, mint Csapó Gézának. Éremgyűjteménye sem hasonlítható még nagy versenytársáéhoz. Mindössze 22 esztendős. Győri születésű, a három folyó: a Duna, a Rába és a Rábca városában gyerekeskedett, ahol az elmúlt esztendőkben egyre élénkebb a vizeken a sportélet. — Nincs szebb, mint amikor az ember egyedül beül egy törékeny, könnyű kis hajóba és arra evez, amerre éppen kedve tartja — mondja a kajakozásról Sztanity Zoltán. — Olyan természetesen haladok előre a vízen, mint ahogy a madarak *re- pülnek fölöttem. Mi sem jellemzi jobban Sztanity Zoltán egészséges önbizalmát, hogy olyan versenyszámot választott magának, amelyben olyan világhírű kajakozó honfitársa van, mint Csapó Géza. Ilyen nagy vetélytárs sem riasztotta el attól, hogy az 500 méteres távra készülődjék. Lépcsőről lépcsőre jutott egyre följebb, buktatók és kitérők nélkül haladt előre. 1975-ben Belgrádban tagja volt az aranyérmes magyar kajakváltónak. Talán abban az időben gondolt először arra, hogy kijuthat a montreali olimpiára. — Megelégednék azzal, hogy Csapó Géza mögött tartalékként kiutazhatnék Kanadába, — mondta kezdetben. 1976 meglepően jól kezdődött a számára. Az esztendő első hazai kajak-kenu tájékoztató versenyét az újpesti öbölben rendezték, amely egy sporttudósító szerint „bombameglepetést” hozott. A győri Sztanity 300 métertől* fokozatosan elhúzott Csapótól és a végén, mintha csak úgy könnyedén „csónakázna”, nyerte meg az ötszáz méteres küzdelmet. Lehetséges ez? „Sztanity legyőzte Csapót!” Pedig így történt. Később a hazai és a külföldi vizeken egyaránt' ismét bebizonyosodott, hogy Sztanity Zoltán 500 méteren jobb nagy ellenfelénél. így azután ebben a számban ő képviselte a magyar kajaksportot Montrealban. Az indulás előtt sok jót kívántak neki a vagongyári vezetők és dolgozók. Sztanity Zoltán ugyanis a győri nagyüzem esztergályosa. 1976. július 31. Az. eddigi legnevezetesebb nap Sztanity Zoltán sportpályafutásában. A győri fiú remekül versenyzett és végül második lett. Ezzel élete első olimpiáján ezüstérmet nyert. A sikeres fiatal sportoló most éppen olyan szerény, mint korábban. Sok versenyen kíván még részt venni és szeretne ott lenni a következő világbajnokságokon, valamint a moszkvai olimpián is. Méltán tűzhet ki önmaga elé ilyen célt. 1980-ban ugyanis még csak 26 éves lesz. MOLNÁR KÁROLY (Folytatjuk) Montreali magyar „Ki kicsoda?” (4.) Ezüstérmes SZTANITY ZOLTÁN Fülöp Mária (Szekszárdi SI) a serdülő lányok versenyének győztese a célban Molnár József (Sz. Dózsa) a 6000 méteres táv ifjúsági bajnoka