Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-22 / 44. szám

A iSiÉPÚJSÁG 1977. február 22. Moziban Stressz - az három, három Az utóbbi években a ma­gyar mozik egyetlen spanyol filmet vetítették, 1974-ben az Anna és a farkasokat. Az egyetlen progresszív gondol­kodású spanyol filmrendező — európai rangú művész — Carlos Saura rendezését. A most játszott spanyol film eredeti címe szójáték: Stress es trés, trés, azaz a „stressz — az három, három”. Ez a Saura-film előbb készült, mint a nagy sikerű Anna és a farkasok, melyben a spanyol társadalom képét rajzolta meg a rendező. A Stress más közegben mozog. Saura most emberi kapcsola­tok bonyolult mélységeivel foglalkozik, három pompásan ábrázolt figurán és hármó­juk feszültséggel teli viszo­nyán keresztül. A házaspár és a család ré­gi jó barátja — egykori es­küvői tanújuk — a tenger­partra'autózik. A férfiak te­repszemlét terveznek az épít­kezés felett, amelybe a férj, Fernando be akarja vonni barátját. Antoniót. A túrát rokonlátogatással, tengeri ha­lászattal is fűszereznék. Az első képsorok hétköz­napi, kellemesen unalmas kirándulást ígérnek. Valóban kevés külső esemény zavarja az autóutat — csak annyi, ami tovább mélyíti, erősíti a közben kialakult feszült légkört. A kánikula, egy égő autó oltása, utasainak men­tése, egy bolond motorozás nem teszi könnyebbé a férj feloldódását. Fészket rakott benne a gyanú, hogy felesé­ge és barátja között „valami van”. Gyanakvását a másik ket­tő is észreveszi. Először csak mulatnak rajta, de később ők is egyre idegesebbek lesznek. A fokozódó feszült­ség ábrázolása mellett Saura mesterien érzékelteti azt is, hogy a férj ostoba viselke­dése miatt keletkezett cin­kosság hogyan változik át a két ember között érdeklődés­sé, aztán vággyá. A fokozódó feszültség nagyszerűen megoldott jele­netben tetőzik: a tengerpar­ti fövényen a férj egyedül heverészik, a másik kettő víz alatti halászatra indult. Fernando már bizonyos ben­ne, hogy megcsalják: rövid gondolkodás után kö­veti őket. Egy szikla­mélyedésnél szeme elé tárul a bizonyság, az önfe­ledten összesimuló pár szilu­ettje. Felindultan tér vissza a partra, s egy nagyszerű je­lenetben, képzeletében leját­szódik a bosszú, Antonio szörnyű halála. A tébolyult képzelődésből arra ocsúdik, hogy amazok vidáman — és feloldódva — közelednek. Nem történik semmi: a „gyilkos” szigony pihen, indulnak haza a vá­rosba, ők hárman és a stressz... Saura nagyon ismeri az embereket, hétköznapi kín­jaikat, mindennapi megalku­vásaikat. Nagyon ismeri a filmezés mesterségét is, min­den szándékát tökéletesen érvényesíti. Persze alkotó­társai is kitűnőek: az opera­tőr Luis Cudrado, a szerep­lők: Geraldine Chaplin, Fer­nando Cebrian és Juan Luis Galiardo. VIRÁG F. ÉVA Lion Feuchtwanger: A zsidó háború Könyv 17(i8 oldal — türelmes, ed­zett olvasónak kell lennie anna'k (vagy remekműnek a könyvnek), aki ekkora ter­jedelmen át tudja rágni ma­gát. Lion Feuchtwanger 1924-ben írt „A zsidó hábo- rú”-jának két kötete ilyen vastag, de attól távol van, hogy remekmű lenne. Egy, az átlagosnál jobb, a jónál va­lamivel rosszabb, termé­keny és tiszta gondolkodású író egyik főműve, aminek új­bóli megjelentetésével az Európa Könyvkiadó semmi esetre sem tett rossz szolgá­latot a történelmi regények kedvelőinek, akik sokan van­nak. A Flaviusok kora; a tehet­séges plebejuscsászárok: Ves- pasianus, Titus és Domitia- nus uralkodása; az az idő­szak, melyről Feuchtwanger regénye szól és amelynek a zsidó háború, Jeruzsálem el­pusztítása csak egyik esemé­nye volt. A rómaiak számára aligha a legjelentősebb, de ami a zsidókat illeti, nekik m;nden bizonnyal a legfon­tosabb. A tényeket Josephus Flavius zsidó pap és római lovag, hadvezér és író, lé­nyegesen alaposabban meg­írta hasonló című művében, mint Feuchtwanger — ha­nem az ő testes munkájának elolvasásához még a fent em­lítettnél is több türelemre és edzettségre van szükség. Jo­sephus Flavius a Feueht- wanger-mű főszereplője, bár egyáltalán nem a legjobban sikerült alakja. A császárok, elsősorban az okos Vespa- sianus jellemzése sokkal em­berközelíbb. Mindettől füg­getlenül tévedés lenne azt hinni, hogy pusztán a törté­nelmi események azok, me­lyek a szerző figyelmét fel­keltik. Feuchtwanger eszmék, ideológiák összecsapását örö­kíti meg. Ennek köszönhet­te, hogy művét Hitlerék az elsők között küldték máglyá­ra. A zord, de praktikus ró­maiak áldemokráciája, a fej- bólintókká degradált szená­torok és a barátságosan gyil­koló császárok terrorja nem a templom pusztulása után ugyancsak nacionalistává vált zsidó ideológiával áll szemben, hanem az akkor „még nem e világból való­nak” tűnő, újonnan fel­bukkant kereszténységgel. Feuchtwanger filozófiai esz­mefuttatásai többnyire unal­masak és sántítanak is. Azt mégis érdekes lenne tudni, hogy a zsidó nacionalizmusra vonatkozó téziseit milyen szájízzel olvasgatják napja­inkban Izraelben. A római élet leírása, a világ egyik legnagyobb birodalma a bel­ső mechanizmusának ábrá­zolása azonban kitűnő. Ezért élvezetes az első kötet és vi­szonylag még a második két­harmada. Később az író ki­fulladt, szinte érezzük, hogy az utolsó részt a hitleristák által elégetett kéziratra és adatai híján, fejből írta új­ra. A befejező háromszáz ol­dal csak arra jó, hogy „A zsidó háború”-nak több he­lyet kelljen szorítanunk könyvespolcunkon.-s, -n Tv-napló Ikrek hava Valami nagyon szépet, szokatlant és merészet akart csinálni Lányi András rendező Radnóti Miklós Ikrek hava című visszaemlékezése alapján. Radnóti tragikus sorsa, amivel már születésekor eljegyezte ma­gát, szinte készen kínálja egy beteljesületlenségében is teljes élet, s az utolsó versekkel világirodalmi rangú költői életút megjelenítésének lehetőségét. Példának is felfogható: a fasizmus jóvátehetetlen bűne, amit nem lehet elégszer ismételni, hogy minden érték ellen tá­madt, s vétlen embereket ölt meg egy képtelen elmé­let jegyében. A tv tulajdonképpen adósunk Radnóti életútjának bemutatásával, s a Napló című, műfajilag nehezen meghatározható összeállítás talán ezt akarta pótolni. Sajnos sikertelenül. Ugyanis még a Radnóti-ismerők is eltévedtek a film önkényesen egymásra dobált kép­sorai között, márpedig a művészet — Fülep Lajos fo­galmazott így — nem tűri meg az önkényt. Nem az a baj, hogy felborult az időrend, a kései versekbe be­lejátszottak a gyerekkor emlékei, hanem az, hogy az egészből hiányzott az a koncepció, ami a megjelení­tés elengedhetetlen feltétele. Egy málló fal, füves tér­ség, robogó vonat sok mindent jelképezhet, csak min­dig az a kérdés, hogy gondolatunk találkozik-e a ren­dező szándékával. Ebben az esetben ezt igazán nem mondhattuk el, s még azok is, akik éppen most ol­vasták az Ikrek havát, valószínűleg értetlenül csóvál­ták a fejüket, mert- a jelenetek sehogy sem akartak egységbe állni. Úgy látszik, nem elég újat akarni, ami egyébként nem is olyan nehéz: a megvalósításnak kell bizonyí­tania az újító szándék igazát. Itt ez elmaradt, s he­lyette valami egészen mást kaptunk, öncélúan egy­más mellé állított képeket, esetenként megfejthetetlen szimbólumokat, amelyek nem vittek közelebb Radnó­tihoz, sem költészetéhez, sem élete tragikumához. Egy igazi Radnóti-emlékezéssel a tv továbbra is adósunk. Cs. L. A rádió mellett Az elmúlt szombat déli hí­rek szerkesztői ismét örven­detesen rugalmasak voltak. Gondoltak a jó időre és minden egyebet megelőzve szabadidő-eltöltési tanácsók- kal szolgáltak a hallgatók­nak. Szó esett a mohácsi bu­sójárástól kezdve szinte minden valamirevaló ese­ményről, kiállításról. Egy volt csak meglepő. A szolno­ki sörverseny. Nem mintha Szolnok városáról az lenne az információnk, hogy ott bár­mennyivel több, vagy keve­sebb az országos átlagnál az egy főre jutó sörfogyasztás. Inkább azért, mert a jelek szerint a szolnokiak nemes versenyt indítottak ennek növelésére. Arról értesül­tünk, hogy a sorversenyen mennyiségi és minőségi té­nyezők játszottak szerepet. Mennyiség: egységnyi idő alatt ki vedel többet. Minő­ség: fel kellett ismerni hat különböző sörfajtát az ízéről, ami csakugyan nem kis tel­jesítmény. Ezután az abszo­lút győztes elnyerte a meg­tisztelő „sörgróf” címet. Csak az maradt homályban, hogy a nemesi címek és rangok hazai eltörlése után több mint harminc évvel ki átlőt­te ki az alkoholellenes (?) propagandának ezt a bárgyú fogását? És ha már kiötlötte, a rádió miért nem feledte el reklámozni ? O. I. 37. Zsabka változásait Anyicska is észrevet­te. Azt gondolta, miatta igyekszik. Hát mi­atta ne igyekezzen! Csendesen kanalazta a levest. Alig-alig tekintett fel a tányérjából, egy-egy moso- lyintás erejéig, mert a fiúk nagy szamársá­gokat beszéltek. — A katona, az hülyeség — mondta Dom- baj Gyurka —, de azért valami mászkál az erdőben. — Ezt én is állítom — mondta teli pofával Králik Jozso, a Franyo fia. Pislogott erősen. — Mit állítasz? — kérdezte kíváncsian Buda tanító. S érdeklődő vigyorral figyelt a többi is: Feró, Marci, Kis Pista, noha nem volt nekik új dolog, együtt fantáziáltak róla. — Hát a majomembert — mondta ki Krá­lik Jozso. S ettől Dombaj Gyurka is felbátorodott, s máris mondta a magányos grófnő történe­tét, akinek volt egy majma, s kettejüktől lett egy félig ember félig majom, egy majom­ember, aki az erdőben bolyong. Buda tanító csóválta a fejét, Holub Cip- rián pedig bólogatott a kocsi tetejében, hogy ez is lehet. — Mért — mondta Králik Jozso —, a Szovjetunióban lehet, csak itt nem? — Megírták az újságok is — csatlakozott Kosznovszki Feró. De biztonság kedvéért vigyorgott, mintha azért igazából nem hin­né ezeket a dolgokat. — Mit írtak meg? — A yeti embert, a Szovjetunióban. — Gyerekek, gyerekek — mondta Buda tanító. — Az egészen más. — Mért, a mi erdőnkben is lehet olyan! — Králik Jozso nekieresztette a képzeletét. És közben Lacóra pislogott, ki még mindig elég sápadt volt; és látszott, hogy Králik Jozso nagyon is hiszi, hogy Lacót megtámadták. — A kanna azért kell neki — tudta teljes bizonyossággal Králik Jozso —, mert a vad- méhek mézét gyűjti bele... Mindenféle kést is nagyon szeret, mert csillog. De nem tudja, mire való. Buda tanító csak ült, nézte a fiúkat. Aki­ket ő tanított az iskolában. Akik eljöttek követ vágni a hegyből, hogy legyen klub­könyvtár. És felnézett Holub Cipriánra is, kinek a szekeréről egyenest az alapokba dől a kő. — Ki megy el a kannáért? — kérdezte. S nézte a fiúkat állhatatosan, ajkát némileg beharapva. Míg szemében olyas mosoly buj­kált, mint a tréfacsinálóké. Úgy lett, ahogy várta. Zavart csend lett, bizonytalan mocorgás. Kosznovszki Feró a leütött körmét kezdte nyalogatni. Dombaj Gyurka öt ujjával a hirtelenszőke bozontjába túrt, s úgy tűnt: ez a bozont olyan súlyos, hogy lehúzza a fejét. De Kis Pista sem ugrott fel jelentkezésre, meg Hornyák Marci sem. Králik Jozso meg körülnézett, mintha ő is Buda tanítóval együtt kérdezné: no, ki lesz az? S meg is állott a kérdező szeme Zsabkán, ki odébb ült egy kövön, lába közt a bog­ráccsal. Erre mindegyik Zsabka felé fordult. Ki is mehetne más, mint Zsabka?! Egyszeriben jobban érezték magukat. Máris úgy érezték, hogy sikerült kibújniok. Zsabkához továbbítván Buda tanító kérdő tekintetét. Kézenfekvő, hogy Zsabka menjen.^ ö a lepényevés győztese, ő kapta a leves sűrejét. No meg mint vezérnek is, neki kell lenni az elsőnek. Azt most gyorsan feledték, hogy Zsabka Janó utóbb mintha nem ragaszko­dott volna a marsallbothoz. Most se ragaszkodott hozzá, hogy ő men­jen a kannáért. Moccanatlan ült a kövön. Ugyanolyan makacs hallgatással, mint ami­lyen makacsul tekingettek feléje. — Na, nincs vállalkozó? És ekkor felállt a lány. I Anyicska. Hátradobta dacosan a munka hevében szétlazult fonatait és felállt.* ♦ Buda tanító már várta, hogy ez történjék. Mert látta, hogy nyugtalanul fészkelődik ültő helyében; látta a szíve heves dobogását, az izgalom ágaskodását az ide-oda röpdöső tekintetében; sőt azt a kis kerek tavat is látta a szája szegletén, amelyben a gúnyos mosoly fészkelt, mihelyt a kérdés elhang­zott, s a csend reá beütött. S most Anyicska felállt. Fejét hátravetet­te és szó nélkül elindult. Az arcokon meglepődés, a röstellet pírja. — Anyicska! — szóltak utána. — Ne viccelj! Anyicska már rálépett a zúzalékra a meddőhányó lábánál. S nevetett. — Nem viccelek. — És szökellt felfelé, bozótról bozótra, mint a könnyű zerge. Már csaknem fenn volt a sötétlő erdő falánál. Buda tanító utána kiáltott: — Itt nézd csak meg! A forráshoz ne menj! S a fiúk meghallották hangja mélyén a furcsa remegést, összenéztek: aggódik? Ha nincs ott senki, miért aggódik? Ö is hiszi?! Buda tanító nem hitte. De néha bizony­gatnia kellett magának, hogy nem hiszi, szorongásos pillanatokban. Vagy — mint most — az idegek próbáltatásában. Kinek nincs a lélek legmélyén olyan zuga, ahová már nem ér le az értelem fénypásztája, s ahol tán betemetve az ősök hite szunnyad? Hogy néha. mint a visszajáró lélek, meg­(Schubert Péter rajza.) kísértsen, s jelenlétére döbbentsen bennün­ket? Noha az értelemig akkor se, csak az idegekig tud felhatolni. Buda, tanítóban is csak az idegekig hatolt fel, s szorongó kiáltása az idegek zárlata volt csupán. A lány odafenn semmit se szólt. Az erdő árnyéka kitárta elé karját. Ott állott már a lány a fény és az árnyék határán. S most szőke haja lobbant egyet, s nem látták többé. A fiúk szótlanul ültek a helyükön, s Buda tanító se szólott. Úgy ültek ott, mint a var­jak vagy temetés után a rokonság. Üresen, bénultan, Holub Ciprián mozgolódott csak, mert az élet nem áll meg, s a kővel el kell indulni; estébe hajol, mire a faluba ér. S akkor felálltak, hogy dolgozni indulnak. S ahogy felálltak, látták, hogy Zsabka nincs ott. Üres a kő, s nekidőtve az üres bogrács. — Hm... — mondták magukban a fiúk. De Holub Ciprián látta Zsabkát elmenni, s egy bokorcsoportra mutatott, lefele a falu iránt. — Gyün az — mondta —, végzi csak nagy- dolgocskát. A fiúk nekiláttak a munkának, de vala­hogy nem volt nagy kedvük. Ingerülten rá­szóltak egymásra a legkisebbért. — Elütöd a lábam, te marha! — kiáltott Feró. — Mért teszed oda?! — csattant vissza Marci. Aztán csak a kő zengett. De ennek a zen­gésnek se volt kitartása. Minden türelmet­len volt. Az élettelen világ is. A hőség resz­ketett a kövön. — Még mindig nem jön. — Igen hamar megálltak a munkával. Tele has, rövid szufla. — Most ment el. — Húsz perce. — Csak tíz. — Még csak annyi lenne? — Tizenöt. Újra zengett egy sort a kő, egy álmos sort. Ebéd utáni ímmel-ámmal. Dombaj Gyurka felegyenesedett. Gyön­gyöző homlokát csaknem fehér üstöké alatt letörölte. — Most már azért jönni kéne neki. — Keresi biztos. (Folytatjuk) Jövö héten a Fekete gyémántok című új magyar filmről írunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom