Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-01 / 26. szám
a Képújság 1977. február 1. Moziban Herkulesfürdő ürügyén A Bohóc a falon című film egy egész nemzedékkel jegyezte el Sándor Pál filmrendezőt. Azóta is ott látni őket — harmincon innen és éppen túl — a nézőtéren, ha Sándor Pál-filmet vetítenek. A „bohóc” friss hangját, őszinteségét, dinamizmusát keresik, s most, a Herkules- fürdői emlék vetítése után már leírhatjuk: hiába. Sándor Pál „új” korszaka a „boldog békeidő”, s ha nem is csak a szépre emlékezik, mindig nagyon szépen teszi... Gyönyörűen megkomponált képsorok, csalhatatlan érzékkel kiválasztott színhelyek, emlékezetesen bolondos-furcsa figurák és elmosódó mondanivaló jellemzi ezeket a filmeket. Magvuk alapjában érdekes üzenet, amit az tesz mégis érdektelenné, hogy alkotói képtelenek elhitetni, hogy a „mit” is érdekli őket — s nemcsak a „hogyan”. A Herkulesfürdői emléknek már a címe is árulkodik a „halványlila” hangulatról. A főhős meséje: Herkules- fürdőn a szanatóriumban volt ápolónő... Ez nem igaz, de sok minden nem az: szükségszerűen hazudik az ifjú hős, hiszen bujkáló vöröskatona, akinek nemcsak saját magát kell átmentenie Ausztriába, hanem elvtársait is. Ennek érdekében kell elhitetnie magáról — férfi létére —, hogy nő, és ápolónőként élni, dolgozni egy női gyógyintézet zárt világában. Ez a bizarr helyzet foglalkoztatja elsősorban az alkotót. A zavaros körülmények szépségesen körülkerített, nagyszerűen fényképezett, s kissé unalmas rajza tragikus végbe torkoll. A fiú és elvtársa nem jutnak át a határon, a melankolikus vidám zene felforgatja gyomrunkat, véres sebeik láttán. Sándor Pál az egyik legjobb magyar „filmcsináló”. (Kiváló társa ebben -Ragályi Elemér, aki ismét nagyszerűt alkotott.) Bizonyíték rá a Herkulesfürdő is. Ha a liláról visszatérne az erősebb, egyértelmű színekhez... VIRÁG F. É. Jövő héten az ígéret földje című lengyel filmről írunk. El kell ismerni, hogy Kittenberger Kálmán ésSzé. chényi Zsigmond, a néhai két nagy magyar vadász után nem könnyű vadász- történeteket írni. Mindketten évekig, de legalábbis hónapokig tartó vadászutak- ról adtak száiíiot. Kittenberger a természettudós felkészültségével („Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában”, „A megváltozott Afrika”); Széchényi a mesterlövő sportember eleganciájával. Mindketten élvezetesen, kiváló stílusban és mindketten szerényen is. A nagy elődökre emlékezve az olvasó kézbe veszi Z. Tornai Éva dr. és férje, Zoltán János dr. „Ketten az afrikai őserdőben” című, nagyon szép kiállítású könyvét, elolvassa és megdöbben. A Natura (mi az?) által nem kevesebb, mint 30 ezer példányban kiadott könyvből az, aki még egyedül sem járt semmilyen őserdőben, közvetve és közvetlenül a következőkről értesülhet: Mi sem természetesebb annál, minthogy egy magyar orvos házaspár 16 napos szabadságát Afrikában tölti. Meghívójuk egy bizonyos dr. Nagy Endre; akinek egykori csendőr ezredes mivoltáról, majd az 1950-es évek elején történt disszidálásáról a szerzők jótékonyan megfeledkeznek. Dr. Nagy a mi arányaink szerint félország- nyi vadászterület tulajdono. sa, állatkertet és bérvadászatokat tart és a könyv befejezése után az olvasónak az az érzése, hogy nélküle arrafelé nem is lenne vadász, élet. Golyóra érett agyarú elefántbikákra se számíthatunk a jövőben, hacsak az állomány megőrzését jól felkészült magyar vadászok kézbe nem veszik; akiknek elefánttenyésztési ismerete; (ezt Gyulajon vagy a Ge- mencben bárki megmondhatja) ugyebár közismerten világszerte emlegetettek. Afrikában a ^magyar vadászok mellett előfordulnak ugyan helybeliek is, akiket a szerzőpár következetesen csak „a feketék” névvel illet és azt nem látszik észrevenni, hogy bőrszínük .ellenére néhány önálló állam alkotására is képeseknek bizonyultak az utóbbi időben. Az áruházi pénztárnál viszont olykor rosszul számolnak, ami persze Európában, vagy éppen határainkon belül véletlenül sem történik meg. Lehetne folytatni, de mi. nek? Senki nem vitatja, hogy Európa nagyon sok mindenre taníthatja még a máshol lakókat. Egykori gyarmattartó hatalmak könyvkiadása se enged meg azonban napjainkban magának olyan kancsal világlátású, torz Európa-centrikus. ságú könyveket, mint amilyennel a Zoltán házaspár jóvoltából immár visszavonhatatlanul büszkélkedhetünk. Azt, hogy fehérek közt milyen egy európai, a Thomas Mannra vonatkozó klasszikus példa után — kissé szabadon — már tudtuk. A Natura révén immár azt is, hogy afrikaiak között milyen: — kettő. 16 napos tartózkodásuk több, mint 13 íves könyve vall róla. Sajnos. Ordas Iván 19. így dőlt halomba most az emberöltőn át téglánként összehordott (vagy felhányt?) épület, amely Sandi fennen viselt öntudatában „anyagelvűség” néven díszlett — míg a temetőtől hazáig jutott, egy szuszra, hátra se tekintve, lelkét csaknem kiadva. Pók- beszőtte igéket vett újra használatba, melyek húsz éve hevertek a sutban. A mi- atyánkot és üdvözlégyet mondta hazáig, de még a paplan alatt is, ahová kocogó fogakkal azon nyomban bebújt. Itt már meg merte állapítani, hogy elég rozsdásan és idegesen forog nyelvén az imádság. Sőt Zsabka is eszébe jutott: vajon, hová lett? Nem emlékezett, hogy vele futott volna. S még mindig a paplan alatt, a régi könyvről kezdett ábrándozni, melyet Ján apósa nem akart ideadni. Ez az ábrándozás két- ■ ségtelen a magához térés jele volt. Aztán már a fejét is ki merte dugni. Ö, bár ne dugta volna ki! Iszonyatos dolgot látott. Felért egy tudat- hasadással — noha ez a verzió eszébe se i jutott. A szoba szemközti falán, hol tudomása szerint — már a mindennapos megtapasztalásaiban is kételkedett — soha ablak nem volt, tehát az egybefüggő, töretlen, vályogtéglával vegyesen rakott negyvencentis kőfalon, melynek ezüstmintás festését a tulajdon kezével házilag végezte a tavaszi me- ; szelések idején, és amelyre mint ezermester büszke volt, bevilágított a hold egy szeletkéje, sőt a csillagokból is beragyogott egy füzérre való, mint a tegnapi búcsúsok felfűzött mézeskalács érmei. E hasonlat kézre jött, és ismét csak a paplan alatt jutott a kis ember eszébe, midőn azt már a feje búbjáig újólag felrántotta. Hajnalig vacogott Sandi a paplan alatt, hajnalig ki se tekintett. És sértve érezte . magát, amiért a túlyilági hatalmak nemcsak a helyszínen tiltakoztak, hanem üldözőbe is vették. Megígérte* nekik, esküvel fogadta, hogy nem pályázik Ján apósának könyvére, melyet magával eltemettetett. Soha, még csak gondolatban se foglalkozik ezentúl a megszerzésével. „Végképp lemon- ; dók róla” — ígérte. Mikor a kelő nap besütött a paplan résén, kidugta fejét. De most ijedt csak meg igazán. Tenyérnyi rés tátongott a szemközti falon, mennyezettől a padlóig. De a mennyezeten is szét- ’ ; ágaztak a kezdődő repedések. A fal nyílásán ki lehetett látni a szabad- : ba, éppen egy sárgálló ökörfarkkóróra, mely [ harmattól csillogott. Ez az új rémület azonban napvilágnál ér- | j te a trafikost; így amint felkapta a nadrág- : ját, egyenesén a lakás árudának használt ! ■ zugába szaladt, s ócska készülékén a Föld- j rengésjelző Intézetet hívta. — Igen, észleltünk — mondták — jelen- j ‘ téktelen földlökéseket. Tv-napló Ne fogadjunkI Lehet-e segíteni a szombat esték krónikus ötlettelenségén, amikor hovatovább Colombónak sem jut semmi az eszébe? A szombat estével kapcsolatos nézőigény ugyanis teljesen jogos, az emberek mögött egy hét munkája áll, mert mégiscsak tény, hogy a legtöbben dolgoztunk, s ilyenkor mindenkinek jólesnék egy kis kikapcsolódás. Ám a kikapcsolódás egyben bekapcsolódást is jelent, egy más gondolatkörbe, csak az a kérdés, van-e hova bekapcsolódnunk? Az új szombat esti műsor kihívó, vagy inkább provokatív címe így hangzik: Fogadjunk, hogy végignézi?! Csak az a feneség az egészben, ha a televízió veszt, nem történik semmi... S ha megnyeri a fogadást, akkor sem. Az új műsor — s ez a lényege — semmiben sem különbözik a többitől, a címét kivéve. Ami ott bevált, az itt is jó, amit untunk, azon egy hangzatos cím sem változtat. A legnagyobb baj, hogy bizonyos beidegződöttségek- től nem tudnak szabadulni kabarészerzőink, s azt hiszik, hogy a századelő humorával ma is lehet hatni. Mindenekelőtt a Robog az úthenger című „bohózatra” vonatkozik ez, amely Göre Gábort és Durbints sógort próbálja átplántálni mai körülményeink közé. Közben majd száz év múlt el, s ami a maga korában is a magyar falu idétlen karikatúrája volt, az ma sem válik igazzá és hatásossá azzal, hogy néhány valóban meglevő mai probléma is fölvillan benne, ezek ugyanis az irreális, sőt helyenként sértő környezetben elsikkadnak. A mai magyar falunak is van humora, ezt kellene megtalálni, de sötétben tapogat az, akinek legfeljebb halvány sejtelme van arról, hogy milyen a mai valóság. A Robog az úthenger egyértelműen ezt bizonyítja. Az ötlettelenség másban is kísért. A gyermeteg keretjáték, a Mikes—Somogyi kettős példájával élve: nem éri meg az önköltséget. Mi volt jó? A kitűnő kígyóember, s ez arra figyelmeztet, hogy a szombat esték műsorát látványosabbá kellene tenni, amihez az igényesebb zene is hozzátartozik, nem beszélve a jobb énekesről, tánckarról. Utóbbiról egyébként az a véleményünk, hogy most már nem tréfálkozni kellene ezzel, hanem arra lenne szükség, hogy a táncosok megtanuljanak táncolni. Semmi kétség, nehéz helyzetben vannak a szombat esti műsorok szerkesztői, hisz milliók, akik elfáradtak a heti munkában — és azok is, akik nem fáradtak el — várják az önfeledt kikapcsolódást. Csak valami mást kellene, több ötlettel, látványosabban, s úgy, hogy a szórakoztatás se tűnjék olyan ipari tömegtermelésnek, ahol a figyelmetlen meós sok hibás árut is átenged. Egyként ne fogadjunk, végignéztük. Néhány ízléstelenségen csóváltuk a fejünket, gyakran unatkoztunk, s néha mosolyogtunk is. Ebből kellett volna több. CSÁNYI L. Rádió Ónody György kairói levele Magyar elbeszélők Régi panasz irodalmunkban, hogy líránk mögött elmaradt a magyar próza, s világirodalmi jelentőségű lírikusainkhoz képest másod, lagos értéket jelentenek elbeszélőink. Az tény, hogy a próza későn jelentkezett, tulajdonképpen a XIX. század fordulóján, mert ami előtte volt, rendszerint nem eredeti alkotás. A XIX. század viszont olyan fejlődést hozott, hogy feledtetni tudja korábbi elmaradottságát, s jó néhány olyan mester sorakozott fel, akik a világ- irodalmi összehasonlítást is kibírják. Mindenképp ezt bizonyítja a Magyar remekírók sorozatának kétkötetes válogatása, amely csaknem két és fél ezer oldalon mutatja be a múlt századi magyar prózát. Kármántól Tömörkényig ível a sor, s ez a nagy gonddal készített válogatás nemcsak az újrafelfedezés erejével és izgalmával hat, hanem azzal is, hogy félig elfeledett írókat támaszt fel, s tesz az irodalmi tudat részévé. Nem Kármán Fannijáról van szó, ami iskolai tananyag, s ha kevesen is olvasták, legalább irodalom- történeti emlék, hanem olyanokról, mint Nagy Ignác, Gaál József, Kuthy Lajos, nem is beszélve a század második felének realistáiról, mint Gozsdu Elek, Iványi Ödön, Papp Dániel, vagy Csiky Gergely, akinek Sisyphus munkája című kisregénye csak a legmagasabb mércével mérhető. Legfeljebb Gozsdu miatt emelhetünk szót, akit az egyetlen novella nem képvisel kellően. Szalai Anna válogatása körültekintő, figyelme valóban mindenre kiterjedt, s a múlt század magyar prózájának olyan teljes képét mu. tatja be, amit előtte senki nem tett meg. Külön elismerés illeti a gondosan szerkesztett jegyzetekért, rövid életrajzokért. A Magyar remekírók sorozata már eddig is szolgált meglepetéssel, hisz Csokonai vagy Kölcsey válogatása, Kemény Zsigmond két regényének kiadása igazi klasszikusokat tett hozzáférhetővé, bizonyítva, hogy napjaink olvasójához is van szavuk. A magyar elbeszélőket bemutató két kötet to. vább megy ennél, amikor a feledésből ment ki olyan írókat, akik nélkül szegényebbek lennénk. —án A világ legkülönbözőbb országaiban zajló politikai eseményekről napról napra értesülhetnek az újságolvasók, a rádió és televízió híreinek hallgatói. A puszta tényköz- lésnek azonban van egy veszélye. az, hogy előbb-utóbb unalmassá válik. Főleg a rádió naponta négyszer-ötször ismételt azonos híreire vonatkozik ez. Vagy ha nem, úgy az események színhelyé- tő távol élő. hazánkfia nem tud a hírözönből az események tényleges jelentősége szerint válogatni, súlyozni. Ónody György kairói levele, melyet vasárnap délután hallhattunk a Kossuth-rádió- ban ezt az eligazodást segítette, mint a jó politikai publicisztika iskolapéldája. Az ismert egyiptomi tüntetések okairól a helyszínen járt riporter tapasztalatai alapján az eddigieknél elevenebb, színesebb képet kaptunk. Ha egy nagy ország sok millió lakosú fővárosában 80 ember halálát követelő tüntetések vannak, azok aligha véletlenül történnek. Az se baráti élcelődés, ha az államelnök vidéki házát ismeretlen tettesek feldúlják, de nem visznek el semmit, csak darabokra hasogatják a berendezést. Ónody szellemesen és szemléletesen világított rá az összefüggésekre, a kizsákmányolok előretörésére az egyiptomi nép létalapjait fenyegető tervezett és visz^ szavont áremelésekkor. OI. — Nem bagatellizálják el a dolgot? — kiáltott a keserűség a kis emberből. — Az én házam kettévált. — Az nem lehetséges — mondták a drót másik végén —, legföljebb az epicentrum(Schubert Péter rajza.) ban. Kívül a kultúrterületen, valahol a hegyek közt. — Ott vagyok, uram. — Hihetetlen pech... Ez volt minden, amit mondani tudtak. Kérték Sandít, hogy azonnal telefonáljon, mihelyt többet tud. „Még ezek vannak rám utalva” — hajtotta tenyerébe fejét a kis ember. Balsejtelem gyötörte, hogy egyedül van így, s arra gondolt, hogy a Biztosító biztosan kibújik, ha nem tudja igazolni a természeti csapást. Márpedig még az illetékes hely is bizonytalankodik. Kiment az udvarrá hogy körbenézze a kárt. Bizony megvolt a repedés, bele lehetett dugni az öklét, s a tető is csáléra állott, I szépecskén megbillent. Ezután nyomban balsejtelmével kezdett foglalkozni, s megállapította, hogy a falu . alszik, mint a tej, mintha mi sem történt volna. Kidőlt a tegnapi mulatságban — magyarázta magának. — Lehetetlen másképp, hogy nem vett semmit sem észre. Hacsak nem ő az egyedüli kárvallott. E gondolatra a veríték is elöntötte. Mert akkor magyarázhat, amit akar. No hiszen korai volt még az idő. És miért > ne lehetne, hogy átaludták a dolgot? De a L szomszédságból mégiscsak meg lehetett hal- : lani kicsit erősebb odafüleléssel az etetések [ neszét, a széna zörgését, kutak nyikorgását, j az állat elégedett buffogását. És meg lehetett hallani, jön valaki az udvaron. (Folytatjuk) Kancsal világlátás Miért jártak ketten az Őserdőben ?
