Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
/ Kolosz kombájnokból bőséges a választék 1977. március 16. Az idei népgazdasági terv------------- a mezőgazdasági t ermelés 7—8 százalékos növekedését írta elő. Ez nemcsak a földeken dolgozók odaadó, lelkiismeretes munkáját követeli meg, hanem szükségessé teszi a mezőgazdaság jó ellátását műtrágyával, növényvédő szerekkel, gépekkel, s a gépek javításához kívánatos alkatrészekkel. A terv teljesítésének segítése érdekében a MÉM és az AGROTRÖSZT hat tájértekezletet tart ezekben a hetekben országszerte, ahol a megyei AGROKER-ek vezetőivel közösen tájékoztatják a mezőgazdasági szakembereket a lehetőségekről. A napokban Kaposváron négy megye, Baranya, Somogy, Tolna és Zala mező- gazdasági szakemberei tanácskoztak a MÉM és az AGROTRÖSZT, illetve az AGROKER-ek vezetőivel. Itt dr. Kopácsi Ernő, az AGROTRÖSZT vezérigazgatója számolt be arról, hogy milyen technikai feltételeket tudnak biztosítani a mezőgazdaságnak a nagy feladat megvalósításához. Beszámolójában elmondta, hogy az AGROKER vállalatok az elmúlt évinél sokkal nagyobb készletekkel rendelkeznek, s ha egyes típusokban nem is, de általában a korábbiaknál sokkal magasabb színvonalon tudják biztosítani a mezőgazdasági termelés technikai feltételeit. Elmondta, hogy az idén 4800 darab MTZ 80-as; 400 Rába-Steiger, 400 darab 180 lóerős Rába és 150 K—700 A traktor áll rendelkezésre. A Rába-Steiger ára 15 százalékkal lett olcsóbb, egymillió- kétszázharmincnégyezer forintba kerül, a kis Rába ára pedig lényegesen alacsonyabb lesz, mint a nagyé. Kombájnból 1600 darab SZK 5-ös és SZK 6-os, 600 darab E 512-es és 40 Bison Gigant áll a vásárlók rendelkezésére. A mezőgazdasági üzemek igényléséből kiderült, hogy inkább az utóbbi gépekből vásárolnának, de ezt csak a tervidőszak végére tudja a kereskedelem biztosítani. A technikai feltételek javítása szükségessé teszi új kombájnok vásárlását, ugyanis a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban igen sok nulla értékű kombájn van még, s ezek már nem felelnek meg a követelményeknek. A talaj- előkészítő, vető-, ültető- és műtrágyaszóró gépekből minden igényt ki tudnák elégíteni. A mezőgazdasági üzemekben használatos kemikáliákról szólva ismertette: 1,7 millió tonna hatóanyagú műtrágya van az AGROKER- eknél. Ez jóval meghaladja a mezőgazdasági üzemek már bejelentett igényeit. Az AGROTRÖSZT vezér- igazgatójának ismertetőjét követően a megyei AGROKER-ek igazgatói számoltak be a négy megye ellátásának jobb lehetőségeiről. Biczó Ernő, a Tolna megyei AGROKER igazgatója elmondta, hogy az idén 140 millió forintnyival több gépet, anyagot, alkatrészt tudnak biztosítani a mezőgazdaságnak, ami 11 százalékos növekedést jelent. A mezőgazdaság jobb ellátását két tényező nehezíti. Egyik területen az üzemeknél indokolt lenne a beszerzés fokozása, azonban nem rendelkeznek elegendő pénzzel. Azok a mezőgazda- sági üzemek pedig, amelyek anyagiakban jól állnak, olyan gépeket vásárolnának, amilyeneket az AGROKER nem tud számukra biztosítani. Ezért szükséges lenne az igények felülvizsgálása, s megfelelő helyettesítő gépek, vegyszerek kiválasztása. Például a 120 lóerős Zetorból negyvennyolcat kér a megye mezőgazdasága, az AGRO- KER azonban csak 21-et tud adni, s ebből az első félévben csak ötöt. Helyette célszerű lenne MTZ—80-as traktort választani, amelyből eddig 38 darabot igényeltek a tsz-ek, állami gazdaságok, s az első félévben 105-öt, év végéig 190-et tud adni az AGROKER. Rába-Steigerből ötöt kértek az üzemek, s a félév végéig 15-öt tudna adni a vállalat. Elmondta, hogy a T—174/2 típusú rakodó helyett lengyel és román gépeket tudnak adni. Műtrágyából az elmúlt éviben 71 300 tonna hatóanyagot használtak fel a megye mezőgazdaságában, idén több mint 76 ezer tonnányi áll rendelkezésre. Növényvédő szerekből 75 százalékosan tudják kielégíteni a mutatkozó igényeket. Gondot jelent a Sencor hiánya, de pótlására Ares- sint tudnak adni. A keresett Eradicane helyett pedig többféle áll rendelkezésre. Hasonló a helyzet az Orto- cidd'al, s a Karathane elnevezésű növényvédő szerrel. A négy megyei vállalat igazgatójának beszámolóját követően a mezőgazdászok mondták el gondjaikat, igényeiket. A Dalmandi Állami Gazdaság képviselője arról beszélt, hogy a profilátszervezések miatt időnként eltűnik sok gép, berendezés gyártója. Hol itt, hol ott készítik ezeket, s nagyon nehéz nyomon követni. A hozzászólásokra, kérdésekre az AGROTRÖSZT szakemberei válaszoltak. Elmondták. hogy várhatóan a jövő évtől változik, javul a mezőgazdasági munkagépekhez felhasználható acél minősége, ami a gépek javulását is eredményezi. Valahol mindig áll a vásár. Valahol mindig adnak és vesznek, csörren a pénz, csattog a tenyér. Mézes mosoly, bűbájos „aranyoskám” és hűvös „nem, nem, köszönöm” a sikátor két oldalán dől a kolbász- és hurkaszag, balra dughagymát, jobbra cserepet árusítanak. Hajnalban jönnek, kocsival, s a viharlámpát himbáló szekéren pokrócba, kendőbe burkolóznak vevők és eladók. Falusi ünnep. Egyetlen napra kinyit a szabadtéri szupermarket. Szíjgyártók, kötélverők. „Bácsi kérem, mi ez a kötél?” „Kötőfék, fiam!” „Áhá” — mondja, és nem érti. És üvegből mustforráshoz kotyogó. Szoknyának „isteni szép” kékfestő; reped a ropogós vászon, jöhet a nyár. „Rend és tisztaság dicséri a ház asszonyát” — a lemosható olajfesték még megtűri magán. Aeroport; „örül a vő a cifra gatyának, hát nem világi jó?” Világít a „rekamé”, sárba süpped a cifra szemű kombinál tszekrény-láb. Kutricában sikít a malac, a kétéves üszőt tán csak mutogatni szánták? A ló párja jó márkájú kocsit ér. Tömeg, esemény. Borzas szűrő csikó száját feszíti a tömzsi kis öreg; nem nyúlás. Egy csapás ide; 22,5 — egy csapás oda 19; verik a ritmust. Vezesse be a lovat, hadd lám, hogy mozog! Lépés, suhintás, vágta. Elég volt. Itt minden kapható. De nem húzza kis kezével anyját a kalapos, csizmás legényke, nem vetnek kártyát, nem vernek asszonyt, lovat. Mondták, dobhártyarepesztő zajt hallani, ordít a Lóri papagáj és verset fúj a késes és műköszörűs. Monoton zaj. Könyökünkkel lökdössük egymást, és nem kérünk bocsánatot. Dülledt szemű kutyák acsarognak — ott a maradék. Rongy- és papírhullák heverednek szerteszét. A simára taposott rétről letépték az utolsó műnapraforgót is. D. V. M. Fotó: Szí. Most melyiket válasszam? ( TOLNA'N <tí£PUJSÁG Magyar kiállítók a szabadkai vásáron A hagyományos szabadkai Pannónia Vásárt március 26 és április 3 között rendezik meg, amelyen — a Szegedi Ipari Vásár igazgatóságának szervezésében — negyvenhat magyar kiállító vesz részt. A testvérvárosi kapcsolatokban évtizedes múltra tekint vissza Szeged és jugoszláviai szomszédjának, Szabadkának barátsága, együttműködése. A páros esztendőkben sorra kerülő Szegedi Ipari Vásáron rendszeres résztvevők a jugoszláv ipari és kereskedelmi vállalatok. A kölcsönösség alapján jelennek meg a magyar kiállítók a Pannónia Vásáron is. Idén 1000 négyzetméternyi területen mutat be 46 magyar cég. Nagyvállalatok, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek viszik el termékeiket Jugoszláviába, hogy alkalmat nyújtsanak kereskedelmi és gazdasági kooperációnk bővítésére, üzletkötésekre. Általában a fogyasztási cikkek, a termelést is elősegítő alkatrészek viszik a főszerepet. A Budaprint bemutatja a szomszédos országban legújabb kelméit, a Kéziszerszámgyár ismert közhasználatú cikkeivel jelentkezik, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat zsinegeket, zsákokat, köteleket, kenderés juta-alapanyagokból gyártott áruféleségeket visz a szabadkai vásárra. Az országos nagyvállalatok közül ott lesz a Pannónia Vásáron a Csepel Híradástechnikai Vállalat műszáki mérőműszerekkel, s hasonló típusú termékskálát mutat majd be a GANZ Művek, a Trakis ISZ és a Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat, ahonnan gáz- nyomás-szabályozó berendezéseket visznek a szabadkai kiállításra. Az Alföldi TÜZÉP metlachi-lapokat, műanyag redőnyöket, az Autofém Szövetkezet kávéfőzőket és szamovárokat állít ki, a Bajai Finomposztógyár a legújabb „tiszta élő gyapjú” termékeit, a Szegedi Bőrdíszmű Szövetkezet táskákat és bőrdíszmű árukat, a Kiskőrösi Vegyesipari Szövetkezet műanyagból készített bukósisakokat, a Szekszárdi Szabóipari Szövetkezet szabadidő-öltönyöket, a Trakis Szövetkezet hegesztőberendezéseket és trafó-mérőműszereket, a Hódmezővásárhelyi Fémtechnika Vállalat bemutatja a nagy nemzetközi vásárokon is sikert aratott — svéd licenc alapján gyártott — Skander típusú teleszkópos, garázs- és üzemcsarnokoknál használatos automata ajtóit. A szabadkai Pannónia Vásáron a szegediek közvetítésével, s természetesen önállóan jelentkezik a Magyar Üvegipari Művek miskolci, orosházi, sajószentpé- teri és salgótarjáni gyára. A VBKM is sok újdonsággal kíván bemutatkozni. A kereskedelmi életben kíván közelebb kerülni a jugoszláv gazdasági élethez a KONSUMEX, az Országos Piackutató Intézet és a Kiváló Áruk Fóruma. Csupán fölsorolásképpen említjük, hogy bemutatkozik a szabadkai vásáron a Tiszai Vegyikombinát, a Lignifer, a BUBIV, a győri Lakisz, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság, a Pécsi Bőrgyár, a Mohácsi Farostlemezgyár, a Kőbányai Szerszámárugyár, a Szegedi Szűcsipari Szövetkezet, a Szék- és Kárpi- tosárugyár, a RAVILL és a SIMOVILL cégek is. A magyar részvétel a szabadkai vásáron valószínű elősegíti a két szomszédos ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak bővülését, az együttműködés kiterjesztését és a két nép barátságának további elmélyítését is. Mustárral? Cseresznyepaprikával? Nyerít a ló, visit a malac, csattan a tenyér? r Körbe-körbe, karikába forog a tömeg Gyerünk csak, kis cocám!