Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-25 / 71. szám
A ^PÚJSÁG 1977. március 25. A közművelődés kérdései Üzlet, szolgáltatás vagy knltúraközvetítés ? Figyelemre méltó ez a párhuzam: a híradások nyugtalanságról tudósítanak a nyugati mozik tájékáról: a pornó-, horror-, aztán a szentimentális hullám után itt a nagy bizonytalanság: mivel lehet még üzletet csinálni? Nálunk ellenkezőleg: az tapasztalható, hogy a mozik kezdik visszanyerni régi népszerűségüket, s emellett egyre nagyobb feladatot kapnak a közművelődés egészében. Nem kell másra utalni, csak a közművelődési határozatra és a közművelődési törvényre. Mindkettő egyértelműen foglal állást a mozik szerepéről kultúránkban. Bekapcsolódik a mozi A Tolna megyei Moziüzemi Vállalat számára nem új ez a szerepkör. Évek óta keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel aktívan bekapcsolódhatnak a kultúraközvetítésbe. Sikerült is elérniük, hogy ma már számítanak közreműködésükre, szolgáltatásaikra, a mozira, mint intézményre a legkülönfélébb kulturális és társadalmi megmozdulások alkalmával. Romvári Jakab, a moziüzemi vállalat osztályvezetője hosszan sorolja azokat a rendezvényeket, amelyekre minden évben sor kerül: — A nemzetközi gyermeknapon, a nemzetközi nőnapon, a forradalmi ifjúsági napok alkalmával, a béke és barátság hónapján, a közlekedési hónap rendezvényein, a sárközi lakodalmas, képző- művészeti világhét, a dombóvári napok keretében mi is — a magunk módján, filmvetítésekkel részt veszünk a programokban. A magyar—szovjet barátsági hónap filmvetítéseit plakátkiállítással kötöttük össze, és évente megtartjuk — karl- marx-stadt-beli kollégáink segítségével — az NDK filmnapokat is. Ezeken kívül még akad néhány olyan akciónk is, amit valamilyen aktualitásra építünk, s nem rendszeresen kerül rá sor — ilyen volt például a francia filmnapok, amikor bezons-i vendégei voltak a megyének — mondotta. A hosszú lista hallatán meglepődtünk: nem tűnt fel, hogy ilyen sok rendezvénye van megyénk mozijainak. Igaz, itt minden rendezvény filmbemutatókat jelent: a néző általában örül, ha érdekes, jó filmeket láthat — s ezek az akciók is azért emlékezetesek, mert gazdagítják a kínálatot. Romvári Jakab: A szekszárdi Panoráma filmszínház előcsarnoka az utóbbi években többször adott helyet plakátkiállításnak is. Akár rendszeresíteni is lehetne. (Archív fotó, Komáromi Z. felv.) — Sikerült elérnünk, hogy ma már nincs olyan társadalmi szerv, amely ne működne velünk együtt, ha kulturális programot, megemlékezést tervez. A filmnapok, rendezvények a nagyközönségnek szólnak. A különböző, érdeklődésük vagy életkoruk szerinti csoportok filmmel való ellátása is mozis feladat. Hogy állunk ezen a téren? A megyében kiépült az artkinóhálózat — Szekszárd mellett Bonyhádon, Dombóváron, Pakson és Tamásiban vannak olyan vetítések, ahol az artkinóhálózat filmjeit mutatják be. Ezekre — a kevesebbeket érdeklő, mert el- vontabb, kevésbé szórakoztató — filmekre is sokan kíváncsiak. A filmklubhálózat mór évek óta működik: jelenleg Dunaföldváron, Gyönkön, Bátán, Szekszárdon vannak filmklubok, hamarosan filmklubsorozat indul Simontor- nyán, Hőgyészen, Gyönkön, Tolnán, Pakson, Tamásiban és Dombóváron. A tervek szerint Jean Gabin- és Gerard Philippe-, illetve újra egy Bergman-sorozatot láthatnak ezekben a filmklubokban. A filmklubmozgalom átalakuláson ment keresztül az utóbbi években, megyénkben is. Korábban a fiatalok közül került ki a közönség zöme, és a filmklub valóban klub is volt: tagjai megismerték egymást, megvitatták a látott alkotásokat. Úgy tűnik, mindez a múlté. A klubtagok között a többség a középgeneráció tagja — ami persze nem baj, de már csak formálisan klub a filmklub. Mi lehet az oka? Biztosan közrejátszik az is, hogy megszűnt a középiskolai filmesztétikai oktatás. De lényeges ok, hogy nincsenek megfelelő klubvezetők. Ott, ahol valaki szívügyének tekinti a film értését és befogadását, ott élnek még ezek a nagyon hasznos, nagyon jó közösségek. A filmklubvezető-képzés azonban már valóban nem a moziüzemi vállalatok profilja. Egy szót kell ejtenünk a filmklubok programjáról is. Kezdetben többségük film- történeti értékű alkotásokat mutatott be különböző tematika szerint. Ma már nagyon sok helyen az egykori sikerfilmeket „adják el”, tekintet nélkül művészi értékükre. Ezek a filmklubprogramok már szinte kizárják a klubformájú összejövetelekre való iuénvt Kicsiknek és nagyobbaknak Kot s/.ei zodesl u moziüzemi vállalat óvodákkal: második éves az „ovimozi”. Harminckettő van belőle a megyében, három óvodába járnak ki vetíteni. A közvéleménnyel szemben, az óvodásoknak nemcsak rajzfilmeket kell vetíteni: nagyon jó lenne, ha több olyan film lenne, ami segítené a kicsiket az élet dolgai között való eligazodásban. Ezt a mozisok az óvónőkkel való találkozás után tudták meg, de lehetőségeik egyelőre korlátozottak. Abban bíznak, hogy április 6—8. között, Kecskeméten, az országos iskolamozi-ankéton erre is szó kerül, s találnak megoldást. Az iskolamozi-hálózat régebbi és nagyobb: 1973-tól létezik, jelenleg 51 iskolával van szerződése a vállalatnak megyénkben. Tavaly több mint 420 ezer tanuló látogatott — szervezetten — filmelőadást. és 592 alkalommal olyan filmet láttak, ami a tananyaghoz kapcsolódik. Mindkét vetítésmód lényege az lenne, ha szorosan beépülnének a vetített filmek a nevelési tervbe, tananyagba. Erre — úgy tűnik — egyre több i lehetőség. Fórumok ■ Romvári Jakab erdekes dologról beszélt: a falusi filmnapok kapcsán, aztán szocialista brigádtagokkal beszélgetve — mert nagyon sok szocialista brigád és KISZ-alapszervezet jár programszerűen moziba — megtudták, hogy a jó filmek — vitafórumot teremtenek. Még azok is, amelyek nem tetszenek, mert azok is tovább élnek, közös gondolkodásra késztetnek. — Mindez elég indok arra, hogy azokat a filmeket is szívesen vetítsük, amelyek nem úgynevezett sikerfilmek. Igyekszünk munkánkat a művelődésért érzett felelősséggel végezni... V. F. É. Képek az NDK-ból Lengyel és magyar vállalatoknak szállítják a Backwitz Alumíniumhengermü termékeinek egy részét, az elsősorban háztartási és csomagolási célra gyártott alumíniumfóliákat. A képen: az alumíniumhengerdében. (Fotó: ADN ZB—MTI—KS) A berlini NARVA izzólámpa-kombinátban magyar gyártmányú automata izzószál-tekercselő gépeket állítottak üzembe. A képen: Erika Steinführer csévélő szakmunkás az új gépekkel előállított izzószálak minőségét ellenőrzi. (Fotó: ADN/ZB—MTI—KS) I hektikás utazó kikö- | högte magát, aztán I visszafordult Laliká- ! ! hoz: — Hát hol volt nekem egy ötszázasom ? Mikor kifizettem a vacsorámat a Pannóniában, negyven pengő maradhatott a zsebemben cakk- pakk. — Akkor hogy merte meghívni mégis a nőt Lázár bácsi? — Hogy mertem, hogy mertem, jó vicc! Nekem senki se adja a bankot. Éjfél után szépen bekopogott a szobámba, akármilyen nagy reklámot csinált magának. Persze, akkor még én sem ilyen görbére sikerült metélt tészta voltam, tudja, Lalika. Beállhatott volna hozzám inasnak! A kamasz előbbre húzódott, amennyire combig gipszelt lábszára engedte. — És aztán? — Reggel kérte az ötszázast. Mondom neki: — Várj, angyalom, míg a boltok kinyitnak. — Hogyhogy a boltok? — aszongya. — Hát ötszázast csak ott kapni, nem? — Mi az, hogy ott kapni? — Hát égőt — bökött a mennyezeti lámpára Lázár —, csak abban van ötszázas, nem? Kipukkadt a röhögés. Most szólalt meg az öreg Torma. Reszelésen, érdesen: — Nem szégyellik magukat, itt vihorásznak, mikor... — a mérnök ágyára bökött. Hirtelen csönd lett, szégyellős némaság, mintha ezzel visszahívhatnák a vastag nevetéseket. — Annak szegénynek, már úgyis mindegy... — legyintett Lázár. — Reggel még rágyújtott... — Az... — bólogatott a mérnök szomszédja. Torma homlokán keresztbe futott két ránc. Ijedten a mérnök éjjeliszekrényére pillantott, de már nem látta ott a pakli cigarettát. A nővér nyitott be, hogy kiossza a vacsorájukat. — Már megint sárgaborsó... — húzta el a száját Lalika. — Adja át kézcsókomat a szakácsnőnek, Gizi — hárította el a tányért az utazó. A mérnöknek már nem is hozott semmit a nővér. Megállt az ágyánál, fölé hajolt, figyelte égy kicsit. Torma kezében megállt a kanál: — Nagyon rosszul van? De az ápolónő semmit se szólt, elfolyt az arca, megvonta vállát és kiment. Két perc múlva ott volt az ügyeletes orvos. Szösz- mötölt valamit az eszméletlen beteg mellett, aztán behozatta a spanyolfalat. Kedélytelen hideg ült a kórtermen. Lázár bele sem fogott, most nem akadt volna hallgatója. A tálcán az elszedett tányérok. Torma bácsié csaknem érintetlen. Kilenckor eloltották a lámpát, csak a takarók, párnák sustorogtak, egy-egy ágyreccsenés. amint álomhoz fészkelődtek a betegek. Még Lalika se pusmogott, nem kellett rászólni. — Jó éjszakát — dörmög- te Torma. Éberebb volt a hangja, mint kora reggel. Kínlódva gyúrogatta bajuszát. A cigarettára gondolt. Tegnapelőtt, látogatáskor hozta az asszony a két pakli Kossuthot. Elég lett volna Vidor Miklós: neki vasárnapig. De tegnap a mérnök kölcsönkérte az egyiket. És most ott az ágya előtt a spanyolfal. Rendes ember volt a mérnök. És mindjárt vele lett a legjobba. Nem is csoda, az ilyen vizesnyolcasok meg agyafúrt vigécek közt, akiknek folyton azon jár az eszük kit, hogyan lehet becsapni. Mint ez a Lázár az ötszázasával! Ilyenekkel dicsekszik. Az utcai lámpák beszűrődő fényében lebegni látszottak az ágyak. Egyazon hajó vitorlái, röpítik őket éjszakák és nappalok mély vizén. Csak nem ugyanabban a kikötőben lépnek majd partra az utasok. Meghu- nyorgott. Mintha szédülne. Nyugtalanul megfordult, fölemelkedett kicsit hallgatózni. A spanyolfal mögül szeretett volna elcsípni egyetlen vékony lélegzetnyi neszt. Valaki fűrészelve horkolt. Az is lehet, hogy vége van már. Az ajtó felé fülelt. Semmi. A folyosón is az a derengő csend. Kisebb gondjuk is nagyobb ezeknek! Haljon meg a beteg nélkülük. Holnap megint látogatási nap. A mérnökhöz bejön majd a fia meg a menye. Kórházi éjszaka Mindig körülüli az ágyát négy-öt látogató. Látszik rajtuk, hogy tehetős emberek. Tálcaszám hordják a cukrászsüteményt, múltkor meg déligyümölccsel állított be egyikük. De a cigarettát, azt elfelejtették! Azt neki kellett kölcsönöznie. Az asszonyt látta maga előtt, az elfony- nyadt, görbült hátú kis öregasszonyt, amint a félhomályos ablaknál hunyorogva hajtja a varrógépet. Úristen, mennyit kell összefércelni neki, míg megkeresi egy pakli Kossuth árát! És ő már nem segíthet. Ilyen reszketős kézzel nem lehet hajszálrugókat operálni. Az órásszövetkezetnek is a fiatalok kellenek. Viszketett mindene. Nem bírt fekve maradni. Óvatosan kikászálódott, szalmapapucsába bújt, és elindult a sarok felé. A terem aludt már. Eltapogatózott. A pihegő csöndben süket ürességet lehelt az a nagy fehér folt. A semmi maga ásított belőle. S megállt a levegőben tömören, kietlenül a bizonyosság. Az ajtón besuhant az éj-, szakás nővér. Csak a kis saroklámpát gyújtotta föl. — Ejnye, Torma bácsi! Az öreg megzavarodott. Már botorkált vissza az ágyához. Csak onnan motyogta: — Azt hiszem, vége... A spanyolfal mögött nem láthatta tisztán a mozdulatokat, inkább érezte csak, hogy a nővér feljebb húzza a takarót, leborítja a mérnök fejét. Mikor előkerült, parányit bólintott az öregnek, mintha röstellné, ami ott a fehér lepedővel bevont fakeret mögött történt. A villany kialudt, megint nesztelen feketeség. Ha szólna holnap a mérnök fiának, visszakérné tőle... hiszen nincsen abban semmi. Ha neki lenne fia... de hát ők ketten maradtak, támasz nélkül öregkorukra. És akkor még ez is: elviszik előle a másvilágra, amit az asszony megkoplall. Öt lopja meg szegényt, ha veszni hagyja. Mocorgott tanácstalanul, nem sikerült elaludnia. Ugyanazt őrölte magában. Csak a sajátját kéri vissza, az jár. De mit szólnának itt a többiek. Az a nagyszájú vigéc mindjárt kiviccelné. Mert az ötszázas az rendben van, az hőstett —, de az ő nyomorult pakli cigarettája, az más... Hogy van az, hogy a kisember jussa, az mindig más? Hajnalban két ember állított be, egyikük cédulát tartott a kezében, onnan be- tűzgette: — Reve... tov... szky... Kálmán — Revetovszky! — ismételte meg hangosan, s körülnézett a teremben, mintha azt várná, hogy a halott még egyszer, utoljára, hangosan „jelen”-nel válaszoljon, ahogy a regula előírja. — Micsoda kacifántos egy név... — csavarta meg fejét a társa. Elvitték. A teremben egyszerre nappal lett. Az üres ágy már nem jelentett semmit. Hallgattak róla szemérmesen. Lázár álmos hangja bukdácsolt elő két ásítás közül, mintha mi sem történt volna: — Hogy aludt... Lalika? Hát ilyen egyszerű ez. Mindjárt folytatják az ötszázast. Jön csörömpölve a reggelivel a nővér nemsokára... Aztán majd Revetovsz- kyék az öregúr holmijáért... A nap szilánkokra hasította az ablak üvegét. ogy ő kinyissa a száját amiatt a nyavalyás cigaretta miatt? Hát lenne képe hozzá? Az se igazi: gavallérnak lenni a semmiből, lenyelni, megkoplalni, kinek mi köze hozzá! Megmutatni, hogy az öreg Torma ajándékozhat Revetovszky mérnökéknek három forintot. Befordult a falnak. Már nem is haragudott a halottra.
