Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
1977. március 16. ^PÚJSÁG 3 Mai asszonyok, lányok A főállatorvos asszony relném JÓI csinálni...** A nagyszokolyi asszonyok részéről felmerült a kívánság, hogy bedolgozó munkát végezhessenek. A Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat örömmel vette a nagyszokolyiak jelentkezését, és március hetedikén egyhónapos tanfolyamot indított a községben, ahol a labdavarrás alapjait sajátítják el az asszonyok, tizennégyen. Bővítik a Felsőnyéken gyakran okoz gondot a boltok áruellátása. Az alapvető élelmiszerekből folyamatos és biztonságos ugyan a kínálat, de az egyre differenciáltabbá váló igényeket nehezen tudják követni. Ezt jelzi az a tény is, hogy egy tavalyi felmérés szerint az üzleti megrendeléseknek hatvanöt százalékát teljesítették az ellátók. A legégetőbb gondot itt is orvosolták: a húsellátás javítására bevezették a mélyhűtött áruk árusítását. A zöldséget, gyümölcsöt akkor vehetnek a felsőnyékiek, ha Siófokról érkezik ... A nyilvánvaló ellentkínálatot mondás feloldását elsősorban a helyi veteményezéssel, gyümölcstermesztéssel kell szorgalmazni. Sokszor okozott gondot olyan apróságok hiánya, mint a férfizokni, férfizsebkendő, vagy a kertben szükséges új kapa, lapát. Az országos hiány nem kerülte el az ittenieket sem: komplett fürdőszobafelszerelésre — tegyük hozzá, ez azért nagy'dolog, hogy éppen erre — sokkal nagyobb lenne az igény, ahogy építőanyagokra is. Éppen ezért az utóbbi időben sűrűbben töltik fel a helyi TÜZÉP készletét. AZ EGÉSZ országban mindössze 150—160 állatorvosnő tevékenykedik. Megyénkben öt van belőlük, s az öt közül három vezető állású, ketten körzetiek. így kezdte Tamásiban a pályafutását dr. Újvári Istvánná is, aki ma járási főállatorvosként dolgozik. Ismerkedem a férfiasnak hitt és hirdetett foglalkozású asszonnyal, s megkönnyítendő a részéről nem kívánt kérdez-feleleket, cigarettával kínálom, de nem dohányzik. Soha nem is dohányzott. Hát .persze! Mindjárt gondolnom kellett volna a barátságosan csillogó szempár gazdájáról, hogy nem „férfipassziókkal”, szenvedélyekkel vívta ki szakmán belül az egyenjogúságot, emberi rangját. — Tudja, amikor én az állatorvostudományi egyetemre kerültem 1948-ban, egy albán kislánnyal mindössze ketten voltunk nők. Akkor, ha visszaemlékezik, nem volt kérdés az egyenjogúság. Min. den foglalkozás nyitott volt. Miért pont állatorvos lettem? Sokan csodálkoztak már azon, hogy miért választottam ezt a hivatást városi lány létemre, pedig egyszerű a magyarázat. Édesapám volt állatorvos és amikor csak lehetett, elvitt magával. Gyerekkoromban szerettem bele ebbe a foglalkozásba és amikor ezt választottam, nem volt ellenvetés. Az öcsém vegyészmérnök lett, ahhoz volt kedve. A fiam a nagybátyja nyomdokait választotta, csakhogy ő gyógyszervegyész, a lányom pedig gyógyszerészhallgató. Nem vagyok boldogtalan ettől a választástól, s bízom benne, hogy hivatásukra is találnak a szakmaválasztással. Ahogyan én is hivatásra találtam. Rám nagyon mély benyomást gyakorolt az, ahogyan, amilyen szeretettel apám bánt beszélni nem tudó betegeivel. A férjem hamarabb végzett és idekerült körzeti állatorvosnak Tamásiba. Mikor megkaptam a diplomát, az ő helyét foglaltam el, ő pedig elment az állami gazdaságba, ahol azóta is dolgozik. Tizenöt évig voltam körzetben. Nehéz, de felejthetetlenül szép másfél évtized volt az! Még ma is emlékszem, az első kihívásom tehén nehéz elléséhez szólt. Féltem. A kollégák körében soha nem volt részem a legcsekélyebb diszkriminációban sem. Tartottam viszont attól, hogy a férfi állatorvosokhoz szokott parasztemberek fogadnak bizalmatlanul. Fölösleges volt. Egyfelől az, aki szakértelmével segíteni akar a beteg állaton, másfelől az, aki segítséget vár, nagyon hamar megértik egymást. Talán az is segített, hogy még egyetemista koromban ide jártam haza a férjemhez és ismertek, mielőtt munkába álltam. Azt hiszem még tetszett is az embereknek, hogy az állatorvosokra egyformán mérik a munkát. Gumicsizmában és motoron közlekedtem, mint a többiek és soha nem követeltem más elbánást, mint a férfi kollégák. Szóval, bennem fel sem merülhetett, hogy mi keresnivalóm van ebben a férfiasnak mondott szakmában. — Mióta dolgozik jelenlegi munkakörében ? — 1970-ben lettem a járási tanácshivatal függetlenített főállatorvosa. Annyival könnyebb most a munkám, hogy nem kell beteghez mennem. — önt most választották meg a Tolna megyei asszonyok, lányok egyik képviselőjeként a MNOT tagjának. Ilyenként hallottam önről és őszintén érdekel, hogy munkája, családanyai hivatása mellett hogyan jut ideje, főleg energiája annyi közéleti tevékenységre? — Nézze, erre én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy amikor 18 évesen pályát választ az ember, akkor el is kötelezi magát. Nemcsak arra, hogy saját boldogulásáért megdolgozik, hanem arra is, hogy mások boldogulásáért is tesz egyet- mást. Mikor felnőttek a gyerekeim, átrendeződött az életem. Akkor kezdtek el szaporodni a tanácstagságtól kezdve a legkülönfélébb társadalmi megbízatásaim. Most majdnem soknak érzem már a vállalásokat, mert napi munkám mellett mindig tanulok is. Kényszerből? Nem! Az a meggyőződés hajt, hogy nem megáll az ember, ha nem tanul, hanem lemarad! Ennél pedig kevés szomorúbb dolgot tudok elképzelni. — Milyen tapasztalatokkal jött haza a nőkonferenciáról? — Jártam a szakmai tanácskozásokon itthon is, külföldön is. de először voltam olyan konferencián, mint ez volt, így igen nagy hatást tett rám. — Mi tetszett benne leginkább? — Nézze, milyen aprólékos jegyzeteket készítettem a felszólalásokról! Nem túlbuzgóság vezetett, hanem az, hogy elragadtatással kellett hallgatnom a felszólalókat. Rádöbbentettek, hogy milyen sok" remek nőnk van és milyen óriási lehetőségek rejtőznek még a mai magyar nőtársadalomban! Aztán a másik, nagyon jó ízű meglepetés és öröm akkor ért, amikor a konferencián megválasztott, 205 tagot számláló nőtanács megtartotta első ülését. Akik itt először találkoztunk, sokféle foglalkozást űzünk, van közöttünk munkás- és parasztasszony, vannak értelmiségiek. De ahogy körülnéztem, külső megjelenéséből, öltözködéséből és megszólalásaiból egy asszony kivételével nem lehetett megmondani senkiről, hogy mi a foglalkozása. Róla is csak azért, mert népviseletbe öltözött. Olyan egyformák voltunk: mai asszonyok, lányok. — Mi következik ezután? — Ez az, ami engem is foglalkoztat. Úgy tudom, lesz majd hamarosan egy megyei tanácskozás, amin a pártbizottságok és a Hazafias Népfront nőfelelősei vesznek részt azokon kívül, akik jelen voltak a II. országos nőkonferencián. Itt beszéljük meg a megyére vonatkozó tennivalókat. Bevallom, kicsit meg vagyok ijedve. Nagyon szeretném jól csinálni, amit rám bíztak. — Soha sem érez fáradtságot? — Dehogynem. Ugyanakkor már nem tudnék meglenni társadalmi megbízatások nélkül. Azt vallom — és jó lenne erre sok-sok nőtársamat -rádöbbenteni még, — hogy ha az ember érzi, hogy módjában áll valamit megtenni a többiekért, tegye meg habozás nélkül! Mikor már nem megy ez a fajta önkéntes szolgálat úgyis a helyünkre lépnek a fiatalabbak. Magának mi erről a véleménye? Ugyanaz. Ha módunk van valamit tenni, ami több, mint ami kötelezőnek mondható — tegyük. Az élet ugyanis csak ezzel együtt egész. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Komáromi Tudna ön jobban dolgozni? ft szerelő-Mielőtt a kérdésre vá- ------------------ laszolnék, elmesélek magának egy történetet. Én egy olyan gyárban dolgozom, ahol nagy darab masinákat készítenek exportra. Végszerelő vagyok, tehát nekem az egész berendezés működését ismernem kell. Ismerem is. N os, tavaly év végén, a két ünnep közt jött a főnök lihegve, hogy én már sok előnyt élveztem, most egy nagy szívességet kérnek tőlem. Menjek el, de most azonnal külföldre. Útnak indítanak egy húszmilliós szállítmányt, azt kellene elkísérni. Hogyhogy, mondtam, nem vagyok én külkereskedő! Nincs is erről szó — nyugtatott meg a főnök. Magának csak az lesz a dolga, hogy egész úton a szállítmány mellett legyen, aztán a megérkezés után, ha esetleg valami szétrázódott volna, hát azt igazítsa a helyére. Egyébként a külföldi célállomáson már várja a kirendeltségünk munkatársa, minden továbbit az intéz. No jó, mondtam, ugrott a szilveszter, benne va. gyök. Útlevél, minden pillanatok alatt készen volt, betelepedtem a szállítmány mellé, ami egy fél vonatszerelvényt foglalt el, értéke kereken 20 millió forint. Az egyik gyári gó- ré eljött velem, de csak a határig. Ott lepecsételtette az iratokat a vámőrökkel, aztán beugrott egy személykocsiba, és usgyi vissza Budapestre, hogy az éves terv teljesítéséből hiányzó összeget még abban az évben igazoltassa a bankkal. Egyedül, maradtam. Döcögött a vonat, aztán szilveszter 'délutánján megérkeztünk a célállomásra, egy idegen országban lévő pályaudvarra. Ott a vasutasok első dolga az volt, hogy a szerelvényünket kilökték egy mellékvágányra. A várostól mintegy 15 km-re voltam. Mentem a forgalmistá------------------ hoz, húsz szó n yelvtudásommal magyaráztam neki, hogy Magyarországról jöttem, húszmillió forint társaságában, hol az a szakember, aki vár ránk? Kicsit csodálkozva rámnézett, és azt mondta, hogy nincs itt magyar még a környéken se. Na mondom, jól nézel ki Jóska! A forgalmista megnyugtatott, hogy fegyveres őröket állít a szerelvény mellé, én csak menjek be nyugodtan a szállodámba. A szállodámba? Igazán kedves tőle, de hisz nekem azt is az a nemlétező magyar intézte volna. Mindegy. Van busz a városba? Nincs. Elmentem taxival, kerestem egy szállodát. Ott nyomás a portára. Van itt magyar külképviselet? Végignézte a portás a névsort, ajánlotta még az ausztrálokat is, de magyar külképviselet, az nincs. Na, akkor újat próbálok. Még Pesten fölírták nekem a cég igazgatójának nevét, amelyik a szállítmányt megvette. Kérem a telefonkönyvet. Abból a névből éppen húsz volt benne. Találomra felhívtam egyet, persze hogy nem az volt, de a harmadik azonos nevű a vonal végén megértette dadogásomat, és csodák- csodája: tudta, hogy ebben a városban van magyar külképviselet. Valahonnan még a telefonszámát is kiásta nekem. Na végre, nyomon vagyok. Felhívom őket, csakugyan az volt. Elmondom annak, aki a telefont felvette, hogy milyen bajban vagyok. Azt válaszolta, hogy képzelem én azt, hogy szilveszter estéjén zavarhatom őket? No itt már nem voltak nyelvi nehézségek, hosszan és pontosan, magyarul elmondtam a véleményemet a kialakult helyzetről. A történet csattanója pedig: másnap kijöttek a szállodámba, és keményen megdorgáltak, hogy merem én, az egyszerű szerelő bírálni egy külföldi magyar kereskedelmi képviselet munkáját? Egyszóval az egészben az —BL-------------volt a fontos, h ogy azt a bizonyos húszmillió forintot még be lehessen íratni az 1976-os tervteljesítésbe. Ezek után még mindig akarja, hogy válaszolják a kérdésére? fOldeAki Béla Munka a TOTEII-nel A TOTÉV Cséby fiúk szocialista brigádjának tagjai valamennyien irodai dolgozók. Szombaton egész napos munkát vállaltak, téglát tisztítottak a vállalat központi telepén, amiből hamarosan korszerű szociális otthon készül. Fotó: bj.
